Kelet-Magyarország, 1958. december (15. évfolyam, 281-312. szám)
1958-12-31 / 312. szám
1538. DECEMBER 31, SZERDA RELFTMÄG Y A ROtlSZ A ( 5 Garázdálkodik a sebesség' és az ital ördöge Ahol még nm itt „eladok1“ « lányok IRADIO A technika fejlődésének, az ország gazdasági megerősödésének következtében különösen sok és modem gépkocsi került ország- titainkra az utóbbi két év alatt. Jelentős mértékben emelkedett az egyes 'vállalatok, intézmények és magánszemélyek tulajdonában lévő gépjárművek száma. Ez örvendetes tény, mert ezáltal gyorsabbá, kényelmesebbé válik a közlekedés, több idő marad pihenésre, szórakozásra. 22 halálos áldozat Nem ilyen kedvező azonban a közúti közlekedés helyzete, ha azt a baleseti statisztika tükrében vizsgáljuk. 1958. évben eddig megyénk területén összesen 109 közúti baleset történt. Ebből 22 halálos volt. Magas a súlyos testi sértést okozó balesetek száma is. A balesetek okait vizsgálva azt kell megállapítani, hogy azok jelentős nésze, — több mint 50 százaléka az ittas állapotban történő gépjárművezetésre vezethető vissza. A balesetek további jelentős részét az egi’éb közlekedési szabályok be nem tartása, főleg a sebességkorlátozások túllépése okozza. Hozzájárul továbbá a balesetek számának növeléséhez az egyes állami gazdaságok, gépállomások alkalmazásában lévő olyan gépjárművezetők foglalkoztatása, akik gépjárművezetői igazolvánnyal nem is rendelkeznek. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy sok azoknak a felelőtlen gépjárművezetőknek a száma, akik a szocialista együttélés szabályait, de ezen túlmenően törvényeinket semmibsvéve, ittas állapotban vesznek részt járműveikkel a közúti forgalomban és nem törődve embertársaikkal, veszélyeztetik azok életét és testi épségét. Az ital hatása alatt aztán figyelmen kívül hagyják a közlekedési szabályokat s nem egy esetben saját életüket is veszélyeztetve okoznak végzetes kimenetelű baleseteket. Az ilyen gépjárművezetők aztán csak későn, — a kórházi ágyon, vagy a vádlottak padján — gondolnak arra, hogy a közlekedési szabályok be nem tartása mit jelent. Súlyos büntetések Törvényeink, bíróságaink az ilyen gépjárművezetőket szigorúan büntetik, s nem egy esetben alkalmazzák a foglalkozástól, a gépjárművezetéstől való eltiltást is. A nyíregyházi járásbíróság pl. a közelmúltban 2 év börtönbüntetésre ítélte Csillag István mándoki lakost, aki gépjárművezetésre jogosító igazolványnyal nem rendelkezett, ennek ellenére motorkerékpárt ittas állapotban vezetett és halálos balesetet okozott. A nyíregyházi városi-járási ügyészség előzetes letartóztatásba helj'ezés mellett emelt vádat Csepei Sándor gépkocsivezető ellen, aki a Fehér- gyarmati Gépállomás tehergépkocsiját ittas állapotban vezette és halálos gázolást követett el. De sorolhatnánk ezeket a példákat oldalakon keresztül, melyek mind azt bizonyítják, hogy a közlekedési szabályok be nem tartása milyen komoly következményekkel jár. As idő is óvatosságot követel Most, mikor a téli idő bekövetkezett, és a ködös, sáros, sikos útviszonyok megnehezítik a közlekedés biztonságát, rendkívüli körültekintést igényel a gépkocsivezetés, könnyebben történhet baleset a legkisebb mulasztások következtében is. Köztudomású, hogy az ilyen időben, ilyen útviszonyok mellett korlátoltak a látási viszonyok, megnövekszik a féktávolság stb. Mindezek a körülmények fokozottabb figyelemre, gondosságra kell késztessenek minden járművezetőt, de gyalogost is. A gépjárművezetők, mielőtt járműveikkel elindulnának, minden esetben győződjenek meg azok műszaki állapotáról és ne induljanak el kifogásolható világítással, fékberendezéssel. Az állami gazdaságok, gépállomások vezetői használják fel a téli hónapokat arra, hogy az alkalmazásukban lévő, jogosítványnyal nem rendelkező gépjárművezetők részére szervezett tanfolyamokon a szükséges tudnivalókat elsajátíthassák és a gépjármű vezetésére jogosító igazolványt megszerezzék. Ne tűrjék meg az állami gazdaságok, gépállomások vezetői, hogy alkalmazottaik vezetői jogosítvány nélkül Egy vízről — két jövedelem A nagykállói Dózsa Termelő- szövetkezetnek jó lehetősége van viziszárnyas nevelésére. Saját halastavuk van. A járás vezetői a most folyó tervkészítés során javasolják a szövetkezet vezetőinek, tagjainak: jövőre neveljenek 2000 darab víziszárnyast. így nemcsak a haltenyésztés jövedelmezne, hanem a víziszárnyas is. A javaslatot helyesnek tartják s így jövőre már víziszárnyas neveléséről is híres lesz a téesz. Miután egyre tobo más viaek- ; ről való „idegen " vette feleségül I Peglio legszebb lányait, a Co- ; moi-tó partján fekvő festői olasz 'község polgármestere elhatározta Ihogy ismét érvényesít egy XVI í századból származó rendeletet amely ezt meg tudja akadályozni A rendelet, amelyet tulajdonképpen soha nem hatálytalanítottak, felhatalmazza a község vezetőjét, hogy „tiszteietdíjat” követeljen a község számára minden „idegen” házasulandótól, aki a községből vesz magának feleséget. Húsz ev óta 110 közül 107 peg- lioi lány olyanhoz ment férjhez, aki nem a községben született. (A ,,Combat”-ból) a Közúti Kozieiveoesoen gépjárművét vezessenek. Segítsenek a becsületes gepHovsiveaetók Az életszínvonal állandó emelkedésének, a nagyüzemi mezőgazdaság további fejlődésének, gépesítésének következtében az elkövetkezendő időben is növekedni fog a közúti járművek száma. A közlekedési balesetek azonban népgazdaságunknak jelentős kárt okoznak. A balesetek számának csökkenése érdekében, amellett, hogy a törvényben biztosított jogkörben az állami szervek eljárnak, nem kis feladat hárul azokra a hivatásukat szerető és megbecsülő gépjárművezetőkre, akik a törvényeket tiszteletben tartva, éveken keresztül vezetnek járműveket balesetmentesen. Rájuk hárul az a feladat, hogy a velük együtt dolgozó gépjárművezetőket^ neveljék a törvények, a közieke-♦ dési szabályok betartására és az* olyan személyeket, akik ennek jelentőségét nem tudják, vagy nem akarják megérteni, tudomásul venni, közösítsék ki maguk közül. Teremtsenek a gépjármű- vezetők maguk között olyan légkört, amelyben a közlekedési szabályszegés szégyent, megvetést eredményezzen az elkövetőkre nézve. Gazdag Gyula ügyész. Felhívás az öreg- szakszervezeti tagokhoz A Szakszervezetek Megyei Tanácsa felhívja az olyan szakszervezeti tagok figyelmét, akiknek a nyugdíja nem haladja mc; i 700 forintot és 20 éves szak- »zervezeti tagsággal rendelkeztek,. hogy jelentkezzenek a: ilZMT-b-en (Nyíregyháza, Zsdá- lov u. 24.) Részükre a szakszer- rezet egyszeri segélyt folyósít. ALIAS 11 AZ-l-V t.Ai'l-AN Sas u. 11. alatt világvevő néprádió eladó. Príma egylovas ú.1 lószerszám eladó. Tárcái. Fő u. 116. Nem lesz gondja a hajára, ha hideg-meleg dauerját, hajíes- Itését MARTKA hölgyfodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő u. 19. szám. Telefon: 35-08. > 1 BÉKE MOZI: Szent Péter esernyője. Ű.j magyar—csehszlovák közös film. Mikszáth Kálmán regényéből. Előadások kezdete: fő) 5, fél 7 és fél 9 órakor. DÓZSA MOZI: Csendes Don (III. rész.) Szovjet film. Előadások kezdete 4, negyed 7. fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Üzenet érkezett. Jugoszláv film Előadások kezdete 4, ti és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND (SZAKSZERVEZETI) Nyugat-német filmdráma. Előadások kezdete: fél 6 és 8 órakor. MOZI: Kose Bernd. Gárdonyi Gpza u. 4. sz. ház eladó. Beköltözhető. , Érdeklődni: Pazonyi u. 29. szám. Beköltözhető három- szobás, parkettás ház. nagy kerttel, esetleg felerészben is eladó. Róka . u. 6/b.Beköltözhető egy szoba előszobás, egyedülálló ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Jókai u. 8. Kálvin tér 9 számú ház eladó-vtm Eladó: Jó állapotban lévő Singer varrógép. 4 db használt méhkaptár. Ságvári telep. Hegyi u- 14. sz. Dió kombináltszek- rény eladó. Cím: a Kiadóban. Akácfa lábon eladó. 1 Örökösföld IV. szakasz | 128. Tomasovszkiné. Damjanich laktanya | mellett. oooooooooooooc ÉRTESÍTJÜK kedves vásárlóinkat, hogy áruházunkat január 2, 3. és 5.-én LELTÁROZÁS / MIATT zárva tartjuk NYÍREGYHÁZI ÁLLAMI ÁRUHÁZ IGAZGATÓSÁGA. Rövid, körpáncélos, kereszthúros fekete zongora eladó. Rákóczi u. 48. Nyíregyh za és Vidéke Körzeti FJlúműves- szövetkezet megvétellé ajánl 2 db gumis stráf- aoct'1 lóval együtt, 1 db 8 tonna teherbírású Rá- ba-Super tehergépkocsit. — 3 hónapja gene- rá'ozott. üzemképes állapotban. — Eladási ár: könyvszerinti értékben. A Nyíregyházi v. ;|. Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztá- I lyán 1 Pár talált kesztyű van. melyet jogos tulajdonosa kellő Igazolás mellett fenti kapitány tágon átvehet. Hízók Vinci á. Malinovszki u. 16. yvyyvVVYYVVyióóíYy^ Olvasói tikhoz! Közöljük ked.ves Olvasóinkkal, hogy- az 1959. évi falinaptárunkat újévi számunkhoz mellékeljük. Ha valamelyik újságból hiányozna a naptár, kérjük, jelentsék azt Kiadóhivatalunkhoz. Lapunk újévi száma 8« fillér. keletmagyarország lapkiadó vállalat. AaaaaAaAaAAAAÁAAA AA/aa- mm m* ** Kössön hizlalás! szerződést sertésre, bikára, üszőre és felnőtt szarvasmarhára. Kamatmentes előleg! A szerződéses hizlalás biztos jövedelem. A szerződéses feltételekről felvilágosítást az f 41 la tf orga I mi Vállalat járási kirendeltségei és községi felvásárlói nyújtanak. műsor Kcssuth-rádío: 4.25—7.59-tg Vidáman — frissen. Zenés műsor. Közben: 4.30: Hirek. Idöjárásieletitéjs. — 5.00: Falu- rádió. — 5.30: Hírek. Idő járásjelentés. — 6.59: Időjelzés 7.00: Kirek. Időjárásjelentés, — 7.10: Üj könyvek. — 7.35: Naptár. — 7.55: Mit főzzünk? —■ 7.59: időjelzés. 8.00: Műsorismertetés. Idő- járásjelentés. 10.00: Hirek. Lapszemle« időjárásjelentés. — 11.59: Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek: Idő járásjelentés: — 15.59: Idő járás jelentés. — lö.OO: Hirek. — 16.08: Időjárásjelentés. 16.47: Műsorismertetés. — 17.59: Időjelzés. — 18.00: Hirek. Időjárás jelentés. — 19.54: Jóéjszakát, gyerekek! 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti kr^iika. Idő járás jelentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hirek. Időjárás je- lentés. — 24.00: Hirek. idő járásjelentés, — 0.30: Himnusz. Utána Vízjelzőszolgrálat. SZERDA. DECEMBER SÍ. KOSSUTH-RADIO: 8,10: Operarészletek. 9 00: Kádióegye- tem. 9,30: Népi muzsika. 10,10; A Gyermekrádió műsora. 10.30: Operettmelódiák. 11,00: Gyári sziréna... 11,20: A Román Rádió aj ándékf elvé teleiből. 11,40: Dalok. 12,10: Tánczene. 13,15: Kettecskén. Operettrészletek. 13.45: Az álmos zongorista. Elbeszélés. 14.00: Magyar nóták. 14.40: A Gyermekrá- üió műsora. 15,05: Az Ifjúsági Rádió vidám műsora. 15,25: Hacsaturjáh: Álarcosbál — szvit. 15,45: Válaszolunk hallgatóinknak. 16,10: Napirenden... 16,15: Szív küldi... 16,45: Román évforduló. 17,00: Élő -óval — muzsikával. 19,50: A cinege szilvesztere. Mese. 21,00: BUÉK 19 59: Vidám Szilveszter est. 24.00: Himnusz, utána Dobi István a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának Elnöke újévi köszöntőt mond. — Tánczene. . PETŐFI-RADIO 14.20: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 14,40: Zenekari hangverseny. 16,00: Benjamino Gigli énekel. 16,30: Bicskavásárlás. Elbeszélés. 16,45: Vidám operakettősök. 17,20: 400 éves a Magyar Elektra. 17,50: Han«- versenypár. 18.05: Tánczene. 18,40: Százesztendős magyar jövendőmondók. Előadás. 19.00: A denevér Operett. 22,20: Tánczene. CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 1. KOSSUTH-RÁDIÓ 8.10: Népdslcsokor. 9,00: Falusi életképek. 9.15: Opera- és operetthangverseny. 10,00: Szabó—Beamter-keítős játszik. 10.15: Petőfi a nép szívében. 10.40: Beethoven: IX. szimfónia. 12,15: Jó ebédhez szól a nóta... 12,50: Dezsé- ry László újévi jegyzete. 13,00: Szív küldi... 13,30: Ami a rádióriporterek füzeteiben maradt. 14,00: Hanglemezparádé új lemezeinkből. 15,00: Egy év a külpolitikában. 15,15: Bizet: Gyermekjátékok — szvit. 15,30: Hogy volt? Az elmúlt év vid*'—• műsoraiból. 16,30: Bartók Béláné Pásztori Ditta zongorázik. 17,10: ó-es/tendő — újesztendő. 18,30: Magyar nóták. 19,05: Miljutyin: Nyugtalan boldogság. 22,10: Tánczene. 23.00: Zenekari hangverseny. 0.10: Vidám népdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Szórakoztató zene. 9,00: Kama» razene. 9,40: Fúvószene. 10,00: Kórusok. 10,20: A Gyermekrádió műsora. ; 11,10: Szív küldi..: 12,15: A világiro- : dalom humora. 12.46: Művészlemezek. 14,15: Mezei csokor. 14,35: Verdi hang- ! verseny. 16.15: Cfazman zongorázik. ’ 16.30: Üjévi népsz ’'.ások, 17,00: Ope• retthangverseny Offenbach műveiből 17,20: Zenekari hangverseny. 19.00: Szatmári lakodalmas. 19,40: :,Debre- ceni lant". 20,00: Kamarazene.^ 20.40 Irodalmi összeállítás. 21.15: Csárdások • 21.30: Zenekari hangverseny. 22,15: ; Vers. 22,18: Alexander Kipny- opera• részletet énekel. 22,48: Rojtos Bandi. Elbeszélés. A nyíregyházi rádió mai műsora: Fekszi Istváji elvtárs. a megyei tanács elnökének köszöntője. — A debreceni Dongó színpad műsora. keeetmagyarorszag szerkeszti a Szerkesztőbizotlság. Felelős kiadó: az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács. Szerkesztőség Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel.: 11-70. 71-70. • (Köziratot nem örzünk meg. és uero > adunk vissza.) > Kiadóhivatal: zsdánov utca h > Telefon: 30-00. Nyíregyházi Nyomdaipari Vállalat. í Nyíregyháza Dózsa György utca 5. A lapot előfizetésben és árusításban > a Szabolcs-Szatmár megyei postahiva> taiok és fiókposták terjesztik. A lap [ előfizetési dija egy hóra 11.— forint. ’ Előfizethető bármely postahivatalnál es kézbesítőnél. APRÓHIRDETÉSEK Vasszerkezeti lakatosokat. es.tergályosokat és segédmunkásokat felvesz a nyíregyházi üroikai és Gépjavító Vállalat. Jelentkezés: Nyíregyháza. Rákócz; v. 109. Pár órára bejárónői felveszek. Kossuth u. 58.