Kelet-Magyarország, 1958. június (15. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-15 / 140. szám
1958. JtlNirS 15, VASÁRNAP KELETIM AGYARORSZAG 3 Révben Idény-napközi otthont szerveznek Komorón A térdigérő napaforgó nyílegyenes sorokban fut, arra felfelé, ahol kövér búzatenger hintáztatja magát a széllel. A forgó között fonnyadt dudva jelzi, hogy nemrég nyeste el a tövét az éles kapa. A csuda- nagy, több holdas táblán egyetlen alak hajladozik. Egy asszony. Ap- rómintás fekete fejkendőjét mélyen lehúzza a szemére, így védi az erős fénytől. Inas, napégette, szikár karjaival kitartóan mozgatja a kapát s rendre marad mögötte az acat, meg a paréj. Ha nem •• árulkodnának a kendő alól előkahdikáló hófehér hajtincsek, bárki javakorabeli menyecskének nézné Jámbor Borbálát, aki a ke- mecsei Üj Barázda TSZ földjén egyedül kapálgat. Délidő van. Leülünk a mezők nótáját dúdolgató rezgőnyárfák árnyékában az árokpartra. Szemben velem Boriska néni, akinek egy andalgó bodzabokor hófehér virágkoszorúval terít sátrat a feje fölé. Fehér virág, fehér haj, szép fehér, hófehér élet. S lassan pereg a film és megelevenedik egy emberöltő. — Hatvanegy év telt el már fölöttem. Ebből tízet itt, a közösben töltöttem el. Alapító tagja vagyok én ennek a szövetkezetnek. Azelőtt, regen, míg még fiatalabb voltam, itt, a faluban, a földbirtokosoknál kapáltam, arattam, vagy dolgoztam a gyümölcsösben, szőlőben. öregségemben jobb sorsom volt az elmúlt években, mint akkor, fiatalon. Meg kellett keresni a mindennapira valót, mert egyedül álltam az életben. E " s míg az emlékek felbuzognak, kibontakozik egy átkos világ- tragédiája. Egy a számtalan közül. Boriska néni is volt szép és fiatal, ő is szeretett, nagy szerelemmel, de az az átkozott vagyon ... Az anyja elmarta őket egymástól, hogy gazdaghoz, földeshez menjen. És ő nem hajlott a pénz szavára, mert az a hajdani Boriska még mindig azt szereti, akitől elválasztották. Ezért élte le az életének szebbik felét egyedül, társ- talanul, otthontalanul. Jól maga mögött hagyta már élete delelöjét, amikor alakítgatni kezdték a szövetkezetét. — Bemegyek én oda — gondolta. Eldolgozgatok, míg. a kapát bírom, csak lesz mit ennem. És ment, és megélt. Szinte újraélte önmagát az emberek között. A fiatalság is más, gondtalanabb. Jó látni, hogy két Boriska néni. szerelmes összedugja a fejét és most már csak ritkán tolakszik közéjük az a rém, ami ót egész életén elkíséri. Teltek az évek gonddal, bajjal, reménységgel. Boriska néni minden tavaszon kezébe vette a szerszámot, és minden , ősszel elégedetten csukta be a kamra ajtaját. Tavaly, amikor a hatvanat taposta, 220 munkaegységet gyűjtött s meghaladta a 15 ezer forint jövedelme. E zen a tavaszon egyre többet emlegették, hogy mégiscsak meg lesz az a nyugdíj. Hitték is, nem is. Négyen is voltak öregek, akik számításba jöhettek és ő volt az egyedüli nő közöttük. Már egészen megfeledkezett az egészről, amikor mondják, hogy menjen csak a postára, mert pénz miatt hivatják. — Jaj, lelkem, hát mégiscsak igaz!? — kiáltott fel, amikor megtudta, hogy miről van szó. S szégyen ide, vagy oda, annyira erőt vett rajta a gyengeség, hogy könnyeivel áztatta a suhogó bankókat, míg a kezébe számolták. Ez bizony valóság volt. De az is igaz, hogy másnap reggel Boriska néni csakúgy kiállt. a maga területére, mint máskor. — Hát hogyne! Csak nem fogom ölbetenni a kezein! Avval is többre jutnak, amit én megcsinálok. Az ilyen embernek már betegség az, ha tétlenkedik. Addig él az ember, míg dolgozhat. — Szép kielégítés ez . T- tér vissza a nyugdíhoz. — 1890 forintot kaptam visszamenőleg. Egy hónapra 315 forint jut. Ehhez a 80 munkaegység jóváírása évente, meg a kis háztáji. Amikor bírom, hát kihoz a vérem ide is, kapál- gatok. Az idén még szeretném, ha az én parcelláim nem maradnának el a többié mellett. L assan befejezzük a ma- gunkszabta ebédidőt. Az emlékezés terített asztaláról összeseperjük a morzsákat s jót iszunk rá a bokorba bújtatott korsó hűs vizéből. Olyan jó így a jelenben, ülni az öreg fák árnyékában és hinni, hogy az a régi nem volt más, mint egy rossz álom, s ez a mostani az igazi. „De jó is lenne itt újra kezdeni és folytatni a holnappal, amely még többet ígér...” Ezt olvasom Boriska néni homlokáról, ahol a redők ■ vonalai mesélik a titkokat, de a szeme még mást is mond, azt, hogy 61 esztendő terhével olyan jólesik megpihenni, ha van hová lehajtani a fejét. Neki pedig — már van hová. (—u. —s.) vége az Altalanos iskolákban a tanításnak. Tovább szaporodott a gondjuk azoknak a parasztszülőknek, akiknél nincs már nagymama, vagy nem laknak együtt. Az aratás előtti kapálás, szénabetakarítás, majd az aratás, hordás, cséplés mind olyan munkák, ahol a férfi mellett legtöbb tsz-ben, parasztgazdaságban szükség van az asszony segítő kezére is. SOKAT TETT és tesz népi államunk azért, hogy a múltbéli állapotok megszűnjenek, faluról is eltűnjön az utcán felnövő gyerek, csökkenjen a gyermekgyújtoga- tásból származó tüzek száma. A kisvárdai járásban állami költségvetésből 3 állandó és 8 idény-napközit, valamint 3 bölcsödét tartanak fenn. Tizenegy községben a legjobban rászorulóknak megoldódott a problémájuk. Sajnos az önálló kezdeményezés nem igen tapasztalható sehol a megyében. Az erősebb, nagyobb termelőszövetkezetek pedig maguk is megoldhatnák a szociális alap terhére, hogy öntevékenyen szerveznének napközi otthont. Olyan eset is van, hogy állami fenntartás mellett működik a napközi otthon, mégsem iparkodnak a gyermekeket ott elhelyezni. KOMORON MAR TÖBB ÉVE szerveztek nyári idény-napközit. Most is megszervezték. Ebben a munkában lelkesen közreműködik Bereczki Sándor igazgató tanító. Ki van már jelölve, hogy az iskola melyik helyiségében lesz a konyha, hol tartózkodnak a gyermekek, az udvaron hová teszik a hintát és hol lesz a helyük az egyéb játékoknak. A KÖZSÉGI TANÄCS is iparkodik a ráeső feladatot elvégezni. Már megegyeztek egy főző asz- szonnyal, van már dajka és vezető óvónő is. A pedagógusok még egy- szer sorra járják a'zokat a házakat, ahonnan a korábbi szervezés során felíratták a gyermekeket, hogy rögzítsék: kik lesznek azok, akik rendszeresen járnak majd. FELSŐBB RENDELKEZÉS szerint július elsején számítják megnyitni a napközit. Nem ártana talán már előbb, ha bines több költség, inkább agusztusban ennyivel hamarabb zárnák be. A mtfnka dandárja sokkal inkább most van, aratás sarkában, mint majd augusztusban. Egy megállapodott élet szimbóluma ez a kép. Egy új lakóház' amit idős Tassi János, a nemecsei Üj Barázda TSZ most nyugdíjazott tagja építtetett abból a jövedelemből, amit a közösben szerzett. Üjsághír: -..Irodaház épül a Búza-téren”. Verébraj rebben jel a légbe a közeli akácos lombjaiból. Az ég kékjét borító esőfelhők megmosolyogják a menekülőket csakúgy, mint odébb a kövesüt mélyedé- seinek esőtócsái. A téren -puha szellő borzolja fel a kispiaci fák koronáját. Ügy tűnik e pillanatban, mintha a táj éjjeli álma után nyújtózkodna, s megropogtatná „öreg csontjaitÜjra indul az élet, a megszokott, a mindennapi. Füstcsóvát bocsát a magasba a magárusbódé vékony csőkéménye, s a piactér pillanatok alatt benépesül. Még vissza-visszatér a riadt madárhad. de a standok mögötti félkész épület tövében búgó kis agregátor útból elhessegeti. .. Így látta, a reggelt ma ő. az építő, ahogy hét előtt néhány perccel odaállt a faí mögé. Kezeslábasán még a tegnapi maltermaradék kis foltjai fehérlettek, s hogy szikkadt tenyerével végigsimítolt ruháján, porfelhőcskéket hömpölygetett tova a kora reggel szele. Aztán a jól megtermett, micisapkás falazó lobbiéba kapta a malteroskanalat, nadrágszíjához erősítette a függőt, s bal kezével megadta a jelt. — Indulás...! — mondták hangtalanul a hosszú. telt ujjak, s a 6-os emberei nekiláttak. Az emeleten trónoló vasdaru lenyújtotta kötélnyakát a földre, jogaival megragadta a mallerhordóládát. s mint ahogy a piacon a vevő felemel egy tojást, oly könnyedén és vigyázva tálalta a kötőanyagot a „fogyasztók” keze alá, Békési Mihály, meg a többiek nem kérették kétszer magukat — s az utca emberének volt elég csodálnivalója. A téglaporos kezek pillanatok alatt növesztették a falakat. Messzebbről úgy hangzott a Búza-téri munka zaja. mint egy méhkas zsongása, s az ide-oda mozgó emberek valóságos méhrajnak tűntek. Hangyaszorgalmú méhrajnak... Még bele sem melegedtek úgy isten- igazában, amikor megszólalt a „kolomp’“ a kis ideiglenes iroda előtt és Szilvássá művezető lekíabálta a fiúkat a földre. Rovii volt és kimért, mint mindig. — Fiúk! Itt az alkalom, megfoghatjuk á munka végét. Azt kérdezik a központban hogy vállalunk-e valamit az Építők Napjára? Az idősebbek szakállukon tapogattak, míg a húszon inneniek elhúzták az orruk alatt az ujjúkat. Időnyerő csend lett. A fiatalabbak neki-nekirugaszkodtak, de a szó csak bennük ragadt. Hátulról hirtelen jött a hang: —- Oszt, mi lesz a jutalommal? Szílvássy egy pillanatig gondolkodott, aztán őszintén megmondta, hogy jutalmat nem tűztek ki, de anyagot annyit biztosítanak, hogy csak győzzék bedolgozni. Ez aztán hatott, ősz Miklós segédmunkás brigádja egyszerre szorzott, meg összeadott, s ahogy képzeletben látni vélték a havi bérjegyzék végeredményét, egy makulátnyit sem tétováztak. A többi már ment, mint á karikacsapás. Vállaltak a, Búza-téri építkezés munkásai. Egytőlegyig... , — Négy brigád nem sok ember — mondta aztán a művezető, ahogy másodszor is elkezdődött a nap. összesen húszán vagyunk, de ez a kis gárda — nem akarok dicsekedni — felér egyszerannyi- val. És a művezető az emlékek között kutatott. Már két éve múlt, hogy ilyen „összeállításban“ indítják el a munkát reggel, eszik meg a meleg ételt délben és nyújtják kezüket egymásnak a nyolcadik óra végén. — Mint egy család, egy nagy család, olyanok vagyunk mi itt húszán — mondta kissé elfogultan a középkorú művezető. Ha vannak bajok, azt közösen oldják meg, mint ahogy az örömökben is közösen osztoznak. Megtörtént, hogy Makula, a malterkeverő egyízben rossz fát tett a tűzre. Szilvássy szigorúan megrótta: — Holnap már nincs szükség rád. Mi ilyen emberekkel nem dolgozunk. Áttétetlek egy másik csoporthoz ... Aztán figyelte a négygyermekes apa arcjátékát. Majdnem a sirás környékezte és kerek-perec megmondta, hogy másutt is megkeresne ennyit, de a fiúkat... azokat nem tudja itthagyni... A művezetőnek persze eszeágában sem volt elküldeni Makulát, hisz egymaga keverte az összes maltert — csak figyelmeztetésnek szánta a dolgot... De mennyire jellemző ez a kis epizód. Aztán az is hozzátartozik a Szilvássy-gárda életéhez, hogy együtt költik el az ennivalót, de még a fizetésüket is. No, persze, nem kell rosszra gondolni: nem az „apák boltjában”. Megesett, hogy az egyik dolgozó a hóvan végén ruhát akart venni, s a munkatársak „javaslataalapján választotta ki, és megvétel után ott, a többiek előtt „avatta fel’“. De a munkában is egyek lettek. Igaz, a kőműves „büszkeség’“ is összehozza őket, mert a mostani Irodaház olyan lesz, amilyent messze tájon is meg-, csodálhatnak. Ez a tudat pedig csak növeli a munkakedvet. Minden köbméterben van egy kis meglepetés — mondják az érdeklődőknek. S ha csak annyit árulunk el, hogy az alagsori raktárból lifttel szállíthatják majd felszínre az árut a földművesszövetkezetek — következtethetünk a Búza-tériek büszkeségére ... így telnek a hétköznapok egy építő- brigádnál. Izzadni kell, máskor fittyet hányni az esőre, míg félkörű ívet jár be a nap az ég peremén. Ügy kívülről egyhangúnak tűnik mindez. Mert úgymond: munka ez is, amiért fizetnek, hogy kenyér legyen a kőműves családjának asztalán. De ha az ember felemelkedik az építőkhöz egy emeletnyi magasba, és olyan emberekkel hozza Össze a sors, mint a Búza- tériek, valahogy úgy érzi: egy nagy szív dobog odafenn és egy építő óriás művel mesebeli dolgokat. Am ehhez a valóság-meséhez még hozzátartozik valami. Azon a nevezetes vállalási napon munka végeztével hazaindultak az emberek. A kirakatnál jár* hattok éppen, amikor szemük a frissen húzott falon pihent meg. Az egyik munkás oltott mésszel egy mondatot mázolt oda: „Munkaversennyel készülünk az Építők Napjára“’. És ne vélje frázisnak ezt a mondatot egyetlen olvasónk sem. Esetlenek voltak azok a friss-fehér betűk, helyesírási hiba is akadt köztük jócskán, de húsz ember szemlélte elégedetten. Szilvássy művezető pedig meghozta a friss hírt: mégis lesz jutalom! S egy húszon-inneni „srác” újból végighúzta ujját az orra alatt, mosolygósán ívelő ajka felett, és a többiek észrevették, hogy meszes a karja . -., ANGYAL SÁNDORi EGY SZÍV DOBOG ODAFENN...
