Kelet-Magyarország, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-09 / 238. szám

2 KELFTM ^OTAR<’'!«7AG 1958. OKTOBER. 9, Cou <J*. ­NYiKBGYHÄÄI bmmerbk 58 év pmcfcrkabá.oan J ól megtermett, pirospozsgás arcú ember. Örökké derűs, tele van nagy életkedvvel. Még hófehér haja láttán sem hinné el az ember, hogy több, mint hét évtized szállt már el fölötte. 73 esztendős Kostyál Géza, a nyír­egyháziak kedvelt „Géza bá­csija“. — Nyugdíjban hamarabb el­pusztul az ember — ezt tartja és már mondja is, amikor afelől ér­deklődöm, nem vágyik-e egy kis pihenőre. Mert még most is dol­gozik. A volt Vesszős-féle étterem vezetője. Körülötte fiatal pincér­gyerekek, jónéhányuk talán még húsz éves sincs. Az öreg — már bocsánatot kérek Géza bácsitól ezért a titulusért — szóval ő a tanítómesterük. És nemcsak itt, a nagy forgalmú étteremben. Négy éve „tanára” az új pincér „gene­rációnak”, aa ő segítségével is­merkednek meg a magyar és a francia konyha rejtelmeivel, a tálalás módjaival és a vendéglá­tás sokféle fortélyával. Pozsony, Bécs, Berlin Párizs, Budapest És az ifjú pincérlegények tanára jól felkészült a nagy iskolában. 1900 óta pincér, ötvennyolc esz­tendeje. Volt kisvárosi pincér, szobapincér nagy szállodákban, utazópincér vasúti étkezőkocsi­ban és ki tudja még, mi minden. Ahogy beszélgetünk az étterem ebéd előtti csendjében, egymás után kerülnek elő az emlékek. Pozsony, Bécs, Berlin, Párizs ... Igen, több évig dolgozott ezekben a világvárosokban. Élmények? Emlékezetes vendégek? Hm, ré­gen, régen volt, ki tudná már azt pontosan, hitelesen elmondani., Vagy várjunk csak.. Igen, Pes­ten a New-York kávéházban.. Krúdy Gyula, Móricz Zsiga, Hel- tai.. És sok év szivarfüstös homá­lyán át újból hallani, amint össze­csendülnek a pezsgős poharak, rég elporladt emberek szólalnak meg csendes beszéddel a kávé­házi asztalnál.. n hatszáz pengős tükör kétszer is összetörik .. Aztán nagy dáridók, úri mu­rik zsivalya hallatszik. Géza bácsi már itt van a nyíri dzsentrifé­szekben, Nyíregyházán. Az idő: 25 évvel ezelőtt. Ki is lett volna a legközvetlenebb szemtanúja a sok úri mulatságnak, mint ő és pincértársai. Az ő szemük előtt nyíltak meg a nyíri szegénység verejtéke árán degeszre tömött dzsentri-bukszák, hogy kiegyen­lítsék a nagy pezsgős vacsorák, a Korona-kávéházban rendezett heje-huják számláit. — Nem igen számított nekik a pénz. Azok a dzsentri-gyerekek, akik itt szolgáltak önkéntesként Nyíregyházán, havonta ezer pen­gő zsebpénzt is kaptak hazulról. Ebből tellett a mulatozásra, a vir­tuskodásra. Volt olyan hét, hogy a kávéházi nagy tükröt kétszer is összetörték. Pedig minden esetben hatszáz pengő volt az ára.. Aki itt van. mindenkinek egy üveg pezsgőt! — De az öregebb je sem volt ^.csendesebb”. Emlékszem arra, hogy amikor Vay Miklós gróf fel­öntött valahol és bejött a Koro­nába, mindjárt elkiáltotta magát: „Aki itt van, mindenkinek egy üveg pezsgőt!“ És akkor mi már tudtuk, hogy mulatás lesz. öreg Rácz Marci bandája is gyantázni kezdett, mi meg már kértük is a zárórahosszabbítást. És így rakódik ki az emlékek apró mozaikjaiból a „békebeli” Nyíregyháza ama bizonyos másik arca. Az egyik: munkanélküliek emberpiaca a városháza előtti „köpködőn”, városszéli nyomor­tanyák, keserves cselédélet a gró­fok, bárók és nagybérlők uradal­maiban — és a másik: a pezsgős, tükörtörő dáridók, tiszti bálok, elegáns pisztolypárbajok egy-egy libbenő szoknya miatt. 1.800 pengős bankett — Horthy Miklós agarászatán — Aztán jöttek az urak aga- rászni. Két-három napos mulat­ságra jöttek ilyenkor össze a me­gyei nagyságok. Horthy is több­ször kirándult ide. Az agarásza- tok idején mindig a vendéglátó földbirtokos fizette a „cehhet”. Mi akkor gazdagon felszerelt pezsgős büfét állítottunk fel az agarászat színhelyén. Aztán jött a bankett a Korona felső termé­ben. Aki nyertes lett az agará- szaton, 30 üveg pezsgőt fizetett.. Emlékszem, harminchat-harminc­hétben 1800 pengőbe került egy ilyen „agarász-bankett” Horthy agarászatán.. Kortesmuri — a képviselő úr számlájára És még egy felvillanó kép az úri dáridók korából.. — Szobapincér voltam akkori­ban a Koronában. Nem tudom pontosan, harmincegyben volt-e, vagy harminckettőben. Képviselő- választásra készültek az urak. Éber Antal, a jelölt leutazott ak­kor Nyíregyházára. Itt lakott a Koronában és a választási irodá­ját is itt rendezte be. Lakosztá­lya volt a kortesek tanyája. Tö­méntelen mennyiségű ételt és italt fogyasztottak. Éber Antal „kente a kereket“.. A választás napján meg egész nap tartott a dinom-dánom. A felső teremben az uraknak, a kerthelyiségben meg „a népnek” — így mondták •, valójában Éber Antal embe­reinek. Természetesen a képvise­lő úr zsebére. Mivel jól „megdol­gozták” a választópolgárokat.; •. Másfajta vendégek... — Hogy ma? Ma bizony más­fajta vendégek körül sürgölő­dünk. És ez így van jól. Nincse­nek nagy „cehhek" és három-négy éve már azok a korcsmái vereke­dések is megszűntek, amik néha ki-kirobbantak azelőtt. Javulnak az emberek. Észrevettem például, hogy mióta az iskolaév megkez­dődött, gyengült a bolt. Bizony, a gyerek az első. Annak legyen meg mindene, még ha egy-két fröccsel kevesebbre is futja. És talán el sem hiszi — de mi ma­gunk is úgy vagyunk vele, hogy vigyázunk az emberekre. Nem úgy, mint valaha. Akkor azt tar­tottuk, hogy hadd igyék, csak a dzsentri, hadd törje a kávéház tükrét. Van neki miből. De ma? Most szépen hazaküldjük azt, aki eleget fogyasztott már. Nem is egészséges, nó meg a pénztárcá­nak sem használ, ha az ilyen to­vább marad. Mert más világot élünk ma. Nem igaz? De igaz, Géza bácsi;;} Szakszervezeti munkánk Iránytűje IV ovember 16-án dolgozó népünk tanácstagokat — és országgyűlési képviselő­ket választ. Ebben a nagyje­lentőségű belpolitikai esemény végrehajtásában feiel esség tel­jes feladat h-rul a szakszerve­zetekre is. A választási agitációs mun­kában fontos szerep jut a dol­gozó nép minden rétegének, de különös szerep a munkásosz­tálynak. Pártunk számít a dol­gozók, az egész szakszervezeti tagság aktív tevékenységére. Azt várja tőlünk, hogy erődít­sék az államapparátus helyi szerveit, és az üzem, intézmény legjobb, legmegfelelőbb, legte-, kintélyesebb dolgozóit küldjék a tanácsi szervekbe, ismertes­sék népünk 14 éves eredmé­nyeit. Ott vannak a helyi ered­mények és példák, mint az üzem fejlődése, új üzemrészek, kultúrházak, orvosi rendelők, fürdők, napközi otthonok és bölcsődék, valamint a munka- védelem fejlődése és az utóbbi években épült korszerű mun­káslakásuk. A 14 év alatt óriási mértékben megnövekedett a dolgozók foglalkoztatottsága és lényegében megszűnt a munka- nélküliség. Igazolja ezt az is, hogy pl. megyénk építőipara a hiányzó munkaerőt toborzás ellenére sem tudja biztosítani. Üzemi, szakszervezeti bizott­ságaink törekedjenek arra, hogy a jelöltek munkáját, eredményeit a legmegfelelőbb formában népszerűsítsék. A pártszervezetekkel, a KISZ- szervezetekke], s a népfront­bizottságokkal együttműködve aktíváink beszélgessenek el az üzem ifjúmunkásaival is, akik elsőízben szavaznak. Rendezze­nek részvételükkel találkozót — idős dolgozók bevonásávat — és beszéljenek a múltról, a Horthy-rendszer választási po­litikájáról. Sokat kapott az if­júság a felszabadulás óta. Er­ről sem árt szólni. A nőbizott­ságok is sokat tehetnek a vá­lasztási előkészületekben. Ha csak azt mondják el, hogy a múltban hogyan értékelték a nők munkáját és ma, már ez is szép bizonyítéka fejlődé­sünknek. A nők a népi demok­ráciában érték el, hogy a tár­sadalmi, politikai, gazdasági élet vezető beosztásait is elfog­lalhatják, hogy a munka köny- nyítésére a háztartási gépek sokszáz típusát gyártja ipa­runk. A 3 éves terv célkitű­zései, a kormányzat lakásépí­tési és nyugdíjrendezási ter­vei is a dolkozók érdekében születnek és valósulnak meg. És a szakszervezetek legne­mesebb feladatai közé tartozik, hogy ezeket elmondjuk a még kevésbé képzett dolgozóknak, felvilágosítsuk őket a párt. és a kormány intézkedéseiről. Minden dolgozó megnyerése erősíti a munkásosztály hatal­mát. Gyengíti népünk ellensé­geinek befolyását, tevékenysé­gét. Megyénk jónéhány üze­mében kezdeményeztek már a dolgozók választási. munkaver­senyt. Üzemi bizottságaink se­gítsék kibontakozni ezt a lel­kes áramlatot, és irányítsák a versenyt az üzem előtt álló legfontosabb gazdasági prob­lémák megoldására. Szakszervezeti aktíváink jó felkészülésétől, a választás si­kere érdekében végzett mun­kájától is függ, hogy népünk egységesen adja le szavazatai a Hazafias Népfront jelöl jeire. Ezért nagyon lényeges az is, hogy határozottan lépjenek fel minden ellenséges megnyilvá­nulással szemben. Egész vá­lasztási munkánk a dolgozó nép harca is. E harcban megyénk félszázezer dolgozója és közel, hétezer választott szakszerve­zeti aktívája sokat tehet azért, hogy a választással olyan sze­mélyek kerüljenek államhatal­mi szerveinkbe, akik szív­ügyüknek tekintik a munkás­hatalom állandó erősítését, népünk életszínvonalának ál­landó emelését. Szilágyi Menyhért SZMT elnöke H. i_ Sándor káéul adóisága Vajon milyen gondolatokat rej­teget Sándor bácsi? Töméntelen sok ta­pasztalatot raktározhatott el a falusi ta­nító közel harminc esztendős munkássá­ga alatt. Ezen gondolkodom, amint elnézem tiszteletre méltó ősz halántékát, magas homlokát, barátságosan csillogó szemeit. — Mit is mondjak? Mit is mondhat egy falusi tanító? — tárja szét karját és ba­rátságosan mosolyog. ♦ Az iskola udvaron vidám gyerekse­reg hancurozik. Élvezik az őszi napsü­tést. Jó kedvük behallatszik a nyitott ablakon át. Ülünk a dohányzó asztal mel­lett és cigarettázunk. •— Ez az én örömöm — mutat kifelé. — Valamikor nem voltak ilyen vidámak a gyerekek. Hangtalan volt az udvar. Ilyenkor ősszel a tanulók nagy része hiányzott. Nem volt ruhájuk, cipőjük. Ak­koriban cirokból csináltak tollszárat- és cérnával erősítették rá a két filléres toll­hegyet. Most!... csaknem valamennyinek töltőtolla van. Lassan ébrednek a szunnyadó, szo­morú emlékek, melyeket élete könyvébe saját sorsa vésett Szálkái Sándornak. — A mai fiatalság előtt szinte hihe­tetlennek tűnik, amit az ember mond. Pedig valóság, hogy míg az egyház kezé­ben voltak az iskolák, nem ismertük az olajozott padlót. Nem volt fogasunk — bár igaz, nem is hiányzott. Most kérem... Nem tudok olyan fogast csináltatni a ko­váccsal, hogy a szegek kibírnák a sok ka­bátot. A Szálkái Sándorok sorsa sem volt különb. Ebben a kicsiny faluban, ahol most kilenc nevelő gondoskodik a jövő nemzedék tanításáról, a harmincas évek­ben csak ketten voltak. Igaz, kevésnek tűnik, mégis sok volt ez, hiszen hat-hat osztályt tanított a katolikus és a refor­mátus tanító. Osztatlan iskolát. De ha lett volna kiket! — Örültünk, hogy taníthattunk. Én kilencszáz-húszban képesítőztem és három évig voltam munka nélkül. Végül kegyeskedett szegődtetni az egyház. Mert szegödés volt ez. Olyan, mint a földnélküli kommencióért beálló zselléré. Az ekét húzó béres hiába áztatta könnyeivel az uraság földjét, nem ter­mett az részére csak reményeket. így volt a tanító is, akit szellemi gúzsba kötöttek, béresként kezeltek. — Nem mese ez, hanem valóság — emlékezik Sándor bácsi. Jegyzőkönyvek bizonyítják, hogyan adta ki az egyház a tanító útját, amikor az terhére vált. „A mesternek pedig meghagyatik, hogy tegye változásba magát” — idézi az egűiket. Csoda-e hát, ha mi tanítók így imádkoz­tunk.: „Államosítás jöjjön el a te orszá­godr Hosszéi éveken át tanított Sá- dor bácsi. Sok jófejű paraszt gyereket nevelt. Gondolatban hiába táplálta a re­ményt, a vágyat, azt, hogy ezekből a be­csületes tanítványokból mérnököt, orvost, tanítót, jó szakembert, kiváló mezőgaz­dászokat neveljen, nem. sikerült. A sza­badság hajnalhasa'’ ’ ng egyetlenegy ríatal nem került innen a szegénység riáiból a közép vagy felső iskolákba Közben a. tanító megőszült, megöregédet* Kimondhatatlanul fájt ez Szálkái Sár. *ornák. Bántotta a szélmalom-harc s a~ hogy a nép tehetségei elkallódnak, sem mivé válnak. Hiába tanított, eredmény' ■'em tudott felmutatni. — Pedig úgy érzem, becsülettel elvé- neztem a munkám — mondja halkan, sá­lit maga megnyugtatásául. — A falú nagy részét tanítottam, a gyerekek ar­cáról ráismerek apjukra, anyjukra, egy­kori tanítványaimra... Gondolkodik, emlékei között kutat s mintha visszalapozná a történelem lap­jait, így szól: — S ezek tudatában nekem mégis akaratom ellen kellett cselekednem, ami­kor Thuránszky főispán úr választása volt... Nem is tudtuk, hogy miről van szó, amikor Kemecsére rendeltek. Itt vo­natra ültettek és a megyeházán tudtuk meg: Megyery Pál hivatott bennünket, hogy a nevünkben felajánlja a kerületet a főispánnak. — Volt választó joga? — Azt még meghagyták, mint mind­azok, akiket így vagy úgy kézben tudtak tartani. Mindegy volt itt, kire adtuk a voksot. Thuránszkyra vagy a nyilas Csik Lászlóra. Hisz nem, a nép szavazott. A mostani, tán nyolcszázzal szemben, akkor alig volt hatvan embernek szavazati joga Sényőn... Pedig akkor is voltak ám ne­kem olyan parasztemberek a tanítvá­nyaim, akik becsületesen a nép javára udtak volna kormányozni, dehát... — Vérforraló dolgok történtek itt ké- ~cm. Ügy csapták ke az urak a népet, hogy akarták. Ide hoztak Pestről egy ' ívták nevű embert. Beöliöztették sötét ••hóba. csizmát húztak a lábára és ki­oltották, mint a varasztok képviselőjét, ~"zben valami gyáros fia volt... Derülünk, Sándor bácsi tovább •szél. — No és hogy mit csináltak itt az nlékezetes zsidótörvény idején, az enye- esen hajmeresztő. A község 3200 hold öldjéből csupán 166 hold volt a várasz­ók kezén. A többi nagybirtok. Mikor Bodor Zsigmondiéi elvették az 1000 hol­dat, azt gondolták az emberek, hogy ki­osztják a szegénység között. A fenét! Ke­rítettek bele egy Komjáthy nevű huszár­százados. A nép hoppon maradt. Így cse­lekedtek a Szalainé féle birtokkal is. Ezt meg Kállay Miklós unokaöccsének, Kor­nél úrnak adták. A zsellér ség egy baráz­dát sem kapott. Az urak pedig pöffesz- kedtek, nyúzták a népet... Így emlékezik a régmúlt időkre a kommunista igazgató, aki nyolc eszten­deje van a nép bizalmából a tanácsban, sok. tanítványával együtt, akiket ő nevelt, ő tanított emberségre, becsületre, emöer- szeretetre. Büszke arra, hogy a felszaba­dulás óta sok olyan tehetséges paraszt gyermeket nevelt, akik ma már mint a néphadsereg tisztjei, mezőgazdászok, stb állnak helyt. — Miben leli örömét Sándor bácsi? — kérdeztem búcsúzóul. — Abban, hogy a '■égi tartj'.ásom le- róhatom. •> Meglepődésemre tovább folytatja: — Mint már mondtam, sok tehetsé­ges gyereket tanítottam régen. Ezek meg­álltak a fejlődésben az úri világ béklyói miatt. Most a volt tanítványaim, negy­ven éves emberek jönnek hozzám. Azt, mondják nekem: „Tanító úr, szeretnénk tovább tanulni. Tanítana-e bennünket?” Én azt válaszoltam ezeknek az emberek­nek: „Igazatok van fiúk, én ezzel adós ■■agyők nektek.” Es most as üreg, sokat tapasz­talt Szálkái Sándor, tanfolyamot szervez egykori tanítványainak, a Kiss Istvánok­nak, a valamikor Senki Jancsiknak, akik yadba ülnek érett fejjel, hogy tanuljanak az öreg tanítótól. Attól az embertől, aki­nek abban telik legnagyobb öröme, hogy a kormányzás számára neveli ma már az -mbereket Sényőn is, akik megsüvegelik őszkoronás fejét. FARKAS KÁLMÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom