Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-26 / 200. szám

keletmagyarország 1958. AUGUSZTUS 26, KEDD Megkezdődtek a kézilabda bajnokság küzdelmei Igazság 6zerint nem is nagyon beszélhetünk olyasmiről, hogy a nyári szünidő alatt megszűnt vol­na a sportélet. Jólehet sportolók jöttek pihenni, mások elmentek üdülni, de azért a minden vasár­napi sportesemény ritkán maradt el. Most mégis azt mondjuk: el­kezdődtek a küzdelmek, mert ez­úttal már bajnoki erőpróbák folytatódnak. A kézilabda-sport­ban a bajnokság őszi fordulóit kezdték el. Ezúttal Nyíregyházán is érdekes találkozókra került sor. Megyénk csapatai közül csak a Spartacus tudta győzelemmel venni az első akadályt, mert az NYSZSE döntetlent játszott, a kisvárdaik pedig vereséget szen­vedlek, a '' ''nehezebb dolga e kisvárdai férfi csapatnak volt, mert a bajnoki táblázat első he­lyezettjével, a Debreceni Erőmű­vel mérték ößsze tudásukat. A kiß- várdaiak mindkét félidőben nagy hajrára és teljes erőbed">básra késztették az Előre játékosait, végülis 9:8-as félidő után egyet­len góllal 14:13-ra szenvedtek ve­reséget. A Ny íregyházán lejátszót mérkőzések között kiegyenlített küzdelmet hozott az NYSZSE—D. Vörös Meteor játéka Az első félidőben mutatott jó hajrájuk alapján a szakszerveze­tiek győzelmét várta a közönség. 8:6-nál fordultak. Mégsem követ­kezett be a nyíregyháziak győzel­me, mert a vendégek fordulás után erősen feljavultak, és ki­egyenlítettek. Az egy pont elvesz­tésében még az is közrejátszott, hogy Vizi (SZSE) utónrúgásért a kiállítás sorsára jutott, így em­berhátránnyal már az is ere dmény­nek számít, hogy a döntetlent tar­tani tudták. Hazai győzelemmel végződött a Nyíregyházi Spartacus—Debreceni Spartacus találkozó A fiatal erőkből álló nyíregy­házi együttes . szép játékkal lepte meg a közönséget. A két Sparta­cus csapat különösen az első fél­időben nagy küzdelmet vivott Fordulás után még fokozták a hajrát. A nyíregyháziak megérde­melten szerezték meg a győzelmet. Debreceni Kinizsi—Vásárosnamény 10:0 (2:0) A területi női csapatok küzdel­mében nagy különbség volt a két csapat játéka között. A namé- nyiak csak az első félidőben tar­tották magukat, ekkor „csak” két gólt kaptak. Fordulás után már végképp összeomlott a naményi védelem, s a Kinizsi-lányok tet­szés szerint érték el góljaikat. Kikapott a nagypályás női csapat Az NB I-ben szereplő nagypá- yás női kézilabda-csapat vasár­nap sem tudta győzelemre vinni az NYSZSE színeit. Sajnálatos, hogy mérkőzéseiket meglehetősen ala­csony színvonal jellemzi, és ez nemcsak saját fejlődésükre hat ki, de lassanként közönségük el­vesztését is eredményezi. Az ed­dig szerzett NB I-es „tapasztala­tok” azt mutatják: nagy kár volt az alsóbb osztályban jól szerepelt leányokat a sokkal költségesebb NB I-be vinni, ahol kevésszer adódik számukra győzelmi öröm. Ez hovatovább oda vezet, hogy játékkészségük még a területi bajnokságban küzdőkének is alatta marad. Amikor egy együttes mér- kőzésről-mérkőzésre alárendelt szerepet játszik, ott kevés szó es­het hasznos tapasztalat szerzésé­ről. A jelenlegi NB I-es létszám nem zsúfolt, így a nyíregyházi lá­nyok vereségük ellenére sem es­nek ki a bajnokságból, ám akár a nagy kiadásokat, akár játékszín­vonaluk csökkenő irányzatát te­kintve, ez lehet a véleményünk: több dicsőséget szerezhettek volna Nyíregyháza kézilabda-sportjának, éppen úgy a szakszervezeti sport­körnek, ha kézilabdás leányai Is megmaradnak a területi bajnok. Ságban. A vasárnapi mérkőzésen a Békéscsabai Pamut együttese volt ellenfelük. A vendégek már az első félidőben 4:l-re húztak el, és hiába volt a nyíregyházi lányok második félidei erősítése, csak szépíteni tudtak és 6:3-as ve­reséggel hagyták el a játékteret. Nagyszerű sportot hozott a motorosok versenye A Honvédelmi Sportszövetség I megével” kedveskedett a rnolor- motoros klubja olyan kitűnő „esc-1 sport kedvelőinek, amilyenben MOZIK M ti SOR 4 BÉKE MOZI: Tájfun Nagaszaki felett. Színes Iránéig film. Fősze­repben: Danielle Darrienx és Jean Marais. Előadások kezdete fél 5, fél 7, fél 9 órakor. ÖÓZSA-MOZI: Liliomfi. Szellemes történet két szere'. Színes magyar filmvígjáték. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. GORKIJ-MOZI: Amiről az utca mesél. Egy halai rendőr vidám kalandjai a nagy város forgatagában. Színes szovjet film Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. * RZÉLESVASÍtNŰ-MOZI: Utolsó paradicsom. (Csak 16 éven felü­lieknek.) Színes olasz film. MÖRICZ ZSIGMOND (SZAKSZERVEZETI) MOZI: Emberek vagy őrmesterek. Olasz íilmvígjáték. KOSSUTH-TERI KERT-MOZI: Tájfun Nagasaki felett. Előadás kezdete: 8 órakor. még nem volt részünk Nyíregyhá­zán. Hírneves versenyzők (szinte az ország valamennyi számottevő motoros klubjából) mérték össze tudásukat a nyíregyházi motorver­senyzőkkel. A különböző kategó­riákban több, mint félszázan áll­tak rajthoz. A terepgyorsasági ver­seny céljára nagyszerű területet jelöltek ki a Sportstadion környé­kén. A több, mint másfélkilomé­ternyi táv (egy kör) jócskán tele volt tűzdelve könnyebb és nehe­zebb akadályokkal. A nagy ér­deklődésre jellemző, hogy a ió kilátású helyeken többezres főnyi közönség kísérte figyelemmel a küzdelmeket. A békéscsabai, hód­mezővásárhelyi, debreceni, miskol­ci és nyíregyházi motorosok közül felkészültségükkel, rutinuklcal ki­emelkedtek a budapesti központi Zalka Máté motorosklub verseny­zői. Az egyes számokban 15 kört tettek meg: ez alól kivételt képez a 250 köbcentiméteresek futama, ahol 20 kör volt a távolság. Külö­nösen ö(cséretes Juhász József tel- iesítménye, aki a 125-ösök futa­mát fölénvesen nyerte. Emeli győ­zelme értékét, hogy több neves versenyzőt utasított maga mögé. Pattanásig feszült izgalom alakult ki a 950 köbcentisek összecsapá­sán. Szinte emberfeletti küzdelem folyt a győzelemért. A nyíregy­házi Nemes Sándor már a harma­dik kör után élre került, s a 10. körnél mintegy 400 méteres elő­nye volt a budapesti Nagy György előtt. Ezután balszerencse szegő­dött mellé, kétszer is bukott, s el­vesztette előnyét. Nagy megelőzte, így Nemes csak a második hellyel volt kénytelen megelégedni. A 350 és 500 köbcentiméteres moto­rok összesített futamában nem indult nyíregyházi versenyző. En­nek ellenére talán ez a szám volt a nap legszebb eseménye. Szép sport és nagy küzdelem árán dőlt; el az első hely sorsa. Sokéig Rú­zsai József hatszoros magyar baj-; nők vezetett, ám később géphiba miatt visszaszorult, és Schlenker megelőzte őt. Még a második helv- re sem sikerült befutnia. Nagy György második lett 250-es Pan­nónia motoriával. Csak ketten in­dultak az oldalkocsisok versenyá­ron. íev közöttük naav küzdelem­ről nem is lehetett szó. Az utolsó számként sorra került csapatver­Iskolstbemnt.ntődben f*vftnv<5r- ködhe*ett. a közönség. A budapes­tiek fölényesen szerezték meg a avőzeimeh ezzel e°v évig önzőivé véltek i Keletmagyarországi Ku­pának. A csapatversenyben Csongrád került a második hely­re, megyénk versenyzői pedig har­madikok lettek. '.RADIO Tóth József és Országh László, a Kordélyos Vállalat dolgozói munka végeztével sokszor előszedik sakk-készletüket. Megszeret­ték e sportot, s a következő üzemi bajnokság küzdelmeiben talán már ők is résztvesznek. (Foto: Hammel) XXXXXXXXXXXXXXXJOOCXXXXXXXXXXXXXXXXX3COOOOCOOC' APRÓHIRDETÉSEK Állas Hosszabb gyakorlattal rendelkező kot­rómestert és feUőkenőt azonnali be­lépéssel alkalmazunk. Jelentkezés le­vélben vagy személyesen a vállalat műszaki osztályán, Debrecen, vörös- hadsereg u. 94. szám. A Képzőművészeti Alap Képcsarno­kai művészeti alkotások terjesztésére szervezőket keres. Jelentkezés „Kép­csarnok"' jeligére a Kiadóban. ADAS - VETEL 125-ször 300 cm-es üzletajtó ugyan­olyan kirakat vasredőnnyel, piros Pan­nónia motorkerékpár eladó. Rózsa u. 6/b. 5000 négyszögöl termő gyümölcsös, beköltözhető tanya épületekkel eladó. Cím a Kiadóban. Szép sötét diőia hálószobák, Komblntltazobák. dupla rekumlé. kis és nagyméretű konvhák. olcsó öarna hálók, ruhásszekrények, oáncélkassza. modern szép diófa vitrin eladók, használ' Bútorosat veszek. Soltész MiháA u. ’20 Almásláda ül szabványos 160 db, el1 adó. Érdeklődés levélben. Lukács Ist­ván, Alsógöd, Szt. István u. 6. 125 köbcentis Zetka almazőld, príma állapotban eladó, Üj utca 13, szám. Eladó egy világos fényezett három­ajtós szekrény, pacsirta u- 42. A Minőségi Cipőipari Vállalat mérték után megrendelt cipők elkészítését 10 napos határidőre vállalja. Gumi- és bőrtalpas cipők mindenféle Javításának határideje 3 nap. Felvevőhelyek: Mértékes cipő; Zrínyi Ilona utca 4. szám. Dózsa Györgv út 1. szám. Javí­tások felvétele: Zrínyi Ilona u. 4. Dózsa György u. l, Bocskai utca 16. Dimitrov utca 74. egyéb FELHÍVJUK A LAKOSSÁG figyelmét, hogy a Nyírbátori Asztalos- ipari KTSZ, megnyitotta az üvegező és képkeretező részlegét. Találtait egy pénztárcát 22.50 Ft. összeggel. Igazolt tulajdonosa kellő igazolás mellett a B. M. Nyíregyházi v. j, Rendőrkapitányság Igazgatásren­dészeti Alosztályán átveheti. __________ Nem lesz gondja a hajára, ha hideg-meleg dauerjet, hajfestékét MARIKA hölgyiodrasz garanciá­val megcsinálja, Kiss Ernő U 19. szám. Telefon: 35—08. ________ joooooooocooooooooooooooooooooocoocxxxxxyxxxxri Beindult az 1959. évi sertéshizlalási akció » FELVILÁGOSÍTÁST A JÁRÁSI KIRENDELTSÉGEK ÉS KÖZSÉGI FELVÁSÁRLÓK NYÚJTANAK. SZABOLCS-SZATMAR MEGYEI ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT NYÍREGYYHAZA. műsor KEDD, AUGUSZTUS 26. KUSSUTH-RADIO 8.10: Népi zene. 8.40: Magyar szer* zók kórusai. 9.00: Pataki Ferenc fej- számolómüvész a mikrofon előtt 9.10: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Ákos Ferenc hegedül. 10.10: válaszolunk hallgatóinknak. 10.25: Balettzene. 11.00: Betyár. Móricz Zsigmond regénye folytatásoban. 11,20: Kórusok énekel-, nek. 12.10: Könnyű zene. 13.00: Halttal Gábor versel. 13.10: Operarészletek.: 14.00: A Gyermekradió műsora. 14.20: Szórakoztató muzsika. 15.05: A hűség próbája. Ifjúsági műsor. 16.10: Tömeg- da'.ck, 16.25: Napirenden... 16.3o: Egy falu — egy nóta. 17.00: A t Ház ülé­sezik. Karsai Elek dr. írása. 17.15: Richard Strauss visszaemlékezései. 18.10: Szív küldi... 18.40: A Rádió iva­ri rovata jelenti. 19.00: Bacner Mihály zongorázik. 19.30: A világirodalom hu­mora. 20.30: Tánczenemüsor a Cseh­szlovák Rádió műsorából. 21.00: Az Ifjúsági Rádió expedíciója 21.30: Ma-; gyár népdalok. 21.55: Versek. 22.13: Mai szemmel... Kommentár. 22.25: Bartók: I. román tánc. 22.30: A Magyar Rá­dió énekkara énekel. 22.50: Vécsey Ernő zongorázik. 23.00: Lukács Pál brácsázik. 23.30: Operettdalok. 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RADIO 14.20: Bloch: Négy epizód kamaraze« nekarra. 14.40: Moszkvai költők versei: 14 55: Pécs hangversenytemeibői. 15.30: Filmdalok. 15.50: Ml újság a nagyvi­lágban? 16.00: Népszerű szerelmi ket­tősök. 16.15: 180 éve született Vltkovics Mihály lTToo. Martiny: Zerkovitz-rap­szódla. 17.30: Rádió-szabadegyetem. 18.00: Fúvoszene. 18.36: Operetuészie­tek. 19.03: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan- folyama. 19.15: Népi zene. 19.45- Rl- portmüsor. 26.00: Könnyű hangszer- szólók. 20.15: Salzburgi ünnepi hetek. 21.40: Fúvószene. 22.00: Könnyű zene. 22.40: Szerelmes versek. SZERDA, AUGUSZTUS 27. KOSSUTH-RAD1Ű: 8.10: Népszerű operettrészletek. 9 00: Rádió-szabadegyetem. 9.30: Magyar nó­ták. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 10.20: Ifjúsági riportműsor. 10.30: Da­lok. 11.00: Keringő-hangverseny. 11.40: Részletek a KISZ Művészed Együtte­sének hangversenyéből. 12.10: Táncze­ne. 13.00: Lányok, asszonyok. 13.15: Melis György operettdalokat énekel. 13.40: A planétás ember. Könyvismer­tetés. 14.00: A Brnói Rádió gyermek- kórusa énekel. 15.00: Diáktarisznya. 15.25: Dél-amerikai dalok. 13.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 16.10: Napi­renden. 16.15: Szív küldi... 17.00: Láto­gatás az újpesti tanácselnöknél, 17.20: Tánczene. 18.10: Operarészletek. 18.45: Szenvedélyünk a munka. Riportmüsor. 19.00: Két hét üdülés... Zenés képek a Duna-kanyarból. 19.44: Coates: Három ember — szvit. 20.25: Tükör, a cica. Rádiójáték. 21.00: Könnyű melódiák. 21.07: Gyermeknevelés. 21.22: Európa hangversenytermeiből. 23.10: Tánc éj­félig. 0.10: Ejl zene. PETÖ*7-RAniO: U.20: A Gyermekrádió műsora. 14*0: i Kutyabarátok ötperce. 14,45: Zenekari ;hangverseny. 16.35: Irodalmi folyóira­tok szemléje. 16 50: Szórakoztató mu- {zstka. 17.20: MJ a kemlzálás? Előacas. í 17.30: Regét niesel a vén Buda. 18.09: Zenei műsor. 18.50: Kórusok. 19.05: *z Ifjúsági Rádió nyelvtanfoylama. 19.15t Liszt magyar rapszódiái. 19.45: Sporthíradó. 20.00: Sándor Judit éne­kel. 20.40: Falurádió. 21.05: Népi muzsi­ka. 21.49: Előzetes jelentés új színházi évadról 22.00: Tánczene. ««♦>»>MHH»4444M44»M»»»Ht444 Felhívás! A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara közli, hogy Dr. Tesik Tibor nyír­egyházi ügyvéd 1958. évi augusztus hó 12-én elhúnyt. — Irodájának jündnokául Dr. Várady Tiboi ügyvédet, a nyíregyházi 3. számi: ügyvédi Munkaközösség tagját1 "endelte ki. Felhívom nevezett elhunyt ügy. véd ügyfeleit, hogy saját érde­kükben ügyeik továbbvitele érde­keben a kirendelt ügyvédnél Nyír­egyháza, Bocskai utca 9. szám alatt haladéktalanul személyesen Jelentkezzenek. Dr. Kozma Károly miniszteri kiküldött KELETMAGYAKOItSZAG Szerkeszti' a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadói az MSZMP megyei bizottsága é8 a megyei tanács, dzeruesztoseg Nyiiegvnazo áziálin tér 31. T?l, 11-70. 71. 78, Kiadóhivatal: Zsdánov utca l. Telefoni ao-oo, Nyíregyházi Nyomdaipart vállalat Nyíregyháza Dózsa Győrét utca «> A lapot előfizetésben és árusításban a Sz*bölcs-Szatmar megyei postahiva­talok es fiókposták terjesztik. A lan előfizetési dija egy hóra 11.— forint. Előfizethető bármely postahivatalual és kézbesítőnél 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom