Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-20 / 196. szám
1958. AUGUSZTUS 20, SZERDA KELETMAGYARORSZAG 5 miMK A »TÁR! — TE FXÜ, miért égeted fényes nappal a villanyt? — szólt Tóth Pál öntödei művezető az egyik fürdőző formázóra a Vulkánban, ő meg félvállról vissza: — Nem a magáét égetem! Vitáztak. Még a fiúnak állt feljebb: — Tán a magáé a gyár, hogy annyit beszél?! — Enyém!... És a tied is!:.: — felelt neki Tóth elvtárs. E jelenet óta már találkoztak a Vulkán Vasöntöde veteránjai a fiatal munkásokkal és elmondták nekik, hogy milyen is volt a gyár, a munkásélet, amikor nem a dolgozóké volt a gyár, hanem tehetős urakból álló részvénytársaságé. Alkotmányunk ünnepe előtt én Is beszélgettem ezekkel az emberekké!. — Tizenkét éves koromban kerültem a Vulkánba. 60 fillérért dolgoztam napi 14—16 órát. míg ugyanazért a munkáért a felnőtt dolgozók egy pengőt kaptak — mondja Nagy István, aki most időelemző. — Hogy mi volt ekkor egy pengő egy napra? Éhbér! Ócskapiacon vett ruhában jártunk, s mezítláb. Védőruha, munkavédelmi felszerelés, mosdó, ruhaszekrény, étkezde, szólás-szabadság, s beleszólás a gyár dolgaiba — ilyesmi kuss volt a munkásnak — emlékszik Jónás László, aki most a présmfl- helyben kétszeresen kitüntetett kiváló dolgozó. — Látná ' sak most az akkori gyárigazgató, Haraszti tanácsos úr, hogy hogyan dolgozunk és hogyan élünk! Nem ragad ránk * kosz. és tapad csontunkra a bőr. mint akkor a sok nélkülözés és rossz helyzet miatt! Emberül élünk! Mindegvikünkne^ több, szép ruhája van. S ami még nagyon jólesik: megbecsülik a jómunkást, kitüntetést adnak! — EMLÉKSZEM, hogy reggel 6-tól este 6-ig dolgoztunk, azután meg egy-két órát ingyen kellett udvart takarítani, szenet lapátolni, Aki nem csinálta, azt menesztették. Aki szót mert mondani a helyzet ellen, másnap csendőr vitte el — mondja Smajda János, a szürkeöntőde csaposa, aki 22 éve dolgozik a gyárban. — Formázó voltam, s minden selejtrt megfizettettek velünk; — Aki késett, hamar mehetett a gyárból. Nem mert senki csengetés előtt lógni, vagy korábban abbahagyni a munkát. Üzemlakatos voltam akkoriban, — emlékszik Tirpák Mihály, aki 32 éve a gyár dolgozója, — és sokszor még éjszaka is dolgozni kellett, ha a munkavezetőnek úgy - tetszett. Egyszer nem mentem a hívásra és csendőrt küldött értem. Nagy hajcsár volt Kovács Ferenc! „Marha paraszt“ volt neki mindenki. Aztán államosításkor sírt, hogy ne zavarjuk el. Sírhatott felőlünk! Hej, bizony meg sem álmodtam volna akkor hogy a karbantartó csoport vezetője leszek. — Szabó István sem álmodta volna meg az államosítás előtt, hogy belőle még igazgató lesz! A formázó szakember sokáig jól vezette gyárunkat — mondja Tóth Pál, az öntöde II. művezetője. — Most főművezető a gyárban. Arról meg Maródi László hegesztő üzemi munkás tud sokat „mesélni”, hogy milyen fényűző, úri életet éltek a részvényesek, az akkori gyártulajdonosok, hiszen sokáig a gépkocsivezetőjük volt. AZ ÁLLAMOSÍTÁS óta hatszorosára emelkedett a gyár dolgozóinak létszáma és sokat fejlődött a gyár egy évtized alatt. — Bővítették’ és korszerűsítették a régi öntödét, új öntödét építettek, egészséges műhelyeket, a munkát pedig korszerű . gépek köny- nyítik meg. S most folynak a tárgyalások arról, hogy a gyár fejlesztésére a hároméves tervben közel 50 millió forintot fordítanak! — Miénk a munka haszna! — mondja Jónás László és vele együtt mások, akik a múlt évi közel 700 ezer forint nyereségrészesedésből átlag 17 napi fizetést kaptak, egvenkint több, mint ezer forintot! — MÉG VÉDJÜK jogainkat, gyárunkat minden belső ’ és külső ellenségtől! —- ezt mondja ötvös József, Papp András, Kántor István, Eszenyi Gábor, Czifra József, Szabó István, Jónás László, Gyorsok László és a többi munkásőr, akik fegyverrel a kezükben is — vigyáznak a gyárra! Orosz András Egyedülálló újítás Szilágyi József a dohányfermentáló mérnöke Ribóczi Pál újítási felelőssel örül annak, hogy újítási tervük alapján jól készítette el az ermisztoros dohányasztag hőmérőt a Dohánykutató Intézet. Az újítás egyedülálló az országban. Két és fél perc alatt meg lehet vele mérni egy dohányasztag hőmérsékletét. (Hammel József felv.) Tiszaszalka, Petőfi utca 2 A falu közepén, a ^ tanácsház szomszédságában ’.ét utca ölel körül egy sarokházat. Pallóhíd vezet az árkon át a kiskapuhoz, amin belépve közelebb került a drótkerítésen belüli virágoskert, ahol dáliák és őszirózsák pillegnek a fán, mozdulatlan, forró levegőben. A virágok közül kiemelkedő ház nemes vakolatán látszik, hogy nem régen csinosították, de erről tanúskodik a sátras palatető is, amire az elszálló idő még nem véste oda patinás védjegyét. Üj ház. S hogy az, arról végleg meggyőződhet bárki, aki benyitja az üveges terasz ajtaját, s látja a friss betonozást, beljebb a konyha nemrég gyalult padlóját, s végül az egyik szobát, amelyik csak ezután esik szépítés alá- Nem könnyű most sem házat építeni, s ezt, mint a gazda, Gulyás Péter mondja, két év alatt hozták ennyire tető alá. Szép házuk van Ti- szasza'kán Gulyás Pétereknek, annyi szent, pedig itt, ebben a községben is vetélkednek a szebbnél szebb új lakások utcahosz- szat. Hogy mégis a Gulyás-porta tetszett meg nekem a legjobban, annak megvan a sora. Gulyás Péter — gyengélkedik a szivével, és éppen otthon van — 48 éves. Kijutott neki az é'etből, s már fiatalon tönkrement. Árva gyerek volt, tizenkét éves, amikor megkezdte az ..önálló életet“ napi 30—40 filléres napszámmal Tomcsányi méltóságos, Horthy Gyula kegyelmes úr birtokán. Volt 15 éves korában kubikos, mert innen nagyobb darab kenyeret vihetett haza a kisebb árváknak. Még ezután is soká volt a megélhetési „tőke-’ a felnőtteknek járó 70 filléres napszám. A határban végzett napi munka után lopva ragadt rá a suszter szakma, amit esténként lesett eí beszélgetés közben. Falusi suszter a „bankli“ mellett nyáron nem élt ■ meg, amikor mindenki mezítláb járt, de télen is vékonyan csurrant a kereset. Szegény ember szegény embertől kap igazi emberséget. Gulyás Péter is félárva lányt vett el feleségül — semmivel. így éltek, dolgoztak másnak 1945-ig. Ekkor négy hold jött a juttatással, de egy borjúfarok igavonó, minden nélkül. 1949-ben változta_ tott a sorsán ,a Gulyás család: szövetkezetbe léptek. Az évek teltek megélhetéssel, de nem sok gyarapodással. Négy év óta indult meg a közös jólét felé a szövetkezeti tagság, abból is elvitt egyet az „októberi vihar’. Három év szorgalma azonban nem maradhatott eredménytelen: élénk bizonyítéka a 80—100 ezer forintos lakás, amibe a legnagyobb fiú már büszkén viheti menyasszonyát. (—-u. —S.1 Eliisem a Nyíregyházi Minőségi 1 extilruházati Vállalat Alig hároméves a Nyíregyházi Minőségi Textilruházati Villalat, s már nem először nyerte el az Élüzem címet. Tegnap este az 1958. első félévi kiváló eredmények alapján szerzett élüzem kitüntetést ünnepelték Sóstón. Félévi tervüket 132,1 százalékra teljesítették, 3,8 százalékos önköltségcsökkentést értek el és' elmondhatjuk, hogy közmegelégedésre szép és jó munkát készítettek. Az ünnepségen Végső Bélának és öt fős brigádjának, valamint Séra István szabásznak és hiszek András szabásznak átadták a Kiváló Dolgozó jelvényt a velejáró pénzjutalommal. A dolgozók között több mint ötezer forint jutalmat osztottak szét. A megyei tanács ipari osztálya kitüntette Lipniczki József elvtársat, a jól dolgozó vállalat igazgatóját. ÁlvIzAMA A herceg ingerült volt. Nem tudta elviselni, hogy őt most felelősségre vonják. Hozzá egy tábornok, aki még- csak nem is herceg. Nem is beszélve az udvar előtt szerzett érdemeiről: szolgált a fronton, kezelte a szerémségi elhagyott javakat, a felügyelete alatt és ötletéből egész sor katonai üzem létesült: Deme- cserben káposztasavanyító. Nagyhalászon burgonya konzervgyár, zöldségszárító, sertésfiaztató, hizlalda, Antalócon egy hordógyár. S milyen hasznos ez most, önti az élelmiszert a frontra és Bécsnek. Az mellékes, hogy ezek az üzemek mind oda épültek, ahol neki is van birtoka, de legalább könnyebb a nyersanyaggal való ellátásuk. A tábornok azonban egyáltalán nem méltányolta a herceg érdemeit. Ügy beszélt vele, mint felettes a beosztottal. Utóvégre megteheti — így gondolta — ő is a „történelmi osztály” tagja, ha nem fs herceg, de osztrák. Rangban is felette van a hercegnek, mert az csak kapitány. — ön elmulasztotta az ellenőrzést és ebből súlyos károk származtak... Hogy úgymondjam, visszaélt a megbízásával! — mondta erélyesen az osztrák. — Mindenkor a királyom és hazám Javára jártam el! — pattogott a herceg. A tábornok nyugodt maradt. — ön itt Szabolcsban olyan beruházásokat eszközölt, amelyekből inkább Önnek származtak előnyei, de a kincstárnak kevésbé, vagy nem • kiadások arányában. — önnek nincs joga ilyesmit megállapítani. — Téved! — emelte fel mutatóujját a tábornok. — Nekem arra is jogom van, hogy a végrehajtási törvény 227. szakasza alapján az okozott kár pótlásának biztosítására lefoglaltassam az ön vagyonát. A herceg falfehér lett. Erre nem is gondolt. Nyomban elpárolgott a mérge és a kétségbeesés kerülgette. Ennek hatására belátta azt is, hogy kár tovább feszíteni a húrt, inkább jóindulatra kell hangolni a tábornokot. Útóvégre a hadügyminisztérium által kiküldött felülvizsgáló bizottság vezetője, sok függ attól, hogy mit és hogyan jelent, ha visszaérkezik. — Dehát senki sem károsult — állapította meg halkan. — De igen! Az állam! — ön tábornok bizonyosan tudja, hogy az állam a történelmi osztály... — magyarázta volna, de a tábornok közbevágott. — Igaz, igaz, de ön hercegem megfeledkezik arról, hogy nem a magyar történelmi osztály által alkotott állam fogja állami keretbe ezt az országot.. Ebből következik, hogy ön vagyonával felel ezen vállalkozásaiért. A herceg megingott. Ha le nem ül, elvágódik. Leroskadt az asztal mellé epv székre. Homlokát kiverte a veritek.. Kilátástalannak látta a helyzetet. Egy, csak halovány reményke világított még tudatában. — Dehiszen a hadügyminisztérium tudtával tettem mindent... — jegyezte meg félénken. — Azt, aki erről tudott, ma kísérték Kassára a hadbíróság elé — felelte a tábornok, majd némi megértést eláruló hangon folytatta — önnek most az legyen a legfőbb dolga, hogy ezt a hibát valahogy helyrehozza. — Dehát... mennyit gondolt? — Legalább hatmillió a megtéríteni- való.— mondta az osztrák és felemelte az asztalról az iratköteget. — Lehetetlen... hiszen... az egész vagyonom... csak két és fél millió — mondta elhalkuló hangon. — Nagyon sajnálom, nem tehetek semmit! A herceg lassan, bizonytalanul felállt, tett néhány tétova lépést, aztán megindult a szomszédos szoba ajtaja felé. Reszkető kézzel nyomta le a kilincset, belépett az ajtón, majd visszaszólt: — Pardon! Egy pillanatra... Egy perccel később hatalmas dörre- ■ r.és reszketette meg a levegőt. A tábor • nők felugrott, felrántotta az ajtót és belépett a félhomályos szobába. Az ajtóval szemben a padlón véres fejjel ott feküdt Odescalchi Zoárd Jenő herceg, főrendiházi tag, a megyei törvényhatósági bizottság tagja. Másnap lefoglalták a vagyonát es kilátásba helyezték, hogy a felesége vagyonát is zárolják. Olyan hírek is szárnyra- keltek, hogy Bécs áttelepíti a szabolcsi katonai üzemeket. A szabolcsi urak ekkor eszméltek rá arra, hogy mit vesztettek a herceggel. A herceg mindnyájuk érdekében cselekedett, bár a legnagyobb haszna neki volt belőle, de a szabolcsi nagybirtokok termékeit jó áron vette meg és dolgozta fel a demecseri és az a néhány katonai üzem. Nem szabad hát engedni áttelepíteni. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha kiállnak Odescalchi herceg mellett. Néhány hétre az öngyilkosság után össze is hívták a törvényhatósági bizottságot. Mindnyájan sokat vártak ettől az üléstől. Különösen a hercegné — vásáros- naményi és nagylónyai Lónyay Pálma grófnő. Több, mint háromszáz bizottsági tag jött össze és várta izgalommal a főispán elnöki mégnyitóját. Az el is érkezett. Üjfalussy Dezső a hercegről való megemlékezéssel kezdte a megnyitót. majd méltatta Ödescalchit. — Az isteni gondviselés különös kegyelme nyilvánult meg abban Szabolcs vármegye érdekelt gazdaközönsége javára — figyelmeztette érdekeire az egybegyűlteket —, hogy eme katonai létesítmények é'ére mindnyájunk. által vásakaratárói, tervező és szervező képességéről igen Jól ismert Odescalchi Zoárdot állította a hadvezetőség. Kitört a taps. — Vak, aki ezt nem látja! — Oldozzák fel a herceg vagyonát! — kiabáltak. A főispán csendet intett és tovább beszélt. — Ezeket át és így érezve indítványozom, adjon kifejezést a vármegye közönsége herceg Odescalchi Zoárd elhalálozása felett érzett részvétének, s erről a gyászoló családot jegyzőkönyvi kivonaton értesítse. Erre már csend lett. Mi akar ez lenni? Hát csak ennyibe hagyják a dolgot? Az értelmesebbek azonban hamar belát- ták, ennyi is elég. A jegyzőkönyvi kivonatot — tehát az özvegy hercegné elküldheti — miaz. hogy elküldi' — a főrendiháznak, a főrendiház pedig ebből megtudja ~- anélkül, hogy ezt hivatalosan a megye közölné —■ a Szabolcs megyei urak álláspontját. Tessék álljon ki, bizonyítsa be: az állam nemcsak az osztrák, hanem elsősorban a magyar történelmi osztályé. Következésképpen — ezt ugyan nem mondták így — ha egy főúr lop, önmagát lopja. Hogy aztán a javakat előteremtő doK gozó osztályoknak erről rfli a véleménye, azzal senki sem törődött. Legföljebb a csendőröknek okozott gondot. <Sz.
