Kelet-Magyarország, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-04 / 79. szám

2 KELETMAG YARÖRSZ AG 1959. Április 4, szombat Tavaszra nyílott a Büszkeségünk, 1 iszaloh A Horthy-rendszerben csak beszéltek a szükségességéről, né­pünk megvalósította a nagy tervet: elkészült a Tiszalöki Erőmű, duzzasztómű, amely nyomán hajózható a Tisza, Szerelik az Erőmű turbináj át. Ha mindhárom dolgozni log, sokszázezer kilowatt árammal lesz több hazánkban. cJtxán Smakfrütiak CKietx Tiszalöktől alig kilenc kilo­méterre a széles betonút mel­lett takaros, fehérruhás házi­kók tetszelegnek. A bimbónyi- togató napsugárnak ugyancsak sok a dolga a bozontos kertek­ben, ahol lusta tyúkok kárál- .iák a csibehadat, kövér libák, perelő pulykák, dologtalanul ásító komondorok lebzselnek. Az úton háti táskás, pettyeskötényű pöttöm iskoláslányok, meg jól­fésült tiszta fiúcskák, akiknek jónevelt lónapotiától jobban föl- melegszik az ember szíve, mint a langyos tavaszi szellőtől. A jövő-menő emberek arcán jó­lét derül, elégedettség, amint magabiztosan, gazda módjára- beszélgetnek, gondolkozva, nyu­godtan mérik a lépést. Kik ezek az emberek? Kisfástanya gazdái... Ha azt kutatjuk, honnan jöt­tek, a következő a válasz: Kisfástanyán minden „Ömél­tóságáé” volt. A 2000 hold, a meszes szőlő, a cselédnép, a jószágok mind Vay Miklós bá­ró tulajdonához tartoztak, övé volt ez a drága, kenyéradó föld, néki termett a tavaszi ár­pa húsos kalásza, erszényének hizott a rengeteg sertés, ké­nyére nőttek a bánatos, kora­vén cselédek csontig sovány gyermekei is. — Eddig a cselédek nyaká­ban fajárom lógott. Ezután vasjárom lesz ott, hogy le ne rázhassák! — jelentette ki egy­kor röhögve Szakszón Árpád intéző úr, aki akkora pofono­kat osztott, hogy az amugyis agyongyötört emberek eldől­tek tőle. Csupa vacak, düledező kuc­kóból állt ott a cselédtanya. Négy-öt család lakott minden lyukban, tíz-húsz gyermek is sírt, kiabált, mászott egymás liegyén-hátán, marakodott még a hulladékon is. Hajnali háromkor dudaszó verte ki vackából a halálrafá- radt embert és asszonyt. Jaj volt annak, aki percet is ké­sett a napi parancsadásról: az intéző úr azonnyomban húsz kilónyi árpalevonással büntet­te a későt, akinek minden de­ka gabona az életet jelentette, Aprólékos, nem könnyű feladat a hulladékgyűjtési tervet teljesí­teni. A Hajdú-Szabolcs megyei Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat jól szervezte meg ezt a munkát, jó kapcsolatot tart a társadalmi gyűjtőkkel, az úttö­rőkkel és kiszistákkal. Ennek eredménye az, hogy most ötöd ízben nyerte el a vállalat az él- üzem-címet. hiszen évi bére 4 mázsa búza, 10 mázsa rozs, — ennek is fe­le árpa, —• évi 60 pengő és 25 kiló só volt. Nem volt elég félévre sem a sok szájnak. Le­vonás pedig sokszor volt, mert minden büntetés az intéző úr vagyonát gyarapította. 9—10 éves gyermekeket le­hetett látni a határban, akik­től napi 50—60 fillérért ugyan­azt a munkát követelték, mint a felnőttektől. Ha bárki szólni mert — csendőrkézre adták, ütötték, porig alázták. Így éltek Kisfástanyán az emberek, s rovást rovásra ár- kolt az évek nyomorúsága. Míg egyszer megdördültek az ágyuk a határban. 1944 november elsején déli 12-kor az utón iszkoltak a né­met katonák. Egy óra múlva már megérkezett az első szov­jet járőr. Egy öreg, fogságot járt cselédember tolmácsolt: — Mostmár tiétek a föld!---­fordította az orosz őrmester szavait, s Vay báró intézőstől- pereputtyostól elköltözött... Tavaly bontották le az utol­só cselédházat. „Szabadság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet” — büsz­kélkedik a nagy fehér tábla, s nem messze a másik: „Búza­virág”. Majdnem mindenki tagja a szövetkezetnek a volt cselédek közül. S hogyan él­nek ma, erre bármelyikük új háza, udvara megfelel. Az egyik idősebb kisfástanyai, az első, akivel találkozunk ezt mondja: — Hát kérem — tolja hátra a kalapját Bársony Józsi bá­csi — hogy Is mondjam, hogy megértse: nagyon meg vagyunk elégedve. Mi öregek, legalább­is akik cselédek voltunk. A fiataloknak természetes, hogy négy-öt divatos ünneplőjük van a szekrényben, motorkerékpár a színben. Az új cipőket most magam is számolatlanul haji- gálom a fiókba, — Vay úrnál meg mezítláb arattam. Azelőtt, ha. dohányom volt is, cigeret­Debrecenben, a vállalat köz­pontjában műsoros élüzem-ün- nepséget rendeznek, amelyre me­gyénkből a nagyobb begyűjtő te­lepek kultúrcsoportjai is bene­veztek. Nyíregyházáról a IV. és V. számú általános iskola úttörő csapatának küldöttei is hivatalo­sak. Több kiváló hulladékgyűjtőt megjutalmaznak az ünnepsé­gen. határ tapapírért áz egész határt be­gyalogoltam, mig ölyat talál­tam, aki egy sodorintásra tu­dott adni. A szövetkezettől egy évi munkámért 15.000 cigaret­tát kaptam. Szappant is osz­tottak, egyáltalán nem kellett vennünk, 630 kiló cukrot kap­tam, meg több mint 20.000 fo­rintot. A többit nem is mon­dom, nem akarom, hogy azt higyje: csak dicsekszek. Pe­dig van mivel. Hat gyermeket kiházasítottam, van mindegyik­nek saját háza, bútora. A he­tedik lányom most megy férj­hez, neki is megcsináltattuk már a bútort. S ömlik a szó, a büszkeség, a dicséret a többi öreg szájá­ból is. Csontos János, Takács József, Berecki János, Erős József meg a többiek mind így beszélnek. Ahogy szavukat hallgatom, alig tudom elhin­ni, hogy ezek az emberek nem is olyan régen még cselédek voltak. A szó, mellyel a föld­ről, a közösről beszélnek, a gazda megfontolt, okos büszke szava. Ott melegszik benne a biztonság, ennek a világnak a szeretete. A kéz olyan amilyen volt: száraz, erős, bütykös — évtizedek írták rá a munkát. De a szemek, amelyek a sze­membe mélyednek, már nem­csak a tanyát, a tavaszra nyí­lott határt látják, hanem a nagyobb messzeséget is, az egész országot, ahol soha többé nem pofozkodnak az intézők, s ahonnan örökre kiköltözött az egykori nyomott, szomorú nincsteleasé,"!.. Győri Illés György. Ugye, emlékszik még Iván Pavlcviesra, Balogh Jánosra? A napokban jártam nála, s beszél­gettünk önről, a Smakov csa­ládról. Mondhatom, az öreg veteránnak sokszor szárnyra keltek gondolatai négy évtized alatt a távoli Szibériába, ahol altkor önök laktak. Képzeletben maga előtt látta a furcsa nevű mácskaköves városkát, Ilimszki Ujezdát. Igen, látta és átélte új­ból és újból a cári fogság bor­zalmait, az ólomlábon mászó, vánszorgó, keserves napokat. Az­tán álmában sokszor megjelent előtte ön, a kis Iván Smakov, a melegszemű, pelyhedző állú legényke. Emlékszik, hogy állt előtte a fogolytáborban? Moso­lyogtak, mind a ketten, s maga akkor azt mondta: — A bácsit kérném, ha lehet­ne... S néhány perc múlva már mint jó barátok hagyták el a lágert. Mennyire örült a család, az édesanyja, a testvérei Balogh Jánosnak, az osztrák-—magyar császári és királyi hadsereg egy­kori katonájának. Ezerkilenc- száztizenhat , májusának egyik reggelén történt, mindez. Azt a másfél évét, amelyet' maguk­kal együtt töltött, soha ném fe­lejti el. Sokat gondol a kis Iván Smakovra, aki kétségbe volt esve, amikor kaszálni men­tek, mert nem értett akkor még ehhez a mesterséghez. „Ne félj kis fiam, majd megtanítalak!” Emlékszik? S ott kaszált ké­sőbb már mellette. Aztán a nagy vihar, amelyik elsodorta a ház­tetőt. Édesanyja nem tudott hová lenni, ' kihez fordulni, mert nem volt pénz. Iván bá­csi segített: „ Majd megcsinál­juk mi Iván Smakovval.” S néhány nap alatt fedél volt a ház tetején. Én tudom, miért szerették meg Önök, hét kis testvére, édesanyja Balogh Jánoet. Azért, mert jó ember volt, barát, s kicsit apa Is. Ö tudta, hogy a maga édesapját is a háború so­dorta el messze idegen földre, német fogságba. Kárpótolni akarta ezért, s ezért tanította meg az alig tizenhat esztendős Iván Smakovot a gazdálkodás­ra, vezette be az ácsmesterság fortélyaiba. Ugye, emlékszik, kedves Iván Smakov azokra az esti beszélgetésekre, amelyek kettejük között történtek? Hi­szen így jellemezte önt, Balogh Jónós: „Nagyon értelmes fiú volt, tele -vággyal, tanulási kádvvól. Csak akkor ném lehe­tett a cári uralom idején.” Aztán jött a búcsúzkodás. Kedves Iván Smakov. Emlék­szik arra a napra, amikor együtt bandukoltak szomo­rúan, lehajtott fejjel a fogoly­tábor felé? Ugye, igen? Sírtak mind a ketten. Iván Pavlovics bácsi Önt nevelt fiának, a leg­jobb bárátjának tartotta, s ma­ga is igaz szívvel gondolt rá és sokszor megköszönte, amit tőle tanult. Soha, de soha nem felejti el Balogh János azt a napot, amikor ő tüdőgyulladás­ban feküdt, hogy állta % :yáz­va körül ágyát a család, s ma­ga a legénysorba serdülő fiú, hogyan futott orvosért. ön tudta azt is, hogy vörös- katona lett Balogh János. Fegyverrel harcolt azért, hogy a szabadság csillaga fényesen ragyogjon és megnyíljon a ta­nulási lehetőség a kis Iván Smakov és testvérei előtt. Kol- csákot kergette, s amikor ha­zakerült, Csótra vitték vizsgá­lati fogságba. Kínozták, ütöt­ték, papi ruhába bujtatott kó­pékat küldtek közéjük, hogy kifagassák: mit csináltak Szóv- jet-Oroszországban? Iván Pav­lovics bácsi azonban hallgatott. Nehezen szabadult meg tőlük. Ma Tiszalökön él, a kertes kis házban. Rózsákat, szeklü- ket, virágokat nevel, tesz-vesz a ház körül, ahol olyan rend van, mint maguknál, ott, a kis Egy a sok közül A név is egyszerű, a karrier is igazán mindennapos. Csor­dás István zetoros- sal találkoztam a mi­nap a Mátészalkai Gépállomáson. Be­szélgetés közben szó­ba jött, hogy vajon mi is lett volna be­lőle, ha nem jön 1945. —Talán ökrész lehetett volna, hiszen az apja is nincstelen cselédember volt. ö ugyan nem sokat tud még a múltból, 1932-ben született. -Mire a munka végét meg kellett volna fognia, felszabadult hazánk. 1950-ben került a gépállomásra, ahol az első naptól kezdve fizetést kapott, még akkor is, amikor is­kolán volt. Két tan­folyamon is volt már, amióta a gépállomá­son dolgozik, megvan a zetorvezetői jogo­sítványa 's. Van szta­hanovista és kiváló dolgozó jelvénye. Jó munkájáért anyagi­lag >s megbecsülik. Ezerhatszáz forinton felül volt a múlt év­ben is az átlagkerese­te. Megnősült, két gyermeke van. Az apósáék tsz-tagok a nyírmeggyesi Petőfi­ben. Mai szemmel nézve semmi érdekes nincs az ő életében. Él és | dolgozik, ahogy a többi százezrek dol­goznak. Érdekességet csak akkor találunk ezeknek a régi nyel­ven mondva „hétköz­napi embereknek’- az életében, ha tizen­négy évvei visszala­pozzuk a naptárt. CS. B. kiüzem a MÉH Vállalat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom