Kelet-Magyarország, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-28 / 229. szám
4 RptrrM ArjTÁBORSíÁr. 1958. szeptember 28, vasárnap Egy szál piros virág Szeptember 29; Néphadsereg Napja. Azt tartja a néphit, hogy a hősök véréből virágok nyílnak és ott, ahol ma vérszínű virágok nőnek a mezőn, hősök vére folyt egykor. Ha a szántóvető ember meglátja őket, megemeli a kalapját. tgy ad tiszteletet azoknak, akik bátor halállal haltak meg a jelen napok örömeiért. Nagyanyám is őrzött egy szálat e becses virágok közül. Olykor történetet is mondott róla. Bizonyosan azért, hogy azt a virágot, amit már megvett az enyészet, átültesse az unokák emlékezetébe, így állítson a maga módján müvet azon nagy időknek, amikor a magyar nép fegyvert fogott az átkos osztrák elnyomás ellen. Elmondom e történetet rendjére, úgy, ahogy valaha hallottam. Amikor hire jött, hogy az osztrák császár — vesszen el minden zsarnok! — összeszövetkezett Jelasicscsal és a magyar nép ellen úgy felbiztatta, hogy az seregével ellenük indult, egy e tájra való legény tarisznyát akasztott a nyakába és elindult, hogy felkeresse a honvédek táborát. Messze kellett mennie, hiszen a honvédek Perczel parancsnok vezérlete alatt valahol a Dráva partján néztek farkasszemet az ellennel. Rongyosan, fáradtan, megsápadva, de piros szívvel érkezett. A tüzérek, akik Légráddal szemben a Szent Mihály hegyen állomásoztak, elfogták és a parancsnokló Perczel elé vitték. — Mi járatban vagy, barátom? — kérdezte az ország egyik első katonája és hellyel kínálta. — Vitézlő uram megkövetem, én katonának jöttem! — felelte a legény. A beszéd során kiderült, hogy semmit sem ért a katonai tudományokhoz. Világéletében mindig jobbágy volt, kardot sohasem adtak a kezébe. Perczel nem tudta hová beosztani, tanításra pedig az ellenséggel farkasszemet nézvén nem volt alkalom. — Tegyen meg vitézlő uram hírlátónak — kérte a legény. Perczel engedett a kérésnek. Rendes ruhát adatott rá, aztán lekísértette a Dráva-partra a nádrengetegben tanyázó halászokhoz, hogy legyen velük, figyelje a túlparton táborozó ellenséget, szerezzen híreket és jelentse naponta. A halászok közt élő hírlátókkal éjszakánként átevezett a Dráván, megbújt a sás közt és figyelte az ellenhad mozgását. Olykor bemerészkedett Jelasics táborának széléhez is, annyira közel, hogy a katonák beszédét is hallotta. Telt, múlt az idő és egy éjszaka útnak indult, hogy bemegy Jelasics táborába, Éjfél volt, amikor a vízre tolta a könnyű csónakot, beszállt és halkan átkelt a folyón. A kis lélekvesztőt kikötötte egy fűzfa alá, ő maga pedig belopakodott Légrádra. Csend volt mindenütt, csak itt- ott hangzott egy-egy lóhorkantás, vagy zablacsengés. Az utcán őrjárat cirkált. Behúzódott egy színbe. Ám alig volt egy perc nyugta, valami megmozdult a szín másik sarkában. A bátor legény előrántotta kését és figyelt. Egy öreg ember feküdt a szalmában. Odakúszott hozzá. — Nehogy kiálts jó öreg! — szólt. Felesleges volt a figyelmeztetés. Az öreg halkan clnevette magát. — Nem, nem fiam, dem... Tudom én ki vagy. Le-lemegyck a vízpartra, mert halász voltam fiatalabb koromban... És egyszer ott láttalak, amint éppen ide lestél... — nyugtatta meg az öreg. — Drága bátyám, nem tudod, mire készül Jelasics? — De igen fiam, húzódj csak közelebb — mondta a vén ember. Aztán halkan elmondta, hogy estére ötven lovas és egy kapitány a csurgó alatt átkel a vizen, megkerüli Perczel tüzéreit és lecsap, tönkre teszi az ágyúkat, aztán gyorsan visszatér. — A kapitányt fogjátok el, az majd bizonyosan megmondja, hogy mire készül Jelasics — mondta az öreg. — Most pedig siess vissza, mert ilyenkor megy őrjárat a partra. Illés elindult. Ekkor már halványodtak a csillagok és megvilágosodott az ég alja, mintha valami hatalmas kéz kissé felemelte volna róla a fekete térítőt. Szél kerekedett, a nádtenger megmozdult és felriadtak a vizi- fnadaralc. Illés száz lépésnyire lehetett a fűzfához, amikor észrevette, hogy a fa alatt három katona áll és azon tanakodik, hogyan került oda a csónak. Nagyot dobbant a szíve: most mi lesz? Vágjon neki így a jolyó- nak, próbálja átúszni? És ha hínárba kerül, vagy ha a víz közepén elkapja a foíyó sodra? Tudta, hogy nagyon kell vigyázni az életére, az ő élete most sokak életét jelenti. Mit tegyen? Valahogy meg kell szerezni a csónakot. De hogy? Rövid gondolkozás után feltépett egy agyagdarabot és a katonáktól messzire oldalt ledobta a vízbe. A három martaidé felneszeit és arra gondolva, hogy ott a csónak gazdája, rohant a víz mentén. Illés várt egy kicsit és amikor a katonák kutatni kezdték a part- menti nádat, odaszaladt a csónakhoz, cloldozla, elrúgta a paritól s ahogy csak erővel győzte, evezett. Kisvártatva a három katona ráeszmélt, hogy becsapódtak és hagyva a kutatást, rohant vissza a fűzfához. Bizony a csónak ekkor már, bent járt a vizen, erős kezek, jó lapátok evezték. A katonák lőttek néhányat, aztán elszaladtak a parttól. Kisvártatva egy nagy kapuval tértek vissza. Rátették a vízre, majd felugráltak rá. Kettő letérdepelt és úgy lövöldözött Illés után, a hamadik pedig egy hosz- szú rúddal tolta a. tutajul szolgáló kaput. A bátor hírlátó mögött dühösen dörgött a két katona fegyvere és a kis csónak körül csapdostak le a mérgesen fütyülő golyók. Illés azonban evezett, evezett. Úgy érezte, hogy ereje megtízszereződik, ahányszor bajtársaira és arra a drága lányra gondol, aki hűségesen várja visszatértét. A csónak csakhamar beért a nyílt vízre, belekerült a folyó sodrába és sebessége csökkent. Az állóvízen sikló tutajt még nem fékezte a folyó és egyre jobban közeledett, a puskák egyre közelebbről szóltak, sárga lángjuk harminc, negyven lépésnyiről öltögetett irigy nyelvet a menekülőre. Ügy szorította az evező nyelét, hogy majd össz'eroppant, karján megfeszültek az izmok, homlokáról patokokban folyt a veríték. Csak egy kis viz csapódna rá, csak megmárthatná a folyóban a homlokát, hogy hütené már-raár fáradó teste melegét, de nem, nem lehet, nem szabad kihagyni egyetlen evezőcsapást sem, mert beérik. Megpróbálta arrafelé fordítani a csónakot, ahol közelebb érhetné a hazai part nádját, áe a viz legyőzve karját, oldalvást vitte a csónakot a nyílt, tiszta vízre, mintha az üldözőknek akarna segíteni azzal, hogy könnyebb célban mutatja a menekülőt. Illés cgyszer-kétszer még hátrapillantott, aztán nem találva más módját a m.enekvés- nek, kiugrott a csónakból. Az üldözők a menekülő kétségbeesését látva, mintha új‘erőt nyertek volna. Dühük is fokozódott. Amikor elérték a folyó közepét a viz sodrára bízták a tutajt és mostmár hárman tüzeltek az egyre lankadóbb erővel úszó hírlátóra. De mintha az is gyorsított volna, egyre sebesebb csapásokkal igyekezett a nátjat elérni. Már csak húsz lépés és eléri, már csak tíz és mentve van. Egy perc és már markolja is a nádat, fúrja magát közé, hogy végleg eltűnjön üldözői szeme elöl s ekkor három lövés dördül egyszerre, három villámlás, aztán csend, mintha kihűlt volna minden a világból. Annyit érzett, hogy valami forró megcsapja a hátát, testét elhagyja az erő, s mintha örvénybe került- volna, sebesen, egyre sebesebben fordul vele a viz, a nád. Még kapaszkodik, keze görcsösen szorítja a torsát, de hiába, mert az hajlik súlya alatt lefelé a mélybe. Ebben a pillanatban újra megdördültek fölötte a puskák, de ezek már a hazai part felöl szóltak, aztán egy csónak állt meg, súrolva a nádat azon a helyen, ahol alámerült. Kivitték a partra. Arra nyitotta fel a szemét, hogy valaki azt mondta, fölötte: — Talán még magához tár! Elhomályosult szemmel látta. hogy katonák vannak körülötte, a lábánál pedig agy magas férfi karbatett kézzel néz rá. aztán feléje lép, lehajiik hozza: Perzel Mór. — Ma a... csurgó alatt átjön az ellenség... Még mondott volna valamit, de ahhoz már nem volt ereje. Másnap, miután Jelasics elfogott embereit kísérettel útbaindilőttük Kossuthoz, élt?,mellék a hős hirlátót. Testét ágyutalpra tették, felsorakoztak mögötte a katonák cs maga Perczel Mér vitt vörös virágcsokrot a hős utón. Ebből a csokorbői váló volt nagyanyám virága is. Gusíav Barett: Á müncheni egyezmény tettesei Történelmi visszapillantás (II. rész) A német és a nemzetközi monopoltőke különböző bankokban, konszernekben és vállalatokban ezerféle úton kapcsolódott össze a cseh tőkével; az Iparosok Szövetségének, mint a cseh ipari burzsoázia vezérkarának nemzetközi szervezete volt. A háború előtt Csehszlovákiában — a földreform ellenére — jelentős területek vo'tak a német és osztrák nagybirtokos nemesség, valamint a magyar grófok kezén. Hitler e körök szemében is „hős“ volt, és támogatásra talált náluk. Midőn a leghatalmasabb amerikai monopóliumok nagy beruházásokat eszközöltek Németországban, a Hitlert íel- fegyverzö üzemekben, s az angol és francia monopóliumok határozták meg a fasiszta Németországgal való megegyezés útját Csehszlovákia feláldozása árán. a veszélyeztetett országban az agresszor hástyáivá változtak a külföldi töke érdekeltségei. A Csehszlovákiában élő német lakosság nagy része is a támadó eszköze lett. A háború előtt több. mint hárommillió német élt Csehszlovákiában, miután a cseh uralkodók a Premysl-háztól kezdve a? egész középkor során német telepeseket hívtak be az országba és német városokat alapítottak. Hitler azt hangoztatta hogy csak a szudétanémetek követeléseit és érdekeit tartja szem előtt. A Német Nemzeti Szocialista és Német Nemzeti Párt hivatalos feloszlatása után (s ezek lényegében igen kis politikai pártok "ol- tak), 1933-ban az agrárpárti külügyminiszter védelme alatt megalapították néniéin pártját, a Sudetendeu sebe Par- ei-t, amely rohamosztagaival együtt hitlerista tömegpárt lett Csehszlovákián belül, s a német szavazatok 80. vagy még több százalékát egyesítette. A bur- -soá ..demokratikus“ -német pártok 1938 tv.; szán lobogó zászlókkal vonultak át ebbe a táborba. Henlein egyre fokozta kívánságait az „autonómiával“ kapcsolatban, szeptemberben pedig fegyveres puccsot szervezett a határvidéken. Az ország belülről való megdöntését szolgáló akciók azonban nem*érték el céljukat: a henleinista puccs 24 órán belül összeomlott. A további fejlődés bizonyította, hogy a német kisebbség léte és nemzetiségi követelményei csak ürügyet szolgáltattak Hitler számára, a német kisebbség csak eszköz volt a háborús német imperialisták kezében Csehszlovákig szétrobbantá- ssra, a lakosság nagy részének leigázására, s a nácik további céljainak megva- iósítására: a cseh és szlovák nemzet kiirtására a , közép európai élettérből \ Amíg Prága akár csak feltételes és ingadozó ellenállást fejtett is ki Csehszlovákia felosztásával szemben, addig Hitler tartaléka, a lengyelországi és magyarországi fasiszta rendszer által uszított többi nemzetiségi kisebbség sem tett szert nagyobb jelentőségre, libben a helyzetben •i szlovák szeparációs mozgalom és a 1-ienleinnel szövetkezett katolikus reakció vezetői sem érhettek el lényeges sikert. A Vatikán által támogatott szlovák fasizmus csak később játszhat la ti szerepét, amikor a cseh országrészek na ji megszállásának elökészülete.vei berlini utasításra kikiáltották az úgyneveze.t „ónálló szlovák államot • — a valóságban csak a cseh országrészekben megvalósított „protekturátus- más formáját. Egészen a müncheni napokig csődöt mondott minden kísérlet az eredeti tér , Csehszlovákia belülről történő széttöx'é- sének megvalósítására, pedig ez lehetővé telte volna, hogy a világot — akárcsak a? osztrák megszállás esetében — befejezett tény elé állítsák, s a nyugati hatalmak moshatták volna kezeiket. Az ország ereje, összefogása és ellenállása elsősorban a hatalmas nép hazafias és antifasiszta mozgalmából táplál kozott — főleg a cseh országrészekben. Prágában és az ipari központokban, ahol az ellenállás magva a munkásosztály volt. Itt volt a döntés kulcsa, s éppen itt jelentkezett a cseh reakció hazaáruló szerepe. A világ szemében valamiféle demokratikus legenda vette körül a cseh burzsoáziát. A valóságban azután, különösen Hitler hatzlomrajutása után, saját kedve ellenére játszotta a cseh burzsoázia ezt a demokratikus szer-epet. A cseh pénzügyi és ipari tőke leghatalmasabb csoportja a Zivnostenská Bank (dr. Preiss) vezetésével már 1934 végén megalakította a totális „Nemzeti Összefogás“ pártot, amely német példa szerint fasiszta rendszert próbált uralomra juttatni az országban. Ez külpolitikai szempon'bó) berlini orientálódást az ország önkéntes a'árendelését jelentette volna. A munkásosztály és a nép legszélesebb tömegeinek ellenállása azonban meghiúsította ezeket a terveket. A Nemzeti Összefogás Pártja az 1934. évi választásokon alig hat százaléknyi mandátumhoz jutott a parlamentben. Ez a pillanat lett volna alkalmas a fasiszta vereség következményeinek. levonására. az ország minden demokratikus erejének összefogására, mint ahogy a kimmunista párt javasolta: kialakítani az egységes népfrontot, antifasiszta kormányt állítani az ország élére, amely a veszélyeztetett hazát megközelíthetetlen erőddé változtatja. A jobboldali szocialista vezérek és Benes megakadályozták ezt a fordulatot — visszautasították a demokratikus erők összefogásának gondolatát, megmaradtak a jobboldallal kötött koalícióban. így történt, hogy a jobboldal lényegében megtartotta vezető szerepét; a reakciós erők és a Hitler-párti tevékenység magva az agrárpárt lett. A háború előtti iparilag fejlett Csehszlovákja politikai éleiének különlegessége pedig éppen abban rejlett, hogy az agrárpárt lett a vezető kormánypárt; az erős munkásosztállyal szemben ugyanis a paraszti tömegeket alkalmazták egyensúlynak. A csehszlovák agrárpárt természetesen nem volt kormánypárt abban az értelemben, mint az akkori szomszédos kelet-európai országokban, ahol a parasztpártek nagyrészt ellenzékben voltak, s a demokratikus antiklerikális mozgalom e'emeit hordozták magukban. Az agrárpárt vezetője kitünően szervezett és koncentrált pénzügyi töke aerárcsopcrtja volt. Ez az ag- rártőke uralkodott néhány bank felett, kezében volt a mezőgazdasággal összefüggő fejlett ipar (cukorgyárak, szeszfőzdéje st.b),_ valamint takarékpénztárak terményfelvásárlók:, szövetkezetek stb széles hálózata. Politikai befolyása azonban sokkal nagyobb volt: az agrárpárt jobboldali vezetősége állt, a cseh nagyburzsoázia reakciós erőinek élén. amely egyre biztosabbra vette Hitler győzelmét., s a müncheni válságban kifejezett hazaárulásra szövetkezett. (Folytatjuk.)