Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-20 / 196. szám
2 KELETMAGYARORSZAC 1958. AUGUSZTUS 20, SZERDA Törvényen kívül LOMBOS ISTVÁN a hajnali órákban ajtózörgetésre ébredt. Azt hitte, valamelyik ismerőse keresi. Az ajtót azonban egyre jobban rázták. — Vajon ki lehet? — nézett feleségére. Négy ismeretlen férfivel találta magát szemben. Mit sem sejtve nyitott ajtót. — Letartóztatom! —> mondta az egyik. — Letartóztat? — rebbent ajkáról alig hallhatóan. — Miért? Az alacsonyabbik gúnyosan nevetett. Szemében hideg fény csillant, akár a farkaséban, mielőtt elharapná áldozata torkát. érzett, majd női sikoltást hallott a szomszéd szobában ... — Hol vannak a többiek? — kérdezte kínzója. — Kik? — A kommunisták. — Nem ismerek senkit közülük. A civilruhás magára hagyta. Volt ideje gondolkozni. Emlékezett nyomorra, sztrájkra, munkanélküliségre. Soha nem lopott, csupán munkát, kenyeret kért. Gumibottal tért vissza a civilruhás. Suhogtatta, forgatta, majd váratlan mozdulattal teljes erejéből lesújtott vele. Lombos megremegett. A KISTARCSAI, majd a nagykanizsai internáiótáborba vitték őket. Internálás, büntető- század, emberfeletti megpróbáltatások. Nem lehetett fellebbezni, igazságot, kivizsgálást kérni, ők és annyi sok társuk szabad préda, törvényen kívüliek voltak Horthy pribékjei előtt. Lombos István felesége nem élte meg Alkotmányunk születésének napját. Belehalt a kínzásokba. Emlékét örökké megőrzi férjé, aki bár 65 éves, de ma is élharcosa Mátyuson a pártnak, s megújult erővel ünnepli Alkotmányunk napját. Nagy Tibor. Drága vendégeket köszöntöttek a napokban a záhonyi úttörők. Lenin- grádi, moszkvai, jaroszlávi és rjazányi pedagógusok jöttek pihenni hazánkba. — Mintha nem tudná — nevetett társaira. — Kötelet kapsz. Érted? Kötelet! Lombosné minden szót hallott; Idegesen kapkodta magára ruháit. Az ajtóhoz lépett. Szembetalálta magát egy ismeretlennel. — Ne mozduljon — szólt az keményen, ellenvetést nem tűrő hangon, Az asszony visszalépett — Amíg összeszedik ruhájukat, házkutatást tartunk. —> mondta az alacsony és a szekrényhez lépett; A civilruhás mindent feldúlt a szobában. Az asszony szíve hevesen dobogott. Félt és sajnálta a kedves, megszokott ruha- és bútordarabokat. Mennyi sóhaj, fáradozás, álmatlankodás, nélkülözés árán jutott azokhoz; Férje hónapokig nem dolgozott Ezerkilencszáznegy- vemegyben gyakran ismétlődtek a kilakoltatások, elbocsájtások, letartóztatások; Kocsiba rakták őket, A FOGOLY szeme elsötétült. Mintha áramütés érte volna. A feleségét sajnálta. Nem gyávaságból. Féltette, szerette őt. Ő nem várt megbocsájtást Horthy pribékjeitől, hisz kommunista volt, részese a munkásmozgalomnak, hallatta szavát a szakszervezetben, munkát, kenyeret követelt ő is, terjesztette a párt röplapjait. A kocsi Szamosfalván állt meg. Még ekkor sem tudta, miért kerültek e hírhedt kínzótáborba; — Mi a bűnöm? — kérdezte. Válasz helyett tompa ütést — Beszélsz? — Nincs mit. ZUHOGTAK AZ ÜTÉSEK. Szeme elhomályosult, feje zúgott. Forogni kezdett vele a szoba. Elvesztette eszméletét, a földre zuhant. Leöntötték. Feje kábult, szeme vibrált, lábai remegtek. Mellénél fogva felemelte kínzója. Arcába ütött. Tehetetlenül imbolygott a feje. Csak annyit érzett, hogy újra a földre zuhant. Nem tudta, menyi idő telt el. Később egy ismeretlen átkísérte egy kamraszerűségbe. Hosszú lóca volt abban. Parancsot kapott, hogy feküdjön le. Szó nélkül engedelmeskedett. Kötelek kerültek kezére, lábára, mellére. Mozdulni sem tudott. Kimondhatatlan fájdalmat érzett. — Beszélsz? Nem felelt; Verejtékezett, nehezen szedte a levegőt. Feje ismét kábult, szája habzott. Aléltan ejtette fejét a lócára. Arra eszmélt, hogy gumibottal ütik a talpát. A védtelen ember, mintha megnémult volna. Hallgatott. Felesége is hasonló „bánásmódban” részesült. Nem volt bűnük, nem volt mit bevallani. Egyszerű munkások voltak, akik kőműveskalapácstól, a szeneslapátig minden szerszámot megfogtak, hogy kenyér legyen a háznál, ötheti kínzás, vallatás után arra gondoltak, hogy majd a bíróságon kiderül ártatlanságuk. Elmondják, mindig becsülettel éltek, dolgoztak. Erre azonban soha nem került sor. (d$ÄLzkiuiyli/) eííítt óbbról is, balról is gyalogutak vezetnek ide, a kunyhóhoz. Legalább másfél hónapja már, hogy a dinnye kapát nem tűr. Azóta volt idő simára taposni az utakat. Látni, szinte naponta visszaforgatják az indákat a gyalogútról, hogy ennyi kár se legyen. A hamvas, kövér levelek közül úgy kandikálnak a vödörnagyságú dinnyék, mintha egy ügyes tervező keze rakta volna — nem mértani szabályossággal, de mégis egyenletesen — erre a hatalmas kékes-zöld szőnyegre. Aki felmegy a kunyhó elé — mert az már örök törvénye a csőszöknek, hogy a tábla legmagasabb helyén ütnek tanyát —, az ilyesféle képet lát a nyíregyházi Dózsa Tsz. kertészetében. A kunyhó előtt a szövetkezet veteránja, Kocsik Mihály bácsi strázsált egy lefordított gyümölcs- ládán üldögélve. Régi ismerőst üdvözölhettem, hiszen egyik alapító tagja ő is a Dózsának, ezen túl pedig mindennap láthattuk vagy hét esztendőn keresztül, mint a tsz tejes kocsisát, amint a friss tejjel kocogtatott be a városba. — Azt mondta Sándor, az elnök, hogy legyek itt napközbe a dinnyeföldön, nehogy a gyerekek megpocsékolják a termésünket — kezdte új beosztását magyarázni a hetvenhét éves ember. — Nyugdíjaztak. Nekem már dolgozni is nagyon módjával szabad, nehogy megszaporodjon a munkaegységem. Mindig haza akarnak küldeni, de kilenc év után csak itt érzem már én jól magamat. ^mint ezeket újságolja, kacarászó fiatalok érkeznek a diny- nyeföld végére. Egymással incselkedve ugráltak le a szekérről. Mire odaértünk, már meg is rakták a ládába szedett dinnyével a kocsit és to- vábbálltak. Mosolyogva nézett Mihály bácsi a fiatalok után, majd hirtelen a debreceni útra terelődött a figyelmünk. Mint a virággal díszített traktorról ítélni lehetett, hazafelé húzatott egy cséplőgép, befejezte a csépiéit. — A tsz-ből jön? — kérdeztem a cséplőre mutatva. — Mi már régen el is felejtettük. Nálunk az a divat, hogy aratáskor tartjuk a zsákot is. Kombájn arat. Alig jut valami a kaszásoknak. Közbe felérünk újra a kunyhó elé. Egy intéssel visszaparancsolja a kutyát a hűvösre. Míg letelepszünk, egyre dicsérem a dinnyét, a szomszédos paprikatáblákat, a dohányt, de látom alig várja már, hogy befejezzem, valami fontosat akar mondani. — Ezek már nem is tudják mi az aratás — mutat az egyre távolodó fiatalok után. Az idősebbek azt szokták mondani, hogy a régi békeidőben volt a jó. De ezt csak a nagy gazdák mondhatják. Három-négy hétig arattunk, aztán szentmihályig nyomtattunk. A forró napon H —16 órát álltunk a szérű közepén, éjszaka pedig a lovat kellett legeltetni. J^stefelére járt az idő. Az Ér-folyó partján elcsendesedett mind a két vízszívó motor. Csak a Sztálinyec traktor egyenletes zümmögése hallatszott a távoli hereföldről. Mélyszántást végeznek őszi árpa alá. A dohányosak, a kertészek kerékpárra kaptak és hazafelé iparkodtak. Mire a nap leszállt, egy részük talán már ünneplőbe is öltözött. — Fele még a körzőn, meg a moziban lesz ma este — mutat a város felé biciklizők után. Ezek már tudják, hogy mi az élet, nem úgy, mint mi, meg az utánunk következő korosztály, akik a Horthy időben voltak fiatalok, mint Suszta, vagy Iván! Azok is csak most élhetnek egy kis jót. Letelik az önkéntes szolgálat Mihály bácsinak is, megjönnek az éjjeli őrök és aki nappal talpon volt, mindenki mehet pihenni, szórakozni. ]£zen a 820 holdas gyönyörű birtokon három generáció él, dol- gozik együtt. Legtöbben vannak a harmadik generációból, akik a munkát, a pihenést, egyszóval az életet a mi rendszerünkben ízlelték meg. Járjanak el ezek a fiatalok minél többet beszélgetni a csőszkunyhó elé, hogy még jobban megtanulják becsülni azt a mindennapra biztosított nyugodt munkát, ami munkaegységenként 65— 70 forintot biztosít, azt a jogot, azt a lehetőséget, amibe ők már beleszülettek. cs. a Népi államunk alapja: A marxizmus-leninizmus felbecsülhetetlen értékű eszmei kincsestárában a főhelyek egyikét foglalja el a munkás-paraszt szövetségről, mint a szocializmusért vívott győzelmes harc egyik legfontosabb feltételéről, a proletárdiktatúra legfőbb elvéről szóló tanítás. A munkások és parasztok rendíthetetlen, szövetségében látta Lenin a proletárdiktatúra legfőbb elvét, a szocializmus győzelmének alapját. „A diktatúra legfőbb elve a proletariátus és a parasztság szövetségének fenntartása, hogy a proletariátus megtarthassa vezetőszerepét és az államhatalmat’* — tanítja Lenin elvtárs. A Szovjet- uinó és a népi demokratikus országok világtörténelmi jelentőségű tapasztalatai teljes mértékben igazolták a munkás-paraszt szövetségről szóló lenini eszmék nagy életerejét. A párt vezetésével a munkásparaszt szövetség döntő erővé vált hazánkban is, amely alapvető biztosítéka országunk szocialista építésének. Pártunk rendkívül nagy figyelmet fordított és fordít — népi demokratikus államhatalmunkra, és e hatalom alapjára: a munkás-paraszt szövetségre. Az ellenforradalom tanulságai még- inkább aláhúzzák e kérdés fontosságát. Népi demokratikus álla- munk a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségén alapszik. Mit értünk ezen? A kérdésre adandó válasznál a proletárdiktatúra fogalmából kell kiindulni. Lenin elvtárs két meghatározást ad a proletárdiktatúráról. Az első meghatározás: „a proletárdiktatúra egy osztály hatalma”, vagyis a proletariátus hatalma, amely nem osztja meg ezt a hatalmat más osztályokkal. A másik meghatározás: „a prole» tárdiktatúra sajátos formájú osz-| tályszövetseg a proletariátus, mini a dolgozók élcsapata és a dolgo-l zók nagyszámú nem proletár rétegei (kispolgárság, kisüzemi tulajdonosok, parasztság, értelmiség stb.) vagy azok többsége között”. E két meghatározás között nincs semmi ellentmondás. Tudniillik a proletárdiktatúra annak a munkásosztálynak az egyedüli hatalma, amelyik szövetségben van a nemproletár dolgozó tömeglekkel. A proletariátus uralma csak úgy va- 'ósítható meg, ha ebben a szövetségben biztosítva van a hatalmon lévő proletariátus vezető szerepe. A munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége azért alapja a proletárdiktatúrának, mert a proletariátusnak a nem-proletár dolgozó tömegekkel kötött szövetségén fee'ül a munkás-paraszt szövetség a legfontosabb. A munkásosztályhoz az összes dolgozó rétegek közül a dolgozó parasztság áll legközelebb. A termelésben a munkásosztály me'lett a íiolgozó parasztság á'l a legfontosabb helyen. A munkásosztály és A, dolgozó parasztság lélekszáma Évii it véve a lakosság óriási több- Wgét alkotja. A munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségén nyugszik a munkáshatalcm fenntartása. Ha ez a szövetség szilárd, nincs olyan erő, amely legyűrje a munkáshatalmat és nincs olyan nehézség, amit a dolgozók le ne tudnának küzdeni. A munkás-paraszt szövetség fenntartása és megerősítése a szocializmus építésében a munkásosztály és a dolgozó parasztság alapvető érdeke. A munkásosztálynak e szövetség fenntartására és megerősítésére irányuló politikája a népi demokratikus állam proletár osztálytermészetéből és szocialista feladataiból következik. A munkás-paraszt szövetségnek döntő szerepe volt az elmúlt 13 év eredményeiben. Szerepe, jelentősége, feladatai talán sohasem voltak olyan nagyok, mint ma, a szocializmus építésének nagyszerű harcában. A munkásosztály és a dolgozó parasztság kipróbált — és az ellenforradalom viharaiban meg- edzett — szövetsége a legfontosabb biztosítéka annak, hogy nem kerekedhet felül hazánkban még egyszer a kapitalisták, a nagybirtokosok rendje. Ez a biztosítéka a szocializmus további építésének is. A munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége szavatolja azt, hogy a dolgozó nép életszínvonala állandóan emelkedik, — és emelkedni fog — tehát hogy a szocializmus gazdasági alaptörvénye mind következetesebben és átfogóbban érvényesülni fog társadalmunkban. A munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége a legfontosabb belső biztosítéka hazánk függetlenségének, békénk védelmének. A proletárdiktatúra további következetes megszilárdításának elengedhetetlen feltétele, hogy dolgozó népünket erős, egységes, marxista- leninista párt vezesse. Pártunk
