Kelet-Magyarország, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-21 / 248. szám
4 urt.rrM arhrstAg 1.958. OKTÓBER 21, KEDD Ezúttal is felborult a papírforma Kitett magáért az NYSZSE női kézilabda csapata A nagypályás női NB I-ben szereplő kézilabda-csapat szom. beton és vasárnap a fővárosban játszott; Ezúttal kitettek magukért leányaink és két mérkőzésből 3 pontot szereztek. Az első találkozón a Magyar Posztó ellen léptek pályára, és a S abó — Novak. II., Leskó, Zomborsz- ky, Sisákné, Erőss — Antal, Szi- 1 ág-'iné — Kiss K.. Tarnóczki, Pámer (csere: Tanicsár és Kol- láth) felállításű szakszervezeti csapat már az ötödik percben vezetéshez jutott. Szép, változatos játék alakult ki czu'ári , , mindkét védelem jeleskedett. Fordulás után is többet támadtak a nyíregyháziak és Tarnóczki lőtt még gólt. A posztó- gyáriak nagy hajrával szépítettek. de Tarnóczki újabb góllal beállította a végeredményt: 3:1. Jók: Szabó (a mezőny legjobbja). Tarnóczki és Szilágyiné (Novák I). A Magyar Pamut-NYSZSE mérkőzés l:l-es félidő után 2:2- ős döntetlen eredményt hozott. Hasonló összeállításban állt fel a szakszervezeti csapat második mérkőzésére is. Valamivel fáradtabbnak látszottak ezúttal, mert a lövésekkel többször adósok maradtak. A védelem azonban jól állt lábán. Az első gólt Leskó dobta, majd a Pamut egyenlíteni tudott. Fordulás után a hazai csapat jutott vezetéshez. Ezu'án Novák II. egyéni akcióból egyenlített. Szabó nagyszerű lépése és Tarnóczki kapufalö-'ése még a hazai szurkolókat is taps ra késztette. Nagy küzdelem alakult ki a győztes gól megszerzéséért, de a kitűnően játszó védelmek mindkét oldalon hárítani tudtak. Ezúttal is Szabó .olt a mezőny legjobbja, kívüle Antal és Novák II. érdemel dicséretet. . te A mátészalkai járásban hat férfi csapat küzd a bajnoki címért. Legutóbb a következő eredmények születtek: MTK II. —Nagyecsed 35:23, Mátészalkai Gimnázium—Öpályi 12:7, MTK II—MVSC 23:19, Nagyecsed—Mátészalkai Gimnázium 16:13, MVSC—Nagyecsed 12:7, Nagyecsed— Mátészalkai Technikum 5:0. MTK .11—Mátészalkai Technikum 21:9. Marik Sándor Teke A Szakszervezeti SE, Zsdánov utcai tekepályáján NB II-ős találkozót játszott a Budapesti Ganz Villany együttesével. Eddig valamivel jobban szerepelt a fővárosi együttes, így tartottak tőle a nyíregyháziak. A Kubo- vics, Palitz, Réti, Békési, Kerülj és Tölgyesi összeállítású csapat szép teljesítménnyel 6:2-re legyőzte ellenfelét. Legjobban kitűnt Réti. 416 fát ütött. Az egyfordulós bajnokság ugyan nem kieséses, és csak játékosok foglalkoztatottságát célozza. Mégis izgalmasak a játszmák. és fokozódik a küzdelem u hajrá során. E csoportban jelenleg Cegléd áll élen, de olyan szoros a mezőny, hogy még elvehető tőle a bajnokság. Hogy ez így lesz-e, a hátralevő három forduló dönti el. A nyíregyháziak már nem szólnak bele a bajnokságba, de még jobb he. lyezésre törekszenek. Kosárlabda A nyíregyházi szakszervezeti kosárlabda-csapat területi bajnoki mérkőzésén a Salgótarjáni SE csapatával mérkőzött. Eredmény: Nyíregyháza—Salgótarján 73:38, félidő 43:22. Kezdetben mindkét csapat biztonsági játékra törekedett, majd a nyíregyházi együttes NB Il-es rutinja kosarakban is megmutatkozott. Az első félidő végére szép előnyre tett szert az NYSZSE. Fordulás után továbbra is a hazaiak irányították a játékot és szép akciók befejezéseként született a végeredmény. Külön • sen Erdei Zoltán, Molnár Gyula és Torma József tűnt ki jó játékával. Vasárnap délelőtt rendezte meg Nyíregyháza város koronglövő csapata évadzáró bajnokságát. Az eddigi szokásoktól eltérően fordított sorrendben kezdtek a csapatok. Az eddigi első csapat tagjai közül a nyári és országos bajnokságon gyengébben szereplő versenyzők és a második csapat váltakozó eredményt elérő tagjai képezték az első csapatot, míg az eddigi első csapat legjobbjai, valamint a második csapat jó teljesítményt nyújtó löFvadzáró lovászba jnoksáj»' vészei alkották a H- ső csapatot. Nagy, Kuruc, Andrásfalvi, Gyurján, a rögtönzött első csapat tagjai 75 találattal megverte a Gregori, Milotay, Kosa és Gál által képviselt második .sa- patot, amely 70 találatot ért el. A 25 korongos évadzáró egyéni versenyen Nagy Tiber 21 találattal került az első helyre. A második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik helyért izgalmas vetélkedés indult. Ugyanis Milotay, Kósa, Kuruc, Gregori, Andrásfalvi egyformán 19 találatot értek el. A döntőben Milotay lett a győztes, s 19 találattal második, míg Kosa harmadik. Kuruc a negyedik helyet szerezte meg a bajnokságon. A sok egyforma találat biztató a következő évad küz deímeihez. Ugyanis a sok 19-es találat jó csapateredménynek számi*, s ha a versenyzők megtartják tormájukat, szép eredmények születhetnek a jöVő évben sorrakerülő versenyeken. A nyolcadik forduló is azt bizonyította, hogy az NB IlI-ban zereplő együttesek erőviszonya gén kiegyensúlyozott. Ez okozza, logy egyik csapat sem mehet biz- .osra, gyakran felborul a papától ma. A hétközben lejátszott Szolnoki MTE—D. Honvéd találkozó a tizenkedettedik helyezett szolnoki csapat 4:l-es győzelmével végződött. És itt jön az érdekesség! Ugyanez az SZMTE vasárnap 5:0-ás vereséggel tért haza a 14. helyezett D. Építőktől. — Talán csak Nyírbátor szerepelt a várakozásnak megfelelően: simán kikapott a DEAC-tól. Hogy a megyei bajnokság se maradjon ki, itt a táblázat éllovasát érte meglepetést. Az NYVSC otthonában szenvedett vereséget Fehérgyarmattól. (A vendégek sokkal átgondoltabb és tervszerűbb játékot nyújtva, mindkét pontot megérdemelten elvitték Nyíregyházáról. Bizakodás előzte meg a vasárnapi Építők—GÜCS találkozót. Némelyek, — akik már .zsebben érzik” az elmaradt nyírbátori játszana pontjait — rangadó jelleggel is felruházták, T Ián azon volt inkább vita, hogy egy, vagy két góllal győz az Építők? Aztán játékközben fokozatosan alábbhagyott e gondolat, inkább a kedélyek forrósodtak. — Előbb jelesre vizsgázott a nézősereg abból: miként hagyja cserben a vesztésre álló „kedvenc” csapatát, amikor legnagyobb szükség volna a 11 játékos biztatására. Később — különösen a mérkőzés végén — másoldalról is bemutatkozott a „szórakozni” vágyó közönség. Kezdjük a mérkőzés sei: A nappal szemben küzdő nyíregyházi csapat szétesöen kapkodó játékát még a szerencse is elkerülte. Enyhe nyíregyházi fölény alakult az első félidőben, de nem volt átütő erejű az Építők támadó sora. A 22. percben a Göcs-térfelén Hetey indult el, s a nyíregyházi védelem „díszkísérete mellett” gólt lőtt. Hargitai is vétett, mert kifutott kapujából, pedig a közben nehéz szögbe került csatár lövését helyénmarad- va talán hárítani tudta volna. A főhiba mégis inkább a tétovázó védelemé. No, ettől még lehetett volna köszörülni a csorbán, különösen a második félidőben, mert Parti két nagy gólhelyzetet kihagyott, és csatártársai is hallatlan idegességgel rontottak mindent. Valósággal hőst csináltak a Göcs kapuvédőjéből, akit szinte keresett a labda. A sikertelenség nemcsak a játékosokat, de a közönséget is ingerelte. Nagy hiba volt a játékvezetőtől, hogy elvesztette irányító készségét, egymást követték a megtorlás nélkül maradt durva belemenések (mindkét részről). A nyíregyháziak többször reklamáltak a bírónál, emiatt több szabadrúgáshoz jutott az ellenfél. — Végül sikerült a Göcs-nek mindkét. pontot megtartania. A vereség ellenére dicséretes küzdőszelem, akarat látszott az Építők játékosain. Csemiczki többször tűnt fel a csatársorban s. Kívüle Parti és Lendvai is na- yon akart. Kár, hogy a balszerencse ellen ők sem boldogultak) A mérkőzés végén sportszerűtlen jelenetre került sor, és a ki-, vonuló játékvezetőt a közönség soraiból valaki kővel megdobta. Véleményünk szerint hiba van abban, hogy az Építők már a bajnokság kezdetén mint az elsőség várományosa indult a küzdelembe. Érthető, hogy a volt: NB II-ős csapat ellen különösen1 mindenki kitesz magáért és jói: bizonyítványt jelentett a DEAC-. nak, amikor az első pontot elvette tőlük. Azóta tépázódtak a babérok és nincs rá biztosíték, hogy ez nem folytatódik. Legyen az Építők vetetőségének és játékosainak főtörekvése: helyzetük megszilárdítása a megfelelő erőnlét ű és technikailag képzett csapat kialakítása es összekovácsolása. Ez a szurkolók véleményével is találkozik. Láthattuk: jelenleg nincs egység az Építők együttesében. A védelem könnyen zavarba jön, a fedezetek üres térben mozogva, egyszerűen kikapcsolhatok a játékból. A csatársorban ki-ki egyénenként hajt, így ötletes ,szép akciók nem alakulhatnak. E csoportban sok jóképességű együttes szerepel, a győztest még nem lehet megjósolni, de ha az Épitők magáévá teszi a fenti néhány javaslatot, és elsősorban törekszik vezetőségük a csapat gazdagabb utánpótlásának kialakítására, sikeresebbé válhat szereplésük. II. J. Tiszalök csak egy pontot engedett át Martfűnek A fiatal, jó erőkből álló Martfűiek ezúttal Tiszalökön szerepeltek. A lelkes tiszalöki együttes határtalan akarata kétízben is vezetéshez juttatta a csapatot, miközben nagyszerű játékot nyújtva örömet okoztak közönségüknek. Hogy a győzelmet még sem sikerült biztosítani ,azt a jól hajrázó marfüieknek, de még inkább kapusuknak köszönhetik, aki a második gólnál későn vetődött. Az első félóra végén Schneider góljával jutott vezetéshez a hazai csapat, de röviddel ezután egyenlítettek a vendégek. A 65. percben Antalóczi szabadrúgást ívelt Borbély elé, aki gólt lőtt.. A már font említett módon az utolsó negyedóra elején egyenlített a Martfű, 2:2. A hazai együttesből Kórik, Schneider és Móré, Martfű, bői Seres és Szűcs tűnt ki. Bu- zási játékvezető jól vezette a sportszerű találkozót. A NYSZSE c tat arai nem boldogultak a jólzáró kisvárdai védelemmel, a kisvárdai támadósor pedig túl kombinálta helyzeteit. Az eredmény igazságosnak mondható. Az NB III. egyéb eredményei: DEAC—Nyírbátor 2:0, Sz. Kinizsi—D. Honvéd 1:1, D. Épitők— SZMTE 5:0, D. Kinizsi—Pereces 2:2, Diósgyőr—Ormosbánya 3:1. •. . Az NB III. táblázata: ;; 1. Martfű 8 6 2 — 21: 7 14 ;; 2. DEAC 7 7 — 1 20: 9 14 :: 3. D. Honvéd 8 6 1 1 25: 8 13 :; 4. GÖCS 8 5 3 — 15: 7 13 :: 5. Diósgyőr 8 5 1 2 21:9 11 :: 6. Tiszalök 8 4 13 13:13 9 !: 7. Ny. Építők 7 4 — 3 12: 4 8 : ■ 8. Kisvárda 8 2 3 3 4:7 7 :; 9. Szóin. MT 8 2 — 5 15:18 6 i;10. NYSZSE 8 2 2 4 7:10 6 11. Pereces 8 1 4 3 9:16 6 i 12. D. Építők 8 2 15 10:17 5 ■|13. Nyírbátor 7 2 1 4 8:17 5 ;;i4. D. Kinizsi 8 1 3 4 8:24 5 ,:i5. Ormosb. 8 — 2 6 7:15 2 116. Sz. Kinizsi 8 — 2 6 7:21 2 ' ► t A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN HÁROM NEM VÁRT EREDMÉNY SZÜLETETT: és pedig a ‘Nyíregyházi Vasutas hazai veresége, valamint az, hogy Nagyecsed Balkányból, Mándok pedig Nagyhalászból vitt el pontot. — Eredmények: MTK—Baktalóránt- ráza 3:0, Nyírmada—MVSC 4:1, Nagyhalász—Mándok 1:1, Deme- t cser—Nyírtass 3:0, Nagykálló— Rakamaz 3:0, Tiszavasvári—Vásár osnamény 4:0. BALKÄNYBAN majdnem MEGLEPETÉST OKOZOTT NAGYECSED A volt NB III-as együttessel szemben Nagyecsed kiegyensúlyozott játékot nyújtott. Az első percekben enyhe balkányi fölény alakult, annak ellenére Tarcsa révén a vendégek szereztek vezetést. Fordulás után továbbra is a nagy- ecsediek rohamoztak és Kovács góljával már 2:0-ra alakult az eredmény. Ezután erős hajrába kezdett Balkány és sikerült egyenlíteniük. A hazaiak közül Maxim, a vendégekből Szántó és Mogyorósi játszott átlagon felül. A megyei bajnokság táblázata: 1. Ny.Vasutas 7 6 — 1 24: 6 12 2. Fgyarmat 7 5 1 1 13: 7 11 3. Nagykálló 7 5 — 2 17: 4 10 4. Nyírmada 7 5 — 2 15: 9 10 5. Nhalász 7 3 2 2 8: 6 8 6. Balkány 7 3 1 3 10: 8 7 7. MVSC 7 3 13 13:11 7 8. Rakamaz 7 3 13 14:12 7 9. Mándok 7 3 1 3 11:14 7 10. MTK 7 3 — 4 13:13 6 11. Nagyecsed 7 2 2 3 11:12 6 12. Tvasvári 7 3 — 4 14:18 6-o. Vnamény 7 3 — 4 5:16 6 14. Demecser 7 2 1 4 9:19 5 15. Nyírtass 7 115 7:21 3 16. B.-I.-háza 7 — 16 1:19. 1 Kerékpár A nyíregyházi kerekesek va_5F- nap Debrecenben a Népfront Kupáért kiírt háztömbkörüli versenyen álltak rajthoz. Közülük Kovács Mihály (NYVSC) szerepelt a legjobban, a negyedek helyre került. Szép teljesítményéért díszes kupával jutalmazta őt a rendezőség. Csapatversenyben Nyíregyháza az előkelő második helyezést szerezte meg. ★ A JÖVÖ VASÁRNAP NYÍRBÁTORBAN KERÜL SOR A HAJDÚ ÉS SZABOLCS MEGYEI KERÉKPÁROSOK PALYAVERSENYÉRE November másodikén Nyíregyházán kerül sor az országos népfrontbizottság által kiírt háztömbkörüli kerékpároskupa küzdelmekre. ★ Röplabda Az NYSZSE röplabdázói Budapesten a Beloiahnisz-gyár csapatával mérkőztek, a röplabda NB II-ben. E találkozó a fővárosiak 3:l-es győzelmével végződött. Nyíregyházán került sor az Ny. Építők—Bp. Gyógyfürdő V. férfi röplabda találkozóra. A jóiramú mérkőzésen, a nagyobb technikai felkészültséget nyújtó nyíregyházi együttes megérd melten 3:0-ra győzött. Az Építők női csapata a Szegedi Spartac-s- sal mérkőzött, itt nagy küzdelem után alakult ki a nyíregyháziak 3:l-es győzelme. Hirdessen a Kelefmagyarorszás hasábjain!