Kelet-Magyarország, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-09 / 108. szám
2 KELETMAGYARORSZÄG 1958. MÁJUS 9, PÉNtEK ,/)(épednek, may adnak lakai'ékaskod( I“ A kiszisták megyei takarékossági tanácskozásáról A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága március ban határozatot hozott a fiataloknak a takarékossági mozgalomban való részvételéről. Részletesen elemzi ez a határozat a tennivalókat, a lehetőségeket és a KISZ- tagok feladatává teszi, hogy munkaterületükön mindent kövessenek el e nemes mozgalom szélesítése érdekeben. Legfontosabbnak a példamutatást szabja meg, amely nélkül lehetetlen erednie nyékét elérni. A határozat nyomán a KISZ megyei bizottsága kedden nagyaktivaülést re'de?ett, amelyen mintegy 220 fiatal jelent meg. Mandzák János elvtárs beszámolója A tanácskozáson Mandzák János elvtárs, megyei KISZ-titkár mondott beszédét. Hangsúlyozta: a takarékossággal biztosítjuk anyagi jólétünk növekedését, beosztásra neveljük a fiatalokat, formaijuk jellemüket, viselkedésüket, fokozzuk felelősségérzetüket népgazdaságunk egészséges fejlődése iránt. Összefogásra, á kollektív szellem javítására serkentünk, növeljük a személyek és az állam érdekei közötti azonosságot. Meghatározta a beszámoló a különböző munkaterületeken dolgozó fiatalok feladatát is. Az erőműveknél dolgozó fiatalok főleg az energiával takarékoskodjanak, A könnyűiparban a minőség javítása a gondos tárolás, elosztás, az építőiparban az anyagok gondos felhasználása, tárolása, óvása a feladat. A vasúton a szénnel való takarékossággal, a pontos kocsi- továbbítással, a kereskedelemben a felesleges anyagtárolás megszüntetésével, a különböző hulladékok összegyűjtésével szolgálják a fiatalok a takarékosságot. A mezőgazdaságban dolgozó ifjak pedig a gépek helyes karbantartásával, az üzemanyagtakarékossággal, a munka minőségének javításával, . a takarmánnyal való helyes gazdálkodással, a termékek gondos tárolásával és kezelésével járuljanak hozzá a határozat megvalósításához. Dicscröcn szólt a beszámoló a dohánygyári fiatalok kezdeményezésről. A „ne taposs a dohányra”-mozgalom elindításával és más takarékossággal a közelmúltban 10 millió forint megtakarítást értek eL A Tiszaberceli Téglagyár fiataljai 210 ezer forintos megtakarítással dicsekedhetnek. Kevés körültekintéssel megyénk építőipari vállalatánál 100 ezer darab téglát lehetne megtakarítani, amiből 2 új, összkomfortos lakást lehetne építeni. Ma a megyénk termelőszövetkezeteiben folyó építkezéseknél csak egy százalékos megtakarítást érnénk el a téglafelhasználásban, ez több, mint 20 ezer forinttal gazdagítaná megyénket, szövetkezeteinket. Tavaly egy holdon 50—6C kiló aprómagot termeltünk. Ha sikerülne elérni a holdanként 160 kiló aprómagtermést — amit terveink is rögzítenek — évente ez több millió forintot eredményezne. Mandzák elvtárs több példát mondott még el, amelyek megvalósítása során jelentős összegeket takaríthatnának meg megyénk fiataljai. Ehhez viszont csak az szükséges, hogy .a jó tanácsokat megszívleljék és egy emberként lássanak munkához. Serkent erre az is, hogy a takarékossági mozgalomban kimagasló eredményeket elért KISZ-szervezctcket és fiatalokat jutalmazzák is, valamint takarékossági jelvény adományozására és különböző kitüntetésekre lehet javasolni szervezeteket, fiatalokat. — Feladatunk nem könnyű, de eddigi eredményeink, a KISZ-ta- gök és a szervezeten kívüli fiatalok lelkesedése, áldozatvállalása biztosíték arra, hogy ezt a feladatot is sikeresen oldjuk meg — mondotta befejezésül Mandzák elvtárs. A beszámoló külön külön szólt a különböző területeken dolgozó kiszistákhoz, megszabta a legfontosabb feladatokat, megyei számadatokkal bizonyította a takarékossági mozgalom szélesítésének lehetőségeit. Mindez serkentette a résztvevőket, hogy hazamenve, gonddal és körültekintően vizsA beszámoló — említett hiányosságai ellenére — elérte célját. Bizonyítja ezt az is, hogy élénk vita követte. Valamennyi hozzászóló felelősséggel beszélt a határozat jelentőségéről, igyekeztek feltárni a munkahelyén lévő lehetőségeket, az eredményeket és hiányosságokat. Különösen az ipari üzemek fiataljai voltak aktívak. Tímár István elvtárs, a dohány- fermentáló üzem KlSZ-szervezeté- nek titkára nemcsak eddigi eredményeikről szólt, hanem elmon- dottá, hogy a párt- és gazdaságvezetők segítségével eddigi eredményeik csak kezdeti lépések ahhoz a célhoz, amit el kívánnak érni. A fiatalok munkaidő után járják majd az üzemet, s ahol hibát, mulasztást észlelnek, a vezetőkkel összefogva igyekeznek megszüntetni azokat. Nemcsak a fiatalokat nevelik, hanem az üzem valamennyi dolgozóját, hogy gazdaságosan termeljenek. Gyorsok elvlárs, a kisvárdai Vulkán kiszistája külön írást érdemlő felszólalásában említést tett arról, hogy az öntésre váró vasdarabokból kiszedik a színes fémet, megszólítják, ha gépkarbantartás helyett tétlenül ácso- rog valaki, hogy az ifjúgárdisták figyelemmel kísérik a „ragadós kezű” dolgozókat,: a „fuseráló- kat” elősegítik a fiatalok továbbképzését, megfédik azt, aki pazarolja a vizet és sűrített levegőt, társadalmi munkával megjavítják a szelepeket, csapokat, harcolnak a közömbösség, a nemtörödömsé; ellen. És végül megígérték nem sajnálják erejüket e határozat megvalósítása érdekében, hogy büszkén jelenthessék a pártnak: kötelességünket teljesítettük. Erről beszélt ä záhonyi vasutas fiatalok küldötte, a mátészalkai gépállomás kiszistája, a Titász KISZ-szervezetének tagja és sokan mások. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok közül a gépáltamási és állami gazdasági kiszisták hali at ták többen szavukat. Kovács Ferenc, a Fehérgyarmati Gépállomás fiatal dolgozója a gépkarbantartásról, ' az üzemanyaggal való takarékosságról, különböző alkatrészek helyi előállításáról,^ felújításáról, a munkaszerszámokf megbecsüléséről, a fásításról, a társadalmi munkáról beszélt. Harcolnak az „ahogy lesz, úgy lesz” nézet ellen, öntudatos fegyelemre, .takarékosságra, munkára nevelik a kiszistákat. Említésre méltó volt Tomasovszki Imrének, a Nyírma- dai Állami Gazdaság fiataljának felszólalása. Szervezetük kiadta a jelszót: Minden perc drága, becsüld a természelet, védd a nép vegyonát. Van-e szebb, nemesebb feladat, mint becsületesen kihasználni a munkaidő minden percét, védeni, óvni a természetet, a virágot öltött gyülmöcsfákat, a zöldellő akác- és nyárfacsemetéket, a húst adó lombokat és becsülni, védeni, szeretni a közöst, a nép vagyonát?: Valamennyi hozzászóló szavából az csendült ki: Népednek, magadnak takarékoskodj! Erről Deszélt Harsányi István, a kálmán- házi aiapszervezet, Bodnár István, a Mészöv, Kárpátíalvi Jolán, a Kiskereskedelmi Vállalat kiszis- táj;. es a kisletai Rákóczi Termelőszövetkezet tagja. Ennek megvalósításához adott segítséget az intézkedési terv, amely különböző hulladékok gyűjtésére, a fiatalok neveiéséie, a takarékosságot nép-* szerüsító munka fokozására, az elért eredmények értékelésére, „Takarékossági Számla” megnyitására vezetésére és tanácskozások szervezésére serkent. S mikor valamennyi kéz a magasba emelkedett, nemcsak arról .ettek bizonyságot megyénk fiataljai, hogy elfogadják, egyetértenek a beszámolóval' és'az intézkedési tervvel, hanem arról is, hogy pártunkat egy emberként követve és támogatva, minden erejüket megfeszítve dolgoznak, hogy a takarékosságról szóló határozat nyomában egymás után szülessenek kimagasló eredmények a különböző munkahelyeken, KISZ- szervezetekben. Az eddigi eredmények, a tanácskozáson tanúsított érdeklődés; és az elhangzott hozzászólások,! javaslatok, bírálatok és a párt-! nak tett fogadalom biztos ták ar-1 ra, hogy megyénk ifjúságának! 'gáretét tett követi majd. Nagy Tibor. Jelige: Talán még nem késő . . • Mit téliét egy „megtért üzemi szarka ?“ A névtelen levelek az esetek többségében rágalmakat és rosszindulatú gyanúsításokat tartalmaznak, vagy alaptalan pletykára építenek. A napokban érkezett jeligés levéllel azonban más a helyzet. Ennek írója eléggé köntörfa- lazva ugyan és bár szemelytelenül de eljut odáig, hogy leleplezi önmagát. Bevallja, hogy üzemi szarka volt, de már megbánta apró tolvajlásait. Ami a bökkenő: párttag leiére csipkedte a társadalmi tulaj- dönt és most nem tudja, mit tehetne a várt következmények elhárítására. Érdemes szem- iigyre venni a levél gondolatmenetét és tépelödő, drámai hangját. A levél első' részének tartalma: ,A sajtó nemhiába foglalkozik mostanában olyan gyakran az üzemi szarkákkal. A dolgozók egy része rádöbben arra, hogy milyen nagy károk származnak a kisebb-nagyobb lopások sikkasztások, csalások révén, amelyek végeredményben az egész nép életszínvonalát csökkentik. Sok ember pirulva hajtja le fejet munkatársai előtt, mert tudják róluk, hogy megtévedt, enyveskezű emberek. Itt-ott elítélik, kiközösítik maguk közül ezeket és óh, milyen fájdalmas ez! De helyes, feltétlenül.” Ezután szó szerint ilyen kitételek következnek: „Sajnos, akadnak ilyen megtévedt emberek a párt soraiban is. Bármilyen furcsán hangzik, magam is ilyen vagyok. Elítélem ma- gamat is, a többi tévelygőt is!” Csakhogy — amint a levélíró is érzi — a névtelen önbírá- lattal egyedül nincsen rendben a dolog. „Talán cn voltam az ország legboldogabb embere — folytadódik a levél — amikor felvettek az MDP-bc, majd pedig az elsők között leptem be az üzemünkben megalakult MSZMP-bc. Mégis hibákat követtem cl. Nem ezrek ,cs százezrek eltulajdonításáról van szó.( Kérem higyjenek nekem!) Adjanak tanácsot: mit csináljak, hogyan tegyem jóvá elkövetett hibámat? Nem az anyagi büntetéstől félek, hanem párttagsági igazolványomat leltem. Ha a párt cs a társada'om ezt a hibámat meg tudná bocsátani, úgy érzem cs állítom- becsületesen harcolnék a párt igazságáért és a szocialista tulajdon védelméért.“ Ez a levél lényege. Tehát a párttagság féltése itt a fő probléma, A lopások mértékét és körülményeit persze nem irta meg a levélíró, d* nekünk ez nem is lényeges." Lé' nyeges az, hogy a társadalmi tulajdont sértette meg. Enyhítő körülmény, hogy megbánta, tlc súlyosbító, hogy párttag tette és ráadásul még azt se tudja, ezek után mi a teendője, Ne sértöljék meg, kedves üzemi Szarka ha megkérdezzük: mit keresett eddig a pártban és miért ragaszkodik érdemtelenül a párttagsági könyvéhez? Ne tudná, hogy ki méltó a kommunista név viselésérc- hog:y mit vár a párt és a társadalom egy párttagtól? A párttag megtisztelő címeré csak az méltó, aki többek között a kommunista erkölcs és a társadalmi tulajdon megbecsülésében is példát mutat. Saj- nos, pártszervezete nem valami sikeresen nevelte erre, úgy látszik. Tudnia kell, hogy a közvagyon nem préda. Ezt legjobban a kommunistának kel tudni, aki a legkövetkezetesebben harcol azért, hogy növekedjék a közvagyon, a nyerc- segreszesedés, s ezzel együtt az egész dolgozó nép jóléte és az egyes dolgozók keresete. A kommunista növeli a párt tekintélyét cs őrködik a párt be- csületén. ítélje meg hát: lchct- c a párt hűséges katonája az üzemi szarka? De ha tényleg megbánást érez és becsületes úton okai járni, akkor a legkevesebb, amit tehet, hogy őszintén felfedi botlásait pártszervezete és az üzem vezetői előtt, ha azon-' nal megtéríti az okozott kárt és ha férfiasán szembenéz a következményekkel még akkor is, ha ez párttagsági könyvébe kerülne. Ez nem jelenti azt, hogy megtérésre nincs mód, hogy már késő volna. De ezt nein személytelenül mcakul- pázva cs előre megbocsátást feltételezve, hanem őszinte tettekkel lehet csakis bebizonyítani. Z. A, Brüsszeli utazás és egyéb nagy nyeremények a Budapesti Ipari Vásár sors játékán A május hó 23 án megnyitásra kerülő idei vásár egyik legnépszerűbb attrakciója alighanem a feltűnően jelentős nrrere- mény lehetőségeket tartalmazó sorsjáték lesz. Így a húzásoknál osztályon felül három nyerőszám boldog tulajdonosa abban a szerencsében részesül, hogy ingyenesen kiutazhat a Brüsszeli Világkállí- tásra, öt napig a helyszínen tartózkodhat és visszautazhat ugyancsak díjmentesen. A további értékesnél értékesebb tizennyolc főnyeremény sorában szerepel egy bárhol felól- lítha'ó, berendezett, kétszemélyes nyaraló, egy barokk hálószoba, egy 175 és 125 köbcentiméteres motorkerékpár, egy Pan. ni-robogó, egy Moped- kerékpár, egy kárpitozott csőbútor- garnitúra, egy magnetofon készülék, 60 liter űr'artalmy Elek- termax hűtőszekrény, egy televíziós készülék. világvevő rádió, ultrarövid hullám berendezéssel, női arany karóra, két mosógép, nagy méretű ebédlőszőnyeg, egy férfi bőrkabát, egy Zorkij,- fényképezőgép, női import pulóver, nylon fehérnemű garnitúrá val együtt. E főnyereményeken kívül több mint 10 00*1 darab értékes — egyenként 150—260 forint érték között váltakozó — nyeremény is kisorso.lásra kerül. Húzás 1958. június 2-án du. 4 órakor a vásár területén. A sorsjegyek beszerezhetők vidéken, az. Állami Biztosító, az IBUSZ és az Országos T^karékpénz’ ár fiókjainál, továbbá minden megyei és járási székhelyen a. p s- tahivataloknál, májú» 23-tól kezdve a vásár területén. A sorsjegy, ára 4 forint. gálják meg munkahelyüket: holt! lehet még takarékoskodni. Azon - $ ban még eredményesebb lett vol-S na a beszámoló, ha az elhangzottá megyei számadatokon kívül a tanácskozás előtt megvizs- 2 gált volna a megyei KISZ- « bizottság néhány üzemet, gaz- * daságot cs értékelte volna J a takarékosságban eddig elért j eredményeket, feltárta volna | azokat a lehetőségeket — j konkrétabban, — amelyek J megvalósításával eredménye- $ sen dolgozhatnának az adott 2 üzem, gazdaság fiataljai. 2 Serkentő lett volna, ha meg-2 mondják, — többek között —3 hogy a kisvárdai Vulkán kiszistáií értek el ugyan eredményeket aí takarékosságban, de még nagyobb! lehetne megtakarított forintjaik] összege, ha nagyobb gondot for- 2 dítanának az udvaron, a szabad] ég alatt tárolt gyártmányokra,] anyagokra. Bár megyei vonatko-J zásba kellett megmutatni a lehe-1 tőségeket, feladatokat, nem ártotta volna, ha egyes községi, üzemi,3 állami gazdasági példát is emlí-j teti. volna a beszámoló. « A tanácskozás résztvevőinek felszólalásairól *