Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-24 / 199. szám
1958 AUGUSZTUS 24, VASÁRNAP KELETMAGYARORSZAG 8 A z új hold keskeny sarlója úgy kapaszkodott a ** szamosparti füzesek legyezői között, mintha attól tartana, hogy menten a vízbeesik. Gyenge volt még az éjszakázásra, alig négynapos. A tizet sem verte el az óra, mire beleszenderedett a parti fák sűrűjébe. Előbb szürkés homály borította a falut, majd a nyári éj sötétje telepedett a házak közé. Csupán a kövesut mentén pislogott az oszlopok tetejéről a lepkecsalogató villanyfény. Kosa Gergely összehajtott pokróccal a hóna alatt állt a tornácon, várta a feleségét, aki egy kövér párnát cibált ki a bontatlan ágyból. Valamikor legénykorában nem kellett neki párna, csak egy kicsivel több szalma a fejrészhez, rádobta az ujjasát és már aludt is. Most túl az ötvenen, nagyon hozzászokott már a puha derékaljhoz, meg a jó pelyhes vánkoshoz. Ez a nyár megint kizavarta az ágyból. Két hete már a nyitott színben alszik, vagy inkább csak fekszik a kocsiderékban. — Én nem virrasztók többet — dörmögte a párnát- hozó asszony elé. — Kihozom inkább a dunnát is — biztatta felesége. — Hogyne, hogy még a kert alá is kivilágoljon a dunna fehér huzatja. — Tedd a tetejére a pokrócot, úgy nem látszik — biztatta az asszony a csüggedő férjét. — Ma még kimegyek, de tovább nem járom a bolondját — erősködött az ember, majd egy halk jó éjszakát köszönéssel elindult az őrhelyére. őrségre jár, nem is annyira a tyúkok miatt, hanem megtudni, ki a tolvaj. Jó háromhete tűnt él az első két tyúk, pár napra rá megint kettő, aztán a magkakas. Mással is megesik az ilyesmi. Lehet vagy kétszáz forint az összes kár. De amikor eltűnt a kakas, utána kaptak egy levelet is. „Kedves Kósáék! Megtudtam, hogy ki pocsékolja az aprójószágjukat. Varga Berti, a szomszédjuk. Amikor átjár beszélgetni, akkor nézi ki, hogy melyik tyúkot vigye el éjszaka. Egy jóakarójuk.” így szólt a levél, ennyi az aláírás. A talponálló, kissé bizonytalan gömbölyű betűk arra vallottak, hogy gyermek kéz írása. A hogy a kocsiderékban végig nyújtózkodott ezen a szép nyári estén, ezeket a szavakat idézgette Gergely. Mindig csak oda lyukadt ki, akár hányszor végig gondolta: nem lehet Varga Berti. Nyolc éve laknak egymás mellett. Akkor lett Berti a Dózsa Tsz. állattenyésztési brigád vezető je és hogy közelebb érje a majort, odaköltöztették Óbis Áron kuláknak az egyik portájára. Egy folyton síró malac és néhány baromfi volt az összes jószágjuk. Most fejős tehén, koca, hízó az ólakban, az udvar pedig tele szárnyasokkal. Ha akkor nem loptak, mi szükségük lenne most rá? Ámígr így morfondírozgatott a saját érzése szerint ott csengtek fülébe a felesége szavai is. ■ — Soha nem tudja az ember — szokott példálózni az asszony — hátha bosszút akarnak állni rajtad. — De miért? — Nem lépsz közéjük. Azért... — Lehetek még én köztük. . — De miért te kezdenéd meg? Nincs még ott egy tfzholdas sem. — Nem a hold számít, hanem ahogy élnek. Nekünk nehéz volt már e nyáron is a munka. Pedig az aratást kiadtuk, a kukoricát is mással kapáltattuk, de a széna- kaszalás se megy már. Náluk meg a 30 éveseknek sem töri a kasza a kezét. Gép vág mindent. — Látod, hogy milyen emberek. Az egyik vezetőjük még lop is. — Te jobban hiszel annak a levélnek, mint a nyolcévi jó szomszédságnak. — Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja — ezzel szokott végét vetni a vitának a felsége. ★ A magában való hosszú viaskodás után oldalra fordult, hogy szundítson egy kicsit. A saroglya lánca köCsikóti Hu láz»: zött kilátott a tyúkólhoz. A lapos tető felett messze, keleten egyre magasabbra kúszott a Fiastyuk. Egyszer csak valami mozgolódást hall a hátamögött. Hirtelen arra fordítja a fejét. Egy emberfejet látott Vargáék kerítése fölött. Pontosan úgy állt a micisapka a fején, ahogy Berti hordja. A leselkedő is észrevehette, hogy ő megmozdult, mert gyorsan lehúzta s fejét. A hosszú, vékony nyak, a hátralökött sapka körvu- naiai — amit a sötéthez rszokott .szem' jól kivett a kerítés fölött — mindenképpen Bertire vallottak. — Hát mégis így állnánk? — kérdezte magától tízszer is, ahogy remegve szorította jobbjával a vasvilla nyelét. — Az asszonynak lesz igaza... Lassan csillapodott az idegessége, de az álom, az szemernyi, ami már kerülgette, az is elszállt. A füle úgy megélesedett, hogy az éjjeli bogarak zümmögését is hallotta. Próbálta újra a csillagokat figyelni, de minduntalan Berti került a szemé elé. Hiába fordított hátat a kerítésnek. Ahogy egy-egy hullócsillag csíkot karcolt a fekete ég kupolájára, azon is Bertjt látta áthajolni az udvarukra kémlelni. Az este evett dinnye felkeltette. Leszállt a szekérről, közelebb lépett a kerítéshez, de nem látott és nem hallott semmi gyanúsat Vargáék udvaráról. A Göncöl- szekér éppen ráállt rudjávaí a nagy topolyafára. Ez éjfélt jelentett. Nyújtózkodott egyet, aztán újra visszahevert a kocsiderékba. A törődés, az izgalom, rövid1 percre mégis visszacsalta az álmot és elszenderedett. Nem tudta, hogy álmodik-e vagy ébren van, de mintha azt hallotta volna, hogy a kerítés koppan. Felnyitotta szemét és arra pillantott. Most már tisztán kivette, hogy Berti mászik át a deszka tetején. Újra a vakvilla nyele után kotorászott. De mintha kiszállt volna az erő inaiból, szinte nem is érezte kezében a villanyelet. Izzadt, reszketett idegességében. Hirtelen ráakart kiáltani Bertire, hogy megelőzze a tolvajl ást. Már ő szégyelte magát a szomszéd helyett. Mégsem kiáltott, mert Berti nem az ól felé settenkedett, hanem lapulva a színhez közeledett, ahol ő feküdt. — Megvárom, míg a kocsiderékból elérem, aztán leütöm, mint egy kutyát — fordult meg agyában a rettenetes gondolat. — Szóval nemcsak a tyúkot viszed, hanem már engem is el akarsz tenni. No megállj, a betyár istenedet... alig bírt már uralkodni magán, hogy ki ne ugorjon a kocsiból. Újra az fordult meg az agyában, hogy a szomszédot mégsem üti le, inkább elkiáltja magát, hogy az asszony is meghallja bent, elég lesz a megszégyenítés is. E rövid másodpercek alatt a hideg verejték csakúgy patakzott a párnájára. Már-már önkívületi állapotban volt, amikor halk, fojtott hangon megszólalt Berti: — Maradjon nyugton Gergely bácsi, megvan a tolvaj. ^ Nem akart hinni a fülének, de szó sem jött az ajkára, csak olyan érzése volt, mintha egy malomkövet vettek volna le a melléről. Minden erejét összeszedve felült a kocsiderékba. _ Húzódjon vissza, mert észrevesz bennünket — és ezzel Berti is leguggolt a kocsikerékhez. — Az ólban van a tolvaj — mondta suttogva. Alighogy kimondta, nyílt az ólajtó és egy sántikáló kajlakalapos alak bicegett el az ól fehér falánál. — Hiszen ez Retkes Dani, a gyepmester — súgta oda a keréknél görnyedő szomszédnak. — Ne fogjuk el itt, nézzük meg, hová viszi, a sánta lábával elszaladni úgysem tud — adta a tanácsot Berti. Amerről jött, arra el is bicegett Dani. Ok pedig a nyomába eredtek olyan távolságra, hogy szemmel tarthassák. Dani nem nagyon óvatoskodott, látszott a mozgásáról, hogy néhány féldeci most is melegíti. Nála az volt a rendkívüli, ha józannak látták. Ahhoz azonban már elegendő jártassága volt, hogy a tyúkot ne a lábánál fogva vegye le a lécről, hanem egyenesen a nyakát kapja el és rögtön csavarintson is rajta egyet. Nem kellett félnie attól, hogy az úton elárulják, mert még az ólban kimúltak. IVI ár elhagyták az iskolát, a templomot, a papiak mellett is elbicegett Dani, amikor hirtelen eltűnt a szemük elől. Öbis Áron kapumélyedésében állt meg, de csak egy pillanatra és máris ment topább. Gergely ék is megálltak, de semmi gyanúsat nem észleltek, a zsákot is cipelte tovább és hangot sem hallottak. Csupán annyit láttak, hogy a nagyszobában világ van. A függöny résén kivehető volt a kártyacsapkodás. Öbisné jobbján Tarcsafalvi plébános úr ült, balján pedig Kondor Illés, volt csendőrtiszthelyettes szorongatta kezében a lapokat. A társaság többi tagját JKm látták. Nem is volt idejük sokáig leskeiődni, mert Dani tovább haladt. A lépteiket gyorsabbra vették, mert nem messze volt már a falu széle, ahol Dani egy viskóban lakott. Vagy öt méterre megközelítették, amikor hátranézett és megakarta gyorsítani a lépteit, de ők rászóltak, hogy várja csak meg őket. Dani nem tiltakozott, látta a két markos embert, meg a sötétben megcsillanó vasvillaágakat. Megfordult és ment előttük a rendőrpihenőre. A rendőrök nem először találkoztak már Danival ilyen ügyben.Mégcsak azt sem próbálta bizonygatni, hogy a saját tyúkjait hozza, amit a szomszéd községben kapott klozetpucolásért. hanem sorjában elmondott mindent, ahogy történt. Az éjszaka sötétjében sokminden megvilágosodott a két szomszéd előtt. Nagyokat nevetve mesélték el egymásnak a levélhistóriát, a közös őrködésüket, meg a két asszony bizalmatlankodását egymás iránt. Vita már csak azon volt közöttük, hogy ilyen későn melyiküknél keressék meg a szilvóriumos üveget. Végül is úgy döntöttek, Kósáéknál isznak áldomást. — Majd megyek én is hozzátok. Érted? Hozzátok... — mondta sokat sejtetően Gergely a vidámkedvű brigádvezetőnek. Amíg Kósáéknál egymásnak adogatta a két szomszéd a pálinkás üveget, Öbiséknál is nagy volt az öröm. Az öreg gazda, amint kikísérte a kapuig a kártyaparti tagjait, örömmel húzott ki egy tyúktollat a kapufélfa repedéséből. / fj gy cirógatta a markában a tollat, mintha aranyat lelt volna, örömében majdnem felköltötte az unokáját, hogy írja meg a következő levelet Kosa Gergelyéknek. Már a szövegét is kigondolta: „Látja, hogy az éjszaka is meglopta a híres szomszédja és még van pofája napközbe szóbaállni magával. A múltkori jóakarójuk.” A vendégségből kimaradt pálinkát nem is öntötte pohárba, az üvegből kortyolta le. „Csak el ne fogják a következő alkalmakkor se ezt a sánta ördögöt! Majd adok én nekik tsz-fejlesztést! Még a portámról is kipiszkálom azt a kódis brigádvezetőt”. Lehúzta az utol- §b korty pálinkát is és boldogan zöttyent be az ágyba, a kártyázás izgalmától kipirult felesége mellé. Annál keserűbb lett az ébredése reggel. Az ablak mögül nézte, hogy Retkes Danit nyakbaakasztott tyúkkal kísérgetik a rendőrök végig a falun. cA, lééá/üdtti/ Üj magyar film Izgalmas problémát dolgoz öd a SÓBÁLVÁNY című új magyar film; arról szól', hogyan találták és találják meg a régi értelmiség becsületes elemei a helyüket az új társadalomban. A történetnek az ostromlott, majd a felszabadult Budapest szolgáltat hiteles történelmi hátteret. Ez részben megkönnyebbítette, részben megnehezítette a film alkotóinak dolgát. A SÓBÁLVÁNY alkotói a ma szemével vizsgálták meg a film hőse, Mohay sebészfőorvos figuráját, a helyezkedő Simics doktort, a becsület és igazság felé vonzódó Elzit és a többi valóban hús-vér alakot. Thurzó Gábor forgatókönyvének ilyenformán az lett a legfőbb problémája: hogyan lehet a tizenhárom évvel ezelőtti alakokkal, a történelmi helyzet hűségének csorbítása nélkijl, izig-vérig a mához szóló filmet alkotni. A SÓBÁLVÁNY — az időbeli távlat ellenére is sokat mond a mának. Kár, hogy a szituáció időtfen is nincs közelebb a mahoz, bizonyára elősegítené a mondanivaló jobb közérthetőségét. A SÓBÁLVÁNY mondanivalója összetett, irodalmi, intellektuális jellegű. Nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen a mondanivalónak ezt a teljes bonyolultságát egy normál játékfilm időkeretein belül mindvégig a film nyelvén, tehát lényegében a képek nyelvén'tolmácsolni. A cselekménybe épített szimbólumokra van szükség, melyek segítik a mondanivaló művészi tömörítését. Ilyen szimbólum Margjttainé megörü'és?. Ez a tipikus úriasszony, aki akaratlanul halálba küldte fiát, nem bír szembenézni saját bűnével. A doktor azonban le tud számolni saját nyugalomáhító közönyével, amely az ostrom alatt akarata ellenére elősegítette egy kommunista kivégzését. Önkínzó lelki válsága (melyet Páger Antal nagyszerű, nemes benső eszközökkel él át a filmen) végülis szembeállítja őt korábbi énjével és az új, igazságos, tisztességes emberek világát építő osztályok oldalára vezeti. Kár, hogy az „úri” osztály és az értelmiség problémáját néhol közös nevezőre hozza a film, ugyanakkor nem szerepelteti a munkásosztályt, végülis a régi értelmiség becsületes elemeit elszakítja a volt uralkodó osztályoktól és a maga' oldalára vonja. Egészében A SÓBÁLVÁNY jó film, amely méltán nyerte el a Karlovv Vary-i fesztiválon . a. III. fődíjat.
