Kelet-Magyarország, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-11 / 59. szám
1959. MÄR.CIUS 11, SZERDA KELETMAGYARORSZÄG 5 „Ha a nyugati hatalmak nem szavakkal, hanem tettekkel kívánnak jót Nyugat-Beriin lakosságának, akkor csatlakoznak a szovjet javaslathoz“ Hruscsov és Walter Ulbricht beszélt a berlini dolgozók nagygyűlésén Berlin, (MTI): Hétfőn délután a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, a Német Demokratikus Köztársaság kormánya és a Demokratikus Németország Nemzeti Frontjának Országos Tanácsa tömeggyűlést rendezett a berlini Werner Seelenbinder-csamokban, Óriási lelkesedés fogadta mindenfelé N. Sz. Hruscsovot és kíséretét. A nagygyűlést Correns profesz- szor, a Demokratikus Németország Nemzeti Frontja Országos Tanácsának elnöke nyitotta meg, majd N. Sz. Hruscsov mondott nagy beszédet. N. Sz. Hruscsov beszéde N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke a berlini nagygyűlésen mondott beszédében mindenekelőtt köszönetét mondott a Német Szocialista Egységpártnak, az NDK Minisztertanácsának és a Demokratikus Németország Nemzeti Frontjának azért, hogy még egyszer találkozhatott Berlin lakosságával. A Szovjetunió dolgozóinak szívből jövő üdvözletét tolmácsolva Hruscsov áttért a német problémára. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi helyzet egészségesebbé tétele szempontjából igen fontos lépés lenne a német kérdés békés rendezése. A német békeszerződ,és megkötése és a nyugat-berlini megszállási rendszer megszüntetése előmozdítaná a két német állam közeledését, lehetővé tenné egész Németország békés fejlődését. A békeszerződés megkötése sok olyan tényezőt kiküszöbölne, amelyek bizalmatlanságot keltenek az államok között, egyszersmind megszilárdítaná a békét, és a népek biztonságát. — Ügy tűnnék — mondotta Hruscsov, — hogy mindenkinek érdeke fűződik a békeszerződés megkötéséhez. A nyugati hatalmak azonban, amelyek a hitleri Németország ellen folytatott háborúban szövetségeseink voltak, most a Német Szövetségi Köztársaság kormányával együtt ellenzik a békeszerződés megkötését. — A nyugat-németországi re- vans-politikusok igyekszenek halogatni a békeszerződés eláírását, hogy atomfegyverhez juthassanak és — ha sikerül — jobban meggyúrhassák a német közvéleményt egy újabb háború céljára. De Nyugat-Németországban most Izmosodnak a háborúellenes erők, A német néo valóban a béke biztosítását akarja. A berlini kérdésre áttérve Hruscsov a következőket mondotta: A békeszerződés aláírása egyszersmind a nyugat-berlini kérdés megoldását is jelentené. Nyugat-Beriin, mint Nagy-Ber- lin része a Német Demokratikus Köztársaság területéhez tartozik. Józanul szemléljük a dolgok állását és megértjük, hogy Nyugat- Beriin bekapcsolása a Német Demokratikus Köztársaság összetételébe, a nyugat-berlini lakosság kialakult életmódjának fájdalmas megváltoztatását okozná. Ezért terjesztette elő a Szovjetunió azt a javaslatot, hogy adják Nyugat- Berlinnek a szabad város státusát. Indítványoztuk, hogy a nagyhatalmak szavatolják a szabad város függetlenségét és szabad fejlődését. Egyetlen államnak — beleértve a nemet államot is — sem szabad beavatkoznia belső ügyeibe. Még azt sem ellenezzük, hogy az ENSZ is részt vegyen a garanciák nyújtásában. — Amennyiben szükséges, még azzal is egyetértünk, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió, vagy semleges országok valamilyen minimális csapatokat tartsanak Nyugat-Berlinben, amelyek biztosítanák a szabad város státusának betartását, de nem lenne joguk beavatkozni a város belső életébe. — MI csak egyet akarunk: megszüntetni a feszültség veszélyes tűzfészkét Európa közepében és megteremteni a nyugodt és egészséges élet feltételeit Nyugat-Berlinben. — Ha a nyugati hatalmak — mondotta N. Sz. Hruscsov — nem szavakkal, hanem tettekkel kívánnak jót Nyugat-Beriin lakosságának, akkor csatlakoznak a szovjet javaslathoz, annál is inkább, mert valóraváltásának megvan minden reális lehetősége. — Azt akarjuk — mondotta Hruscsov, — hogy mindenki világosan megértse a két német állammal kötendő békeszerződésre és a nyugat-berlini megszállási rend szer megszüntetésére vonatkozó javaslataink abból a gondoskodásból fakadtak, hogy elkülönítsük egymástól a két tábor fegyveres erőit, és rendezzük a helyzetet, a világ e térségében. Mi ezt meg tesszük függetlenül attól, hogy tetszik-e ez Adenauer urnák, vagy sem. És akkor majd politikájáról végkép lehull az álarc, mint a háborús készülődés politikáié ról. Hruscsov, utalva az Ollenhau- erral, a Német Szociáldemokrata Párt elnökével történt találkozásra, ezeket mondotta: A jelen körülmények közepette a német szociáldemokratáktól elvárják, hogy józan megértést tanúsítsanak a kialakult helyzet iránt, Amennyiben azonban nem tanúsítanak ilyen megértést nem teszik meg mindazt, amit a nép javára, a béke érdekében meg kell tenniök, a történelem sohasem bocsátja meg nekik azt! Ezután Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Walter Ulbricht hangsúlyozta, hogy a békekonferenciára vonatkozó szovjet javaslat teljesen megfelel a német nép érdekeinek és vágyainak. A békeszerződés meglesz — mondotta, majd Adenauer és De Gaulle titkos megbeszéléseivel foglalkozott. Utalt rá, hogy egyesek azt kérdezik, nem élhetne-e a német nép továbbra is béke- szerződés nélkül. Ez — mondotta súlyos veszélyeket rejtene magában, mert, Nyugat-Németországban és Nyugat-Berlinben veszélyes háborús tűzfészkek jöttek létre. Adenauer ugyan azt állítja, hogy újraegyesítést akar, de mindeddig még egyetlen javaslatot sem tett erre vonatkozólag. Sőt azt is mondja, hogy hajlandó a külügyminiszteri konferenciát is támogatni, de hogy ott milyen terveket akar előterjeszteni, azt mindeddig nem árulta el. Nyilván annyira népellenesek ezek a tervek, hogy nem hozhatók nyilvánosságra. Ezután Walter Ulbricht Adenauer nyilatkozatából vett idézetekkel bizonyította, hogy Nyugat-Németország és a NATO támadó háborúra készül és hangsúlyozta, akinek ilyen tervei vannak, annak természetesen nem érdeke a békeszerződés aláírása sem. Ulbricht hangoztatta: NyugatNémetországban atom- és rakétafegyverek vannak ellenünk fordítva. Mi azonban az atomfegyverkezés megtiltásának, a béke- szerződés megkötésének javaslatával felelünk. A német népnek és a világ népeinek az a feladata, hogy elzárják a militaristák útját, mégpedig a békeszerződés kiharcolásával. Segítsetek nekünk, segítsetek a német népnek, hogy megkapja végre ezt a békeszerződést és hogy meg tudjuk akadályozni a harmadik világháborút — emelte fel szavát Walter Ulbricht a világ népeihez. Hűvös fogadtatásban részesült Macmillan Párizsban London. (MTI): A nyugati szövetségesek közötti meghasonlás külső jeleit részletezi az Evening Standard párizsi tudósítója. — A fagyos fogadtatás — írja a lap — amelyben Macmillan a Le Bourget-i repülőtéren részesült, teljes mértéktjfen kifejezte Franciaország kételyeit és gyakran vását moszkvai útja miatt. Mindjárt megérkezését kellemetlen félreértés zavarta meg. Macmillan meg akarta szemlélni a díszőrséget, azonban Debré ezt mellőzni akarta. Végre abban egyeztek meg, hogy Macmillan kezet fogott a díszőrség parancsnokával. Feltűnően éles az ellentét Macmillan kétnapos tartózkodásénak programja és Adenauer párizsi látogatása között. Utóbbinak négyszemközti beszélgetése De Gaulle-lal majdnem két napig tartott. Ilyen megkülönböztetett bánásmódban nem lesz részé Macmillan-nek. A brit miniszter- elnöknek várnia kell kedd délig, midőn hivatalos villásreggelin beszélhet majd De Gaulle-lal. Az erősen jobboldali Wastem Mail írja vezércikkében: — Amerika húzódozik a csúcs- találkozótól. Ez most súlyos baklövés, mivel Hruscsov hajlandó azt külügyminiszteri értekezlet útján előkészíteni. Ha Eisenhower a csúcstalálkozó ellen dönt, válságot robbanthat ki a NATO-ban, sőt általában a Nyugaton. Minden esetre az elé a súlyos döntés elé állítaná Macmillant, De Ga- ulle-t és Adenauert, hogy tartsanak-e korlátozott csúcstalálkozót az Egyesült Államok nélkül. Eddig ez a kilátás elképzelhetetlen lett volna, de most Amerika ezt kényszerítheti szövetségeseire. Kudarcba fulladt az Iraki Köztársaság elleni összeesküvés A felkelők vezérét saját katonái ölték meg Bagdad (TASZSZ): A bagdadi rádió jelentése szerint Abdel Va- hal Sawaf ezredest — aki Mo- szulban felkelést próbált szervezni az Iraki Köztársaság kormánya ellen — saját egységének katonái megölték. Mahdui ezredes, a legfelső katonai bíróság elnöke rádióbeszédében kijelentette, hogy Savva- fot utolérte Nurri Szaid imperialista ügynök sorsa, akit, mint emlékezetes, a nép ölt meg Bagdad utcáin, A bagdadi rádió hangsúlyozta, hogy az országban helyreállt a nyugalom. Bagdad és Moszul között megindult a rendes vasúti közlekedés. Moszkva (TASZSZ): A Pravda bagdadi tudósítója írja: az iraki forradalom győzelme, az ország gyors fejlődése a függetlenség útján, nem hagyja nyugodni az imperialistákat és közép-keleti kiszolgálóikat. A fiatal köztársaságra állandó nyomás nehezedik külföldről, különösen Iránból és Törökországból, amelyek mögött az Egyesült Államok húzódik meg, A minap ismeretessé vált, hogy Abdel Vahab Sawaf ezredes, a moszuli 5. dandár volt parancsnoka külföldi körökkel összeköttetésre lépve, kormányellenes lázadást próbált kirobbantani az országban. A lapok közölték Kasszem miniszterelnök felhívását a néphez és a hadsereghez: tanúsítsák a legnagyobb fokú éberséget és tegyék ártalmatlanná a lázadók vezérét. Az új összeesküvés híre felrázta az egész iraki népet. Március 9-én Bagdadban bezárták a vállalatokat és közintézményeket, az iskolákban szünetelt*a tanítás. A város utcáin tízezrek tüntettek a köztársasági kormány ég vezetője. Kasszem tábornok mellett. „A moszuli események — írja az Ittihad As-sáb című lap — a bagdadi paktummal kapcsolatban álló agresszív köröknek az Iraki Köztársaság ellen kiagyalt széleskörű tervéhez tartoznak. Ezeket az eseményeket nem lehet elszigeteltnek tekinteni azoktól a kétoldalú katonai egyezményektől, amelyeket az Egyesült Államok a napokban kötött Törökországgal, Iránnal és Pakisztánnal. Népünk azonban őrködik a köztársaság fölött és éber figyelemmel kíséri ellenségeinek fondorlatait.” Az összeesküvők elleni tömeg- tüntetések és gyűlések azt mutatják, hogy az iraki nép tömörül kormánya köré és erejét nem kímélve visszaveri a fiatal köztársaság ellenségeit Hruscsov legújabb berlini javaslatának és Oüenhauerral folytatott megbeszélésének visszhangja a nyugati fővárosokban Washington. (MTI): Egyes washingtoni diplomáciai megfigyelők úgy vélik, hogy a „szabad város”- ra vonatkozó szovjet elgondolás valószínűleg elfogadhatatlan az amerikai kormány és szövetségesei számára. Ennek ellenére a szovjet miniszterelnök javaslatát, amelyet megelőzött az a kijelentése, hogy május 27-ét nem kell Ultimátumszerű időpontnak tekinteni, újabb jelnek minősítik a feszültség enyhülésére. London: Diplomáciai megfigyelők azért tartják fontosnak Hruscsov kijelentését, mert most először tekintett el attól a feltételtől, hogy a nyugati hatalmaknak ki Kenyából, vagy Ciprusból visznek brit csapatokat JNyaszatöidre Blantyre. (REUTER): A Blanty- re közelében Mlanje térségében hétfőn kormánycsapatok vonultak fel a bennszülöttek ellen. E térségben — hír szerint — körülbelül 300 bennszülött vonul a nagy lujeri teaültetvények felé, de az ellenük végrehajtott katonai intézkedésekről nem adnak ki jelentést. Nagy titokban folyt le Blantyre repülőterén Welensky, a föderáció miniszterelnöke, Ehitead dél- rhodéziai miniszterelnök, Armita- ge nyaszaföldi kormányzó és Metcalf brit főbiztos vasárnapi megbeszélése is. Egyes találgatások szerint az afrikai Nemzeti Kongresszus ellen irányuló offen- ziva egybehangolását beszélték meg, valamint azt, hogy Kenyából, vagy Ciprusból brit csapatokat szállítanak Nyaszaföldre. E kérdésben azonban még ellentétek vannak katonai körökben. Kanyama Chiume, a nyaszaföldi bennszülött kongresszus egyetlen le nem tartóztatott vezetője hétfőn sajtóértekezletet tartott Londonban. Kijelentette, hogy Nyaszaföld, amint visszanyeri függetlenségét, hajlandó lesz belépni a brit nemzetközösségbe. A bennszülöttek ellenállásának céljaként a következőket jelölte meg: A csapatok visszavonását, a rendkívüli állapot megszüntetését, a foglyok szabadonbocsátását, független igazságügyi vizsgálóbizottság kiküldését Nyaszaföldre és olyan alkotmány megteremtését, amely szavazójogot biztosít a protektorátus minden polgárának kell vonulniok Nyugat-Berlinből. Ügy látják Hruscsovnak ez a javaslata szintén példa arra, hogy Macmillannek Moszkvában sikerült enyhíteni a helyzetet. A Reuter szerint Hruscsov már Moszkvában közölte Macmillan-nel azt az elgondolását, hogy a nyugati szövetségesek és a szovjet csapatok biztosítsák Nyugat-Beriin* szabad város-jellegét. Berlin: Hruscsov talán megnyitotta az utat a berlini válság* kompromisszumos megoldásához: — írja az AFP. Az új javaslat első látásra Moszkva által adott engedménynek látszik. A nyugati diplomatáknak hosszan és alaposan kell tanulmányozniok az új! szovjet javaslatot. Bonn: Bonni vezető körökben érdeklődéssel fogadták Hruscsov új javaslatát. Tájékozott megfigyelők szerint ez a javaslat megerősíti azt a benyomást, hogy az oroszok akarnak tárgyalni Berlinről. Egyes megfigyelők úgy vélik, Hruscsov úgy látszik, olyan megoldást javasolt, amely „megmenti a látszatot” . minden érdé-! kelt fél részére. New-York: A New-York Times azt írja, hogy míg Hruscsov különböző tervekkel áll elő a német kérdésben, a nyugati hatalmak még csak az előzetes tanácskozásokat folytatják. Elkerülhetetlenül felmerül a kérdés, hogy a Nyugat nem mozog-e túlságosan lassan? A nyugati szövetségesek között már • kezd megnyilvánulni a félelem, hogy a határozott program hiánya miatt a „rugalmasság” és a „kölcsönös visszavonulás” újabb „megbékéléssé” válhatik — írja a lap. W alter Ulbricht beszéde