Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-27 / 176. szám
4 RFLFTM AGYARORSZÁG 1958. JŰLIUS n, VASÄRNAp VITAZÁRÓ „A régi, úrjogi álláspontot gyökerestől ki kell irtani .. Elmúlt már egy hete, hogy lapunk hasábjain a női egyenjogúságról vitatkoznak az olvasók. A szerkesztőség azért adott helyet e vitának, hogy az alkotmányban előírt egyenjogúsági törvénynek segítsen érvényt szerezni az élet minden területén. A mai életünk azt mutatta a szerkesztőségnek: a nő egyenjogú a férfival a törvény előtt, az államban, a társadalmi életben, de korántsem egyenjogú még a családban. A régi nézetek, az öröklött szokások, előítéletek emelnek gátat, akadályt a proletárdiktatúra által biztosított női egyenjogúság teljes megvalósulása elé. Be kell azt is vallani, hogy sok esetben maguk a nők — felvilágosulatlan- ságból, maradiságból stb. — sem harcolnak eléggé teljes felszabadulásukért, Még pártszervezeteink közt is akadnak olyanok, amelyek a nők ilyen értelmű öntudatra ébresztését, az egyenjogúság magyarázását, az asszonyok forradalmasítását csupán a nők és a Nőtanács feladatának tartják. Ma még a különben talpig becsületes, szocializmusért dolgozó, harcoló férfiak közt is sokan vannak olyanok, akik — Lenin szavaival élve — „nyugodtan nézik, hogyan mennek tönkre a nők a kicsinyes, egyhangú, erőt és időt emésztő háztartási munkában, amelytől szellemi és érzésviláguk szűk és fénytelen, akaratuk béna lesz...” E tényeket látva a szereksztőség szükségesnek tartotta helyet biztosítani a vitának. világi és egyházi törvényekben megtartsa a férfiakat és nőket. A nő kétszeres elnyomást szenvedett: először úgy, mint proletár, másodszor úgy, mint nő. M agyarországon a kommu- ^ 1 nisták és pártjuk hirdette meg először a nők felszabadításának gondolatát. A proletár- diktatúra győzelme pedig alkotmányban, törvényesen biztosítja, gazdaságilag lehetővé teszi a nők egyenjogúságát. Ezzel tehát mindent megtesz azért, hogy a nők jobbágysága megszűnjék. Megnyíltak az iskolák, a tudományok, a parlament, az állam- igazgatási szervek, a művészetek kapui a nők előtt. A nőknek tehát — Lenin szavai szerint — „Tudniuk kell, hogy mit jelent számukra a proletárdiktatúra: teljes egyenjogúságot a férfiakkal a törvény előtt és a gyakorlatban, a családba^ az államban, a társadalomban...” Vagyis: a nő társadalmilag és gazdaságilag független, a férfinak egyenlő társa, maga tartja kezében sorsa irányítását, ugyanolyan nevelésben részesül, mint a férfi —. kivéve azokat az eltéréseket, amelyek nemi különbségéből adódnak —, testi és szellemi erőit és képességeit megfelelően kifejtheti és fejlesztheti, az élet azon területén tevékenykedhet, amely megfelel kívánságainak, hajlamainak, adottságainak és munkáját a férfival egyenlő feltételek mellett végezheti. IT nnek tudható be, hogy a felszabadulás óta az élet minden területén, minden íog- lalkazásban megnőtt a nők száma. Közülük számtalan emelkedett kiválóságig. Hogy a női nagy emberek száma még nem egyenlő a férfiakéval, az csupán annak tudható be, hogy tíz egynéhány év alatt nem pótolhatták — még a legjobb körülmények között sem — az évszázados elnyomásból adódó mulasztásokat. Másrészt gátolták és még sok családban ma is gátolják, megkötik a nőt a régi, idejétmúlt nézetek. A párt és a kormány azonban törvényeken, felvilágosító munkán keresztül követi Lenin tanítását: „A régi, úr jogi álláspontot gyökerestől ki kell irtani...” A nők teljes felszabadítása érdekében agitációt, nevelőmunkát végez, hogy a nőket öntudatra ébressze, forradalmasítsa ebben a tekintetben is. (Ezt a a célt tűzte maga elé a szerkesztőség is a női egyenjogúságról szóló vitájával.) |-l elytelen volna arra gondolA ni, hogy ez a vita mindent megoldott, vagy a nők egyenjogúsága ezzel el van intézve. Nem! Sokat kell még tenni, sokat kell még vitatkozni, ha nem is a sajtó nyilvánosságával, de férj és feleség egymásközti beszélgetésével, a különféle szerveknek pedig a maguk területén, sajátos teendőik jó végzésével, a nők szervezésével, mozgósításával. Az ilyen tevékenység, a gyakorlat a nők egyenjogúságáért való munka során új utakra, új módszerekre fog vezetni. Vitazáróul annyit, a nők véssék eszükbe és sohse feledjék el Lenin szavait: „Mi, mint forradalmárok, felhívjuk a nőket, hogy mint egyenjogú emberek, dolgozzanak velünk együtt..."! Szerkesztőség. Emlékezés egy tanítóra 1920 július 27-én ítéletet hirdetett „a magyar állam nevében” a nyíregyházi királyi törvényszék. Egy nagykallói tanító — Szabó Antal — állt az ellenforradalmi bírák előtt. Mi volt a bűne? Szabó Antal Hajdúszoboszlón született, kisparaszt család gyermeke volt. A tanítóképző elvégzése után Nagykálióban választották meg tanítónak a református egyház iskolájához. Ott tanított a századfordulótól egészen 1937-ig, haláláig. Munkájában a nép szeretete vezérelte. Az első világháború döbbentette rá, hogy nem jó az a társadalmi berendezkedés, ami az országban van. Megismerkedett a szocializmus eszméivel is és résztvett a Tanácsköztársaság előkészítésében. S miért állt bíróság elé? A bírósági ítélet vádpontja így hangzik: „Bűnösnek mondja ki egy rendbeli izgatás vétségében, melyet úgy követett el, hogy 1918 március közepe táján, tehát a háború idején, —közelebbről meg nem határozható napon — Kállósem- jénben tartott népgyűlésen nyilvánosan mondott beszédében használt ezen kijelentéseket: — „Én sem születtem paplanos ágyban, hanem szegény sorban, nekem is feltörte a kapa a kezemet, de igyekeztem tanulni, így jutottam oda, ahoi most vagyok, ha azonban urak nem lettek volna, magasabb pozíciót is elérhettem volna, de az urak meggátolták a haladásomat, a rövid nadrágú dzsentrik gyűlölik a parasztot, félnek tőle, nehogy hozzáérjenek, mert bepiszkolják a ruhájukat. Ne hallgassatok a papokra;— a társadalomnak vagyontalan szegény osztályát a földesurak és papi osztálya ellen a Tanács- köztársaság megalapítása érdekében gyűlöletre izgatta.” Ez a tárgyalás már a románok által való elhurcolás és megbotozás után történt. Szabó Antal a Tanácsköztársaság idején részt vett az államosításokban, a direktóriumnak az Elmegyógyintézetben tartott gyűlésén már intézkedett a földosztásról is. A Gödény patikát már felleltározták, hogy köztulajdonba vegyék. Rövid idő a történelem távlatában a Tanácsköztársaság élete, de ez idő alatt nagy dolgokat tett és voltak bátor harcosai a szocializmus eszméinek. Ilyen volt Szabó Antal tanító is. Szabados József tanár, Nagykálló. NINCS SZÜKSÉG TUDÁSRA? A vitázók lényegében Nagy ™ Bélával vitáztak. Jogosan! Nagy Béla vitaindító levelében oly maradi, sőt káros nézeteknek adott hangot, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni. A beérkezett levelekből azonban az is kiderült, hogy Nagy Béla nem egyedüli képviselője az ilyen nézeteknek és ma még bőven akadnak olyan családok, ahol a nő ki van téve férje uralkodásának, szeszélyének, dühének, haragjának. És még több az olyan családok száma, ahol az asszony a háztartás, a napi ezernyi aprómunka áldozata. Különösen a férfilevelek mutattak rá arra, hogy — Lenin szavai szerint — sok férfi nem gondolt eddig még arra: „...mennyi gondot és bajt, menynyi terhet vehetne le felesége válláról, ha ő is segítene a női munkában.” De nem teszik ezt, mert ez ellenkezik a férfiméltósággal. Ebből tehát látnunk kell, hogy a férfi régi úrjoga sok családban rejtve ma is él. ' I’ udnunk kell azonban azt is, hogy a maradi nézetek és általában a nők háttérbe szorítása a letűnt burzsoá világból maradt itt, és arra az időre mutat, húz vissza, amikor a nő másodrendű lény volt a társadalomban. — Ismert dolog, hogy az asszony elhanyagolható valami volt, akinek minden esetben ura és pa- rancsolója a férfi. Ezt az igazságtalan állapotot az uralkodó osztály törvényesítette, az egyház „istentől valónak“ tartotta és megszentelte. A templomi es- ketések alkalmával még ma is „engedelmességet” fogad a nő az „urának”. A régi rend mindent megtett, hogy e szokásokban, A MINAP a Szabolcsi Tanító című régi közművelődési folyóirat felszabadulás előtti számait lapozgatva, valósággal megdöbbentett az az ideológiai szol- gaiság, amellyel a pedagógia kiszolgálta a fasiszta földesúri, kapitalista Magyarország uralkodó osztályát. S rögtön arra gondoltam, hogy a restaurátorok és reformisták miféle jogon „bírálták" a szocializmust pártoló pedagógiát, milyen jogon követelték a „politikamentes” oktatást, amikor ők annakidején ugyancsak belevitték a fasiszta politikát nemcsak a történelem, a magyar nyelv tanításaiba, hanem még a természetrajzba, a biológiába is?! Ismeretes, hogy Horthyék kultuszminisztere, Klébelsberg Kúnó gróf a harmincas években hirdette meg az új tantervet, amely a magyar pedagógiát teljesen a fasizmus szolgálatába állította. Az új tanterv, az „új iskola" célját így fogalmazták meg az 1931. december 2-án tartott Szabolcsvármegyei Általános Tanítóegylet-i közgyűlésen: „ ... nem tudományra, hanem készségek elsajátítására van szükség... mi nem tudós embereket, hanem jóérzésű és akarat- erős magyarokat akarunk nevelni ...” NINCS SZÜKSÉG tehát tudásra! Isten őrizz attól, hogy Horthy iskolái értelmes, művelt polgárokat neveljenek! A „készségeket” kell elsajátítani — ez volt az új tanterv célkitűzése. A Horthy-rendsser Nos, milyen készségekre gondolt ez a tanügyi reform? Az újság egy másik számában Bertók László gulácsi református igazgató kifejti, hogy a tanítás, nevelés elsődleges célja a sovinizmus, nacionalizmus, irredentizmus felszítása a legnagyobb hőfokra s e tekintetben nem elégszik meg a „Nagy- Magyarország” követelésvel, hanem egyenesen a „Nagy hun birodalom” legfasisztább követelését állíttatja a történelemtanítás központjába. A LAP TOVÁBBI számaiban kidolgozott példákat közöl az új tantervi tanítások gyakorlati megvalósítására. Az 1931. áprilisi szám dr. Tesléry Károly tan- felügyelő rovatvezetésével fö!d- razjtanítási vázlatot közöl. Ez a vázlat nem riad vissza attól, hogy a szomszéd népeket a legundorítóbb módon gyalázza. Az oláhokat egész Európa legműveletlenebb népének nevezi, ahol „nemzeti sajátosság” a lopás és részegeskedés. Énekórái vázlatban a Legyen úgy, mint régen volt... Című irredenta dal tanításához a rovat vezetője a következő történet elmesélését javasolja az I—II. osztályos gyerekeknek, tehát 6—7 éves kicsinyeknek: Az egyik erdélyi faluban még a háború előtt egy magyar gyereknek nem köszöntek az o’áh legények. A gyerek éppen bigézett s nem volt rest, nekiesett a románoknak és „Tó- gyernek kiütöttem a balszemét és Juonnak meg az arcát lyukasztottam keresztül. Látom, hogy arcotok pírban ég, szemeiskolapolitikájárói tek fénylik, mintha mondani akarnátok: Jól tette!...” — írja a tantervi vázlat szövege. FELHÁBORÍTÓ ez a mérhetetlen elvakultság, ahogy más népek, emberek gyűlöletére, gyilkolására tanította ez az embertelen, teljesen antihumánus pedagógia már a kicsi gyerekeket is! Az 1935. júniusi szám gyakorlati módszert közöl az „élet és iskola” közötti kapcsolat elmélyítésére. A cikk ezt írja: „Osztályomban a kihallgatásokat léptettem életbe. Mit olvastak tegnap szüleid az újságból? Mit tudunk a rádióból? — hangzanak kérdéseim a reggeli éneklés és imádkozás után. „Meggyilkolták Sándor szerb királyt. — Ma találkozik Gömbös és Mussolini” — ezek a megbeszélések jó gyümölcsöket teremtek. A világeseményeket mindig vonatkoztatjuk saját helyzetünkre, hazánkra. Semmi sem nyújtott ez évben ennél jobb alkalmat az irredentizmus állandó ébrentartására.” I.AM MILYEN IS VOLT az a „politikamentes" iskola a Hor- thy-időszakban, amelyet oly gyakran idézgettek a reformisták és restaurátorok az ellen- forradalom előtt és alatt! Természetesen az új tanterv más készségek elsajátítására is ösztönzött. A „jó hazafinak” — „a jóérzésű és akaraterős magyarnak” nemcsak általában kellett szolgálnia az uralkodó osztály nagy célkitűzéseit, hanem egyenként is engedelmeskedni kellett az egyes uraknak. Az 1932. februári szám alkotmánytani tanítási vázlatot közöl, amelyben részletesen foglalkozik a cseléd* kötelességeivel. Többek között ezt mondja: „Tehát mi a cseléd kötelessége? Hogy a vállalt munkáját híven és pontosan teljesítse, ha kárt tesz, gazdájának megtérítse”. Majd az alkotmány nagyobb dicsőségére egy cselédkönykivál- tási párbeszédet játszat meg a vázlat a főszolgabíró és a cse- lédjelölt között, így: „Főszolgabíró úr, egy cselédkönyvre volna szükségem, méltóztassék azt részemre kiállítani. — Kinek hívnak? — Nagy Józsefnek. — Hol születtél?...” Ebből a párbeszédből világosan kiderül, hogy a két ember között a viszony csak „méltóztasson” és „te” lehet az ősi alkoimáry szerint... MINDEZ CSAK NÉHÁNY példa volt. De talán elég arra, hogy emlékeztessünk a Horthy- rendszer iskoláira, a magyar úri uralkodó osztály által követelt pedagógiára, „új” tanítási reformjára. Minden esetre ez a cikk egy laikus elevenítése s ez a laikus az elmúlt évek tapasztalataira és vitáira emlékezve nem tartaná rossznak, ha a pedagógus szak- szervezet, illetékes felsőbb szervek a fiatal tanító, tanár-nemzedék előtt rendszeres, szemléletes előadásokban lepleznék le a magyar fasizmus iskolapolitikáját. Sőt, a szülőket sem ártana az elmúlt idők nevelési szellemére emlékeztetni, amely épp oly embertelen és erkölcstelen volt, mint maga a kor, a rendszer, S. I.
