Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-27 / 176. szám
2 KELETMAGYARORSZÄG 1958. JÜUPS g?, VASARWAfj A NYÍRLUGOSIAK RECEPTJE A PÄRT ÉPÍTÉSE állandó feladat. Az viszont nem mindegy, hogyan, milyen mr>o szerek Kel végezzük ezt. A hogyannal még mindig baj van. Különösen probléma ez falusi párt-alapszerveze- teinknél, ahol a párthoz közelálló, a vele szimpatizáló egyénileg dolgozó parasztokat nem küldhetik a szakszervezetbe, ifjúsági szövetségbe dolgozni, hogy azutan felvegyék a tagjelöltek sorába; természetesen, ha kérik ezt, TEHAT FELTÉTLENÜL szükséges megtalálni a módot arra, hogyan kell foglalkozni a kommunistákkal szimpatizáló dolgozó parasztokkal, hogy belőlük kommunistákat nevelve javítsuk falun a párt összetételét, amely igen fontos teendő. Ez falusi párt-alap- szervezeteink vezetőségein és tagjain áll, vagy bukik. Emberek tagjelöltekké való nevelése — gonu a pártszervezeteknél. Nem találják meg a hogyanját. A régi, sokszor hibás módszerekhez nem akarnak nyúlni, új, kikristályosodott recept pedig nincs erre. De nem is lehet adni. A nyírlugosiak példája azonban támaszpontul szolgálhat. Tanulhatnak belőle a pártszervezetek és ott ahol úgy látják, hogy helyes, alkalmazzák. NÉZZÜK, HOGYAN NEVELNEK tagjelölteket Nyírlugason. A kommunisták között már korábban felmerült, hogy javítani ,kell a pártszervezet összetételét, »mert sok az alkalmazott. Ez év láprilisában a taggyűlésen úgy határoztak, hogy rendszeresen foglalkoznak a szimpatizálókkal, a [párthoz közelálló dolgozó parasztokkal. Csa azt kellett eldönteni, hogyan? Sokat töprengett ezen a »vezetőség, Zsadányi István párt- rtitkárral az élén. Ügy döntöttek, ihogy havonta egyszer esti beszélgetésre hívják a párthelyiségbe azokat a dolgozó parasztokat (akikről tudják, hogy vonzódnak a kommunistákhoz, az eszméhez. Természetesen előzőleg megnézitek, kik jöjjenek az ilyen megbeszélésekre. Az első baráti össze- (jövetelen tíz-tizenkót dolgozó pa- , raszt vett részt. Zsadányi elvtárs, »aki a beszélgetést vezette, ezeken ja havonta megtartott tanácskozásokon beszélt a párt politikájáról, célkitűzéseiről. SZOBA KERÜLT a község jo- néhány problémája is. A párton- kívüliek elmondták véleményüket a kommunisták munkájáról. Ahogy a beszélgetések ismétlődtek, úgy kerültek közelebb egymáshoz kommunisták és párton- kívüliek. Lehetett látni, melyik dolgozó paraszt hogyan vélekedik erről vagy arról a kérdésről. A mélyülő barátság bátrabb vitát eredményezett és a pártszervezet vezetősége már rátérhetett olyan kérdésekre is, hogyan dolgozik a pártszervezet, milyen a vezetés, hogyan döntenek fontc«, a községet érintő kérdésekben. Ismertették a pártszervezet felépítését, munkáját stb. Nem a mindenáron való meggyőzés volt a cél, hanem az emberek nevelése, közelebb hozataluk a párthoz. És ez — ha kezdetiek is az eredmények — sikerült. Ma már a szépen berendezett, tiszta pártházban otthonosan mozognak a pártonkívüli dolgozó parasztok és több közülük kérte felvételét a pártba. EZZEL A MÓDSZERREL nemcsak azt érte el a pártszervezet, hogy Kalló István és Milcáczó János egyénileg dolgozó parasztokkal, valamint Babály Sándor, Szabály György és Györgyné pedagógusokkal erősödött a pártszervezet, hanem azt is, hogy tovább javult a tömegkapcsolat. Hiszen rajtuk kívül még tizenöt-húsz egyénileg dolgozó paraszt tudatta és tudatja velük: mivel foglalkoznak a falu dolgozói, és így a problémákra Időben választ tudnak adni a kommunisták. Sok pártszervezetnél az a hiba, hogy a tagjelölteknek nem adnak munkát, nem foglalkoznak velük. A nyírlugosiak már az esti beszélgetések alkalmával elláttak kisebb megbízatásokkal dolgozókat, köztük a jövő tagjelölt jelt. Amikor pedig ezek valóban tagjelöltek lettek és látták azt, melyik elvtárs mire képes, milyen munka elvégzéséhez van kedve, ezek figyelembevételével határozták meg velük együtt, hogy milyen pártmunkát végezzenek. Babály elvtárs így foglalkozik sikeresen az úttörőkkel, a kiszesekkel és az MHS-alapszervezettel. A dolgozó paraszt tagjelölteknek — Kálónak és Mikáczónak — azt a feladatot adták, hogy lakóterületükön szervezzenek társadalmi munkát az iskola és az óvoda építéséhez. Az a terve most a vezetőségnek, hogy a tagjelölteket külön, rendszeresen összehívja és alaposabban ismerteti velük a? párt szervezeti szabályzatát, azo-| kát a követelményeket, hogyan? éljen, dolgozzék és viselkedjék? egy tagjelölt. | NAGYON FONTOS, hogy a fe-| lelősségérzetet növeljük a Párttagjelöltjeiben. A lugosi pártvezetőség helyesen cselekszik, mikor egy-egy vezetőségi ülésre tagjelölteket hív meg. Itt számon- icéri a pártmunkát és újabb feladatokkal bízza meg őket. A megbeszélések során szóba kerülnek az elvtársak jó és rossz tulajdonságai is. És figyelmeztetik őket a hibákra, mint azt Kökényesdi j Nándorral is tették. A párt Uj j fiatal erőivel való törődés ered- $ menyes. Hiszen edzeni kell a tagjelölteket, felkészíteni őket arra, hogy méltó tagjaivá váljanak a pártnak; Nyírlugoson az esti beszélgető-» sek, amelyeket a párthoz közel-1 állókkal, a szimpatizálókkal foly- J tatnak, beváltak. Nemcsak a párti összetételének javítása szempont-1 jából mutatkozik pozitív hatás,* hanem az agitációs munkában is. Hiszen a párt álláspontjának szilárd hirdetőivé válnak idővel azok az egyénileg dolgozó parasztok, akik a pártszervezet által tartott tanácskozásokon részt vesznek; A megnövekedett feladatok alaposabb, elemzőbb pártmunkát kö-, vetelnek meg a falusi pártvezető-? Bégektől. Helyesen tervezi például azt is a vezetőség, hogy minden vezetőségi tag ismerje a ma zajló fontos nemzetközi eseményeket. Ügy gondolom, jó lenne ezt a módszert alkalmazni az esti be-1 szélgetéseken is, hisz a szimpati-* zálók látókörét, a tagjelöltek kép-S zettségét és tájékozottságát fokoz-? nák vele. A NYÍRLUGOSIAK „receptje“ bevált Helyes volna, ha párt- alapszervezeteink követnék e példát és olyan gonddal foglalkoznának mindenütt az emberek nevelésével, a párt összetételének javításával, mint Nyírlugoson. (F. K.) Hány igazgató, főkönyvelő hivatalvezető, vagy szakszervezeti vezető nézi meg azt, hogy munkaidő után egyes dolgozók miért maradnak ott az üzemben, a boltban, az irodában? Miért nem mennek haza a többiekkel egyidőben ezek a dolgozók is? S vajon hányán veszik kézbe a jelenléti íveket olyan céllal, hogy megvizsgálják: kik, miért túlóráztak? Hány helyen honosodott meg a túlórák utólagos engedélyezése és igazolása? És hány helyen veszik közömbösen a fekete túlórázást!? Ezekre a kérdésekre maguknak válaszoljanak az illetékesek. Azért maguknak, mert hivatalosan mindig tudnak magyarázatot adni, meg tudják indokolni, hogy miért nem tartották be a pénzgazdálkodási tervben szereplő túlóra-keretet. S ha a fekete túlórázásokról van szó, nem ismerik el, hiszen az ilyesmi rendszerint a munka szervezetlenségét takargatja. A KPDSZ megyei bizottsága például megvizsgálta, hogy a kereskedelmi vállalatoknál ml a helyzet a túlórák terén és megállapította, hogy általában mindenütt túllépték a félévi túlórakereteket. Az indokot a legtöbb helyen szépen meg tudták fogalmazni. A Tüzépnél például a tervben szereplő 34 600 forint helyett 84 300 forintot fizettek ki túlórázásért. Az indok; éjjel és vasárnap kellett kirakni a tüzelőszert a vagonokból. A vasúttal jobban egybehangolt, tervszerű munkával, a brigádok átcsoportosításával, a várakozási idők lecsökkentésével el lehetett volna kerülni az ilyen eseteket: A Vendéglátóipari Vállalatnál, a Kiskernél, az fmsz. boltoknál és másutt is jobban szervezett munkával lehet elkerülni a túlórázásokat.. Például meg lehetne szervezni az áruszállítást úgy, hogy ne záróra után érkezzen a boltba az áru stb. Különösen aa fmsz-boltokban gyakori a fekete túlórázás. Szinte megkövetelik, hogy a dolgozók néha vasárnap is bemenjenek a raktárt rendezni és egyéb munkákat végezni. Az adminisztratív munkakörben dolgozók hivatalos idő utánj munkáját „csúsztatva”, más időpontban egyenlítik ki, de sok-1 szór nem biztosítják a dolgozónak, hogy a túlórák miatt összegyűlt szabadnapokat kivegyék. „Nincs rá lehetőség" — mondják erre a főkönyvelők, pedig az adminisztráció jobb megszervezésével, a munkaköri túlterheltségek megvizsgálásával segíteni tudnának a bajokon. Az ipari vállalatoknál is hasznos lenne megvizsgálni a szak-1 szervezetnek, hogy miért van szükség túlóráztatásokra, főleg a fekete túlórákra. Bizony, sokszor elhangzik az üzemekben olyan kijelentés, hogy „túlórára nincs pénz, de a munkát meg kell esi-' nálni”. S a dolgozónak, ha tét-' szik, ha nem, ott kell maradni! túlórázni. Vajon Ilyen helyen a szakszervezet megvizsgálja-e a túlórázás okát? Ha eddig elkerülte a figyelmet, ezután ne nézzék el szó nélkül az ilyesmit,1 mert a túlórázások mögött meg fogják találni a szervezetlensé- séget, amin lehet javítani. A takarékossághoz tartozik aa is, hogy jobb munkaszervezéssel kiküszöböljük a túlóráztatást.» Sok tíz és százezer forint megtaJ karítását jelentheti ez egy-egy vállalatnál, és ezzel is több fog majd jutni a nyereségosztásra, s a dolgozók is jobb kedvvel fogják végezni a munkát. Részletek a megyei tanács pályázatára beérkezett írásból. A pályázatot termelőszövetkezeti mozgalmunk tizedik évfordulója alkalmából írták ki. (Második folytatás.) A negyedik hét utolsó napján, szombaton végeztek a búza és a rozs aratásával. Jött ismét az intéző. Végignézett a végtelen hosszúnak tűnő búza- kereszt-sorokon. Aztán felült a taligára. Szólt az embereknek, hogy menjenek utána. Nem tudták elképzelni, mit akar, hova akarja vinni őket. A taligával egy nagy dombra hajtott. A domb tetején megállította lovát. Megvárta, míg az aratók megérkeznek. S mikor már mindnyájan ott voltak, megszólalt. — A keperészt itt adjuk ki — mondta, s elindult, hogy megszámolja kinek hány kereszt jár. — Intéző úr, nem lehetne ott, sorba, ahogy arattunk? — kérdezte egy vászon* inges kaszás. — A báró úr így rendelkezett... Kiszámolta a kereszteket. Azokat külön hordták. Ott, ahol dúsabb volt a kalász több a szem benne, megadott holdja 8 mázsát. A dombon meg olyan silány volt a termés, hogy rossz volt nézni. Alig volt abban szem. Arasznyi volt a szalmája is. De a báró úr így rendelkezett ... — Lehet vágni a zabot is — mutatott a hatalmas tábla zab felé az intéző. A kaszások összenéztek. — A zabot is? — kérdezték. — Igen. Mit néznek rám, mint a barmok? Lóduljanak. — Csak hát... az nem olyan, mint a búza. összekuszálódott. A földön hever minden szál. — Talán csak nem azt akarják mondani, hogy a zabot nem vágják le? — villant meg az intéző szeme. — Dehogy mondjuk, intéző úr — szólt az idősebbik Veszprémi. — Csak azt akarjuk mondani, hogy azt nem vághassuk tizennegyedébe, mert nem lehet abból három napig sem keresni egy keresztre valót. — Hogyhogy... Mi az, hogy „azt akarjuk mondani”. Ki akarja?! Csak te! Vagy a többi is? — nézett végig az aratókon. — Jól mondja Veszprémi — merészkedett egy másik. — Szóval, nem hajlandók dolgozni! Elfelejtik, hogy a szerződésben az áll, hogy amíg vége nincs az aratásnak, kötelesek dolgozni? — Dolgozunk mi, csak ... — Mi az. hogy csak? — vágott Veszprémi szavaiba az intéző. — Az, hogy tizennegyedébe zabot nem vágunk! — lépett közelebb Veszprémi az intézőhöz s úgy nézett a szemébe, mint otthon, a Szamos partján ülve, a száguldó, szennyes örvényeket sodró vízre. — Majd meglátjuk! — így az intéző és elvágtatott. Az aratók elindultak vissza, szülőfalujukba, ■ Szamostatárfalvára. Gyalog. Ugyancsak kellett szedni a lábukat, hogy éjfél előtt hazaérjenek. Ütközben még egyszer megbeszélték: tizennégy edében nem vágnak zabot. Jóska, mikor közeledtek a faluhoz, gyorsabban szedte lábait. Arra gondolt, édesanyja túrósgaluskával várja, vagy kalácsot sütött, összefutott a nyál a szájában. Szinte érezte a jó túróscsusza ízét. Elfelejtett minden fáradtságot, a tarlót, a kévéket. Mindent. Csak a galuskára gondolt. Veszpréminét ágyban találták. Jóska odasimult édesanyjához. — Főzött galuskát? — kérdezte és lesütötte a szemét, mert már felnőttnek érezte magát, s mégis a hasával állt elő az anyjának. Az asszonynak valami furcsa érzés szorongatta a torkát. — Hogyne, kisfiam — dadogta. Hogyne főznék neked galuskát. Teszünk rá szép sárga túrót is, töpörtyűt, meg vajat is olvasztunk rá. Hisz’ megérdemled, kenyeret keresel már ... Folytatta volna még, de elfogta a sírás. Szive, torka összeszorult. Keserves zokogás rázta meg testét. — Édesanyám, ne sírjon már. Tessék már adni abból a galuskából — szólt a gyerek, s furcsán nézett zokogó anyjára. — Adok, fiam. hogyne adnék majd. Csak tudod ... — s mondta volna még, hogy miért nem adhat azonnal, de olyannyira elfogta a sírás, hogy Jóska kimondatlanul is megértette: nem volt liszt, meg túró, így hát nem tudott az édesanyja túróscsuszát főzni. Mire lefeküdtek, jóval elmúlt éjféL Alig, hogy letette a fejét apja rossz nagyujjasára, mindjárt mély álomba zu-1 hant. Édesanyja sírt, mert még tejet sem! tudott venni a krumplihoz... De azért! jó volt az is, mert megmelegítették. Jól megpirult. Aztán, hogy éhesek sem voltak már a nagy fáradtság, gyaloglás után, mindjárt elaludtak. Talán éppen arról álmodott Jóska, hogy édesanyja egy nagy tányér túróscsuszát helyez elébe, amikor hallja ám,, hogy valaki kegyetlenül veri a kis föld-| besüllyedt lakásuk utcai ablakát. Olyan; alacsony volt már az az ablak, hegy ha a» szomszéd kakasa véletlenül az ablak alá| tévedve elment az ablak alatt, olyan szépen látták bentről a farkából kiálló szép, hosszú, színes tollakat, hogy szinte öröm volt nézni. És most, éjfél után, alig, hogy álomra hajtották fejüket a négy heti kemény aratás, hosszú gyaloglás és sovány vacsora után, ezt a kis jó-i ságos, öreg ablakot olyan rettenetesen] veri valaki, hogy majd behullik az! üvegje. Édesapja felébredt. Meglepődött. Vajon kinek van kedve éjszakának idején ilyen furcsa tréfára? Vagy talán tűz ütött ki a faluban? Nyáron, a nagy melegben gyakran van ilyesmi. A sok szalmatetős ház kéményéből kipattanó szikra egy-kettőre lángra borította a száraz, el-J avult szalmát. Dehát tűz nem lehet, mert azt a harang félreverésével jelzik. Most meg nem verték félre a harangot. Akkor hát mi baj lehet? (Folytatjuk.) , | 'Tjálóvázlatu ? Nagy Tibort ÁRNYÉK ÉS FÉNY
