Kelet-Magyarország, 1958. június (15. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-08 / 134. szám

R F LE T M % G V A B O RSZ A Q 1P58 JfNIUS * VASAHNAF **-Si Megkezdte tanácskozását az V, magyar békekongresszüs (Folytatás az t. oldalról.) Magyar javaslatra, június 11-én és 12-én Budapesten lesz a szo­cialista országok béketanácsainak közös konferenciája. Ezután a nemzetközi helyzetrő. beszélt, s megállapította: \ 10 eres nemzetközi béltcmo/.galom nagy uiat tett meg ■hatalmas méretű világmozgalom­má lett. Száz- és százmilliók sora­koznak már. eszméi, követelései müge, ihmík&sok, parasztok, értel­miségiek,'1 polgárok, Európában éppen úgy, mint Ázsiában, Afri­kában vagy a latin-amerikai or­szágokban. A nemzetközi béke­mozgalom tekintélye megnőtt, s bár a fegyverkezési hajsza, az új háború propagandistái minden; megtesznek, hogy mint „kommu­nista fedőszervet” hazug rágal­maikkal elszigeteljék, valójában éppen az ellenkezője történik: I egyre többen fordulnak biza­lommal a nemzetközi bckc­mozgalom felé, vagy teszik magukévá követeléseit. — A nemzetközi békemozgalom ma arra összpontosítja az erejét, hogy a leszerelés és a nemzetközi együttműködés sürgető kérdései­ben keressen és találjon ■ megol­dást. A július 16-án kezdődő stockholmi világkongresszus ta­nácskozásain is ezek a íő kérdé­sek szerepelnek. Darvas József beszédében fel­idézte a Szovjetuniónak, a szocia­lista tábornak a békére irányuló erőfeszítéseit, mérlegelte a jelen­legi nemzetközi helyzetet. Meg­állapította: sürgető feladat a béke érde­kében összefogni minden erőt az egész világon, mert a leszerelés ügye, mindez- ideig, érdemben nem haladt elő­re. A Szovjetunió sok éves, ki­tartó harca a nyugati kapitalista országok kormányainak elutasító magatartása miatt nem érte el a kívánt eredményt. A világon ma mintegy 120 milliárd dollárt for­dítanak évente fegyverkezésre. A NATO országok katonai kiadásai 1957-ben az 1950-es évinek a há­romszorosát tették ki. Mennyi energia, mennyi anyag, mennyi emberi erőfeszítés, mennyi emberi lelemény: s mindez nem az em­beri jólét, boldogság javára, ha­nem a pusztulás, a pusztítás, a halál szolgálatára rendelve. S ennek az irtózatos arányú fegy­verkezésnek a terheit az egyszerű emberek viselik — hasznát egy szűk csoport rakja zsebre. Mély­ségesen igaz az, amit a varsói szerződésben nyilatkozata mund: résztvevő erről a államok 1 kérdésrőli Autóval — huszonötször a löld kör öl Egy ilyen, szinte lehetetlennek tűnő tervet valósított meg a közelmúltban Tóth Miklós gépkocsi vezető, aki a kormánykerék mellett eddig több. mint egymillió kilométert tett meg. E roppant hosszú .út szerény számítások szerint is annyit tesz ki, mintha a Főidet huszonötször járta volna körül. Egymillió kilométer bizony meglehetősen hosszú és ezen az úton baleset nélkül végigszágu’dani nemcsak szexencse dolga, ha­nem ez kiváló szakembert is igényel. Tóth Miklós autóbuszvezető kétszer kapta meg a sztahanovista-jelvényt és több' ^kitüntetés és oklevél tulajdonosa. dig nem gyarapították betelepíté­sekkel. A természetes szaporodás is szép „vadmezőt” biztosít majd a jövő év őszen. Nagy reménye­ket fűznek az őz-szaporuláshoz is. Mostanában folyik a gidázás és gyakran látni már nemrég világra jött őzgidákat. Az őzállomány gyorsabb fejlesztése érdekében ne­hány őzbakot hoznak bs a rezer­vátum területére. Az orvvadászok elriasztása mel­lett legfontosabb feladat a dúva- dak irtása. Mintegy száz rókát és másfélezer szarkát pusztítottak el eddig az idén és nagyszámú kóbor kutyát terítettek le, amelyek igen veszélyes kárlevők, 1922. Szeptember 5. Végre beérett a sokévi munka gyü­mölcse^ még két nap és tanítok. Micsoda fizép szó ez, tanítok! Évek óta ízlelem, de csak most érzem, milyen gyönyörűséges. Az esperes űr — egy tokás, nagyorrú öregember — álmélkova mondta: — Ritka szerencse, nagyon ritka, bogy valaki ilyen hamar tanítson . .. még­hozzá egy lány ... I" Ezután önelégülten magára mutatott: — Ezt köszönje nekünk, bizony kis­lány, bizony,.. Mit tudja ez az öreg úr, hogy mi az élet! Nem is sejti, hogy az alatt a két év alatt, hogy diplomám van, mi minden voltam. Voltam jegyszedő egy moziban, mosogatólány egy ínségkonyhán, sepre- gető egy étteremben, írnok, úri gyerme­kek kezc-lába és legtöbbször adós, adós, tidós. Szeptember 10. Tegnap volt a második tanítási nap. Az első nap végéig ott üit az esperes. Nagyon kedves hozzám, szinte már gya­núsan kedves az öreg úr. Tanítás után megkérdezte: Gyónni milyen időközönként szok­tál, lányom? Azt akarja, hogy gyónjak neki. Félek tőle. mert azt mondják, hogy órák hosz- szat kérdezget. Egy embernek állítólag azt adta penetenciául, hogy legyen még egy gyereke, mert három gyermek ma­napság kevés, a nemzetnek katonára lesz szüksége. A gyermekek okosak, jó felfogásúak, de tudatlanok. Előző tanítójuk hétszámra nem nézhetett rájuk. Mindig kint dolgo­zott a „tanyán", azaz az ispán irodáján Ugyanis a földbirtokos úr a kegyura az iskolának és a templomnak is. Szeptember 13. Borzssitó! Hogy nézheti ezt el az Isten . . . Hogy csinálhatnak ilyet a temp­lomban?! És a gyóntatószékben!? Bctrán- kozó emberi felkiáltások ezek és. égre- meredő kérdések. S mindez egv gyónás után, megnyugvás helyett... Azt kérdezi tőlem az esperes: — Gyermekem, tudatában vagy an­nak, hogy mi a kötelességed ilyen sors- döntő időben? Bólintottam, majd elsoroltam, mi mindennek kell eleget tennem. Nem ér­tett velem egyet. Ö másra gondolt. — Látom, gyermekem, nem tudod — kezdte —, de nem is esodá'kozom Ma ínnyi- téveszme, gonosz ember, csalóka látszat kísérd az embereket, hogy egymá­suk nem tudnak, eligazodni, ezért kell pártba tömörülni. Te milyen párttal szim­patizálsz? Nem tudtam mit mondani. Azt felel lem, hogy még nem gondolkoztam ezen. — Pedig gondolkozni kell, a jó kato­likusnak azzal is ki kell fejeznie, kikbe helyezi bizalmát, hogy a belép a legke­resztényibb eszméket valló pártba, a Ke­resztény Szociális Gazdasági Pártba ___ Ez fontos édes fiam, nagyon fontos... A tanítványaid és azok szüleinek a szemei rád szegeződnek, téged akarnak követni, indulj hát meg előttük, légy szövétne- kük.. . Éppen úgy beszélt a gyóntatószék­ben, mint ahogy az újságok írnak. Október 13. Ha a düh nem szorítaná össze a tor- komat, most ordítanék, vagy sírnék. De sírnom nem szabad, erősnek kell lennem. Nő vagyok, csak magamra számíthatok, keménynek kell lennem. Magamért! Ban- kett volt az esperesnél. Ott volt a fö'd- birtokos fia is. Kedvesen udvarolt, aztán erővel áthúzott a szomszédos szobába és szemtelenül viselkedett. Nem tudtam a tolakodását másként elhárítani, pofon­vágtam. Erre kiszaladt, felugrott a ko­csijára és elhajtatott. S íme, ekkor jött a megalázás ... Jött az esperes. — Mit csináltál, te szerencsétlen? — támadt rám. — Amit egy nőnek tennie kell, ha tisztességes akar maradni — fe’eltem. — Megőrültél, pofonvágni? ; A fiatalurat?... Pofonvágni? Is'encm. is­tenem ... A kegyurunk fiát pofonvágni. — jajgatott és kezeit tördelve jött, ment a szobában. Aztán azt tanácsolta, hogy befogat a kocsijába, menjek és kérjek a fiatalúrtól bocsánatot. — Ez annyi, mint kedvére adni ma­gam! — mondtam. — Édes leányom ... hát nem vagy már gyerek ... Tudod, hogy a világnak vastörvényei vannak... Tedd meg, az isten kegyelmes... az isten jóságos, meg­bocsátja ... Éppen, hogy meg nem csókolta a ke­zemet. — No. menj, én pedig . .. én. aki öregember vagyok már ... én meg rátok gondolva, üdvösségetekért fogok esde- kelni... — Ha holnap kirúgnak az állásomból, akkor sem! — feleltem. És most várom, mi lesz velem. Nem remélek semmi jót! 1938. Május 5. A Führcrt imádják, a Führen szid­ják, a Führen istenítik. Minden nyilvá­nos, csak a szidás összeszorított ajkú. Más nép vezére, de bántani itt sem sza­bad. „Barát!" A zsidók félnek. Egy fiatal­ember átkeresztelkedett zsidóból görög­katolikussá. Nem meggyőződésből jött ide, hanem a félelem hozta. Fél szegény, hogy elviszik. Az emberek tudják és saj­nálják. Külön gond a gyerekek magavisele­tére ügyelni. Valakik — szinte megfogha­tatlan módon hatva rájuk — tüzeli őket. Iskolába jövet, hazafelé menet folyton kiabálják: „Higgyed istent törhetetlen, üstd a zsidót, vágd kegyetlen!'’ A leven­ték minden meneteléskor azt éneklik: „Horthy Miklós ha felül a lovára, Beváglat az nagy Romániába. A két szeme játszadozik örömében, Lova lába habot ver a román piros vérben." Istenem, istenem, hová jut ez a világ, hová, ha már a gyermekbe is a gyűlöle­tet oltják? Hol itt a krisztusi szeretet? A hittanórán is azt mondja a papunk: „A zsidókérdés megoldása nem ellenke­zik a keresztény hitelvekkel.” A gyere­kek nem értik, de érti a tanítójuk, sze­gény, tehetetlen tanító nénijük. S milyen szomorú, hogy a tanító nénijük én va­gyok és nem mondhatom nekik: Szeres­sétek egymást, szeressétek az embereket, szeressetek az anyákat, szeressétek maga­tokot és kerüljétek a gyűlölködést. Istenem, mi lesz ebből, mi lesz! 1942. Június 4. Ritkán jutok íráshoz, folyton hívnak, visznek összeírni, rekvirálni. Rámhara­gítják az embereket, mert azok közül sekan azt hiszik, hogy én akarom, hogy így legyen, én megyek a lakásukra, én megyek kutatni a zsírjukat, a lisztjü­ket... Egy éve, hogy tart a háború! Is­tenem, mennyi ártatlan ember pusztult el! Egy hónapja, hogy hozták a hírt, el­esett a legjobb tanítványom .. . Szegény Dénes Miska ... Pedig milyen szorgal­mas fiú voltál, ... hát te akartad ezt? Ki akarta? Apád? Anyád? Nem, nem akar­tuk ezt. te sem akarhattad, muszájból tetted. Hányán teszik még, hányán? Az apja öreg, a testvérei kicsik, ő volt a leg­nagyobb. Hogyan élnek meg. miből? Va­jon mi kéne nekik jobban, a győzelem, vagy egy szép kenyér? Ha mernék mon­dani, ha bátrak volnának választani, bi­zonyosan a kenyér, egy szép fehér ke­nyér, egy jóllakásnyi a családnak. Istenem, ha e sorokat elolvasná va­laki! .. . 1944. November 5, Rom a tanya, rom az iskola, rom az egész eddigi életünk. Miért éltünk eddig? Hogy engedhettük ezt meg? így neveltük, erre oktattuk a gyermekeket? Micsoda sebek, micsoda sebek, s mennyi rom, mennyi könny! Legjobb tanítványaim, is­merőseim a sírban, a mezőkön, az árok­partokon, az erdőben, éppen ott, ahol el­hulltak. Az iskola végében is fekszik négy német. Fiatalok, egyik sincs har­minc éves. Néztem s nem tudtam őket sajnálni. Még akkor sem támadt bennem részvét, amikor eszembe jutott az anyjuk. Szereltem volna azt mondani neki: — Látod, engedted ... te is enged­ted . . . Ide vezetett a gyűlölet. Nem is tudom, de folyton eszembe to­lakszik valahonnan egy mondat. „Eddig a gyűlölet ölt, most megvált!” Ügy ér­zem, igaz. Eddig gyűlöltünk mindenkit, aki másként gondolkozott, beszélt, járt, tett és engedtük, hogy akiket szerelnünk kellett, háborút csináljanak. Most gyű­lölni fogunk mindenkit, aki háborút, vért, könnyeket akar, gyűlölni fogunk minden­kit aki a szakadékba letaszított bennün­ket. Különben . .. futjesa dolog. Rom min­den, kereszt és sír, de mégsincs itt te­mető. Messziről idelátszik a kastély, a tornyának csak a váza maradt s a csú­csán, ahová va'aha a címeres zászlókat húzták, sima vörös lobogó leng. A sárga, hervadt fák felett üdén, tisztán látszik, olyan mint a vér, mint a tűz. Jelvénynek nagyon szép, de amit jelezni kitették, ríin!: jó-e? 1958, Május 1. Mennyi ember, mennyi zászló. Vörös zászló ... Valamikor nem tudtam mit je­lent, miért üldözik, miért szeretik és ma, ma már én is katonája vagyok. Egyetlen betű, egyetlen sor nincs erről, de kato­nája vagyok. Az a sok ember, az a sok fiatal, akiket felneveltem, tanítottam mind hozzá kötnek. S most. hogy a mel­lemen ragyok e zászló masa, érzem, me-> légit, megmelegíti a szívem ... (S— O) a nemzetközi helyzet nics.ja- • vulásától azok félnek, akik j nem akarják megkockáztatni, • hegy elvesztik a fegyverkezési < hajsza revén az adófizetők ; zsebéből kilopott mesébe illő ; profiljukat. ; Helyesnek és fontosnak látjuk] — mondotta ezután — ha a 1 stockholmi kongresszuson a béke! hívei módozatokat keresnek éi ta-! Iáinak a bizalmatlanság fojtó, a! robbanás veszélyeit hordozó lég-1 körének megtisztítására, az orszá-J gok, a népek közötti közeledés, < együttműködés megteremtésére, j Egyben anrak a reménységünknek < s kívánságunknak is hangot adunk,; hogy valósuljon meg a Szovjet-; unió által kezdeményezett csúcs-; találkozó. ! Beszédét így fejezte be, ■ — A stockholmi világkongresz-; szus a népek „csúcstalálkozója"! lesz. Azok, akik a magyar béke-] mozgalom képviseletében részi-! vesznek ezen a találkozón, úgyj hiszem, egy megújult erővel mun-i kólkodó békemozgalom nevében ■ mondhatják el, hogy mi, magyar! békeharcosok, víiUaljuk a ránk ! cső részt a béke győzelméért < küzdő emberek nagy felelősségé- < oől! 1 írja rapszik a vadrezerválum A Lónyai-csatorna mentén, a Tisza domrád—liszaberceli szaka­szának vidékén, kereken 50 ezer holdon, az állami gazdaságok védnökségével vadrezervátum lé­tesült az elmúlt év őszén, ahol a különféle vadásztársaságok által eddig hasznosított részeken terv­szerű vadgazdálkodást folytainak, Dankó András, a terület vad­őreinek vezetője mesélte el, hogy örvendetes az ellenőrzött terüle­teken a fogoly és a nyúlállomány szaporodása. Az elmúlt évek fo­lyamán szinte kipusztítolták ezen a vidéken a vadállományt. Nyúl-, fogoly- és fácánállományukat ed­* Cyí/tf t(Líi ítÓtLÖ (tiípfűfáhó l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom