Kelet-Magyarország, 1958. november (15. évfolyam, 258-280. szám)
1958-11-21 / 275. szám
2 KRLET'M AGT ARORSXAG 1958. NOVEMBER 81, PÉNTEK Egységesítik a villanyáram fogyasztási díját A múlt rendszerben megyénk területén is többféle villamossági részvénytársaság működött. — Ezek különböző áron számolták «1 a fogyasztott villanyáramot a családoknak. Nyíregyházán, Mátészalkán, Kisvárdán és másutt még czideig is megmaradtak ezek a díjtételek 1.50 forinttól 3.10 forintig. Mint a TITÄSZ vezetőségétől hallottuk, valószínűleg január 1-től egységesíteni fogják a világítási áram fogyasztási díját. A megye területén csak ezer család rendelkezett eddig háztartási árammérővel. Nagyon sok család kért ilyen árammérőt. — Ügy segítenek a dolgon, hogy az egy hónap alatt átlag fogyasztott árammennyiség lesz a jövőben egy-egy családnál az a hatar, amiért majd a megállapított egységes díjat kell fizetni, s az ezen felül fogyasztott áramért előreláthatólag 1 forintot fognak számítani, hogy mindenütt élvezhessék a kedvezményt a villanyvasalók, rezsók és egyéb villamossági eszközök használatánál. Sző van arról is, hogy Lengyelországból magas feszültségű áramvezeték vezet majd keresztül Nyíregyházán. Az a körülmény, hogy a lengyelországi szenet ott, a helyszínen használják fel és áram formájában kapjuk majd a vezetéken, — olcsóbbá teszi a villamosenergiát, s remélhetőleg csökkenni fog a villanyaram fogyasztási díja. Munkásőrök ajándéka Melegbarna szermi, vígkedélyű ember Csíki Bertalan, a mátészalkai munkásőrség egyetlen cigánytagja. Bajtársai szeretik, tisztelik, becsülik, mert kötelesség- tudó, rendsze-eiő. fegyelmezett ember. Mint a helyi földművesszövetkezet dolgozója, becsülettel ellátja munkáját, s mint kommunista, helytáll az őrhelyen is. Szinte megyeszerte ismerik, hiszen a hires mátészalkai cigányegyüttes egyik legaktívabb támogatója, aki sokszor lépett már színpadra a különböző táncjátékokban és lopta be magát az emberek szívébe énekével, táncával. A napokban nagy boldogság érte Csíki Bertalant. Felesége leánygyermeknek adott életet. Megtudták ezt a bajtársai is, akik a boldogság mellé kellemes meglepetést tartogattak. Elhatározták, hogy ajándékot vásárolnak az újszülöttnek és Csíki elvtárs feleségének. így is volt. összeszedték a filléreket, s egy gyermek- kocsit vettek, Virágcsokrot csináltattak és a küldöttség az egyik nap beállított a Csíki családhoz. Erőskarú, egyenruhás munkásőrök tolták a babakocsit, s vitték az, ajándékot. Mikor a küldöttség Jámbor István elvtárs, a mátészalkai munkásőrség parancsnoka vezetésével beállított, Csikiék ugyancsak meglepődtek. Gergely László, Vass Bertalan és Vizler Antal munkásőrök aztán keresetlen szavakkal köszöntötték az édesanyát, az újszülöttet, és bajtársukat Csíki Bertalant, és átadták a bajtársak ajándékát. if. k.) Kis hírek — egy nagyüzemből FEDIK A SZŐLŐT A Nyírmadai Állami Gazdaság a megye egyik legtekintélyesebb mezőgazdasági üzeme. Gyümölcs- termeléséről híres, de méltán sorakozik majd emögé a csemege- szőlő termelésével, amiből a régi telepítés mellett már 100 hold van a gazdaságban. A szőlő legutolsó munkáját, a fedést már jórészt befejezték. A fiatal, újrendszerű telepítések fedési munkáját teljesen gépesítették. A GYÜMÖLCSÖSBEN IS FOLYIK A MUNKA Az immár 560 holdra gyarapodott termőgyümölcsösben — mint mondani szokás — zajlik az élet. A dolgozók egy része az almaszállítással van elfoglalva, mások már megkezdték a gyümölcsöskertekben a metszést és végzik az egyik legfontosabb munkát, a tápanyagutánpótlást. Mind az 560 hold gyümölcsös megkapja az ősz és a tél folyamán az istállótrágyát. Eddig 150 holdon végezték el ezt a munkát. ÉSSZEL AKARNAK DOLGOZNI Közeleg a tél, a „bekötés” ideje, amikor a mezőgazdaságban több idő jut a pihenésre az egész évi munkája után. Ezt a pihenő időt a gazdaságban a dolgozók szakmai továbbképzésére fordítják. Egy növénytermelő és három gyümölcstermelő szaktanfolyamot szerveztek, ötven dolgozó vállalkozott az idén arra, hogy szakmunkásvizsgát tegyen. Tavaly összesen heten voltak! Legtöbben a gyümölcstermelésből kívánnak vizsgát letenni. A tanfolyamok előadói a gazdaság szakvezetői lesznek. Mester Attila: Együtt egész Valami forró nyári éjjel, Míg csendben szunnyadt az utca, ház. Egy halkszavú, kis mécsi fénnyel, kigyúlt egy csillag, s mintha láz Késztette volna egyre jobban, Égni vakítón, fényesen, Míg hallgatag, sötét habokban, Nyújtózkodott a végtelen. Egyetlen csillag fent az égen, Aprócska fénye mily kevés, Átfoghatatlan messzeségben, Pár fényév csak, s az éjbe vész, Hiába küzd szerelmes lángja, Átégni minden csillagot, A végtelen Galaktikában, A millió együtt ragyog. Együtt egész, — megbonthatatlan, Mi részeiben semmiség. Éreztem egy e gondolatban, Itt lenn az ember, s fenn az ég. Együtt egész, — már akkor tudtam, Kit összefűz a cél s a hit, Ezt érzi, — s én is megtanultam, — A végtelen törvényeit. Hogy egy vagyok. Magamban semmi. Létért hiába harcolok, S hitem — ha sok száz társam őrzi, A mindenségnél több vagyok. Ember, ki tervez, alkot, épít, Ha nyugtalan erők vezérlik, Munkál, hogy földje szebb legyen, Túl célokon, és terveken. Én egy vagyok a milliókból, S mert ez vagyok, — határtalan, Sorsuk enyém, mi jó, s a rosszból Sem vonhatom ki már magam, S mert az óriások nemzedéke Épít ma itt otthont, hazát, Velük hozom, — társak kísérnek ~ Az Üj Kor zengő hajnalát. 1958. február 15. FARKAS KÁLMÁN: cA&Az&tujjfrh a rács mögött Szüscsné opdítása, szenvedess, Sóvári korbácsütései behallatszottak az asszonyokhoz. Tudták, hogy mi következik. Mária után Szekeresnét vették sorra a lányával. Aztán jöttek a többiek: Patakiné, Várnagyné. Szekeresnének végig kellett nézni lánya ütelegelését, szenvedését; Nem bírta ki, és neki rontott Sóvárinak; Mikor aztán ő került sorra, Sóvári alaposan megkínozta. Eszrrféletét vesztette, mire kivitték a nagyteremből a földmunkás asszonyt. A nyilasok erőlködése hiábavalónak bizonyult, mert az asszonyok úgy hallgattak, mint a sír.:, így hát másnap újra kezdték a vallatást. Hiába. Nem volt eredmény ..; — Fagyotcsiholó októbervégi hajnal köszöntötte a szűk fapriccses cellába zárt asz- szonyokat. Két éjszaka borzalmait, kínzásait nyögték már. Különösen Szekeresnét. a lányát, meg Szűcs Jánosnét kínozták meg nagyon. A két asszonytól, de különösen Szekeresnétől remélték, hogy szólásra bírják. A nyilasok, az SS-ek az utóbbi két nap azonban egyre nyugtalanabbak voltak. Sürgősen, radikálisan akartak intézkedni, mert a város északi része felől egyre sűrűbben és hangosabban idehallott az ágyudörgés. A szovjet csapatok rohamosan közeledtek, így hát ők sem akartak késni, s úgy gondolták: ha már a kommunista vezetőket nem sikerült kézrekeríteni, akkor a feleségeikkel végeznek,., Mária nyugtalan volt. Nem jött álom a szemére. Töprengett. Meddig tart ez így? S mi lesz, ha valamelyik asszony mégis megszólal? Rettenetes volt erre még gondolni is. Pedig ettől tartott Mária, a vasmunkás Szűcs felesege. Ö tartotta a lelket az asszonyokban. Különösen a lánya sorsa aggasztotta. Szücsné mintha megérezte volna mindezt. Furcsa gondolatok szállták meg. Bosszantó érzések próbálták hatalmukba keríteni. Még haragudott is magára a bizalmatlanságért, amelyet Szekeresné iránt táplált. Igen, táplálta ezt az érzést és tartott attól, hogy a sok kínzás annyira meggyötörte Szekeresnét. hogy még képei; lesz; .. A föl}'oson léplek koppanása hallatszott. — Nem bírom tovább!..; Nem bírom — zokogta Szekeresné lányára borulva, — Psssz! — csitította Szücsné. Várnagyné és Patakiné vigasztalták. —• Itt pusztítanák el. Itt halsz meg, kislányom — simogatta Borbála hosszú barna haját. — Nem akarom, hogy meghalj. Előtted az élet — kiáltott fel őrjöngve, s felállt a priccsről. Az ajtóhoz rohant és dörömbölt. — Nyissák ki!... Nyissák ki! Mária visszarántotta, és szájára tapasztotta a kezét. Az őr ellépett az ajtó előtt.-=« Gondolj a férjedre. Megölik, ha szólsz. Mind elpusztítják — rázta meg vállánál fogva a földmunkás asszonyt Szücsné. — Ügyis megölik. S mi is itt dögöljünk? — akaratcskcdott a másik. — Ki kell tartanunk. Értsd meg! Nem hagyhatsz cserben bennünket. — Bánom is én már, akárhogy lesz. . . Csak a lányomat, Borbálát sajnálom, értsétek meg. ,— S a férjed, a férjedet, Pétert, gyermekeid apját? Mi lesz veled, veletek apa nélkül? — Nem akarok meghalni! Élni akarok! — s újból zokogott. Szinte lehetetlen veit vigasztalni. — Megyek és megmondom! — kiabálta. — Nem mondsz semmit! — tromf olt rá Mária. — Csak a lányomat engedjék ki. Aztán nem bánom, akáimii csinálnak velem. A két másik asszony is haragra gyulladt. Hiszen jól tudták, hegy a négy férfi együtt van. A város szélétől nem messze az egyik tanyán. Ha valamelyik asszony vall, lebukik mind. — S az én gyermekeim? ... Azokkal mi lesz? Csak neked drága a gyermeked, nekem nem? — próbálta meggyőzni Szücsné az elkeseredett asszonyt — És az enyém? — vágott közbe Várnagyné. — Mit szóljak én? — folytatta Pata- kíné, aki beteg édesanyjára hagyta hárem kicsi gyermekét. — Nem bírom! —* Ki kell tartanod! — nézett villogó tekintettel Mária Szekeresnére. A három asszony mindenre elszánta magát. Várnagyné és Patakiné véleményét, érzéseit Szűcs Jánosné öntötte ki: — Ha meg kell halni, együtt halsz velünk. De meghalsz — suttogta... Feszült, izgalmas, várakozó capna borult rájuk. Hallgattak. A reggel ólomszárnyakon érkezett. Zörrent a zárban a kulcs és az őr kihallgatásra szólította Szekeresnét. Az asszony megállt egy pillanatra a cellaajtóban és visszapillantott. Hiába kereste a tekinteteket. csak lehajtott.vagy elfordított fejekkel találkozott. Elindult a nagyterem felé. Mi lesz? Mi történik? Izgatottan várták az asszonyok az eredményt. Szívük dobogását a torkukban érezték. De egyszercsak fellélegzettek. Meghallották az első korbáessuhögást, aztán a másodikat ... harmadikat... tizediket. Majd a jajgatást, ordítást, ami ezt kísérte ... Egy óra múlva önkívületi állapotban dobták be az ajtón Szekeresnét, s ugyanakkor szólították Máriát, aztán a többieket. Leszállt az est, s felmászott a sá- padtképű barát is az égre, hogy betekintsen a börtönablak rácsai között. Síri csend honolt a cellában, csak a nyögések, szuszogások hallatszottak. Távolról lövések visszhangzottak. Lassú morajlás zúgott a levegőben. A hang erősödött. A börtőnőr még elsétált egyszer a cellaajtó előtt, amikor félelmetes vijjogás zúgott át a levegőn. Felbúgtak a szirénák. — Légiriadó!..; Légiriadó! — kiáltoztak kétségbeesetten az őrök, akik elkezdtek futkosni. Pillanatok alatt borzalmas légi csatározás kezdődött. A közelben bombák robbantak. Ágyúk bömböltek, golyók süvítettek, s a távolról már géppuskasorozatok is hallatszottak. Egy-egy gyújtóbomba fénye egészen bevilágította a cellát. Mária most is ott állt az ablaknál, mint akkor este... Gyermekeire, férjére gondolt. Szemét könnyfátyol borította. Sírtak a többiek is. Csak egyedül Szekeresné meredt száraz szemekkel a többiekre ... Már hajnalodott, amikor valami különös érzéseket keltő csend borult a várira. A szirénák sem jelezték a támadás végét. Mintha kihalt volna a börtön is. Máriáék nem hallották most az őr ismert, kimért és annyiszor megszámolt lépteit. Szekeresné azonban számolt: — Egy ... kettő ... három ... négy .. öt..; Az asszonyok egymásra néztek. — Mit számolsz? — szólt rá Mária — Nem hallod? Jön az az őr. Értem jön. De most már megmondom... Nem bánom... Nem hallgatok tovább; — S bamba szemekkel, meggyötört ráncos arccal, kócos fejjel bámulta a többieket. — Anyám .-. . Édesanyám! Mi van veled? — ölelte át Szekeresnét Borbála — Hshaha — kacagott az kísértetiesen, félelmétesen. — Nem kínoznak többé! Megmondom hol van Péter! Én rejtetiem el őt. — S kacagott, egyre csak kacagott... Virradt. Kakasok kukorékoltak, jelezték, hogy közeleg a reggel. Amikor Mária hosszas dörömbölésére nagynehe- zen kinyitották az ajtót a vöröscsillagos katonák, három ezüstkoszorúval befont fejű asszonyt és egy megöregedett lányt bocsátottak szabadon. Közrefogták a megtébolyodott Szekeresnét, elinSsltak az őszi napsütésben éti nem akarták hinni, hogy szabadok.
