Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-13 / 164. szám
2 KELFTMAGTARORSZAG 195S. JCLíüS 13, VASÁRNAP Formeszter Sándor rendezte az előző napi iratokat. Alig nézett meg nehány aktát, kopogtattak. Két asszony állt előtte. — Tegyen igazságot, Sándor bácsi — kezdte Pócsik Jánosné f elindultam — Káposzta- és paprikapalántát vettem az Esztertől — mutatott a mellette álló asszonyra. — Tíz fillért kért darabonként. Hallott már ilyet?! Hisz a piacon nyolc fillérért árulják. En is annyit akartam fizetni, de ő nem alkuszik. Fodor Eszter ezt már nem állja meg szó nélkül. — Az én palántám jobb, szebb ám, mint a piaci. Különb. Többet ér. Az elnök mosolyog. Aztán megszólal. — Más is nevel olyan palántát. Egyezzenek meg. Két filléren osztoznak? Eszter gondolkozik. — Ha a piacon is annyi, hát legyen. Nem kérek én sem többet — egyezik bele Eszter, aztán nevetve megjegyzi. — Csupán tudni akartam, mit mond Sándor bácsi... Formeszter visszamosolyog, fejét csóválja. — Ej .asszonyok, asszonyok . .. A két asszony összenéz, és elindulnak. Kuncog az elnök, mikor magára maradt. Éppen cigarettára akar gyújtani, amikor ismét kopogtatnak. — Tessék. Két férfi lép be. Vasas Imre adja fel a leckét. — Lehet-e gledícia-kerítést a mezsgyébe tenni? — és várja a választ. Az eJnÖk helyett Berencsi válaszol: — Lehet! Ugye lehet, elnök elvtárs? — kéri bizonyításra Formesztert. — A rendelet értelmében gle- díciát a mezsgyétől ötven centire lehet ültetni. No de — ezért kell két szomszédnak veszekedni? Mikor ebédeli Formeszter ? • • Omlik az árpa Lelkűkre beszél, s a két ember kezetszorítva barátságosan távozik. Papírra rögzíti a két vita eredményét. Formeszter nagyot sóhajt, aztán szedelőzködik. Megy a határba. Már indulna is, mikor újabb vendégek érkeznek. Egész deputáció. — Baj van — kezdi az egyik bajuszos paraszt. Az elnök néz, nem tudja mi a baj, csak nem tűz ütött ki? — A kultúrháznál • nem jól rakják az alapot a mesterek! Ezt már nem lehet annyiba hagyni. — Megnézem — áll fel az elnök és elindul az emberekkel. Néhány perc és ott vizsgálódik az építkezés körül. Mikor látja, hol a baj, irány egyenest a ktsz elnökéhez. — Bajok vannak a kultűrház építkezésénél — újságolja a ktsz elnökének. Az meglepődik és együtt indulnak vissza a helyszínre. Nézik jobbról, balról az alapzatot. Megtalálják, hol a hiba. Igazuk volt az embereknek. Néhány szó csak és a mesterek máris úgy dolgoznak, ahogy a megállapodás előírja. Az idő dél felé hajlik. Formeszter elvtárs indul a határba. Jobban mondva csak menne,1 amikor hírnök jő: várják a tanácsházán. Vizszafordul. A népes deputáció láttán meglepődik. Kézfogással köszöntik egymást. Egy kö- tényes gazda előrelép a többiek közül. — Nem tudunk megegyezni a burgonyafelvásárlóval — kezdi. — Olyan burgonyát is belföldinek minősít, amit külföldön is szívesen fogadnának. — Nem ez az első panasz a felvásárlóra — fordul meg fejében a gondolat. — Máris megyek — válászolt. Ott már várták. — Ilyen szép burgonyát akar Lénárt Sándor belföldinek minősíteni — mutatja az eladásra szánt burgonyáját egy gazda. Végignéz néhány minősítést. 2 átvételt. Aztán int a felvásárló i nak. Távolabb lépnek a mérleg-1 tői. 4 — Panaszkodnak az emberek — kezdi az elnök. — Kivételt., nem lehet csinálni. 1 — Nem is kivételezek — vé- j dekezik a felvásárló. — Megnéztem néhány gazda burgonyáját. Szép volt, mégis belföldinek lett minősítve — érvelt az elnök. — Tévedni emberi dolog — igyekezett menteni magát Lénárt. Az óra tizenkettőt mutatott. A tanácselnök a felvásárló és az emberek között is igazságot tett. Jólesne már az ebéd is, de egy pillanatra bekukkantott a tanácsházára hazafelé menet. Az új állatorvossal találta magát szemben. Most helyezték Domb- rádra Nyírbogdányból. Panaszkodik: nincs lakása. Azért várta j Árok az elnököt, hogy segítsen. Az elnök végiggondolja a dolgot: nalisparton van ugyan egy lakás, amelyik-, zik Enyedi Jóska. De- ben az előző állatorvos lakott, 1 lel a csorda, meg a de azzal már nem rendelkezik a í nap jS; ígyhát ő is tanács. Visszaadták régi gazda-J. jának. Pedig ott laboratórium is jhevereszget egyet. Kován. Huszonnyolcezer forintot Jzében ostor, fejen költött rá a falu. Gazdája meg nyomban eladta. Jól járt, mert laboratóriummal ellátott otthont kapott vissza... Az állatorvos meg lakás nélkül van ... Mit tehet ? — Lesz lakás! Lesz! Majd segítünk — mondta. Formeszter Sándor nyugtalan volt. Minden kérelmet, panaszt elintézett aznap, de ezt a lakásügyet nem sikerült. Ez bántotta. A nyíregyházi Dózsa Tsz tagjai megszervezték a kombájn- aratta árpa tisztítását is. Szorgos lányok öntögetik szállítószalagra a terményt, amely a cséplőgép rostáin ömlik a ' zsákokba. (Hammel József felvétele.) A SEGEDBOJTAR mentén ka- tanyáPedig hányszor nekifogott már!? Kell pedig az állatorvos a fa- * lunak, mert sok itt a jószág Dombrádon. Indult ebédelni. Vajon útközben hányán áilí- • tották meg? Nagy Tibor afféle pillangófogó sapka, a rövidre sikeredett nadrág végén meg két barna lábfej nyúlik el a fűben. Jóskáról feltétlenül tudni kell, hogy egyéniség. Igaz, még a 15 esztendőt sem töltötte be, viszont már önállóan keres. Olyan se- gédbojtár-féle a buji Táncsics Tsz-ben, méghozzá tizenhárom szép küllemű Riska és Kati van a gondjára bízva. Ez pedig nagy dolog, mert ezért a szolgálatért summa summárom 30 munkaegység jár havonta. Még pénzben is legalább ötszáz forint, viszont ami vele jár, az még ennél is több. A régi Jóskák ilyentájt bizony még napi hatvan fillért sem „forgalmaztak”, az pedig már álom volt, hogy valaki hét elemi után egyenest segédbojtárként rukkoljon ki az életbe. Ilyen ,(hivatal” mellett persze nem is csoda, Jóska ugyancsak rátarti. Már hogy is ne, mikor takaros gúnyája, vikszos csizmája, sőtj szeretője is van mér. Igaz, hogy ezt társai árulják el, na de magánügyekben ugye' mindenkor tartózkotí» az ember! Különben ami Jóska további terveit illeti, legújabban egy zsebórára nyújtott be igényt a szüléknek. Egy takaros zseb-1 órára, méghozzá1 ezüstláncostól. Hogy meglesz-e? Már ahogy Jóska mondja: feltét-' len, mert egy rátarti kislány előtt, egy rátarti segédbojtárnak,1 sok más mellett bi-j zony még r e p r e-| z e n t á 1 n i is koll. <KT> ÖRDÖNGŐS FICKÓK F árkonyi Miklós megáll a titkár előtt. — Bandi, te! Mi heten összebeszéltünk. Meg akarjuk viccelni a szüléket. — Mivel, te? — néz rá megdöbbenve a kilencvennégy kilós Igényű Bandi. — Nem akartok talán valami bolondságot csinálni? — Á, dehogy! Csak tudod ,azt gondoltuk, hogy az öregek tudta nélkül bekapáljuk a krumplit, meg a kukoricát. — Nem lesz ebből baj? — Már miért lenne? A fiúk benne vannak. S közösen végzünk e. kapálással néhány nap alatt. Már meg is beszéltük Katona Zolival, Harászi Gézával, Tarkanyi Lacival, Molnár Sanyival, Fedeles Gézával, meg a kis Tamás fiúval... Minket ne szapuljanak tovább, ne mondják, hogy csak a focira van eszünk, másra nem. — Nem rossz ötlet... — Csak segítsetek. Azért mondom el neked a dolgot. — Nem bánom. Estére legyetek e tejbegyűjtő előtt, és részletesen megbeszéljük. Délután még rúgták a kerek bőrt, de este már mind a heten ott voltak a megbeszélt helyen. Eljött a „haditanácsra” Márton Jóska is, a fiatal mezőgazdasági felügyelő, a vezetőség tagja. Részletes tervet dolgoztak ki. Meghatározták, mikor, kinél dolgoznak, mikor fejezik be a munkát, hogy ne fogjanak gyanút. Lenyu Bandi megjegyezte: — Aztán nehogy valaki kimaradjon a „buliból”. Rátámadlak. — Hát mit gondolsz? Azért beszéltünk össze? A fickók szétszéledtek... Másnap a madarakkal keltek. Minden gyanúkeltés nélkül kilenc kerékpáros kapákkal és elemó- zsiás-tarisznyákkal felszerelve elindult a határba. A Molnár Sa- nyiék földjén ütöttek tanyát. Tüzet raktak, szalonnát daraboltak. Nyársra tűzték. Jóízűen belakmá- roztak, aztán valahonnan előkerült két üveg családi sör is. Ittak, aztán Lenyu munkára szólította a fiúkat. — Kilenc sort fogunk. — Ha ráhúzunk, fél tízre készen vagyunk. Az első sorban Bandi haladt. Csak úgy folyt róla a viz de diktálta a tempót. Utána Márton Jóska és így sorban a többiek. — A titkárnak itt is példát kell mutatni — heccelődött az egyik hátulról. — Nincs azzal baj, hé! — húzta a másik Bandit. ■ Szaporábban járjon a kezetek — fordult vissza Bandi. Csillogtak az éles kapák a p.ap fényében. Égett a munka a keziilt alatt. De egyszer csak elkiáltotta a hátsó sorból valaki magát: — Jön az Eta apja! andiban nagyot dobbant a u szív. Megállt kezében a kapa, széttekintett. Sehol senki. No, lett is nagy kacagás. Gurult a jókedv a fold felett a tiszakanyári határban. — Megijedtél, mi? — huncut- kodott az egyik. — Nem jön az ide. — Inkább Eta jönne. — Jó vón... — Nem menne úgy a munka — húzta egy másik a KISZ-titkárt. Lenyu Bandi kontrázni készült. De megvárta, hogy beálljanak a másik kilenc sorba. Mikor már jól haladtak, jó hangosan megjegyezte: — Jön a fehér kannás ... Várkonyi Miska, meg Tárkinyi Laci összenéztek. Elpirultak. Mondták volna, hogy ne szóljon a dologról semmit Bandi, de az egyik fiú közbevágott: — Ki. az a fehér kannás? Bandi a két fiúra hunyorított. A fejek arra fordultak. Mindenki a kapára támaszkodott, magyarázatot várva. — Hát, tudjátok, az történt — húzta a szót Bandi —, hogy Miska, meg Laci az egyik este lesben álltak a bolt sarkánál. Várták a Háda Magduskát, aki mindig fehér kannával hordja a tejet a gyűjtőbe. Könnyű megismerni még sötétben is — gondolták. Amikor elhaladt mellettük, utána lopóztak. Kísérték, kísérték, gyönyörködtek az alakjában. Hol az egyik, hol a másik akarta megszólítani, de a bátorság az inukba szállt. No, majd a kapuban... Csak altkor lepődtek meg, amikor hirtelen megfordult a fehér- kannás és végignézett rajtuk. Magd.uska helyett egy asszonyt kísértek haza, aki ugyancsak fehér kannában szokta hordani a tejet. Leforrázva bandukoltak vissza. t/ ibuggyant a jókedv. A Jy. két fiú pedig ott állt lesütött szemmel a kacagás pergőtüzében... Ilyen kedvvel folyt a munka, míg a hét fiú szüleinek a kulto- rica- és krumpliföldjét patyolat tisztára meg nem művelték. S hogy gyanút ne keltsenek, üvegeket is vittek magukkal. Ha va- 1aki véletlenül megkérdezte: hol voltatok, az volt rá a válasz, hogy burgonyabogárért. No, de a közmondás is azt tartja, hogy addig jár a korsó a kútra, mig el nem törik. A hét „gc- nosz”-nak, az ördöngős fickóknak ugyan nem tört el a korsójuk, de mégis kiderült a „turpisságuk”. Történt ugyanis, hogy az öregek is elérkezettnek látták az időt a kapálásra. Az egyik nap Katona bácsi, a másik nap Molnár, Harászi, Fedeles Géza apja, meg a többiek is a határba indultak. Molnár Lajos bácsi óképpen szólt fiához egy reggel. —Készülj, fiú, mert megyünk kapálni. — Menjünk, apám — s már rakta is szekérre az ckekapát, fogta a lovakat, felült a szekérre apja mellé. Elindullak. Amikor odaértek, az öreg csak állt a föld végében. Nézelődik, vizsgálódik' végigpásztázza szemével a sorokat. — Hümm ... Ezt bekapálta ua- laki. T ovább megy. Ezt is — biccent a fejével aztán a fiára nézett. Az a világért sem mosolyogta volna el magát. — Ki az isten dolgozott itt? Csak nem a szomszéd dolgozott itt? Csak nem a: szomszéd kapált be tévedésből?\ — morfondírozott Molnár bácsi.', — Az lehet — kapott a szón Sanyi. — Hát itt nincs mit tenni,' menjünk haza ... Felcihelődtek a szekérre, s egy kapavágás nélkül hazaállitották, Molnárné meglepődött. — Hogy, hogy? Ilyen korán? Már készen van? — Kész, ha mondom — vála-' szólta az öreg Molnár, homlokát ráncolva, és elindult a faluba. Szembe találkozott Bandival. — Hallom, kapálni voltak — kezdte Lenyu komolyan. Az öreg nagy szemeket meresztett rá. Végignézett a KISZ-titkáron, aki állta egp ideig a szúrós tekintetet, de nem tudta tovább tartani' magát. Elmosolyodott. És erről az öreg Molnár megtudta; merről fúj a szél. FARKAS KALMANi
