Kelet-Magyarország, 1959. június (16. évfolyam, 150-151. szám)
1959-06-28 / 150. szám
5 1959. J-CNIUS 28, VASÁRNAP KELETMAGYAKORSÍAC NEMZETKÖZI SZEMLE A genfi konferencia szünetel. Ez a szünet tagadhatatlanul annak a jele, hogy az ellentétes álláspontokat közelebb hozni nem sikerült a kívánatos mértékben. Ennek okai eléggé ismeretesei?. E „genfi szünet” ellenére még mindig megvan azonban a valószínűsége annak, hogy a július A valószínűségnél, az erős lehetőségnél azonban többről nem beszélhetünk. A nyugati koalíción belül végbement politikai, diplomáciai mozgások ugyanis arról tanúskodnak, hogy a tárgyalást ellenző körök sietnek felhasználni ezt a háromhetes szüntet a nemzetközi enyhülés megakadályozására. Ennek az általános ellentámadásnak első húzásaként könyvelhetjük el Adenauer ismeretes lépését, ugyanis azt a közlését, hogy továbbra is kancellár akar maradni. Aligha férhet kétség hozzá, hogy a vén politikus azért határozott így, mert úgy látta, hogy köztársasági elnökként kicsúszik a kezéből a nyugatnémet politika irányítása, s a gondosan kiépített hidegháborús vonala# ^veszély Fenyegeti. Ugyanide sorolhatjuk Adenauer sorozatosan megismétlődő-' angolellenes kijelentéseit is. A kancellárt dühvei és növekvő idegességgel tölti el az a körülmény, hogy az angol vezető körök ä reális erőviszonyoknak megfelez lóén reálisabb kelet—nyugati politikát javasolnak partnereiknek. Az angol álláspont felülkerekedé- se a nyugati koalíción belül elkerülhetetlenül megkongatná a lélekharangot az adenaueri elgondolások fölött. Mint a francia köztársasági elnök olaszországi utazása mulatja, a Párizs—Bonn tengely másik oszlopa, De Gaulle sem kíván tétlen szemlélő maradni a genfi szünet alatt. A jelenleg is folyó olaszországi tárgyalásai logikusan beleilleszkednek a Párizs—Bonn tengely politikai stratégiájába, de 13-án újra összeülő külügyminiszteri értekezletet végül is csúcstalálkozó követi. Az általános nemzetközi erőviszonyokon kívül ' a genfi konferencián elért bizonyos fokú haladás és magának a konferenciának a légköre is lehetővé teszi egy ilyen jóslat megkcckáz- tatását. Adenauernek Echard gazdasági miniszterrel folytatott vitája pontosan beleillik ebbe a, képbe, illetve a nyugatnémet—angol ellentétek egyik megnyilvánulási formáját jelenti. Adenauer az eddig folytatott politika körülbástyázása végett feltétlen híve a Párizs— Bonn tengelynek. De ennek azonban, mint az angol konzervatív párt félhivatalos lapja, a Daily Telegraph írja „egyik kifejezése a közös piac. Ezzel szemben Ech- hard, a gazdasági szakember erősen támogatja a szabadkereskedelmi övezetet, amelyet a franciák elleneznek. Echard egyszersmind Anglia felé hajlik’1. Az Adenauer-féle ellentámadás harmadik frontja az a követelés volt, hogy a nyugatiak a genfi konferencia újrakezdése előtt tartsanak külön „csúcsértekezletet”. Nyilvánvaló, hogy mi rejlett a nyugatnémetek terve mögött. A javaslatot előbb az angolok, majd ezt követően az amerikaiak, finoman ugyan, de elvetették. Ezek után a bonni kormánynak is meg kellet hátrálnia. Kai lenne túlbecsülni ezt a rövid kis közjátékot. Annyi azonpan bizonyos, hogy Adenauer kényszerű meghátrálásában a nyers erőpolitika egyik csatavesztését szemlélhettük az elmúlt napókban. megfelelnek azoknak a külön céloknak is, amelyeket De Gaulle e tengelyen keresztül elérni akar. Sokszor megírták már, hogy ezek a külön célok: Franciaország vezető szerepe Nyugat-Európában Bonn segítségével és Angliával szemben, Franciaország bejutása az „atomklubba” és ezen keresztül az Atlanti Szövetség legfőbb irányításába és végül annak kikényszerítése, hogy az Atlanti Szövetség „a nyugati civilizáció" érdekében az algériai háborút a NATO háborújának tekintse. Mint a New Statesman nevű angol hetilap írja, „a cél rávenni az Egyesült Államokat, hogy közvetlen fizessen az algériai háborúért, ugyanúgy, mint ahogy Indokínában tette. De a francia tervek nem állnak meg Algériánál. A francia küldöttek azt is javasolják a NATO-ban, hogy tegyenek közzé egy olyan fenyegető nyilatkozatot, mely szerint „bizonyos körülmények között” megszállják Marokkót. Ebben az összefüggésben nézve elég egyértelmű De Gaulle olasz- országi látogatásának jelentősége. De Gaulle azt szeretné, hogy Olaszország bízza rá Franciaországra érdekeinek védelmét a nemzetközi politikai színpadon. A Bonn—Párizs—Róma. , háromszög szóvivőiéként De Gaulle azt reméli, hogy nagyobb súlya lesz a másik három „nagy”-gyal szemben, amikor eljön a csúcsértekezlet órája. De Gaulle tehát be akarja vonni Olaszországot a Bonn—Párizs tengely által már megteremtett reakciós tömbbe. A továbbiakban el szerelné fogadtatni az olasz állam férfiakkal régi tervét, a Földközi tenger nyugati részében megteremtendő katonai csoportosulást, amelyben Franciaországon és Olaszországon kívül Franco Spanyolországa és Marokkó is részt venne. A Rómából érkező hírek arra vallanak, hogy az olaszok nem túlzottan lelkesednek De Gaulle elgondolásaiért. Nem mintha az olasz hivatalos körök elleneznének egy kereszténydemokrata uralom alatt álló reakciós, kartelli- zált nyugateurópai csoportosulást. Az úgynevezett európai közös piacban való résztvételük ennek a szent szövetségnek a helyeslését mutatja. Olasz részről húzódnak azonban attól, hog'y De Gaulle nyugateurópai hatalmi törekvését támogatva szembe forduljanak esetleg az Egyesült Államokkal és Angliával. Ezt az olasz tartózkoAdeuauer Anglia ellen De Gaulle Rómában Ne támasszanak újabb akadályokat a genfi külügyminiszteri értekezlet szünetében Moszkva. (MTI): — A szovjet közvélemény azt kívánja — írja a Pravda szombaii száma — hogy a genfi külügyminiszteri értekezlet szünetében ne gördítsenek újabb akadályokat a megegyezés útjába. Arra sem volna szabad felhasználni a szünetet, hogy — mint Nyugaton teszik — ferde megvilágításhá helyezzék az eddig végzett munkát. A reakciós nyugatnémet sajtó hemzseg "az ilyen megállapításoktól: „kudarc”, „fenyegetőzés”, „ultimátum”. A nyugatnémet kormánykörök — úgy látszik — arra akarják felhasználni. az értekezlet munkájának szünetét, hogy saját álláspontjuknak megfelelő útra tereljék a nyugati kormányokat. Egyes francia lapok szajlfó módjára ismételgetik a bonni sajtónak azt az állítását, hogy nem szükséges tárgyalni a német kérdés békés rendezéséről és a berlini kérdés megoldásáról. A Pravda cikke kifejti, hogy a szovjet küldöttség Genfben nagy erőfeszítéseket tett Európa legégetőbb kérdésének elfogadhatói megoldásáért. Ilyen körülmények^ között furcsának látszik Herter amerikai külügyminiszter június 23-i beszéde, amely tárgyilagosnak nem nevezhető módon vádolta a Szovjetuniót és több megállapítása a hidrogénháború szellemét tükrözte. Felvetődik a kérdés — írja a Pravda — nem hatottak-e Herterre a bonni vezető körök? Természetesen Herter dolga, hogy miként értékeli a Nyugat-Berlinre vonatkozó szovjet javaslatokat. Az igazság azonban az, hogy a Nyugat-Berlin szabad várossá alakítását ajánló szovjet javaslat célja nem e városrész „bekebelezése” hanem az ottani veszedelmes helyzet megszüntetése. Nagybirtokosok a kubai töldreíorm ellen Havana, (Üj Kína): Fidel Castro, Kuba miniszterelnöke szerdán bejelentette: a kormány elhatározta, hogy ellenőrzés alá helyez Camaguey tartományban minden nagybirtokot, amelynek területe meghaladja az 1343 hektárt. Az itteni állattenyésztő nagy- birtokosok nyílt ellenállást fejtenek ki a földreformmal szemben és azzal fenyegetőznek, hogy nem szállítanak többé a piacra, sőt hogy a hegyekbe vonulnak és harcot kezdenek a kormány ellen. A kubai kormány erélyes intézkedéseinek következtében tovább halad a földreform végrehajtása. A parasztok mindem erejükkel megakadályozzák a reakciós nagy- birtokosokat a földreform szabo- tálásában. dást a Giorno című olasz polgári lap elég félreérthetetlenül tudtára is adta a magas francia vendégeknek : „A Párizs—Bonn-tengely törékeny ahhoz, hogy mi rá- támaszkodhassunk.’1 Az is eléggé látható, hogy az olasz kormány, amely újabban meglehetősen „érdeklődik” a Közép-Kelet iránt, nem akarja magát sem Algériában, sem másutt elkötelezni a francia gyarmati politika támogatására. A Scotsmann című angol polgári lap szerint éppen ezért „nem meglepő, hogy Gronchi olasz köztársasági elnök töröltette azt a mondatot a látogatásról kiadott hivatalos közleményből,' mely szerint De Gaulle az ő meghívására jött Olaszországba”. A Bónn—Párizs-tengely felt unó aktivitással buzgólkodik tehát a nemzetközi színtéren. Tordai György: A rektor eleget hallott. Kiosont a kocsmából és visszament a kolostorba. Lefeküdt, de sokáig nem tudott elaludni. Meg volt eléged- : ve & mai nappal, mégis volt va- lajni rossz előérzete. Amikor végire pagynehezen elaludt, Szűzmá- ri£ trónusánál látta magát. — Hjába, a jezsuiták megkülönböztetett helyet kapnak még a mennyországban is! . ... Egy francia úr beavatkozik Melsztinski asszony egy hónap leforgása alatt mindent lelkiismeretesen elvégzett, amivel Ba- worski páter megbízta. Hazautazása előtt még el kellett intéznie Glocuhowski gróf részére egy átutalást, amelyre a rektor előre figyelmeztette. A gróf megtett mindent, amit Katalin közvetítésével az egyház kívánt tőle. Igaz, hogy Melsztinskinek sok pénzébe fkerült a krakkói ügy, de Katalinnak sikerült mindig meggyőznie; De most, a grófnak szóló átutalásnál már nagyon megsokallta a dolgot és dühösen kifakadt: — Fizessen az egyház is! Van nekik elég... — De hiszen Goluchowski a barátod — érvelt Katalin —, és mennyi mindent tett érted. — Ha pénzről van szó, nincs barát — dohogott Melsztinski. Végül is beleegyezett, hogy a gróf számára értékpapírokban letétbe helyezi az összeget az Osztrák Hitelintézetben. Katalin asszony odakérette Go- luchowskit a bank igazgatói irodájába, és ő is odament. Kissé ke&ve érkezeti, a hosszúUBRYK kás arcú, kopaszodó ,szikár gróf már türelmetlenül várta. A hitelintézet igazgatója homályos mondatokban közölte, hogy Melsztinski úr kívánsága szerint az értékpapírok a banknál- ma- radhak letétként, amíg a miniszter rendelkezésére bocsátott ösz- szeg rentábilis felhasználásáról nincs megfelelő biztosíték. — Micsoda?! — csattant fel a gróf. — Engem akarnak kijátszani? Engem? Szó sem lehet róla! Nem ez volt a megállapodás! Márton jezsuita atya nekem készpénzről beszélt. Elegem van a tisztelt jezsuiták piszkos ügyeiből. Mit kilincseltem azért is, hogy viszakapják földbirtokaikat Lengyelországban! — Hallgasson, kedves gróf — kérlelte Katalin. — Nem hallgatok! Giskra, ez az álliberális jezsuitabérenc is megkapja még a magáét. A kormány egyes tagjai már felfigyeltek harácsolására. Herbst miniszterrel pedig törököt lógtak, még megjárhatják vele. Nem lehet őt megvesztegetni a krakkói ügyben. Legalábbis egyelőre. Katalin felugrott, s kezét, a gróf szájára tapasztotta. — Nagyon kérem, most mar igazán hallgason! Egyet-mást én is tudok mondani •önről. Péládul azt, hogy miként árulta el a lengyel ügyet Bécsben, amikor helytartó volt. De mi értelme van az ilyen vitának 2 (Regeny) — Hát jó — szólt a gróf —, de de legalább a felét kapjam most meg. — Rendben van, megbeszélem a férjemmel. Egyébként azt hittem, szívesen lenne ismét helytartó. Az ígéretet legfelsőbb helyről már kieszközöltem. A gróf meghajolt. — Kegyed a legbájosabb asz- szony, akit valaha ismertem. Bocsássa meg előbbi viselkedésemet. Katalin, most már nevetett. — Nem tesz semmit, grófom! Ismerjük már egymást! — Tehát a felét biztosan megkapom?! — Természetesen! A gróf kezet csókolt és sűrű bocsánatkérések közepette távozott. Katalin megkönnyebbülten sö- hajtptt fel. — Egy ilyen szent misszió teljesítése áldozatot követel, asszonyom — jegyezte meg az igazgató. — Persze, persze — Katalin kecses kézmozdulattal ajkához emelte a nyakláncon függő, briliánsokkal kirakott feszületet és niegcsókclta. Majd sietve elköszönt. Még aznap el akart utazni, hogy mielőbb beszámoljon Ba- worski atyának. ★ Katalin alig egy perccel az indulás- előtt érkezett a vonathoz. A fülkében, amelybe belépett, egy úr ült már, akinek öltözködésén látszott, hogy idegen. Udvariasan köszönt. — Bon jour, madame! S úgyancsak franciául felkínálta az ablak mellett menetirányban már elfoglalat helyét, melyet Katalin rövid szabadkozás után el is fogadott. A vonat lassú döcögéssel elindult. Az idegen bemutatkozott: — René Riviére Párizsból, Katalin eleinte küszködött egy kissé a rég nem gyakorolt francia nyelvvel, de hamarosan belejött. Érdeklődött, hova utazik Riviére. — Lengyelországba, Krakkóba. — Krakkóba? Milyen szerencsés véletlen! Én is Krakkóba utazom. Remélem, sokat mesél majd nekem Párizsról. Hogy imádom- azt a várost! — Boldog vagyok, hogy ilyen szép asszonnyal utazhatom. Sokkal rövidebbnek tűnik az út... Bevallom őszintén, ha ilyen csodálatos szemekbe nézhetek, legalább húsz évvel fiatalabbnak érzem magam... Katalin el volt bájolva. Hiába, ezek a franciák! Egyébként ez a Riviére nagyon jó megjelenésű ember. Negyven és ötven között lehet — gondolta —, de nagyon férfias, nagyon délceg. Fekete haja a halántékán már őszül. De jól ülik hoizá. — Mi a foglalkozása, ha szabad érdeklődnöm? — kérdezősködött Katalin. — író vagyok asszonyom —* hangzott a válasz. — Ah író! Regényíró... Hiszen ez nagyszerű! És mi célból utazik Lengyelországba ? — Írni akarok a lengyelekről. — Nagyon romantikus... Végtelenül örülnék, ha segíthetnék magának. Nagyon jól ismerem a lengyel népet. Riviére ezt nem állhatta meg mosoly nélkül. Katalin már elképzelte, hogy fog örülni Baworski atya, ha egy külföldi írót is bevonhat a küzdelembe. Abban egy' percig sem kételkedett, hogy Riviére hódolói közé áll majd, és hűségesen fogja szolgálni az ügyet valami boldogító jutalom reményében. Riviére határozott céllal utazott Lengyelországba. Meg akarta tud- hi, mi az igazság Ubryk Borbála ügyében. Arra el volt készülve, hogy nem lesz könnyű az igazság kiderítése. Már az első sajtóhírekből sejtette, hogy az egyház igyekszik majd elsimítani az ügyet. Éppen ezért jött! Már két évtizede baloldai lapoknak dolgozott, s volt némi tapasztalata! hasonló ügyekben. Mindjárt kezdetben szerencséje volt. Hamar rábukkant arra az ösvényre, amelyen el kell indulnia. Ü titársnőjétől még megtudhat egyet-mást Krakkóig. BORBÁLA TÖRTÉNETE (16)
