Kelet-Magyarország, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-12 / 36. szám
1959. FEBRUAR lí. CSÜTÖRTÖK keletmagyarorszAg s Romantikacsináiók és kincskeresők az amerikai földrészen Egy jenki tudós furcsa megállapítást tett a közelmúltban. Megállapította, hogy az amerikai földrészen kihalóban van a romantika és a józan tárgyilagosság nyomja rá leginkább a bélyegét az emberek életére. E megállapítás talán nem is váltana ki közfigyelmet, ha a tudós hozzá nem teszi: ami romantika még élt, az a munkanélküliek szívében rejtőzik, persze ott sem a régi mértékben. Vajon miért éppen a munkanélküliek sajátja a romantika? Nem nehéz kitalálni. Kinek van Az amerikai televízió felismerte a romantika jelentőségét: Amíg a munkanélküliekben él valamelyes kis romantika, nem kell félni attól, hogy megrohamozzák a tőkés tulajdonban lévő üzemeket, ösz- szeütköznek a rendőrökkel és záptojással dobálják meg az éppen kőrútján lévő alelnököt. A romantikát tehát ápolni kell. Mivel?* E célt szolgálja például az is, hogy országos méretű kincsvadászatokat rendeznek a televíziós felvevőgép előtt. A siker „óriási”. A nyugat-német televízió, — amely szintén átvette ezt a romantikacsináló módszert, — nemrégiben „Kutatás egy elrejtett kincs után“ címmel előadást közvetített. Még a műsor javában tartott, amikor a szerencsétlen szegények oly tömege lepte el a televízió állal megjelölt hely felé vezető utakat, hogy a gépkocsiforgalom leállt és az ásókkal, lapátokkal siető embereket rendőröknek kellett a járdákra szorítani. A „romantika-csinálás” történet- tudományi munkává „fejlődött”. Üj Skócia (Nova Scotia) közelében 1795-ben három gyerek mély gödröt fedezett fel az úgynevezett Tölgyes-szigeten. Azóta szinte megszakítás nélkül folyik ott a kincskeresés. Egész vagyonokat áldoztak fel már arra, hogy a talajvízzel töltött, aknaszerű mély gödröt kiszárítsák. Most amikor szüksége romantikus elképzelé-1 sekre, annak, aki keresettel rendelkezik, vagy annak, aki az ut- I cán kódorogva munkát keres? Bizonyosan az utóbbinak, hiszen amikor munkát keresni indul, mégis csak hinnie kell valameny- nyire, hogy munkát talál, különben egyetlen lépést sem tenne. Amikor pedig hosszú próbálkozás után sem lel üzemet, amely felvenné, akkor méginkább gondol arra, hogy hátha közbejön valami, ami az éhenhalástól megmenti, mondjuk azt, hogy váratlanul pénzt talál. Az USA-ban például sokan keresnek nehéz dollárokat azzal, hogy a régi írásokból, könyvekből, feljegyzésekből előkutatják a század végén Amerika partvidékein rabolgató kalózok rejtekhelyeinek leírását és azt újságcikk, televíziós adás, könyv, füzet formájában a közönség rendelkezésére bocsájt- ják. Ezzel mintegy „hozzásegítik“ a munkanélkülieket a gyors meggazdagodáshoz. Ezekből az írásokból nem marad ki a new-yorki kikötő fenekén rejtőző nagy kincs sem. A földnek ez a legkevésbé romantikus pontja állítólag mérhetetlenül gazdag. 1780 szeptember 2-án elsüllyedt ott egy „Hussar” nevű angol fregattá 28 ágyújával és sokmilliót érő aranykincsével. Ebből akarták annak idején az Észak-Amerikában lévő angol csapatok zsoldját kifizetni. Az elsüllyedt kincseket folyton keresik, persze, eddig sikertelenül. Vannak emberek, akik összegyűjtött kis vagyonkájukból aknakutató szerkezetet vásárolnak és azzal kutatják az új földrész partvidékeit. Amerikában különösen sok a munkanélküli, különösen megszaporodott e helyen is a kincskeresők száma. Egyre mániákusabban hiszik ezek a szerencsétlenek, hogy ott a hírhedt kalóz, Kidd kapitány elrejtett kincse van. A nép ezt a gödröt el is nevezte „Money Pit”, azaz „pénzbányá”nak, habár eddig senki sem talált még benne semmit, de kincseket öltek bele. „Fekete Szakáll44 rejteke Ugyancsak vonzza a kincskeresőket Észak-Karolina, mégpedig azért, mert ott tanyázott 1713 és 1718 között Edward Teach tengeri rabló, akit „Blackbeard" (Fekete szakáll) néven ismernek és tartanak nyilván az amerikai romantikusok. Néhány évvel ezelőtt állítólag kiásták egyik kincsesládáját, de a megtalálónak teljesen nyoma veszett. Az Ocra- coke-sziget és a közelében lévő apróbb földdarabocskák is igen látogatottak mostanában. — A kincskeresők figyelmét az fordította oda, hogy néhány évvel ezelőtt karácsony napján váratlanul egy lyukat találtak ott. A földalatti lyuk téglával kifalazott részében volt a feltevés szerint a kincsesláda. A megtaláló — akiről ugyancsak nem tudják, ki volt és hová lett — a téglázott üreg tetejét áttörte és azon át emelte ki a ládát# Es akik megtalálják a kincset Mit lehet mondani erre? Elég annyit mondani, hogy a kincskeresés nehéz kenyér lehet, legalábbis ebben a formájában. — Meggyőződésünk azonban, hogy élnek Amerikában ezerszám olyanok is, akik minden erőfeszítés nélkül találnak kincseket. Természetesen nem a tengerparton, hanem munkásaik zsebében. Eközben persze nem feledkeznek meg dicsérgetni az amerikai „szabadságot” és „demokráciát", mert az mindenki számára biztosítja a kincskereséshez való jogot. A szerencse, az viszont más dolog, <Sa. Gy.) Kutatás az elrejtett kincs után Kidd kapitány rablóit aranyai Franc a kémhálózatot lepleztek le Tunéziában Tunisz. (AP—REUTER): Mehiri tunéziai belügyminiszter kedden közölte, hogy a francia kormány nagy kémhálózatot tart fenn Tunéziában. Mehiri elmondotta, hogy a tunéziai posta-, távbeszélő, és távirószolgálatban dolgozó francia műszaki szakemberek a tunéziai telefonvonalakat összekötötték a francia nagykövetség távbeszélő-központjával. A nagykövetségen lehallgatták Burgiba tunéziai elnök hivatalainak valamennyi telefonbeszélgetését. A tunéziai hatóságok több francia alkalmazottat letartóztattak. Az őrizetbevettek közül Pierre Michel Gondolo postamester ön- gyilkosságot követett el. A belügyminiszter azt is közölte, hogy a kémszervezet már 1957. óta működik. A telefonbeszélgetéseket a francia nagykövetség épületének harmadik emeletén hallgatták le. A francia és tunéziai ügynököket mozgósító kémhálózat kapcsolatban volt Franciaországgal, Algériával, Líbiával és Olaszországgal. A kémek megfigyelték és lehallgatták a tunéziai külföldi nagykövetségek, a tunéziai állami szervek és az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front telefonjait. A kémszervezet irányításában tevékeny szerepe volt Paul Conty francia katonai attasénak, aki néhány napja utazott el Tuniszból Franciaországba. Az AP értesülései szerint a kormány valószínűleg követelni fogja a tuniszi francia nagykövet visszahívását. Párizs: Párizsi hivatalos körök közölték, hogy a tunéziai hatóságok január 31-e és február 9-e között tizennégy francia állampolgárt tartóztattak le, közöttük a nagykövetség négy alkalmazottját Couve De Murville francia külügyminiszter kedden tiltakozott Tunéziánál Gondoló postafelügyelő öngyilkossága miatt A külügyminiszter Gondoló haláláért a tunéziai hatóságokat okolja. Tunisz: A Reuter hírügynökség kedd esti jelentése szerint a tunéziai rendőrség körülvette a francia nagykövetség épületét A hatóságok közölték, hogy a tuniszi távbeszélő-szolgálat tizenhat francia alkalmazottja a követségre menekült Az olasz kormányválság fejleményei Róma. (MTI): Az AFP tájékozott körökre hivatkozva nem tartja valószínűnek, hogy Segni nyolctíz nap előtt megjelenhetne kormánylistájával a parlament előtt. A TASZSZ részletes politikai helyzetjelentést közöl az olasz kormányválságról. Segni kormányalakítási tárgyalásairól szólva rámutat, hogy a kijelölt miniszterelnök fogadta az Olasz Kommunista Párt képviselőit. Longó az Olasz kommunisták egyik képviselője a megbeszélés után újságíróknak ezeket mondta: „Tájékoztattuk Segnit az országban kialakult rendkívüli feszült helyzetről és az ebből fakadó problémákról. Felhívtuk figyelmét arra a súlyos felelősségre, amit magukra vállalnak azok a politikai erők, amelyek megkülönböztető módszerekhez folyamodnak. Ezek az erők figyelmen kívül hagyják a tömegek követeléseit, s ezáltal megakadályozzák egy olyan szilárd többség kialakulását, amely többség alkalmas az átfogó szo- ciáldemokratikus megújhodás politikájának biztosítására. Nem adhatjuk szavazatainkat arra a kormányra, amelyről már eleve ismeretes lesz, hogy nem birkóz- hatik meg az ország súlyos és halaszthatatlan problémáival.” Az Unita és a Paese Sera szerint Segni egypárti kormány megalakítására törekszik. A Paese című lap — közli a TASZSZ — utal az amerikai diplomáciai mesterkedésekre. Washington ugyanis az új kormány összetételének kérdésében nyomást igyekszik gyakorolni az olasz politikai körökre. A Paese szerint jelenleg1 Rómában tartózkodik Williams tábornok, az amerikai külügyminisztérium képviselője, az FBI1 funkcionáriusa. Williams olasz politikusokkal folytatott megbeszélései során kifejtette a^t a' kívánságát, hogy az új kormányban — akár egy, akár több párt képviselőiből is alakuljon az, — Taviani a külügyi, Scelba pedig a hadügyi tárca élére kerüljön. Ismeretes, hogy Scelba és Taivani egyaránt lelkes híve az amerikai külpolitikának.