Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-30 / 178. szám

6 keletmagyarorszär 1958, JÜLIUS 30, SZERDA Papucs és korona Tegnapelőtt este újra jelentős kulturális esemény színhelye volt a szabadtéri színpad. Most az ed­digi műsoroktól eltérően olyan összeállítást láthatott a nyíregy­házi közönség, amelyhez hasonlót eddig csak rádióból ismert (nem. rég közvetítette a Kossuth Rádió a tatabányai bányászok tisztele­tére rendezett estet). Az összeál­lított műsor „Papucs és korona” címen került bemutatásra és cí­mével is mintegy kifejezte ezt, hogy tartozéka, befejezője annak a vitának, ami az elmúlt héten lapunk „Asszonyoknak—Lányok­nak ”rovatában széles társadalmi részvétellel folyt. De már a plaká­tok is úgy hirdették, hogy „a Ke- let-Magyarorszíg vitaestje” les?. őszintén szólva, itt már vitáról nem igen volt szj, csupán egy színinövendék lány, egy művé­szeti előadó és egy házaspár mondta el a véleményét a mikro­fonok előtt — bár ez inkább a kö­zönség színpadi szerepléstől való tartózkodásának tudható be, s ko­rántsem a véleménynyilvánítás lehetősége hiányának, vagy elég­telenségének. így tehát bátran lehet vitaest helyett vitazáró est­nek nevezni, amin voltak ugyan hozzászólások, de zömmel Holéczi Ákos és zenekara, valamint a vele fellépő énekművészek részéről. Most, mivel az egyenjogúsági vita lezáródott, leginkább az es­ten történtek, itt is elsősorban Holécziék és az énekesek „hozzá­szólása” érdekel bennünket. Ez is miért? Azért, mert — annak elle­nére, hogy lapunk estje volt — városunk kulturális eseményének tekintjük, amit nem lehet sző, illetve bírálat nélkül hagyni. Tudott dolog, hogy Holéczi Ákos tánczenekara németországi út előtt áll. Gondolható, hogy egy ilyen nagy út előtt helyes és hasz­nos dolog minél többször és minél többféle ízlésű közönség elé ke­rülni. Ügy hisszük, hogy a nyír­egyházi közönség adott egy kis leckét a zenekarnak: leginkább — hogy úgy mondjuk — a szolidabb zeneszámokat fogadta kitörő tet­széssel. Ezzel mintegy figyelmez­tette Holéczi Ákost: a „vad” szá­mok nem felelnek meg a hazai közízlésnek. Lehet ugyan néhány, vagy néhány tucat fiatal, aki „ra­jong” érte, de az emberek több­sége inkább a ritmuszenét kedveli. Márpedig ezt feltétlenül figye­lembe kell venni: egyrészt azért, mert a Holéczi zenekar gyakran szerepel hazai közönség előtt, Hirdessen a Keletmagyarország hasábjain másrészt azért, mert az egyszerű, szolid életet élő külföldi emberek ízlésében sem lehetséges valami nagy eltérés. Röviden: több rit­muszenét, több szép melódiát vár­tunk. M t szóljunk az énekesekről? Ismételjük azt, hogy szép hangjuk van, hogy tehetségesek? Ezt fölös­leges tennünk, hiszen a nyíregy­házi muzsikaszerető emberek előtt ismertek. Ha egyikkel, másik’ al személyesen még most találkoz­tunk is először, a rádióból már is­mertük őket. Velük kapcsolatban, annyit: dicsérni tudjuk eket azért, ahogyan és — néhány számuk mi­att — elmarasztaljuk őket azért, amit énekeltek. Mindezek ellenére szép és ta­nulságos volt az est. Talán leghe­lyesebb azzal befejeznünk ezt a cikket is, amivel az est befejező­dött: Se papucs, se korona, hanem éljen nő és férfi szeretetben, bé­kességben egymással és közösen építsék a maguk jövőjét és szép hazánkat. (—bőg—) A Magyar Honvédelmi Sportszövetség Szabolcs-Szatmármegyei Intézőbizottságának képrejtvénypályázata 7. (—bőg—)1 Kit ábrázol a kép és milyen haladó törté­nelmi esemény fűződik nevé­hez? A megfejtés a következő címre külden­dő : Magyar Honvédelmi Sportszövetség Nevelési Osztá­lya, Nyíregyhá­za, Szabadság­tér 7. A PKOHIKDETESEK A legkisebb apróhirdetés díja 10.— Ft (9 szó); az első és min­den további vastagon szedett szc két szónak számít. ÁLLÁS A Nyomdaipari Vállalat megfelelő előképzettséggel rendelkező férfit esti korrektori munkára felvesz. Jelent­kezni a Nyomdaipari vállalat igazga­tójánál: Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Gondnoki (bér 552 kulcsszám sze­rint) és raktáros! (bér 573 kulcsszám szerint) állás betölthető a Tiszadobl Allamt Gyermekotthonnál. Cím Álla­mi Gyermekotthon Ttszadob, Bocskai Út 59. Hegesztő-bizonyítvánnyal rendelke­ző láng és ívhegesztőt segédüzem fel­vesz. Nyíregyházi. Vasgyár utca 18. szám. HÁZ — INGATLAN Sztálin tér 17. szám alatti ház. há­romszoba hal. fürdőszoba, garage, oryosl lakásnak Is megfelelő eladó. SústógyógryfQrdőn közvetlenül a tó mellett S673 négyszögöl föld kisebb parcellákban Is eladó. Értekezni lehet Irodaház, III. emelet, vagy Sóstó­___________ LAKÁSCSERE Elcserélném Budapest mellett, Ssőd- ligeten. fővasiítvonalon. Duna mentén lévő 2 szoba-konyliós lakásomat ha­sonló kertes lakással Kisvárdán. Ér­deklődni: Babus Gyula Sződliget, Attila u, 8. 150-es Zetka most generálozva tel­jesen új állapotban eladó. Vöröshad­sereg u. 18. Jáwa-robo?ó kismotor eladó. Ér­deklődni Dimitrov (Debreceni) utca 1. Eladó 150-es Zetka. Érdeklődni Széchenyi utca X. Házfelügyelőnél. ötezret futott zöld Pannónia motor oldakocsival eladó. Dr. Fiamis Nyír­telek. Jó állapotban lévő fűszerbolti be­rendezést keresünk megvételre. De- mecser és Vidéke Körzeti Földműves- szövetkezet. EGYÉB Kutak készítését, javítását vállalja Endresz kútmester. Nyíregyháza, Kos­suth utca 32. Telefon: 10—33. Autó-, kerékpárgumik javítását szakszerűen végzi Krizán gumijavító Dózsa György utca 29. A Minőségi Cipőipari Vállalat mérték után megrendelt cipők elkészítését 10 napos határidőre vállalja. Gumi- és bőrtalpas cipőd* mindenféle javításának határideje 3 nap. Felvevőhelyek: Mértékes cipő: Zrínyi Ilona utca 4. szám. Dózsa Györgv út 1. szám. Javí­tások felvétele: Zrínyi Ilona u. 4. Dózsa György u. 1. Bocskai utca 16. Dimitrov utca 74. KERTÉSZEK FIGYELEM! Növényszaporítóláda darabonként 5.51 forintos árban kapható » Keletmagyarországi Faipari Váll. - ’ latnál Nyíregyháza, Vöröshadsereg í út 60. ADAS — VETEL Puch S/4 250 köbcentis generálódott motor oldalkocsival, vagy anélkül el­adó Búj. Jókai út 1. szám. KELETMAGYAROKSZAG Szerkeszti' t szerkesztőbizottság. Felelős kiadói az MSZMP megye] bizottsága és a megyei tanács. Szerkesztoseg Nyíregyháza Sztálin tér 21. Tel.- 11-711. 71. 7«. Kiadóhivatal: Zsdánov utca L reieton: so-eo. Nyíregyházi Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza Dózsa György utca I, A lapot előfizetésben és árusításban a Szabolps-Szatmár megyei postahiva­talok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija egy hóra 11.— forint. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. MOZIK MŰSORA BÉKE-MOZI: Ég és föld, között. Szovjet film, a levegő hőseinek életéről. Előadások kezdete: du. fél 5, fél 7, fél 9 órakor. GORKIJ-MOZI: Két óceán titka. Színes szovjet film egy tenger­alattjáróról. Előadások kezdete 4, 8, 8 órákon MÓRICZ ZSIGMOND (SZAKSZERVEZETI) MOZI: Béke és ba­rátság. Ismeretterjesztő film. Előadás kezdete: fél 6. SZÉLESVÁSZNÚ MOZI: Trapéz. Amerikai film. SOS TŐI KF.RTMOZI: özönvíz előtt. 16 éven felülieknek. Franciá­éi asz film, Köziiletek figyelem! AV-50 típusú, 3 fázisú 220—380 voltos RÁDIÓ műsor SZERDA, JÜUU« 30. KOSSUTH-RADlO 8.10: Népszerű operarészletek. 9.09: Rádió szabadegyetem. 9.30: Magyar nóták. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 10.20: A vácrátóti botanikuskertben, 10.30: Kamarazene. 11.02" Népszená melódiák. 11.40: Az OKISZ Erkel Fc- renc együttes kórusa énekel. 12. Tánczené. 13.00: Lányok, asszonyok..' 13.15: Operettrészletek. 13.40: Halotti beszéd. Elbeszélés. 14.00: Kóczé Gyula és zenekara játszik. 14.40: Ifjúsági műsor. 15.04: A Gyermekrádió műso­ra. 15.23: Spanyol dalok. 15.45: Vála­szolunk hallgatóinknak. 18.10: Napi­renden... 18.15: Szív küldi... 17.20: Táncdaiok. 18.10: Mark Rejzen opera­áriakat énekel. 18.45: Riportmüsor. 19.00: Hanglemezparádé. 19.30: Gyer­meknevelés. 20.23: A vllÚKrodaloni! humora. 21.10: Európa hangvexseny-j termeiből. 23.32: Tánczene. 0.10: Ver­ses. zenés összeállítás petöfi-kadio­14.20: A Gyermekrádió műsora. 14.40: Kutyabaratok ötperce. 14.45: Zenekari hangverseny. 18.00: Szóra­koztató muzsika. 16.30: Tompa Mihály" verseiből. 16.43: Operakórusok. 17.20: A Rádió zenés ajándekmüsora az Üze­mi dolgozóknak. 13.20: Fürge ha:ak, jó halászok. 18,50: A Gyermekrádió műsora. 19.05: Az Ií'úsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Debussy: Egy faun délutánja. 20.00: Farkas Ilorka énekel. 20 40: Falurádió. 21.05: N pda-, lók. 21.45: Riportmüsor. 22.00: Tanc­zene. CSÜTÖRTÖK, JULIUS 31. KOSSUTH-RADIO 8.10: Könnyű muzsika. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Az Ifjúsági Rádió ! műsora. 9.40: Tömegdalok. 10.10: U] ; hajtás. 10.40: Kőrössy Marienne éne- , kel. 11.00: Fény az éjszakában. 11.20: [Népdalok. 12.10: Népszerű melódiák.: >13.00: Napóleon. Elbeszélés. 13.12:, ; Operarészletek. 14.20: Egy falu — egy, ■ nóta. 14.50: A vasutas szakszervezet' .énekkara énekel. 15.10: Fiatalok sakk­iskolája. 15.20: Gyermekrádió műso­> ra. 15.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. ! 10.10: Rosetta Ferlito énekel. 16.50: • A Rádió Ipari rovata Jelenti. 17.10: I Tréfás magyar népdalok. 17.30: A > mosoly országa. Részletek Lehár dal­játékéból. 18.15: Tánczene. 18.45: Tu­dományos híradó. 19.00: Két francia , dal. 19.07: BCldogságfelelős. 21.42: I Liszt zongoraművek. 22.20: Régi ma-' i gyár táncok. 22.40: Kamarazene. 23.40 r ! Ken Griffin orgonái. o.lO: Népek ze­> né je. PETŐFI RADIO 14.20: Tánczene. 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. 13.30: Leo Delibes: műveiből. 16.20: Az apostol Petőfi! elbeszélő költeménye. 16.40: Fiatalok! zenei újságja. 17.10: Barátság, amely! felemeli a népeket. 17.25: zenekari! hangverseny. 10.10: A Gyermekrádiú; műsora. 18.30: Régi magyar operettek-1 bői. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. 19.15: Válaszolunk hall­gatóinknak. 19.45: Egy nap az Üdülő­ben. 20.00: Népek zenéje. 20.40: Falu­rádió. 21.03: Tánezene. 21.50: Porból fémtárgyak. Előadás. 22.00: opera-, részletek. 22.45: Migjeni albán költs versel. ÉRTESÍTJÜK ; a teher- és személygépkocsi ‘ üzemben tartókat, hogy a :Va§- és Fémipari KTSz. gépkocsi és motorkerékpár szervizt indított be a ZSDÁNOV UTCA 94. SZ. ALATT A service mellett féderjaví­tást is vállalunk. VÁLLALATOK a servicére SZERZŐDÉST KÖTHETNEK! A Nyíregyházi Textilruházati KTSZ férfi fehérnemű KÉSZÍTÉSÉT, valamint JAVÍTÁSÁT vállalja. Felvevőhely: Nyíregyházi Textil- ruházati KTSZ Ruházati Boltja ! Kossuth tér (Tanács épület). 500 mm szárnyátmérőjű Yeniilliller ismét kapható a SZABOLCS MEGYEI VAS- ÉS MŰSZAKI NAGYKERESKEDELMI VÁLLALATNÁL. Jön! n Jön!! „Budapest“ nagycirkusz 1958. évi teljes új műsorával NYÍREGYHÁZÁN AUGUSZTUS 2—6-10 VILÁGVÁROSI ATTRAKCIÓK !

Next

/
Oldalképek
Tartalom