Kelet-Magyarország, 1958. november (15. évfolyam, 258-280. szám)
1958-11-28 / 278. szám
«!?LETM.»riTARCm82AG 1958. NOVEMBER 28, PÉNTEK Vereséget szenvedett megyénk ifjúsági válogatottja Bor&od—Szhholes Ifj, válogatott aa (iti) Mtókolcoit, sáros nehéz talajú pályán, Kiss játékvezetése mellett a következő összeállításban került sor a két megye ifjúsági válogatottjának labdarúgó mérkőzésére. Borsod: Szobonya, Vecsei, Pe- recsi, Rácz, Kovács, Csiha, Erdős, Dévai, Szávai, Hegedűs, Ve- rebélyi. Szabolcs-Szatmár: Nagy, Ágoston, Dorka, Virágh, Pongó, Bácskái, Borbély (Mocsár) Benczik, Szilágyi (Faki) Kaskötő. A mérkőzés első percében erős szabolcsi fölény alakult ki, s a 10 percben Gecse révén meg is szerezték a vezetést. Továbbra is támadásban maradt a csapat, s mégis a miskolciaknak sikerült gólt lőni. Szünet után a borsodiak bírták jobban a nehéz talajt és erős fölénybe kerültek. Fölényüket Kovács és Szávai révén gólokra is váltották, s így alakult ki a 3:l-es végeredmény. A látottak alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. Szabolcs csapatából Dorka, Gecse, Kaskötő és Szilágyi játéka dicsérhető. ★ Voimg Boys—MTK 4:1 (2:0) Mivel az MTK első mérkőzését is elvesztette a Young Boys ellen így kiesett a bajnokcsapatok Európa Kupájáért kiirt küzdelmekből. Nagyszerű alakítás — teljes siker a Csokonai Színház előadásáról A napokban mutatta be Nyíregyházán a debreceni Csokonai Színház Bródy Sándor darabját, A dadá-t, A darab egy szegény parasztproletár lány harcát viszi színre, s megmutatja az úri társadalom akkori romlottságát, önzésében vad kegyetlenségét. Bolygó Kiss Erzsébet ez a cselédnek szegődő lány, alakítója Szabó Ildikó, a filmről ismert fiatal színésznő. Róla kell a legtöbbet elmondania annak, aki a darabot, illetve a játékot méltatni kívánja. Mint a darabnak, mint a bemutatásnak legszerencsésebb, leghívebb, leg- megkapóbb figurája volt ez az ártatlanságában anyává lett leány. Szabó Ildikó odaadással formálta szerepét, meggyőzően tudta elénk állítani Bródy megírt alakját. Bár a szövegben és a cselekményben túlnyomó a romantika, s csak itt-ott villan fel a realitás, Szabó Ildikó játéka mégis valósággá váltotta a színpadi légkörét. De hasonló kitűnő alakításról kell beszélnünk úgyszólván minden szereplővel kapcsolatban. Ne legyen cél most, hogy a színészek és a rendezés munkáját külön-külön elemezzük. Átfogóan állapítsuk meg inkább, hogy a Csokonai Színház együttese volt az, s nem a darab, amely — minden igyekezete ellenére, és mély, komoly mondanivalója dacára sem tudott nagy sikert aratni, — beférkőzött a nyíregyháziak szívébe és vastapsot aratott. Sajnálatos, hogy a debreceni társulat élgárdáját megmozgató, nagy díszletes darab, a komoly, színvonalas felkészülés és előadás nem vonzott telt házat, bár sokkal többet megérdemelt volna. A és Gépkezelő Országos Szaktanfolyam keretében az 1958/59. évben a kővel kező levelező tagozatok indulnak a megyében: a) normái üzemvezető, b) normál gépkezelő, c) keskeny üzemvezető-gépkezelő levelező tagozatok. A levelező tagozatra felvehető az a személy, aki: 1. 18 életévét betöltötte vagy a tanfolyam időtartama alatt betölti. 2. Politikai vagy erkölcsi sacm- pontból kifogás alá nem esik. 3. Mozi üzemvezetői vagy gépkezelői tennivalók ellátására testileg s szellemileg alkalmas és 100 üzemóra moziüzemi gyakorlattal rendelkezik. 4. Az általános iskola 8 osztályát elvégezte vagy ezrei egyenértékű iskolai végzettséggel rendelkezik. Költségek: Tan és vizsgadíj mindhárom tagozaton 200.— ft, mely összeget a tanfolyam első konferenciáján be kell fizetni. A szükséges jegyzetek és segédeszközök költsége kb. 90.— ft. A levelező tagozatok időtartama: 11 hónap. Ebből 10 konferenciát tartunk havonta egyszer, míg a 11. a tanfolyam záróvizsgája. A konferenciák egésznaposak 9—16 óráig. A konferenciákat Nyíregyházán tartjuk a beutazási és ellátási költség a hallgatókat terheli. A tanfolyamok kezdete: 1958. december 10. A felvételt kérőknek, ha fenti feltételeknek megfelelnek a jelentkezésüket a következő címre kell a fenti időpontig beküldeni: Szabolcs-Szatmár megyei Moziüzemi Vállalat, Moziüzemvezető és Gépkezelő helyi tanfolyamvezetője, Nyíregyháza, Irodaház. A beküldött jelentkezések alapján a felvételt kérőket a helyi tanfolyamvezetője a tanfolyam felvétel helyéről és időpontjáról értesíti. Megyei Moziüzemi Vállalat. Anyakönyvi hírek APROHIRDETESEK SZÜLETTEK: Lippai András — Mária, Erzsébet, Galvócs Károly — Károly, Gáva József — György, Vidoven András — Ildikó, Boros József — Magdolna. Piroska. Orosz János — László, Árvái György — György, Farkas István — Ilona, Lipták István — Tibor, Papp József — Erzsébet, Orsiig Ferenc — Zsuzsanna, Oláh József — Irén, Zagyj János — János, Zámbó László — István, Gyölgy. Kozma András — Erzsébet, Farkas János — Róza, Veres László — Csaba, Árpád, Szakolyi István István, Tóth Miklós — Ilona, Mária, Papp László — László, Medve András — Tibor, Simon Imre — Imre, Balogh József — József, Vajas István — Erzsébet, Gulyás József — Mihály, Mester József — József, Szmolár András — Ilona, Ibolya, Szegedi Károly — Ida, Gáspár Sándor — Sándor, Dankó József — Márta, Julianna, Petrus Sándor — Sándor, Hirsek Ernő — Béla, Drevenyák Ferenc — Ferenc és Ágnes, Garaj István — István, Pál, Veress Mátyás — György. Mátyás, Fejes István — Zsolt, Gáva Ferenc — Tibor, Gargya Antal — Antal, Halászi György — Mária, Ujj István — István, Palitz József — József, László, Keresztényi Miklós — Katalin, Ancsák Mihály — Jolán, Esküdt Lajos — Lajos, Nagy János — János, Hódy Ferenc — Mária, Ilona, Marcsek János — László, Rubóczki Pál — Erzsébet, Deme Mihály — József és Márta, Puskás Árpád — Csaba, Tibor, Tomaskovics András — András, János, Opre Lajos — Anna, Veronika, Cégény János — Gabriella, Zsuzsanna, Zsíros László 4— János, Simon Lajos — Jolán, Kartali János — Ibolya, Renyó Mihály — József, Genya László — Ilona, Zomborszky M.hály —■ Julianna, Ilona, Tamás József — Ágnes, Máté Lajos — Piroska, dr. Varga Lajos — Emőke, Mária, Tomssovszki András — András, Tibor. RADIO HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK- Molnár Zoltán—Szász Piroska, Marák János—Salamon Erzsébet, Závoczki András—Kertész EJza, Vidoven Mihály—Kelemen Mária. Gyurcsán István—Orbán Katalin, Ardelyán Péter—Téri Ágnes, Madácsi Ferenc—Farkas Julianna, Salamon László—Bclustyak Ilona, Gidófalvi Andor—Pásztor Mária, Tóth József—Tomasovszky Anna, Vass Sándor—Jánosik Ilona, Balogh József—Nagy Julianna, Lukács Lajos—Czékmann Julianna, Varga Mihály—Takács Mária, Vizi László—Bodák Ilona, Anna, Póczos János—Héber Magdolna, Kovács József—Minya Gizella. Gáli Zoltán—Klebere Katalin, Jenikovszky Vilibald—Gonda Ilona, Mohácsi László—Lippa Éva, Palitz István—Varga Zsuzsanna, Pokoraczki József—Marák Julianna, Török János—Mócsün Mária. MEGHALTAK: Naményi Sán dómé született Hlavati Mária 57 éves. Kocsis Mihály 76 éves,! Oláh Mlhályné született H-rsány; Berta 81 éves, Farkas Sándor 72! éves, Fórizs Imréné született Ná-! dasdy Ilona 50 éves. Varga Gyula' 71 éves, Gincsai Pál 55 éves, Ke-! lemen Mihályné született Kérész-' tényi Erzsébet 69 éves, Sztanyó László 63 éves, Borbély Lajos 10 éves, Nagy László 2 és fél éves, Z Horváth Éva 2 hónapos, Szegedi* Ida 1 napos, Márkus László 4 > hónapos. Nagy Mihály 1 napos, { Fényes Ferenc 69 óves, Úri Mihály 66 éves, Juhász József né született Makranczi Mária 58 éves, Vagány! Lajos 80 éves, Kardos Kázmérné született Kovács Emma 60 éves, Endes János 78 éves, Sipos Mihályné született Váradi Ida 84 éves, Mester Ferenc 64 éves, Deme József 1 napos, Deme Márta 1 napos, Dobrai Julianna 11 éves, Lakatos Károly 57 éves. _ALLAS_ Vaja községi malom 7» méteres vaskémény íelán'tás'..iO} ác~ szakuszóneuiyuvannas Köszdnelct mondunk mindazoknak akik drága jő Édesanyánk, ill. feleségem Fiák Laiosné temetésén résztvet- teís és ezáltal fájdalmunkat enyhíteni kívánták. Ezúton mondunk hálás közönetet. FIÖK Család. KPM Nyíregyházi Közúti Igazgatósága útépítési. vagy egyéb mélyépítési képesítéssel rendelkező mérnököt keres felvételre. Gyakorlattal rendelkező mérnök« előnyben. Motorikus vízellátó-berendezés kezelésében nagy gyakorlattal rendelkező villanyszerelő, gépész házaspárt, aki egyben a házfelügyelői teendőket is ellátia. felvesz a Nyíl egyházi Ingatlankezelő Vállalat. II. 23. S2. _____ Simson 250-es 4 üte mű lcardúntengelyes háromezer km-r iütött, olcsón eladó. Körzeti orvos. Nagvl álló. Modern kombinált- szekrény ínagyi eiaűó. Selyem u. 28. EGYÉB »juanxtee ; w.f Búza tér 12. alatt mű - , koszorúk, menyasszony; i cao : ck és élő virágok j éllanooan kaphatók. Hegyes Istvánná. AD AS-VÉTET. Gyakorló zongora 6.500-ért eladó. Puskin u. i6. Gépírást vállalok. Cím a Kiadób&B* Hirdessen a Kelet* Magyarország basáiéin THSKE MOZI: Rita. Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete: fé] 5. fél 7 és fél 9 órakor. SA MOZI: Tánc cs szerelem. Argentin film egy híres énekesről. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. :,i.l MOZI: Kitz da. Izgalmas történetek az 1930-as évekből. Magyar film, Előadások kezdete: 4, negyed 7, fél 9 órakor. .iOíUCZ ZSIGMOND (SZAKSZH úUíai) MOZI: Ismerték egyTr ' as r Hm. Előadások kezdete: fél 6 és 8 órakor. műsor ; Kouuth-rádió: 4.25—7.53-Ik Vidáman ■ — frissen. Zenes műsor, Kőzhcu; 4J0: :Hírük, Idójarasjelemés, — 5.00: falurádió. — S.30: Hírek, ldőj,-Írásjelemé*, !— 6.39: Időjelzés 7.00: Hírek. Időjárást jelente». — 7.10: Uj könyvek. — 7.33: ! Naptár, — 7.55: Mit fűzzünk.' ; Időjelzés. 8.00: Műsorismertetés. HJŐ- . járásjelentés. 10.00: Hírek. Lapszemle. ; idő járás jelentés. — 11.53: időjelzés. — .12,00: Déli barangszó. Utána: Hírek; : Iddjárasjelemés: — 13.59: Idójúrásjclen. I tes. — 18.00: Hírek. — I6.O8: Időjárás- Jelentés. 16.47: Műsorismertetés. -* 17.58: Időjelzés. — 18.00: Hírek, idöjá- ! rásjeleulés, — 19.54; Jóéjszakát, gye-i rekek! 19.39: Időjelzés. — 20.00: Esti' ! krónika. Időjárás jelentés. — 21.69: Időjelzés. — 22.00: Hírek, ldőjarásie- . leütés. — 24.05: Hírek, ldojárasjeleutes. 0.30: Himnusz. Utána Vizjclző- . szolgalat. : falUri-BADlO; 6-00—s-ig: Kcggtll zeue. Közben: 6,20: Színházak, monk és tárlatok műsora, — 6.30: Torna. 8.00: Hírek, idojaiasjelenies, — 8,10. ! Műsorzárás. 11.00; Ütlek, időjárás- és ; vízállásjelentés. 19.WI: Hitek, idoléra*- jelentés. 21.00: Hírek. — 23.00: Musor^ zárás. FENTEK, november 2». KOSöUlll-UAUlU: 6,10: Operetüészletek. 8,55: Kristály- váza. Elbeszélés 9.19: Zeiiexaii nan«- -i^eny. 9,60: Az liiúsási Rádió műsora. 10.10: LátoKalás a baranyai so- kácoknal. 10,30: A llaiarur.-ea Fuvüs- Zcnekara játszik. 11,Oü; há'JloesyeLem. 12,10: Tánczene. 18.00: Gazda-szemmel i nagyvilág mezőKazdasaxarúl. 13.15: Opcrarészlelek. I4.lt: U 'ürő-híradó.: 14.33: Napirenden... 14,40: Színes néni ! muzsika. 13,15: A üyermekrádió műsora. 15,30: Az Ifjúsági Kádió műsora. ! 16.10: Klas/Jkus operettek. 16.45: Albán' ■ ünnepi műsor. 17,10. A Makvar Zen* ! Hónapja. 18.13: Szív küldi... 16.40: Ifjú Figyelő. 19.00: ..Fortuna haza..." ! 20.30: Népdalok. 20.55: A Rádió irodalmi hetilapja. 21.25- Ténczer.e. 22.20: , Salzburgi Ünnepi Játékok. 1958. 23.20: ; Könnyű zene. 0.10: Bor din: Zongora- ; ötös. PETOFJ RAUIU 14.20: Zenekari hangverseny. 15.00: Zarszamadas a Szob ok megyei terme-. Iőszövetkezetben. 15.15: Könnyű zene.' 16.00 Könnyűzenei híradó. 16.30: .,04...’‘ Riportműsor. 16.40: Fúvószene. 17.10: A harag napja. Sándo- Kálmán színművének rádióváltozata. 19.15: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.25:, Tánczene. 19,10: Falurádió. 20.00: Heti: hangversenykalauz. 21,05: Operetlrész-! letek. 21.25: Salzburgi Ünnepi Játékok.’ 1950. 22.00: Táncz’ne. 22.20: Arcképek; rivaldafényben. 22.55: Vers SZOMBAT. NOVEMBER 29. KOSSUTH-RAUIO 8.10: Lányok, asszonyok... 8.25: Né-: pi muzsika. 9,00: Úttörő-híradó. 9.25:; A Gyermekrádió műsora. 9.40: Ovodá-! sok műsora. 10.10: Riportműsor. 10.30:, Farkas Ferenc opercttdalaiból. lO.OOf A planétás ember. Regény folytatások-! ban. ll,20:Bramhs: h-rnoll klarinét-' ötös. 12.10: Népi muzsika. 12.45: Mii úiság a könyvesboltokban? 13.00: Ope-‘ inrészletek. 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.50: Szív küldi... 14.20: Az> Ifjúsági Rádió műsora. 15.10: A Szvtes- nyikov-ltőrus énekel. 15.30: A nemzet-, közi munkásmozgalom időszerű kér-, dései. 15.45: Martiny Lajos zongorázik- 1G.10: Élő szóval — muzsikával. 18.13: A Magyar Zene Hónapja. 10.00: Csehov két novellája. 19,18: Régi kedvelt melódiák. 20,30: Vidám est. 27.13: Juhász- Gyula: Anna örök. 22,20- Tánczene. PETOFI-RADIO 14,20: Operakalauz. Beethoven: Fi- delió. 13,20: Fctoamatőrök ötperee. 15,15: Könnyű fúvósmuzsika. 15,45: Krizantémok. Rádiójáték. 16,35: Magyar nóták. 16,60: Amíg a Turandot eljutott a színpadig. Elől dós. 17,30: Műszaki Baedecker. összeállítás. 17,50: Népszerű operettekből. 18,15: A járási művelődési otthonban. 18,25: Könnyű zene. 19,05: Szerelmi kettősök operákból. 19.40: Falurádió. 20.00: Glinka: Változatok egy Mozart témára. 20,10: A Magyar Zene Hőe-pja. 21,20: Versek. 22,25: Vidéki Népi Zenekarok muzsikálnak. A nyíregyházi rádió mai műsora: Hangképek a nyíregyházi városi tanács alakuló üléséről. — Tudósok a mezőgazdaságért. — Kívánság hangverseny. — Levelesládánkból. — Orvos a mikrofon előtt. — 10 mii ló facsemete a Hajdúságban. K.ELETMAGÍAROR8Z.AG Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanacs. Szerkesztőség Nyíregyháza Sztálin tér 21. Tel.: 11-70. 71-70, (Kéziratot nem órzünk meg. és nem adunk vissza.) Kiadóhivatal: zsdánov utca 1. Telefon: 30-00. Nyíregyházi Nyomdaipari váúalat, Nyíregyháza Dózsa György utca 5, A lapot elólizetesben és árusításban a Szabolcs-Szatmár megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja egy hóra 11.— forint. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. 6 HIRDETÉS HELYETT Kútépítők kerestetnek vánják biztosítani az oltáshoz szükséges vizet. A kútépítéshez szükséges pénz biztosítva van. Eddig azonban még nem akadt senki, aki vállalta volna ezt a munkát. Nos, ez 1 úton fordulunk a tanács kérésére a kútfúrókhoz. Aki úgy gondolja, hogy ezt a munkát tudja vállalni, úgy keresse fel a nyírbátori községi tanácsot és segítsen a probléma megoldásán. Építse meg a kutat és a víztárolót, járuljon ezzel is hozzá ahhoz a nemes munkához, melyet a község vezetői végeznek Nyírbátor szebbé, csinosabbá tétele érdekében. A A- jlíj AS.ua, VK/ÍI AUűJCgl l/CliidtJö V L). tagjainak nagy gondot okoz egy kút fúrása, víztároló építése. Tervbe vették ugyanis, hogy a Szabadság téren egy bővizű kutat fúrnak, s víztárolót építenek hozzá. Ezzel az a céljuk, hogy a park és a környező utcák locsolását biztosítsák a nyári időkben. Ok' _ gondolat, hiszen tudvalevő, hogy ez a tér a község középpontjában fekszik, s bizony a legporosabb része Nyírbátornak. Az sem megvetendő érv, hogy az esetleges tűz esetén közelről ki-