Kelet-Magyarország, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-25 / 96. szám

Krónika a leveleki fiatalokról Néhány évvel ezelőtt olyan hí­rek is keringtek a leveleki fiata­lokról, hogy egy bál sem múlt el verekedés nélKŰl. Igái:, mar ak­kor is működött az ifjúsági szer­vezet, csak lassan bontogatta szárnyalt. Lassan, meggondoltan építették a szervezetet, s hogy kiváló kötőanyagot találtak, azt ma már az eredmények igazol­ják. S talán a leveleki példa mu­tatja legjobban; ott lendül fel igazán az ifjúsági élet. ahol meg­felelő elvtársi, baráti kapcsolat ■van a kultúrház és a KlS'd-sztr- yezel körött. Minden gond. prob­nagy a lelkesedés flrra csak két epizódot'- Mikor a járási kultúrversenyre készülőd­tek Óíehcrtóra, Juha Józssfnek, az egyik szereplőnek Pestre kel­lett menni, mert ott dolgozik. — Áldozatot vállalva elutazott Ofe- hértóra, szerepelt, s innen foly­tatta útját. A másik: Nagy Erzsi­ké lázas beteg volt, ágyban fe­küdt, de amikor megtudta miről van szó, utána utazott a kultur- csoporlnak. Ezek is mutatják, hogy jó gárda szerveződött össze a leveleki fiatalokból, akik jó hír­nevet szereztek maguknak a kör­nyező falvakban. Mint elmondot­ták, jól szerepeltek a járási kul­turális versenyen, csak hiányol­ják, hogy már egy hónapja el­múlt, de még értékelést nem kap­tak erről. S ebben igazuk van. Azt mondhatnánk, hogy itt a kultúrcsoport a KISZ-szervezct Jelke. Tagjai között megtalálha­tók a tagjelöltek, pásztor Mihály, a szervezet titkára, s tekintélyes, leszerelt katonák. Itt nyáron is komoly élet folyik, s ennek kö­szönhetik, hogy a szervezetnek van anyagi bázisa. A pénz leg­főbb örc Kövesi Pál, aki taka­rékbetétkönyvbe rakja a „kere­setet”, s ha valamire szükség van, ekkor a KISZ-taggyűlés beszéli meg, mit vásároljanak Jelenleg 1884 forint van a taka­rékbetétben. Tavaly vásárollak 1800 forintért rádiót, voltak Mis­kolcon, Tapolcán, Lillafüreden kiránduláson. Vásároltak táncru­hákat, hanglemezeket, könyveket. A múlt évben több mint ötezer forintot keresett a KlSZ-szerve- zetnek a kultúrgárda. S mindezt a kultúrotthon és a KISZ-szervezct együtt érte el. Kövesi elvtárs nagyon helyesen fejezte ki magát: ,.A kuttúrott­honban igazi élet, csak életképes KISZ-szervezettel lehetséges.'’ — Ezért van szükség arra, hogy más­hol is tanuljanak a leveleinek példájából. Szükség van erre, mert bizony sok helyen ellen’ábas- kodás, széthúzás van ezen a fon­tos területen. A leveleknek ered­ménye azt is mutatja, csak akkor érhető el eredmény, ha összefog­nak. Amikor Petncházán szerepeltek, azt kérdezték Kövesi elvtárstól: lémé kczö.5, de az erednie’i.''ci­ncii is eg' iitt örülnek. A k ul úr- o'thon fiatal igazgatóba Kövesi Pál, tagja a KlSZ-'-zervezee veze­tőségének. Gazdasági felelős, amo­lyan kis pen.'ügyui.i'i.si'tr, bök áldozatos munkával szervezték meg a kultúrgárdát, a tánccso­portot, s a faluban, a környező községekben nagy sikerrel szere­peltek. Ma már több mint har­minc állandó tagja van a szín' játszó gárdának, s kiváló a tánc- csopcrtjuk is. Eddig összesen ti-, zennyolc színdarabot tanultak meg, amelyeket be is mutattak. Hogy milyen a fiatalok Között, „Mondja, hogy válogatott össze ennyi érettségizett fiatalt?“ Ezek pedig egyszerű paraszt gyerekek voltak. Olyanok, mint Juha Jó­zsef, Ács Júlia, Takács Károly, Halász László fiatal kommunis­ták és pártonkívüüek, akik nem sajnálták a fáradtságot s tanul­tak. Nem vitás, csajt ott lehetnek ilyen eredmények, ahol a pártszervezet és a tanács vezetői törőd« nck a fiatalokkal Szinte nincs egyetlen próbájuk vagy fellépésük a fiataloknak, amelyen meg ne jelennének a ve­zetők. Rendszeresen beszélget ve­lük Maczali Péter a párttitkár, s bizony Kapdos József tanácselnök még a véleményét is elmondja minden színdarabról, próbáról. Nagyon he’yescn művelődési ta­nácsot szerveztek, amely külön­böző kérdésekben dönt. A párt­TELEVÍZIÓS VEVŐ — VÍZ- ALATT Moszkva, (MTI): A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Öceanológjai Intézetében a víz- alatti kutatások céljaira új típusú televíziós vevőkészüléket szer­kesztettek. A készülék nr.gy víz­alatti mélységekben is tökéletes bizonsággal alkalmazható, 80 vagonos áruraktár Nagykállóban 'Minden esztendőben komoly problémát okozott az árult télére való elraktározása a járási szék­helyen. Nagyrészt ez okozta a zöldség és gyümölcsgondot a köz­ségben. A földművesszövetkezet elhatározta, hogy korszerűsíti a raktárát, hogy a következő esz­tendőkben ne legyen az ellátással baj. 154 ezer forintos költséggel nemrégiben fejezték be a felvá­sárlási raktár átalak'tásét, amely 80 vagon különböző áruféleség befogadására alkalmas. Noteszlapról öt-haléves forrna kislány perdült ki az utcasarkon. Ke­rek kis arca kipirult a siet­ségtől. Kezében vívókard, egy fejjel magasabb mint ő. Tü­relmetlenül, figyelmesen kém­leli végig az utcát. Néhány házzal odébb kinyílik egy loa- pu. Hozzá hasonló korú kis­lány lép ki rajta. A „kardos", ahogy meglátja, izgatottan fel­kiált. — Siess már Vera elkésünk! Jaj, hozzad már az én torna- ruhámat is! —­5 biztos ami biztos elv alap­ján futásnak ered. hogy ma­ga intézkedjen a tornaruha ügyében. Két aranyszóke copf­ja, benne a rózsaszín szalag­gal, mint két miniatűr vitorla úszik utána. A hosszú vívó­kard majd minden lépésénél odakoccan az utca kövéhez. Muszáj volt megmosolyogni a kis „vívónőt’’, S nem tud­tam nem gondolni arra, hogy ilyen idős koromban hírét sem hallottam vívásnak, nem­hogy vívókardot vehettem volna a kezembe — s ha rongy focival játszhattunk, már az is fejedelmi szórakozásnak számított. (b.i.) szervezet néhány fiatal kommu­nistát megbízott, hogy patronál a a fiatalokat. Sok segítséget adott négy év óta Takács Károly elv­társ a kiszeseknek. Aki azt hiszi, hogy csak a kul­turális élet területén vannak ered­mények a leveleki KlSZ-szerva- zetben, az téved. Negyven tagja van a szervezetnek, de vala­mennyi időben fizeti a tagdíjat. Rendszeresen megtartják a KISZ- taggyűléseket, amelyeken részt vesznek a község vezetői is. A társadalmi munkában való rész­vételért közel 20 fiatal részesült kitüntetésben a KISZ Központi Bizottsága részéről. Rendszeres oktatásban vesznek részt a fiatalok. „A világ térképe előtt“ című tanfolyamnak sok hallgatója van. Nagy gondot fordítanak az ismeretterjesztő munkára is. Áz előadói munkaközösségnek peda­gógusok, védőnő, orvos, mezőgaz­dasági szakemberek, a község ve­zetői a tagjai. Minden szerdán szinte iskolaszerű foglalkozást tar­tanak a fiataloknak. A tervet ok­tóberig dolgoztak ki, s meghatá­rozták ki miből, és mikor tart előadást. Sok szcp tervük, eredményük van a leveleki fiataloknak. A nyá­ron Egerbe utaznak. Meghívták a község vezetőit, s az Iskola ki­váló tanulói közül több fiatalt is. Meg akarják így is mutatni: mire képes egy ifjúsági szervezet, ahol megvan az összefogás, ahol a kö­zös munka eredményekre vezet. Dicséretes munkát végeztek a tcvelckiek, s ma erről száll a hír. (F. K.) ÖNKISZOLGÁLÓ BOLT NYÍLIK BALKÁNYBAN Falvainkban is szaporodnak az önkiszolgáló boltok. A balkányl földművesszövetkezet a napok­ban nyitja meg a fűszer—cseme­ge boltot, melynek az átalakítá­sára 35 ezer forintot költöttek. Átrendezik a kirakatokat, neon csöveket szerelnek fel, tükörpol­cokkal és három körpulttal te­szik modernebbé az üzletet. Ma délután lél G órai kezd-t.c, kerül sor a Széchenyi István Köz- gazdasági Pénzügyi Technikum Sportkörének és KlSZ-szcrvezcté- nek dísztorna bemutatójára az is­kola Szabolcs-utca 8. szám alatti tornatermében. A bemutató során szertorna gyakorlatok, akrobatikus ugrások, .aia.Li'na és tretus gyu^cralo*. lány-szertorna és karika gyakor­latok kerülnek bemutatásra. A! gyakorlatokat Fiedler Barna test­nevelő tanár tan,tóttá be. A dísztorna bemutatót este nyolc órától hajnali három óráig, tartó bál követi az iskola dísz-1 termében (Báthory u. 30.) Gycmiliov kétfejű kutyája már 26 napja életben van Amerikai sebész nyilatkozata Moszkva, (TASZSZ): B. Rogers, az ismert amerikai sebész, aki plasztikai sebészeti előadások megtartására érkezett Moszkvába, Erdősítési kampány Kínában A kínai erdészek erdősítési kampányt indítottak, amelynek célja, hogy minden kidöntött fa helyett két-három fiatal fát ül­tessenek. Tavaly tizenhat tarto­mányban összesen 372900 hektár területet erdősítettek. szerdán ellátogatott Vlagyimir Gyemihov kísérleti laboratóriu­mába. Az amerikai tudós meg­kérte Szovjet kollegáját, ismétel­je meg néhány héttel ezelőtt vi­lághírűvé vált operációját. Gye­mihov négyórás műtőt során egy kutya nyakára második fejet ül­tetett át. Rogers, aki végig­nézte az operációt, búcsúzóul ki­jelentette, hogy ez volt a legér- dekesebbb és legimpozánsabb kí­sérlet, amit valaha is látott. Az amerikai sebész ezután megte­kintette a Pirat nevű kutyát, amely, mint már jelentettük, 261 napja kőt fejjel él. Tere=fere a mükoflóval Csípőre tett kézzel áll a mű- kotló melleit. — Jó, hogy megvettelek ugye? •— Bizony, bizony, kedves gaz­dám, mert ott rozsdásodtam vol­na valahol a kamrában. Mar csaknem kihűltem, amikor jöttél értem. — Most aztán szolgálj rende­sen. No nem is panaszkodok én rád, jó kotló vagy, nem olyan, mint uz a másik. Nem törőd ösz- szc a tojásokat, nem lépsz a „gyermekeidre” hogy megnyomo­rítsad. Csak bekapcsollak az áramkörbe és olyan jó meleggel árasztod el a tojásokat, hogy no még. Sokat,, nagyon sokat köszönhe­tek neked, mert lásd csak, már a három fajtiszta törzsből kettőt kikeltettél. — Látnád azt a gyö­nyörű vöröstaréjú bogárfekete szinte kékesen csillogó w.'. st. — Mindenki megcsodálja. Szépen szolgáltál eddig. Hiszen ezt te is tudod, mit is mondom neked. Több, mint négyszáz kiscsibét, kacsát melegítettél ezüstös „tol­iaddal” s nagyon köszönöm, hogy egyet sem nyomtál agyon, Két­száz kis csibét leszerződtem, s csaknem ötezer forintot kaptam értük. — Hogy a többivel mi lett? — Felneveltem, rántottuk, főztük, sütöttük s olyan ízes falatokat fogyasztottunk belőlük, hogy cso­da. Nagyon finomak voltak. — Mennyit akarsz keltetni ez évben édes gazdasszonyom? — Többet nevelj, kelts nekem, mint tavaly. —• Jó jó, csak aztán háláld meg. — Fél ezer tojást rakok alád, hogy költs belőlük kis csirkéket. Háromszázat leszerződtem az ímsz-szel, s úgy számítom, kapok értük legalább hat és félezer fo­rintot. — Mondd csak gazdám. Aztán van-e másnak is a faluban . kcl- tetőgépe? — Nincs Gsszteráden, csak a te asszonyodnak, Bökünyi And- rásnénak. — Miért nem beszélsz az asz- szonyokkal, hogy vásároljanak, közösen. Mi nagyon megháláljuk. — Mondtam már, da azt vála­szolták, nem bajlódnak veletek. — Ej, ej asszonyok. — Hát hogy lehettek ilyen naivak. — Nem látjátok, hogy az cn édes gazdám milyen jól jár velem? — Vagy talán féltek, hogy sok a munka velem? Nem, nem. Té­vedtek, kevesebb m nt azzal a kis kotlóval, amelyik alá csak húsz-huszonöt tojást raknak. Én bizony nem cserélnék vele. ösz- szotöri a tojást, és mostohán bá­nik csibéivel. — Azt mondják drága vagy— szól az asszony. — Drága? — csodálkozik amfl- kotló. — Mennyiért is vásárol-' tál engem? — Háromezer forintért, de már akkor mást is szolgáltál. — Jó, jó. Es van valami pana­szod? — Nincsen, mert már három­szorosan megkerestem azt, amibe kerültél. — No lám csak. Ügye, hogy mi keltetőgépek jó szolgálatot te­szünk. Szép pénzt lehet velünk keresni. Csak az asszonyok aka­ratán, öUetesscgén múük min­den. Akarnak-e sok pénzt keres­ni. Ha igen, akkor fogjanak ösz- sze, s gazdám ne haragudj mag, ezt te is szorgalmazd itt a falu­ban, s akkor minden háznál any- nyi kis csipogó sárga csibe lesz, hogy no még, Pénzt költünk mi, sok pénzt, az asszonyoknak, csak fogjanak össze. S meglátják mi mindent vásárolhatnak a jöve­delemből. A kis ajtó becsukódott. — No, most már eleget tér*“ tereltünk, megyek melegítem a tojásokat, (!• k.) 4 RELETMACYARORS» »r. 1359. April's 25. szombat I) í szia r is tt ' t ■■■ •. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom