Kelet-Magyarország, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-07 / 211. szám

1958. szeptember 1. vasárnap KEJjETMAGYAKORSZAG 3 Szabolcsi panoráma (Tudósítónk írja Budapestről) A szellem múzeumában azt is hallottam, hogy volt esete, amikor a honvágyban szenvedő ember Ízületei megdagadtak, ki- kutathata'tlan ok következmé­nyeképpen. Hála az égnek, ennek a baj­nak oly rögtönösen ható, hatal­mas gyógyszere van, mint a skor- butnak, amelyet azonnal gyógyít egy félpohár friss citromlé. Ez az orvosság: a közeli hazatérés reménye. Az én portugálom honfitársai összekaparták a pénzt, amivel jóbarátjuk haza­utazhat. Amikor megmondták neki a jó hírt, a beteg megmoz­dította a kezét. Majd amikor megváltották és megmutatták a hajójegyét, a suszter az ágy szélére ült. És tíz nap múlva a batyujával a vállán, vigyorogva és fütyürészve távozott a kór­házból, hogy kigyalogoljon a ki­kötőbe, ahonnan a hajója indult. Én magam is szenvedtem a honvágytól Amerikában, pedig nem fenyegetett az a veszede­lem, hogy nem tudom megke­resni a kenyeret, inkább abban a veszélyben voltam, hogy üzle­tieseden™ és több pénzt találok szerezni, mint amennyi illik hozzám. Kósza hírek szállong­tak arról, hogy az Atlanti-óceá­non megállnak az összes hajó- járatok. Ha erre gondoltam, megizzadtam a rémülettől. Hogy mik voltak azok a dolgok, amik hazavonzottak? — Minden! Izek, színek, tárgyak. Az az ér­zés, amellyel arra vágyakozunk, hogy olyan helyen legyünk, ahol mindent ismerünk. Minden forma értelmét, a nyelv minden árnyalatát, hogy beszélgethes­sünk. Mert „beszélni” más, mint „beszélgetni”. Idegenben lenni sokáig, sivár dolog. Az ember néma, vak, süket. Ránéztem Cambridgeben egy utcatáblára, az volt, ráírva, hogy „Prescott Stréet”. Untam, mert nem tud­tam, hogy ki az a Prescott, aki­ről elnevezték. És sóvárogtam, hogy itthon legyek, ahol azt ol­vasom a táblán például, hogy Eötvös utca, mert az ismerős nevekkel kapcsolatban a gondo­latok és képek egész tömege tárul elém. Vágytam a barátaim, még az ellenségeim után is. Aki még nem élt távol a hazájától, el sem tudja képzelni, hogy há­romezer mérföld messziségből, mily gyöngéd retust kap a leg­gyűlöltebb ellenség alakja. Az ember rágondol ellenségére, összevonja szemöldökét, meg­próbál haragudni rá, ahogy megszokta. És nem megy! Kiált feléje a tengereken át, kitárja karját, hogy megölelhesse!” ★ Néhány mozaik a fiatal iro­dalomtörténészek nagyszerű vál­lalkozásának, a szellem múzeu­mának szabolcsi képeiből. De az a pár kép úgy csillog a szellem ezer fényében, mint ilyenkor nyárvégi napokon a napsugárban fürdő nyírségi tá­jak. Kiss István. Krúdy-levél egy nyíregyházi kisasszonyhoz Nem volna teljes a szabolcsi panoráma, ha hiányozna belőle éppen Krúdy Gyula. De nem hiányzik, Csabai L. Ernő gyűjte­ménye egy finom lírával át­szőtt levelét közli. „Angyalom megtaláltad már az első ibo­lyát, a Sóstó-erdőben, amelyben a kisvasúti kirándulók szokták járni a drágalátos sétányokat mostanában, amikor tavasziasra fordult az időjárás? Hát a bujtosra jártok még re­génykönyveket és verseket ala­posan megérteni, amely célra valaha igen alkalmas volt ez a liget, amelyben az énekesmada­rak hangját sohasem tudta egé­szen elnyomni sem a téli varjak kiáltozása, sem az öregasszonyos szarkák csergése? És otthon, hogy vagytok an­gyalom? Azokban a kertes, Hunyadi Sándor; A honvágyról De talán legmegrázóbb min­den írások közt Hunyadi Sándor vallomása a honvágyról. „Az utóbbi években sokszor olvashattuk, hogy híres és gaz­dag emberek, akiket a történel­mi események hazájuktól mesz- szi elsodortak, megölték magu­kat, annyira kínozta őket a hon­vágy. Tudom, hogy nagyon sokan vannak, akik nem érzik meg ezeket a lelki szerencsétlensé­geket és az újságot ölükbe ejtve gondolkodnak az eseten... „Miért ölte meg magát ez az ember, hiszen nem szenvedett szükséget, volt pénze, megvásá­rolhatott mindent, amit kí­vánt ... ?” Ez a logika elég reális, csak azt felejti el, hogy sok olyan dolog van a világon, ami nem vásárolható meg, úgy mint a akácfás, hangtalan nyíregyházi házakban, amelyekben úgy su­han el az élet, mint egy fehér árnyék? Édes és bús ábrándok lopóznak a szívekbe, mint a szellők, amelyek tavaszkor lát­hatatlan réseken bújnak be az udvarokba, de aztán elmennek a szellők az ábrándokkal együtt. Szeretném tőled megkérdezni, angyalom, hogy házunkban mit csinálnak a régi arcképek, ame­lyek a falakról figyelve nézeget­ték az új nemzedékek felnöve­kedését? Integet még a nagy­mama arcképe a vizitszobában, ha helytelen dolgot cseleked­tünk? Elkomolyodik a tükör, amelyben magunkat láthatjuk, ha olyasmit gondolunk, amelyet később megbántunk? Szeretném tudni, hogy gon­doltok-e rám, angyalom?” ható konzerv, a besózott disznó­hús — messzi a hazájától kisebb vagy nagyobb mértékben föltét­lenül megkapja a bajt. New-Yorkban abban a kór­házban, ahol tüdőgyulladással feküdtem, megismertem egy portugál susztert. Csontig le volt soványodva, mozdulni sem tu­dott, mesterségesen táplálták. Az orvosnak megmagyarázták, hogy a szegény suszternek nosz­talgiája van. Megtudtam, hogy a honvágy hivatalosan elfogadott betegség, amelyben ugyanúgy el lehet pusztulni, mint a tuberku­lózisban. Nemcsak lelki tünetek­kel jár együtt, hanem a legsú­lyosabb fizikai elváltozásokkal, fejfájásokkal, vérkeringési zava­rokkal. A nosztalgiás beteg gyomra nem emészt rendesen, kihányja az ételt, amit lenyel, sőt sokszor nyelni sem tud, még Mégsem a farok csóválja a kutyát... Hz nappal ezelőtt a Washing­ton Post ezzel a frappáns címmel közölte vezércikkét: „A farok csó­válja a kutyát... A kissé meg­hökkentő cím alatt a befolyásos amerikai napilap vezércikkírója hosszas eszmefuttatást szentelt Eisenhower einök előző napi saj­tónyilatkozatának. Ebben a nyi­latkozatban az elnök a hivatalos­nak tekinthető amerikai álláspon­tot fejtegette a tajvani válságról. A Washington Post kommen­tárjából megtudjuk, hogy a cím­ben szereplő kutyán maga az Egyesült Államok értendő, a fa­rok szerepébe pedig Csang Kaj- seket kell behelyettesíteni. De va­jon mi indította erre a rendkívül szemléletes eszmetársításra a lap hírmagyarázóját? Nos, a hírma­gyarázó túlságosan gyermetegnek találta Eisenhower elnöknek azt az igyekezetét, hogy úgy állítsa be a dolgokat, mintha az Egyesült Államok kormányának semmi kü­lönösebb szerepe nem lenne a háborúval fenyegető új távolke­leti válsággóc kialakulásában. Az elnök ugyanis nem kevesebbet akart elhitetni sajtóértekezleté­nek hallgatóival, minthogy az amerikai kormány „csupán szer­ződésbeli kötelességét teljesíti amikor nem tér ki a nacionalista Kína megvédésének felelőssége alól. A nagyobb nyomaték ked­véért az elnök ehhez még hozzá­fűzte: a kínai partmenti szigetek­nek, a Kimoj és Macu szigetcso­portnak, most fokozott jelentősé­ge van Formoza védelme szem­pontjából, mert a kínai naciona­listák szárazföldi haderejüknek körülbelül egyharmadát ezeken a szigeteken összpontosították... Az elnök magyarázatából te­hát ez következik: miután már elvégeztetett, hogy Csang Kaj-sek a kínai partokhoz Irányította had­erejének jelentős hányadát — az Egyesült Államok nem tehet mást, minthogy kiterjeszti a 7. flotta védőernyőjét a partmenti szigetekre is. Azaz, a farok csóválja a ku- tvát.l Ámde ennél az elnöki „érvnél” már a Washington Post cikkírója is felkiált és megkérdezi: „dehát ki biztatta Csang Kaj-seket arra, hogy haderejének ilyen nagy ré­szét a kommunista Kína küszö­bére helyezze?” a felelet olyany- nyira nyilvánvaló, hogy a lap szükségtelennek véli a kérdés megválaszolását. Viszont megteszi ezt helyette a New York Herald Tribune ismert szemleírójá Joseph Alsop, aki elárulja, hogy Csang- Kaj-sek annakidején amerikai parancsra építette ki erődítmény- nyé a partmenti szigeteket. Az amerikai „atomfurkósbot” politi­kai hívei tehát tudatosan terem­tették meg azt a helyzetet, ame­lyet ma ürügyül használnak fel új háborús válság előidézésére. Amerikai érdekek — a kínai párok mentén? Ügye milyen képtelen gondolat? Mégis a hivatalos amerikai sajtó — s maga Eisenhower elnök is — arról beszél, hogy nem az Egye­sült Államok, hanem a Kínai Népköztársaság idézi elő a fe­szültséget a tajvani szorosban, s hogy az Egyesült Államok nem­zeti érdekei, sőt Amerika bizton­saga követeli, hogy az amerikai „védelmi vonal” egészen a kínaj partvidékig terjedjen ki. Dehát hogyan is festenek ezek az amerikai „védelmi” érdekek — a kínai partvidéken? A csangkaj- sekístáktól megszállt Kimoj és Macu szigetek az amerikai straté­giában a népi Kínának „szegezett ágyuk” szerepét töltik be. Immár kilenc esztendeje — azóta, hogy a csangkajsekisták a kínai száraz- földön az utolsó talajt is elvesz­tették lábuk alól — ezekről a szigetekről indulnak ki szinte nap- nap után a népi Kína elleni pro­vokatív támadások. Ezek a szige­tek blokádirozzák Kína két fon­tos^ kikötőjét, Amojt és Fucsout, s innen indulnak portyázásra a csangkajsekista kalózhajók, za­varva Kína egész hajózását. Mind­ez pedig”fá 7. amerikai flotta vé­dőszárnyai alatt történik. szivar, a panamakalap, esetleg a szerelem. E megvásárolhatat- lan dolgok közé tartozik például a „szülőföld” atmoszférája, ame­lyet bizonyos érzékeny termé­szetű emberek éppen úgy nem tudnak hosszú ideig nélkülözni, ahogy a hal nem élhet meg a legpompásabb pálmafa tetején, a legbalzsamo6abb levegőben. A pénz, a kényelem és a biz­tonság nem védi meg a hon­vágy ellen. Sőt alkalmasabbá teszi a lelket a betegségre. Mert akinek nagyon keserve­sen kell küzdeni a mindennapi kenyérért, azt talán egészen el­foglalja a létért való harc sok­féle „szenzációja”. De ha vala­kinek van ideje, hogy gondol­kodjék és érezzen, hacsak nem olyan szimpla természet, mint amilyen a könnyen szállít­Merényletet követtek el a párizsi magyar követség ellen PÁRIZS, (MTI): Pénteken dél­után egy Párizsban élő magyar disszidens gyújtópalackot dobott be a Magyar Népköztársaság pá­rizsi követsége De Bezzi utcai épületének egyik ablakán. A pa­lack tartalma lángralobbant és meggyújtotta a helyiség függö­nyeit és egyéb berendezési tár­gyait. A követség tagjai eloltották a tüzet. A követség épülete előtt szolgálatot teljesítő rendőr a tet­test elfogta és bekísérte a kerü­leti rendőrbiztosságra. Később je­lentették, hogy a merénylőt Stark Kálmánnak hívják, 32 éves és 1947 óta tartózkodik Franciaor- ;zágban. Átadták a Szajna me­gyei ügyészségnek. Kihallgatása folyik. A Magyar Népköztársaság pá­rizsi ideiglenes ügyvivője szóbe­lileg nyomatékosan felhívta a francia külügyminisztérium fi­gyelmét a magyar diplomáciai képviselet normális tevékenysé­gét zavarni szándékozó eme me­rényletre és kérte a szükséges intézkedések haladéktalan meg­tételét. A duliesi „világrendet“ csőd fenyegeti Csakhogy ennek a Dullesi „vi- lagiendnek’: ma már nagyon ke­vés támogatója akad. „Igen lehan­goló — írja a Manchester Guar­dian című tekintélyes angol lap, —• hogy a legújabb amerikai nyi­latkozat igyekszik megerősíteni azt a feltevést, hogy a pekingi kormánynak nincs joga a part- menti szigetekre ... Ha ennek a rögeszmének logikus következmé­nyei bekövetkeznek, ez akaratunk ellenére pusztulásba taszíthat va­lamennyiünket ..; Azoknak a washingtoni körök­nek, amelyek a háborús szakadék peremén való egyensúlyozás mű­vészetét az amerikai külpolitika rangjára emelték, meg kell gon­dolniuk, hogy Tajvan ügyében a kínai nép oldalán van nemcsak Ázsia, Afrika, Latin Amerika és Európa népeinek rokonszenve, ha­nem az egész szocialista tábor ere­je is A bölcsesség azt diktálná, hogy Washington fogadja el a mai vi­lág tényeit s ezek között is a leg­nyilvánvalóbbat: Nem lehet a nagy nemzetközi kérdéseket ren­dezni a Kínai Népköztársaság nélkül s méginkább nem lehet Kína ellenére. Azt is meg kellene érteniök végre, hogy az amerikai politikát katasztrofális csőd fe­nj egeti mindaddig, amíg Csang Kaj-sek báhrenszer bitorolja a Kínai Népköztársaság jogos he­lyét az ENSZ-ben. Most az a kér-1 dés, hogy lesz-e Washingtonban! elegendő bölcsesség? „Elment ides is“ Szamuely Tibor több írását őrzi szól Ady Endrével való barát­ságáról, ausztriai, franciaorszá­gi, svájci küldetéseiről. Újság­írói munkásságának emlékeit is összegyűjtötték, többek között a fiumei Esti Lapnál írt cikkeit. ezek között a „Szellem múzeu­ma" c. gyűjtemény. Egy érdekes memoárt, melyben Szamuely le­írja gyermekkorát a nyíregyházi Búza téri lakásukról a munkás- mozgalomba való bekapcsoló­dásig. Meleghangú emlékezés címmel Móricz Zsigmond egy is­meretlen kis remeke is ott van a gyűjteményben. Ezt Ady End­re édesanyjának, Ady Lörinc- nének halálakor írta. Szívbe- markoló sorokban ír a költő „egyik” asszonyáról, az elment anyáról: „Elment ides Bandihoz — ír­ja. — Szegényt az érdmind­szenti naiv román asszony így búcsúztatta el, amikor 80 évé­vel elindult Bandi sírjához, a Ö0 éves fiacskájának végső böl­csőjéhez és azon siránkozott, hogy talán már nem is tér visz- sza Szilágyságba, idegen földbe fogják temetni: „áldott a föld mindenütt, tekintetes asszony, mindenütt befogadja az em­bert”. Pénteken mesélte ezt el, s vasárnap átlibbent a földi lét­ből a végtelenbe, hol kitárt ka­rokkal siet elébe költő fia.” Megírtuk már, hogy fiatal irodalomtörténészek munkakö­zössége Csabai L. Ernő, az „Is­meretlen írások” című gyűjte­mény szerzőjének irányításával érdekes kulturális riokumentá­ciót állított össze a „Szellem múzeuma” címénél. Ezúttal a kultúrtörténeti érdekességű gyűjtemény néhány szabolcsi vonatkozású írásával foglalko­zunk. A népi K ina visszaüt nilliós népi Kína létezése és ha- alma nem az amerikai elismerés- -ől függ. A józanabb nyugati megfigyelők .na már belátják nem lehet el­érni a népi Kínától, hogy vég­telenségig tűrje az ismétlődő pro­vokációkat. Éppen így az is nyil­vánvaló, hogy az úgynevezett .tajvani kérdést már régen kihúz- mtták volna a nemzetközi prob- érnák listájáról, ha a 7. flotta el- .toriázna a kínai vizekről. Ámde ehelyett, mint a Newswék :.mű amerikai hetilap legutóbbi számában megírja, Tajvan térsé­gében megvalósították már „az ímerikai haditengerészeti erők sgnagyobbmérvű összpontosítását a második világháború óta”. Erre pedig Dulles szeptember 4-i nyi­latkozata szerint azért van szük­ség, mert ha a népi Kína megkí­sérelné visszaszerezni partmenti szigeteit, ez „durva megsértését je­lentené azoknak az elveknek, amelyeken a világrend nyugszik...” A tajvani „válságot” tehát nem uz idézte elő, hogy a csangkajse­kista támadásokra válaszolva i népi Kína tüzérsége ezúttal erélye­sen visszalőtt. Ezt a visszaütési megelőzte Dulles amerikai külügy. miniszter augusztus 10-i nyilatko ?.ata, amelyben leszögezte, hog_ Washington távolkeleti politikája továbbra is a Kínai Népsöztársa ság el nem ismerésén nyugszik. Szavainak nagyszabású flottatün tetés adott nyomatékot. Emlékeze tes, hogy ekkor tett „udvarias sági” látogatást a 7. flotta Szin­gapúrban. Ezzel egyidejűleg meg- sokszorozódot a hadianyagszállítá. Tajvanra s „megélénkült” „í csangkajsekista erők partment tevékenysége”. A történések soro­zatában ez volt az a pont, amiko; a Kínai Néphadsereg parti üte- gei visszalőttek. Egyébként — ht az amerikai külpolitika irányítói- oan maradt volna még egy sze­mernyi józanság — a visszaütés kemény tényéből is levonhatnák azt a tanulságot, hogy a hatszáz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom