Kelet-Magyarország, 1958. december (15. évfolyam, 281-312. szám)
1958-12-19 / 305. szám
2 K ELETMAGí A FORSZ AG 1958. DECEMBER 19, PÉNTEK AZ ÉLCSAPAT ISKOLÁJA Nyírbátori la (»asztalai Mit ér ct föld jószág nélkül? Néhány jótanács a nagykállói Clj Erő tsz. tagságának k aludi György elvtárs, a tan- folyam marxizmus—leniniz- mus vezetője (a volt Bóni-féle üzem igazgatója) tapasztalt, komoly elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező kommunista, aki hosszú évek óta foglalkozik propagandamunkával. A foglalkozási napló szerint a tanfolyam 13 hallgatója közül 12 párttag, akik a nyírbátori vasút melletti ipartelepen lévő üzemek (olajipari vállalat, kenyérgyár, malom) vezető, vagy fontos beosztású dolgozói. 1 pártonkívüli hallgató pedig mérnök. Tehát a tanfolyam hallgatósága u. n. „jó anyag”. Minden foglalkozást megtartottak eddig, az előírt tananyagot feldolgozták, igazolt hiányzásra is csak szórványosan van egy-egy példa. Október 21-én például az MSZMP művelődési politikájának irányelveit vitatták meg. A hallgatók mindnyájan jól felkészültek, s olyannyira belemerültek a vitába, hogy az közel 3 órán át tartott. A szeminárium legfőbb jellemzője volt eddig a pontos megjelenés, a fontos elvi kérdések elsajátítása és alkalmazásuk a gyakorlati élet számára. L1 zek után lehet-e csodálkozz ni, hogy kedden este egy jó szemináriumi foglalkozást várt maga Faludi elvtárs is és a látogató is? De ne vágjunk a dolgok elébe, hanem a hűséges krónikás szemével kövessük nyomon: hogyan is folyt le a legutóbbi foglalkozás? Faludi elvtar« a jó saemroá- rwtmvezető gondosságával ellenőrizte már jóval a foglalkozás kezdete előtt, hogy a pártszervezet előkészítette-e a helyiséget: a fűtés, világítás, asztalok, padok és a tisztaság megfelelő-e? Előkészítette jegyzeteit, az anyaghoz kapcsolódó szemléltető anyaA járásban első ízben rendezték meg Kisvárdán az apák ankétjét; Az ankétot a Nőtanács hirdette meg a községi tanács nagytermében és az esős, sáros idő ellenére körülbelül 300 apa jelent meg. Az apák ankétjén dr. Békés János jogász tartott ismertetőt az apák felelősségéről, a nevelésben, a családi életben és érintette a túlzott alkoholfogyasztás veszélyét is. A jelenlévők közül számosán felszólaltak és kérdéseket tettek fel az előadónak. Az ankét sikeres, tartalmas volt és a járási Nótagát és a foglalkozás kezdete előtt elsőnek érkezett a tanterembe. Kezdtek szállingózni a hallgatók is: Berki József pártonkívüli mérnök az elsők között érkezett, Wachtenheim Imre elvtárs, idős kommunista hetediknek érkezett be éppen az utolsó pillanatban ahhoz, hogy még ne számítson késésnek. Aki ezután jön, annak a neve mellé már oda kerül a bejegyzés: késett x percet. De úgy látszik már senki sem jön, tehát a hiányzás jele kerül a nyilvántartásba. S egyúttal indul az érdeklődés: ki tud a hiányzókról, miért maradtak el az elvtársak? Fülöp Eleket népi ellenőrzési bizottsági ülésre hívták, Szegedi József munkásőri szolgálatot teljesít és így sorban feltárulnak a hiányzás okai, amelyek nem a hallgatók hanyagságából erednek. Mégis a szokatlan arányú hiányzás mindjárt az elején lehangoltságot idézett elő. Tudhatnák az illetékes szervek, hogy kedd oktatási nap. Faludi elvtárs feljegyezte, hogy ennek érdekében külön lépéseket kell tennie már holnap. A foglalkozás a következő ^ anyag előadásával kezdődött: „Osztályharc a proletárdiktatúra időszakában”. November 18. óta ez a negyedik foglalkozás . Az osztályok és osztályharc” c. témakörből. A jól tagolt, érthető és világos, az anyag legfontosabb problémáit megmagyarázó kb. félórás előadásról nincs sok megjegyezni való. A hallgatók figyeltek, jegyzeteltek és megértették a lényeget. Az előadó megmutatta a tankönyvben a megfelelő anyagot és felhívta a figyelmet az anyaghoz vágó irodalom tanulmány ozására. Ezután következett a múlt órai előadás anyagának megvitatása 2 fő kérdés alapján: 1. A prolenáes vezetői elhatározták: a kis- várdad járás többi községeiben is megrendezik az apák ankétjét. A vetőmagtisztítás rendszeresebbé és szervezetebbé tétele érdekében, a földművesszövetkezetek veszik át a gépállomások kezelésében lévő magtisztítógépeket. Az átadás lebonyolítását a földművelésügyi miniszter és a SZÖVOSZ elnökének együttes utasítása szabályozza. tariát us osztály harca és szövetségi politikája a kapitalizmusban. 2. A proletariátus osztályhafcá- nak formái. Messze vezetne a vitát részletesen boncolgatni. Inkább egykét tanulságos problémát vegyünk szemügyre. JV yári elvtárs mutatott rá hoz1' zászólásában. hogy mennyire lényeges dolog a tankönyv és az irodalom áttanulmányozása az elvi tisztánlátás érdekében. Ezt azonban a hallgatók közül csak kevesen tették meg. Ezért fordult elő, hogy a legfontosabb elvi kérdésekről ..kisiklottak” nem lényeges és az anyagtól kissé távolabb eső kérdések útvesztőibe. Igaz, Faludi elvtárs ismételten helyes vágányba terelte a hallgatók vitáját. Mit szűrhetünk le végső tanulságként erről a szemináriumról? Mindenekelőtt leszögezhetjük, hogy nem helyes véletlenről beszélni. A valóság az, hogy a hallgatók nagyarányú — 46.1 százalékos — hiányzása nyomta rá bélyegét a foglalkozásra. Talán főleg azok hiányoztak, akik legjobban szoktak felkészülni, s ez bizony erősen megérződött a kérdések vitájában. Van mód arra, hogy az érintett elvtársak szolgálatát más időpontra helyezzék és arra is, hogy a különböző társadalmi szervek a pártoktatás időpontjában ne rendezzenek semmiféle értekezletet. És itt elsősorban a községi pártbizottság segítsen a tervek összehangolásában. A hallgatók számára legfőbb tanulság, hogy a pártoktatáson való megjelenést tekintsék elsődleges kötelességüknek. Készüljön fel mindenki a tananyagból és az irodalomból is, ne bízzák felkészülésüket csupán az előadásra, amely nem lehet teljes és egymagában nem is elégséges a felkészülésre. A hiányosságok mellett a po- zitív oldalra írandó a Nyári és Berki elvtársak élénk vitája és Faludi elvtárs szilárd vezetése, elvileg mindenben helyes összefoglalói, kiegészítő és gondolkozásra serkentő megjegyzései. — Végeredményben a tananyag főbb kérdéseit sikerült feldolgozni, tisztázatlan kérdés nem maradt s így a foglalkozás célját elérte és hasznos volt. A rendszeres tanulás szükséges ahhoz, hogy egy jóhírű szemináriumot sose érjen meglepetés, mely elsősorban a tanulási fegyelem megsértésében és a lazaságban gyökerezik csupán. Zajtai Antal. A nagykállói Űj Erő Termelőszövetkezetben az idén 26.70 forintot fizettek egy munkaegységre. Nem nagy összeg. Ennyi kevés mar a szövetkezeti tagoknak. Miért néni voT több? Hisz szorgalomban nincs hiány. Földjük is jó fekvésű, bő termő. Cukorrépából 260 mázsa termett holdanként. Búzából elérték a tizenkettőt, kukoricából a huszonhármat. Egyszóval: földjük termett, de jószágot nem tartottak. Az idén csupán két lova volt a szövetkezetnek. Azt mond Lak év elején: „kevés a föld, nem bírja a jószágtartást“. Igaz, csak 106 holdon gazdálkodik a 17 család. De valóban helytelen volna az állattenyésztés? Nézzük jövő évi tervüket. Első lépésként — nagyobbrészt saját erőből — vásároltak 320 darab juhot. Ezek után gyapjúból több mint 70.000 Ft bevételük lesz. Tejből, sajtból is árulnak tízezret. Ez az összeg már biztos. A számok láttán kedvet kaptak: újabb 50 darab anyajuhot vásároltak. Ezeknek csupán a gyapjújából közel tizenhárom- ezer forintot várnak. E mellett szerződést kötnek 200 darab bárány nevelésére. Ha minden jól megy, hetvenkétezer forint üti ebitol is a markukat. Húsz darab kocát is vásárolnak. Csak egyszeri malaco- zást számítva, kocánként ötös átlaggal, ez 100 darab malacot jelent. Növény, és gyümölcstermelésben is biztatóak a tervek, öt hold gyümölcsösön ötszáz mázsa almára számítanak. Száz- ötvenezer forintot hoz ez a házhoz. S hogy így legyen, minden hold gyümölcsös bőven megkapja a műtrágyaféleségeket, idejében, kifogástalan minőségben permeteznek, végzik az előadódó munkát. A szilvás várható 40 mázsa termését kifőzik pálinkának, és értékesítik. Az idén 800 négyszögöl szőlőjük termett. Jövőre két hold fordul termőre. Ez 32 ezer forint jövedelmet ad. Mi a biztosíték a tervek valóraválitásához? A 3004-es Pusztadoboson elkészült a község téli szórakozási, tanulási terve. Ebben szerepel többek között a felnőttek 110 órás esti oktatása, melyen eddig előreláthatólag 20 szülő ismerkedik meg hetenkint két előadáson a természettudomány különböző ágaival. Hasonló jellegű tanulságos és szórakoztató estéket rendez a községi népfrontkormányrendelet által nyújtott lehetőségeket jövőre is igénybeveszik. Növelik az egy holdra eső gépi munkát, több műtrágyát használnak. Huszonnyolc holdon istállótrágyáznak. Jelentősen túl akarják szárnyalni áruértékesitési tervüket, - mint az idén is tették. Az idei gazdálkodásukhoz viszonyítva jelentős eredmény már az is, hogy juh- és sertés- állományt állítanak be. Az a hiba azonban, hogy még mindig vonakodnak a szarvasmarhatenyésztéstől. Azt mondják: kevés a föld tehéntartásra. Ha az idén 90 mázsa szemestakarmányt tudtak tartalékolni a juhállomány részére, jövőre megfontolt tervek alapján még nagyobb mennyiségű takarmányt biztosíthatnak. — Szarvasmarhatenyésztés nélkül egyoldalú a gazdálkodás. Ez nemcsak tejből juttatná pénzhez a szövetkezetét, hanem sokat nyernének a tömegtrá- gya-termelésből is. Az is hiba, hogy a tervezett 20 koca malacait választási korban kívánják értékesíteni. Jelentősen megsokszoi'ozódik a sertések értéke, ha bacon-süldőként, vagy hízottsertésként értékesítik. A járási tanács segíthetné őket jobban is. Megmagyarázhatná például, hogy célszerűbb lenne, ha a tervezett 50 darab anyajuh helyett szarvas- marhát vásárolnának. S ha ezt tennék, biztosabb lenne,, hogy jövőre 70 ft-tal fizetnek minden munkaegységet. így még jobban vonzódnának az egyénileg dolgozó parasztok a szövetkezethez. Még csak a jövő évi tervekkel ismerkedtek meg a tanyabeli emberek, máris hat taggal gyarapodott a szövetkezet. Olyanokkal, mint Antal Sándor és Lajkó István 6 holdas gazdák. Azért léptek be, mert látják: a szövetkezetbeliek megtalálták a helyes utat. S ha azt is látják, hogy fokozottabb gondot fordítanak az elkövetkező évek megalapozására, még többen követik Antal Sándor és a többi belépő példáját, Nagy Tibor. bizottság a pedagógus testülettel karöltve a mezőgazdaság tudományos megismerésére. A község dolgozói érdeklődnek a szőlő- és gyümölcstermesztés különféle termesztési módjai iránt, s amint a jelentkezések mutatják, a téli estéken nagyszámban sajátítják el a mezőgazdasági szaktanfolyamok anyagát. Háromszáz résztvevő volt Kisvárdán az apák ankét ján r()ííjletek a lie hi es A párt kulturális határozatának megjelenése óta szinte minden községben tartottak megbeszéléseket a helyi pártszervezetek. Bár a választás az erők nagy részét lekötötte, jutott még abban az időben is arra, hogy legalább egy-egy ülésen ismertessék, megtárgyalják a fontos kérdéseket. A szándék, az akarat tisztasága azonban még nem minden. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a megbeszélések nem hozták meg a kívánt eredményt. A legtöbb helyen ugyanis még nem értik, mit is jelent a párt kulturális határozata. Jónéhány olyan község volt, ahol a megbeszélés után napirendre tértek felette, vagy egyszerűen a falusi értelmiséget, esetleg a KISZ szervezet vezetőit bízták meg azzal, hogy törődjön a határozattal. Nem jóvátehetetlen hiba ez, azonban mégis hiba. Nem jóvátehetetlen, mert hiszen a téziseket máról holnapra megvalósítani nem lehet, hosszan’- idő állandó programjává kell tenni az „...1. De hiba, hogy a községi pártszervezetek ennyiben mégis magukra maradtak. Ha nem is sok ideig, de mégis nélkülözték a járási pártbizottságok segítségét. Még ez évben minden járási pártbizottság ülésen tárgyalja meg a járás e határozatából fakadó feladatait. Nyilvánvaló: ezutáh hathatósabbá válik a községi szervezeteknek nyújtott segítség is. Mégis fel kell figyelni arra a jelenségre, hogy a községek a jó szándék mellett sem tudnak teljes értékű munkát végezni, éppen azért, mert nem tudják felfogni a határozat lényegét. S arra most különösen nagy súlyt kell helyezni, hogy az indulás jó legyen, hogy az alapok, amelyekre hosszú idők munkája épül, kifogástalanul legyen lerakva. A községi pártszervezetek egyes he Íreken nem támaszkodnak eléggé a kulturális munka vizsgálatában a falu értelmiségére. Bár a művelődési munka egésze a munkásosztály, és a dolgozó parasztság — megyénkben túlnyomóan a dolgozó parasztság — műveltségének, világnézetének, szakmai képzettségének emelését célozza, mindez az értelmiség munkájával együtt érhető el, az értelmiség általános es főként politikai nevelése, önművelése nélkül elképzelhetetlen. Falusi tanítók, tanárok, orvosok, agronómusok, kultúr- ház-vezetők képzése, és munkájuk igénylése éppúgy alapkő, mint a mezőgazda- sági üzemek kialakuló munkássága, a gépállomások, állami gazdaságok s más szocialista szektorok közösségeinek kultúr- bázissá való tétele. Helytelen tehát az az álláspont, hogy a községek pártszervezetei néhol mellőzik az értelmiség részvételét a feladatok kitűzésénél, a munka meg- megindításánál. Másrészt éppúgy helytelen véglet az is amikor minden feladatot az értelmi- égre bíznak, hogy az oktató, nevelő munka a pedagógusok, agronómusok dolga. A párthatározatot nem teljes egészében értik egyes községi alapszervek. Ezt bizonyítja, hogy gyakran az egész kulturális munka lényegét leszűkítik a kultúrházak ismert szakköreire: a színjátszócsoportra, a. tánccsoportra, az énekés zenekarra, legjobb esetben még egy- egy ezüstkalászos tanfolyamot is idesorolva. Természetesen ezek is beletartoznak a jövő terveibe, de nemcsak ezek. Ritka dolog találkozni az iskolai nevelőmunka kérdéseivel. Ritka dolog, ha községi alapszervek érdeklődnek az iskolában folyó munka iránt; hogy például a tanítás mennyiben szolgálja az ifjúság szocialista szellemű nevelését; hogy igen sok a mulasztó, s rengeteg az iskoláját abbahagyó gyermek. Kevés helyen vesznek részt fontos ismeretterjesztő tanfolyamok, előadások szervezésében, illetve a program-alkotásban. Nem igen mérték még fel sehol azt az egyénileg dolgozó paraszti tömeget, amely sehova nem jár, semmilyen önképzésben, előadásokon nem vesz részt. És sok iTyen kérdés van meg nyitva a községi pártszervezetek tevékenységében. Sokat tehetnek tehát a járási pártbizottságok járásaik alapszervezetei kulturális tevékenységének felülvizsgálásával, és a gyors segítségnyújtással. Kétszer ad, aki gyorsan ad — mondja a közmondás. Bár évek ’munkája áll még előttünk, de hatalmasak a feladatok is, szükség van a lendületes munkára. Sipkay Bmrm Tamilnak a pusztadobosi felnőttek