Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-15 / 165. szám

KELETMAGTARORSZAO 1958. JÚLIUS 15. KEDD Ifjúságiak edzőtáborozása Megyénk legjobb fjúsági és út­törő labdarúgói' szerdától kezdő­dően egyhetes továDDképzésen vettek részt a Sóstón megrende­zett edzőtáborokban. Itt 13 ifjú­sági és 12 úttörő ladarúgóval iog- lalkozott Jenny Rudolf, az MLSZ kiküldötte. Naponkint húsz labda került elő, amelyekkel különböző gyakorlatokat kellett elvégezni a megadott utasítás szerint. Fiatal­jaink pontosan végezték a gya­korlatot és ha be is csúszott néha egy-egy hiba, azt a kitűnő edző igyekezett kiigazítani, hogy az­után nemcsak megyénk ifjúsági válogatottja, hanem maga a játé- ikos is jól megállja majd helyét ■csapatában. Szombaton és vasárnap Borsod és Hajdú megye sportvezetői is ellátogattak az edzőtáborba, ahol megyénk sportvezetőivel együtt i kicserélték tapasztalataikat. Hétfőn este tábortűz mellett fejeződött be a fiatalok képzése, és vasárnap az ifjúsági válogatott Nagyhalászban az NB III-as csa­pat ellen játszott barátságos mér­kőzést. NAGYHALÁSZ—MEGYEI IFJÚ­SÁGI VÁLOGATOTT 2:0 (1:0). A halásziak már az első per­cekben vezetést szereztek, ezután változatos játék alakult ki. Az ifjúságiak időnként szépen feljöt­tek, de a befejezésnél mindig baj volt. A játék alapján döntetlen eredmény lett volna igazságos. ÚTTÖRŐVÁLOGATOTT—NAGY­HALÁSZ IFJ. 1:1. Az országos úttörőbajnokság miatt öt tartalékkal állt ki a nyír­egyházi úttörőválogatott. Ennek ellenére szép játék után igazságos eredmény született. Ma, kedden megyénk ötven já­tékvezetője megkezdi az edzőtá­borozást. Az ifjúsági edzőtáboro­zás befejezése után játékvezetőink vonulnak hatnaoes továbbkép­zésre a Sóstón felállított sátortá­borba, hogy elméletileg és gya­korlatilag teljesen felkészülten működjenek közre az 1958/1959. évi bajnokságban. FÉLSIKER..i Mint ismeretes, a játékvezetők válogatott csapata Dombrádon és Virányoson szerepelt vasárnap. A Dombrádon játszó együttes sú­lyos, 12:2-es vereséget szenvedett, míg a Virányos ellen küzdők szép játék után 4:3 arányban győztek. Barátságos mérkőzés: NY í RBOGDÁNY—MÁNDOK 6:1. A nyírbogdányi Lombik együt­tese ezen a mérkőzésen is iga­zolta, hogy joggal szerezte meg a bajnokságot a II. osztályban. Mándok csapatát szép játék után 6:1 arányban győzte le. KETTŐS MÉRKŐZÉS CSÜTÖR­TÖKÖN NYÍREGYHÁZÁN Ez alkalommal is sor kerül a JT. által kiírt kupamérkőzésekre. Nyíregyháza női és férfi kézi­labdázói az elmúlt napokban Sztálinvárosban az „ÖT VAROS kézilabda tornáján” vettek részt. A már hagyományossá vált „Öt város tornája” igen szép játékot és jó küzdelmet hozott. Női és férfi csapatunk egyaránt a máso­dik helyen végzett és ez az ered­mény igen jónak mondható. Sztá- linváros, Őzd, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza és Veszprém vett részt az eddigi tornákon. Ebben az évben Veszprém távol maradt és helyette, férfi vonalon Buda­pest utánpótlás válogatottját, és női vonalon a Budapesti MÁV Előre női csapatát hívta meg a rendező Sztálinváros. Eredmények: női: Nyíregyháza —Sztálinváros 12:2, Ózd—Nyír­egyháza 5:2, Nyíregyháza—Hód­mezővásárhely 2:2, Nyíregyháza —Bp. MÁV Előre 5:2. Férfi: Nyíregyháza—Sztálinvá­ros 11:6, Ózd—Nyíregyháza 7:6, APRÓHIRDETÉSEK LAKÁSCSERE Pápai kétszobás főtéried lakásomat elcserélném Nyíregyházán hasonlóval. Cím a kiadóban. AD AS — VÉTEL Építkezők figyelem! Tetőcserén és mozalklap mindén színben és mintával kapható. — Vörösmarty utca 17. Szabolcs ut­cából nyílik. Szép sötét diófa hálószobák, kombinéltszobák. dupla rekamlé. kis és nagyméretű konyhák, olcsó barna hálók: ruhásszekrények, páncélkassza, modern szép diófa vitrin eladók, használt bútorokat veszek. Soltész Mlhált u. 20 200-as Puch motorkerékpár eladó. Szilfa u. 22. olcsón Hirdessen a Keletmagysrorszég hasábjain EGYÉB Figyelem! Levéltárcámat Igazolvá­nyaimmal együtt elvesztettem. Kérem a becsületes megtalálót, hogy elmemre juttassa el. Gyurién András, Nyíregy­háza. Akácos u. 6. A Minőségi Cipőipari Vállalat mérték után megrendelt cipók elkészítését 10 napos határidőre vállalja. Gumi- és bőrtalpas cipók mindenféle Javításának határideje 3 nap. Felvevőhelyek: Mértékes cipó: Zrínyi Ilona utca 4. szám Dózsa György üt 1. szám. Jayji tások felvétele: Zrínyi Ilona u. 4. Dózsa György u. 1. Bocskai utca 15. Dimitrov utca 74. Nem lesz gondja a hajára, na hideg-meleg dauerját, ' hajfestését MARIKA hölgyfodrész garanciá­val megcsinálja. Kiss Ernő u 19. szám. Telefon: 35—08. Értesítjük megrendelőinket, hogy vállalatunk MOTORTekercselö RÉSZLEGE Nyíregyháza, Lenin tér 2. sz. alatti telephelyéről átköltö­zött a Rákóczi ut 100 szám alatti központi telephelyre. Kérjük meg­rendeléseiket az utóbb) cím alá küldeni. Finommechanikai vállalat Nyíregyháza. Rákóczi u. ioo. Te- lefon: 32—27. BÉKE-MOZI: Legenda a szerelemről. Színes csehszlovák film. Előadások kezdete: délelőtt fél 11, díj. fél 5, fél 7, fél 9 órakor. GORKIJ-MOZI Zavarosan folyna* a vizek. Argentin film. Előadások kezdete 4. 6. 8 órákon MÓRICZ ZSIGMOND (SZAKSZERVEZETI) MOZI: Éjjeli őrjárat. Izgalmas szovjet bűnügyi film. Előadások keídete: fél 6 és 8 órakór. Eddig két ízben az NYVSC került ki győztesen, s ha most harmad­szor is megtartják az elsőséget, úgy véglegesen a vasutasok bir­tokolják a JT-kupat. Csütörtökön délután negyed öt órakor Nyír- bogdány csapata játszik a bátori Spartacussal, majd hat órakor az NYVSC—Vaja FSK mérkőzésre kerül sor. A két győztes és két vesztes az első, második, illetve harmadik, negyedik helyért játsz- sza a döntőt. Döntetlennel végződött a szakszervezeti rangadó NYÍREGYHÁZI MÁV—KISKER. VÁLLALAT 0:0 A két csapat a bajnoki táblá­zat első, illetve második helyén áll. Egyik sem vesztett még pon­tot. viszont a Kisker, jobb gól- aránnyal az első. A találkozón igen jó játékot láthattak a néző!? és különösen sokszor megtapsol­ták Babies védéseit. További eredmények: TEFU— Mélyépítő Vállalat 5:2, KIOSZ— Finommechanika 1:1. E. P. Kézilabda N yíregyháza—Hódmezővásárhely 12:5, Budapest—Nyíregyháza 6:6. A fenti eredményekhez más csapatok egymás elleni eredmé­nyét is figyelembe véve az „ÖT VÁROS kézilabda tornája” vég­eredménye a következő: Női: 1. özd 8 pont, 2. Nyíregy­háza 5 pont, 3. Hódmezővásárhely 5 pont, 4. Bp. MÁV Előre 1 pont, 5. Sztálinváros 1 pont. Férfi: 1, Budapest 7 pont, 2. Nyíregyháza 5 pont, 3. özd 5 pont, 4. Sztálinváros 3 pont, 5. Hódme­zővásárhely 0 pont. A női csapat 21 gólját a követ­kező játékosok dobták: Szabó 8, Lejtényi 7, Novák I. 3, Novák II., Antal, Leskó 1-1. A férfi csapat gólszerzői: Je- szenszki I. 10, Szabó 9, Vizi 5, Torma 3, Kereső 2, Jeszenszki IT. 2, Wasserlauf 2, Nagy Z. 1, Ve­ress li Marik. Sándor Szerdán este fél 9-kor nyílik a nyíregyházi szabadtéri színpadon a Panorámikus mozi Műsor i Koldusdiák Korpát és árpát ad a Termény forgalmi Vállalat 100 kg morzsolt kukoricáért 120 kg korpát, 115 kg morzsolt kukoricáért 100 kg árpát ad cserébe minden községben a termény felvásárló. Termelőszövetkezetek, egyéni termelők kukoricacserével szerezzék be korpa- és árpaszükségletüket. RÁDIÓ műsor Kossuth-tadle : í.zi—7.58-lg. Vidáman — frissen. Zenés műsor. — Közben: 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek időjárásje­lentés. — 6.59: Időjelzés. 7.00: Hírek, idojárásieletues. — 7.10: Üi könyvek: — 7.35: Naptar. — 7.55: Mit főzzünk? —■ 1.59; Időjelzés. 8.0U: Műsorismertetés: Idóiárásjelentés. — 10.00: Hírek. Lap­szemle. Idoiarasjelentés. — 11.59: Idő­jelzés. — 12.00: Dél) barangszö. Után- aa: Hírek. Idóiárásjelentés. — 15-50: tdöjáráslelentes. — 16.00. Hírek. — 16.08: idóiárásjelentés. — 16.47: Műsor­ismertetés. — 17.5S: Időjelzés. — 18.00: Hírek, (dojarásielentés. — 19.54: Jó­éjszakát. gyerekek — 19.59: időjelzés. 21.59: időjelzés. 22.00: Hírek, időjárás- jelentés. — 24.00: Hírek. Időjáiásjelen- tés. — 0.30: Himnusz. Utána: Vízjelzö- szolgálat. KEDD. JÚLIUS 15. KOSSUTH-RADIO 8.10: Népi zen->. 8.40: Magyar szer­zők kórusai. 9.00: A Gyermekrádió' műsora. 9.40: Népszerű hangszerszó­lók. 10.10: Válaszolunk haUgató.nk- nak. 10.25: Balettzene. 11.00: Vadha- zasok. Elbeszélés. 11.20: Aiéndékmű-1 sor háziasszonyoknak. 12.10: Könnyű zene. 13.00: Szerelmesek kalauza. — 13.10: Operarészletek. 14.00: Szórakoz-' tató muzsika. 14.45: A Gyermekrádió müsóra. 15.05: Tömegdalok. 15.25: Na­pirenden . . . 15.00: Egy falu — egy nóta. 16.10: A Gyermekrádió műsora. 17.00: Az ősvilág csodái. 17.15: írók — muzsikáról. 18.10: Szív küldi... — 18.40: Gyári sziréna... 19.00: Népda­lok. 19.30: A vidágirodalom humoraű 20.30: Könnyű zene. 21.00: Az Ifjúsági' Rádió expedíciója. 21.20: Szerelmi ket­tősök. 21.55: Versek. 22.20: Mai szem­mel .. . Kommentár. 22.30: A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. — 22.50: Hozzád íordulok, Amerika! El-, beszélő költemény. 23.10: Kamarazene; 0.10: Népdalok. PETŐFI RADIO 14.20: Zenekari hangverseny. 14.40:, Vidám vásár. 14.57: Nyomorult. Elbe­szélés. 15.15: Sebestyén János orgonái., 15.50: Ml történt a nagyvilágban? — 16.00: Operahangverseny. 16.45: Könyv-' ismertetés. 17.00: Georg Otsz énekel;: 17.30: Rádió szabadegyetem. 18.00:' Vidám fúvósok. 18.30: Népi zene. — 1905: Az Hiúsági Rádió nyelvtanfo­lyama. 19.15: Oscar Hedbal operett­jeiből. 19.40: Részletek Vlach vonós­négyes hangversenyéből. 20.40: Falu­rádió. 21.05: Magyar nóták. 21.35: A századvég magyar verseiből. 21.51: Tánczene. SZERDA, JÚLIUS 16. KOSSUTH-RADIO 8.10: Operarészletek. 9.00: Rádió sza-l badegyetém. 9.30: Népi táncok. 10.10: A. Gyermekrádió műsora. 10.45: A ko-: róna rabszolgái Rádiójáték. — 12.10:; Tánczene. 13.00: Lányok, asszonyok.' 13.15: Operettrészletek. 13.40: Végvári' vitézek. Regényismertetés. 14.00: Ma-1 gyár nóták. 14.40: A Gyermekrádió műsora. 15.00: A névtelen őrs. Úttörő- jelenet. 15.25: Petress Zsuzsa énekeL' 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. —1 16.10: Napirenden. 16.15: Szív küldi.;, 17.00: Hazai körkép. 17.20: Maria Me- neghini énekel. 18.10: Régi magyar dalok. 18.32: Martiny Lajos zongorá-: zik. 18.45: Riportműsor Pápáról. 19.00: Az operaszerkesztő postájából. 20.25: Zenés riportmüsor. 21.15: Arany la­pok. Elbeszélés. 21.35: Európa hang­versenytermeiből. 23.15: Népdalon. — 0.10: Könnyű zene. PETÖF1-RADIO: 14.20: A Gyermekrádió műsora. —* 14.40: Fotomatörök ötperce. 14.45: ze-' nekari hangverseny. 16.00: Szórakoz­tató zene. 16.30: ízelítő a modern né­met lírából. 16.46- Operakórusok. — 17.40: Tánczene. 18.10: Füst Milán 70 éves. 13.50; Kórusok. 19.01: Az Ifjú­sági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15- Ko- lozs Pál emlékére. 20.00: Beethoven njűvek. 20.40: Falurádió. 21.05: Népi zene. 21.45: Szlrkáz) esték. — 22.00:' Könnyű zene. A nyíregyházi rádió műsora: Esti hírösszefoglaló. — Több állat; nagyobb jövedelem. — Nyolcat mutat a gyári óra. — Riport a munkafegye­lemről. — Magyrr levél Bulgáriából; — Porcsalma hároméves terve. Szív küldi szívnek szívesen. Nők műsora. Ajándékraűsor: keletmagyarorszag Szerkeszti- a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: »2 MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács. Szerkes2tOseg. Nyuegvnaza Sztálin tér 21. r-l. 11-70. 71. 76. $ Kiadóhivatal: Zsdánov utca 1. » Telefon; do-ou, i Nyíregyházi Nyomdaipari Vállalat; Nyíregyháza- Dózsa Györgi utca »t > A lapot előfizetésben és árusításban ♦ a Szabolcs-Szatmár megyei pcstahiva- italok és fiókposták terjesztik. A lap! 5 előfizetési dija egy hóra 11.— forint. T Előfizethető bármely postahivatalnál' • és kézbesítőnél. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom