Kelet-Magyarország, 1958. november (15. évfolyam, 258-280. szám)

1958-11-30 / 280. szám

1053 NOVEMBER 30. VASÄRNAP KEI.FTMAC V <% R<»K>/ \G Baráti találkozót rendezitek mai IVagykállóbao Vasárnap baráti találkozót ren­deznek Nagykállóban a járás egyé­ni és termelőszövetkezeti dolgo­zóinak. A jelentős megmozdulás alkalmával mintegy háromszáz dolgozó parasztra számítanak a járás nyolc községéből. A találko­zó ismertető előadással kezdődik délelőtt 10-kor a járási kultűrház- ban. A jelenlévők megismerked­nek a járás termelőszövetkezetei- j nek gazdálkodásával, valamint aj zárszámadási eredményeikkel. A < hivatalos tanácskozás után baráti J beszélgetésen cserélik ki tapasz- j talataikat a nagy káliói járás egyé- j nileg dolgozó és termelőszövetke-j zeti parasztjai. A sikeresnek, tar-< talmasnak és egyben szórakozta­tónak ígérkező járási paraszt ta- j lálkozó filmvetítéssel zárul. A népművelés hírei Műsortárral /segítenek a könyvtárak A járási könyvtárak népszerű műsortárral segítik az öntevékeny együtteseket műsorral való ellá­tásukban. A megyei tanács műve­lődési osztálya ebben az évben ' eddig 9 ezer forintot bocsátott: ilyen célra a megyei könyvtárj rendelkezésére. 1200 résztvevő a történeti héten A történeti hét 3 első előadásán Nyíregyházán mintegy 1200 részi vevő volt. Ma a „Tanácsköztársa­ság Szabolcs-Szatmárban” címmel Cservényük László, holnap Mód Aladár, a neves történész „Párt és * forradalom” címmel tartanak elő-j adást a József Attila Művelődési) Ház nagytermében. •w Egészségügyi hét lesz Nyíregyházán m'íctví Vwofíof ronr1o7 TWír- ióKon <=»cr\r ráIcról S7.nlrS Iri: Egészségügyi hetet rendez Nyír­egyházán a TIT megyei szerveze­te január hónapban. Ennek kere­tében egy rákról szóló kiállítást is J bemutatnak majd, A hét alkalma- < val 4—5 előadást is tartanak. / apozd fel a költő versét, mi- •*-' előtt kiérnél a végekre. Böngéssz a sorok között és em­lékezz! Nem elég az, hogy sze­med fürdik a városperem mos­tani szép panorámájában. Az idő homályosító fátylán át látni kell a tegnapot. A „beomló al­konyokat”, a denevérröplű „pu­ha szárnyakon szálló kormot”, a Nyugatra a belvárostól, a szé­les múút szomszédságában nyúj­tózik a Munkácsi utca. Odébbről még idehallik a villanytelep transzformátorainak bugása, meg a tejüzem gépeinek zakatolása. Állunk az utca elején s a késő őszi napfény átfogja a házakat, proletár negyediek éhínségét, a „vakhitel” és a pusztító kolerát... Ez volt a tegnap, a szörnyű tár­sadalom, a Horthy-kor, amely fullasztóan ült a munkásembe­rek lelkére. S most, hogy körvonalait raj­zolja elénk a város pereme, bol­dogít óan cseng vissza József Attila szava: „Űj nép, másfajta Muskátlis ablakok embereket. Űj sor — így hívják már ezt a negyedet s a jelző ugyancsak ráillik a környékre. Néhány kurta esztendő alatt a sokablakos, frontos házak egész sora emelkedett ki a föld­ből. Ember legyen a talpán a raj...” „A szén, vas, olaj, a vaIá anyag teremtett minket...” s mit már helyt állunk az 'örök talár jón... Jöjjön, kedves olvasC, lessük meg néhány percre a mai, nyír-, egyházi külvárost, a város mosr‘ tani peremét, a villanytelep kör, rül terpeszkedő házakat, a musr kátlis ablakokat. látogató, ha megállja csodálat nélkül amit a napjainkban bol­doguló egyszerű munkásembe­rek műveltek a Munkácsi utcán. Az ablakokban majdcsak min­denütt virágok, muskátlik hal­maza kacsint ki az útra Mezőgazdasági szaktanfolyamok segítése A megyei tanács művelődési osztálya az ismeretterjesztés ér­dekében 4000 forintot diafilmek, ß ezer forintot szakkönyvek vá­sárlására adott át a megyei J könyvtárnak, amely a megye 76 < szaktanfolyamát látja el megfele­lő anyaggal. Újítói, karikatúra, nemzetközi bélyeg és foto kiállítás December 6—7—8-án a 6. sz. Mélyépítő Vállalat újitól, karika­túra, bélyeg és foto kiállítást ren­dez Nyíregyházán, a vállalat kul­túrtermében. (Széchenyi utca 45.) < A kiállításon 3 külföldi gyűjtői szerepel Önálló anyaggal. í a Nagykállói Ruházati ÜTSZ karácsonyi „ajándéka" JOOO gyermeköltöny, 2000 Gabi-nadrág < Serény munka folyik a nagy- | amint azt Bodogán Zoltán üzem-, kallói KTSZ-ben. Varrógépek du- I vezető mondotta, ezt is túlteljesí- < ruzsolnak, dolgos kezek szabják, varrják az ünnepekre készülő gyer­meköltönyöket, nadrágokat, női rakott szoknyákat, kötényeket. A szövetkezetnek 46 tagja van, va­lamennyien jól dolgoznak. Ezt bi­zonyítja a tervek teljesítése is. Az ünnepekre 3000 gyermeköl­tönyt és 2000 Gabi-nadragot ké­szítenek. A negyedik negyedévi tervük 1 millió 300 ezer forint, de tik. Ebben nagy részük van azok-' nak a dolgozóknak, akik kiváló j munkát végeznek, Weisz Feri bá- . esi szabász naponta 160 bársony- * nadrágot szab ki. Jó munkát vé-j geznek: Noszek Károly, Ferenci János, Bihari Miklós, Járási 1st-] ván szabók, akik átlagosan meg- ] keresik az 1600—1700 forintot ha- J vonta. ; 46 ezer forint -f társadalmi munka 500 méter aszfalt járda A nyírbátori köálégi tanács újabb utcák szépítését, sártalaní- tását vette tervbe. Az Édesanyák és a József Attila utcákban 46 ezer forintos költséggel 500 méter hosz- szú aszfaltjárdát akarnak építeni. Az utca lakói több ezer forint ér­tékű társadalmi munkával kíván­tak hozzájárulni a járda építésé­hez. A munkálatokat a Nyíregyhá­za Város és Községgazdálkodás < Vállalat végzi. Igaz, nem fog-] tak munkához, mivel folyami ka­vicsot nem tudtak vásárolni. De! ha beszerzik az építéshez szüksé­ges anyagot, azonnal munkához! iútnak és utána nemsokára elké­szül az új járda. Róluk is beszélni kell A Nagyecsedi Gépállomás, hol a 15., hol a 16. a gépállomások sor­rendjében. Más szóval utolsó, vagy utolsóelőtti. Jó teljesítők azonban itt is akadnak. A vezetőket és a rosszul teljesítőket, ha nem is le­het dicsérni, de vannak akik már teljesítették éves tervüket ezen a A divat és a külváros Második ház a Munkácsi utca bejáratától Bogárék lakása. Kopogunk, s a szpLsbol italai lány kellemes hangja tessékel beljebb bennün­ket. A papa, Bogár István és féleségé munkában vannak s Kata, a nagyobb lány — míg felforr az ebédhez Való a konyhában — barátnőjével „súg-búg” egy kicsikét. Nem kérdezzük miről, még talán kinevetnének bennünket... A mamáék, meg a legkisebb lány távoi vannak, így Kata készíti az asztalra valót. Persze, nemcsak a „fakanál” mellett ügyeskedik ő sem. Délután már az irodai szakis.volábai} lesi el a gyors- és gépírás ezernyi fortélyát. A barátnő már meny­asszony, és érthető, hogy különösképpen leköti a „staférung”-gond. Bizony, bizony egyszer Kata is eljut addig, és már most kell gondoskodni a sok szép ruháról... — Enyje, hogy milyen kíváncsi ez a lencse, még ezt is lefényképezi...! Nos, tetszik? A leg­újabb fazon.... S Katának csak-csak minden uj'ára jut egy- egy divatos ruha, újvonalú kiskosztüm... nJ iiiriim, tiiiröm. kicsi tiitröm . . Pár házzal odébb Gazdag Józseíné ugyai*», csak nem unatkozhat napközben, öt gyermcW anyja és a házkörüli dolgok mellett utána kell! néznie, mit csinálnak az apróságok. Mert itt van mindjárt a Gyöngyike. Lesi az alkalmat és észrevétlenül a szobába surran. Széket húz a! tükör elé, és hallaa csak; már mondja is: — Tütröm tütröm... Aztán meg kapja a fésűt és órákhosszat ia fésüiködne. — Van baj velük, de higyje el, olyan szép így az élet. A férjem betonos cs keresetéből te­lik a konyhára, ruhára... —Nos, kis „művésznő”, szabadna egy felvé­telt...? 5«« ♦ • és a csúnya farkas elszaladt . . Ha Gazdagék túl vannak az ebéden, s a délután c. endes órái­ban a marna is jódban r«~r, nincs menekvés: „Mama, mesélj nekünk ” És Gazdagné elrendezi az hátul kullogó gépállomáson, őket? dicsérni kell. ! Első helyen Szerdahelyi Vendel* van 164 százalékos éves tervtel-í jesíléssel. Második Mezői'i Mihály { 143 százalékkal. Rajtuk kívül még t öten: Kun János, Dicső Bála. Kele- } men János, Kelemen Gusztáv ésj Betéri Miklós teljesítették évcsj tervüket. „orgonasípot'’. A kisebbellnek; rövidebb, a nagyobbaknak hosz-; szabb mese jár. Aztán amikor kinyílik a könyv, s elhangzik azt egyszervolt, holnemvolt Gyön­gyike, Anikó meg Marika tekin­tetükkel függnek a mamán. Fél­tik a kis mókuskát, „akit” kerget a farkas és az okos kecske se­gít a bajbajutottan. Megfélemlí­ti a farkast „...és a csúnya far-' kas elszaladt...” * J árhatnánk végig mind a két soron. Kopoghatnánk a vasmunkásoknál a hivatalnor koknál. Mindenütt életöröm, aj boldog változás képe tárulna, elénk, „új nép, másfajta raj...”, Döntsd él olvasó: valóra valt-e a költő álma. HAMMEL—ÁNGY AtJ >

Next

/
Oldalképek
Tartalom