Kelet-Magyarország, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-19 / 92. szám
Utas. AFKÍLÍS 19, SZOMBAT KELET MAGI A ROES? A G % Többszörös áruházi tolvaj a bírósagán Tanulságos történet |_f cl vegén cselt meg a d.olog, amikor meg a MÁV vonaljai is többet dülöngélnek az acélsíneken, mint más, egyszerű hétköznapon. — Tekintve, bogy a hazafele tarló munkásvonalok egy-egy kurírjában a kcl'ctcnél egy-ket légkörrel nagyobb a „nyomás”. Nem tudni miért, de mintha divattá lett volna, begy távoli munkahelyről csak úgy tehet hazautazni a csalidhoz, ha megvan az „előzetes bemelcgi* ley”, sőt mellé még egy-két pálinkás fiaskó Is kerül a zsebbe a megcsappant félhavi fizetés mellé, — hogy „az úton legyen mit nyalogatni,” Nem éppen vidáinitó dolog, hogy miután pár évvel ezelőtt „futball-nemzcttc” nyilvánítottak bennünket, majd később hozzájött ehhez az „ulti-nemzet” megtisztelő jelző — most egyre sűrűbben hangoztatják, hogy — sajnos — mi bizony páiinkázó nemzet is vagyunk. Nem is lenne ezzel olyan nagy baj, ha a hálóba szálló „bőr” és a piros negyven-száz ultimo mellett „mcgnyalogatunk” egykét feldecit. Dchál bizony sokak esetében ennél az egy-két tcldccincl jóval több csordogál le az ádámcsutka mögött. És természetesen jóval több forint is „folydogál” el a fizetésből, aminek csak a család látja kárát — és ami már ke- vcsbbé becsülendő ... Szóval egy ilyen hétvégi „vidám szombat esten” történt a dolog Kisvárdán. Az állomásra befutott Nyíregyháza felől a vonat. Utasai között jócskán akadt persze olyan, aki nem a kijárat felé indult, hanem az Utasellátó ajtajának kilincsét markolta meg keményen, harciasad. Elvégre: azért van az Utasellátó, hogy mindennel ellássa az utasokat, ml szem, száj Ingere. És ha megszomjazik az ember a bosszú út alatt, miért ne oltsa a szomját valamivel!? Nos, az egyik betérővel egy kis baj történt. Ugyanis — többszöri ismétlés dacára — nem erteile meg a kiszolgáló, ml a kívánsága. Kiderült aztán, hogy valami titokzatos zsibbadás gátolta meg a nyelvét a hosszú út alatt. Miután tisztázták, hogy egy liter pálinkát (!) óhajt és azért hajlandó akár száz forintot is adni, fölöttébb meglepődtek az utasellátók. Élőbb meglepődtek, majd — most halljunk csodát! — kereken megtagadták a kívánság teljesítését. Persze, lian- goskodás volt a válasz, „érvek” következtek, arra hivatkozott az illető, hogy kányában dolgozik, kemény munkát végez és őt — ha mást nem is, de öt igen — megilleti az ital, mégpedig annyi, amennyi belefér ... Nem értettek egyet ezzel az utasellátók cs hajthatatlanok maradtak. Sőt: bátorkodtak kijelentem azt is, éppen azt becsülik benne, bogy bányász és! azért vigyáznak rá, mert a1 köz érdekében derekasan dolgozik a löki alatt ... Mivel a teve sem bújhat ál a tű fokán, a mi bányászunknak is megmaradt a száz forintja, az utasellátók pedig egy liter pálinkával kevesebbet adtak el aznap ... Amikor meghallottam ezt a történetet, arra gondoltam, hogy másfele — sajnos — nem olyan „merevek” a vendéglátóipar dolgozói, mint amilyenek ezcsetben a kisvárdai utasellátók voltak. Pedig az ilyesmi „merevség” egy cseppet sem ártana... u A Bizományi Áruházba né- ** hány nappal ezelőtt beállított harmadmagával egy elhanyagolt külsejű asszony. Ruhát és blúzt akartak vásárolni, Spitczmüllcr Györgyöt nem nagyon ismerik Nyíregyházán. Túlságosan nem is ismerhetik, mert nem idevaló, de Hajdúnánáson annál többet mesélhetnének viselt, dolgairól, melyek között jócskán szerepel sikkasztás, c&alás, tiltott határátlépő cs egyebek. De ha eddig nem ismerték városunkban, a közelmúltban bemutatkozott. Azt csinálta, hogy 2—3 féldeci pálinka után a várossal való ismerkedés közben betévedt » Luther út 7. szám alá. S hugy váratlan látogatásának némi haszna is legyen, gondolta, felemeli a gangon őrizetlenül, hagyott kerékpárt. Ahogy gondolta, úgy is tett. Csakhogy e^y óvatlan, váratlan pillanatban, kiemelés közben a kerékpár megakadt a ruhaszárító kötélben és lármát csapott. Nyomban kicsaA MOKEP-nál a megyében elsőnek alakult meg a múlt év tavaszán az MSZBT baráti kör. Az eltelt idő alatt Ács Miklósáé titkár vezetésével sok szép eredményt értek eh A Szovjetunióról ismeretterjesztő előadásokat tartottak, amelyeken sok dolgozó vett részt. A népek barátsági hónapja alkalmából a baráti ltor ebben a negyedévben érdekes programot dolgozott ki. Feladatul tűzték'ki , hogy a vállalat nyíregyházi központjának alkalmazottai és az irodaházi ifjúság előtt megismertessék a szovjet tudomány és technika legújabb vív- mátyait. A baráti társaság „Szputnyikok Körének” rendezésében TTIT előadók közreműködésével, filmvetítéssel egybekötve előadássorozatot indított, melyet minden hét csütörtökén délután öt órakor tartanak az Irodaház nagytermében. Az első előadáson, melyet Repülés a Holdba címmel Takács tanár tartott meg, több mint hatvanon vettek részt. Ezek után a következő előadásokra kcriil sor. Április 24-én: Atomenergia a béke szolgálatában. Tartja Lakatos József tanár. Április 29-én: Mivel ismertettek meg bennünket a szputnyikok? Takács Károly előadása. Az előadásokat a következő kis filmek kísérték és kísérik: Április 17-én • bemutatták az előadással egyidöben „Űj égitest születik” és a Hold” című filmeket. Április 24-én és 29-én „Emberek ne engedjétek!" és a . Földünk útitársa”, című filmeket vetítik. Az előadásokat díjtalanul lehet megtekinteni. A baráti kör a barátság hónapjában két előadást tart a szovjet helyőrség laktanyájában a szovjet katonák részére ,.A magyar filmművészet és filmgyártás” címmel és utána magyar filmet vetítenek. Az MSZBT megyei elnöksége április 26-án tart megyei aktíva értekezletet. A hozzá is láttak a „próbához”. — Hosszú ideig nem találtak megfelelőt, míg a próbálgatások közben az áruház egyik dolgozója észrevette, hogy az egyik pódott az ajtó. Megjelent a tulajdonos, a tettenért kerékpártolvaj pedig futásnak eredt. De a kerékpár gazdája sem volt rest és a Vöröshadsereg utcán, az egyik udvaron nyakkendőn ragadta Spitczmüllert. Egyenesen a rendőrségre, onnan pedig a törvényházba került a megrögzött bűnöző. A járásbíróság ismerve előéletét és az ismételten elkövetett lopást, egy évi börtönbüntetést szabott ki Spitczmüllcr Györgyre. Igaz, még „foga van” a napnak, de a tavasz mellett szól a sok sok csokor illatos ibolya, az MOKEP baráti köre ennek az anyagát közösen megbeszéli és meghatározza a további tennivalókat. asszony ruhája alá rejt valamit. Tüstént odasietett és az áruház vezetőjével leleplezték a tolvajt. A többszörös áruházi tolvaj Rézműves Istvánná volt, aki rendszerint hármasba járt vásárolni hasonló érzékű rokonságával. Az volt a módszerük, hogy amíg egyikük lekötötte az áruház eladóját, addig a másik őrködött, nein figyeli-e őket valaki, a harmadik pedig a kellő pillanatban ruhája alatt eltüntette a „próba darabot". A házkutatásnál több rendbeli ruhát és blúzokat találtak Rézműves István né lakásán, melyeket ilyen próbák alkalmával „újított”. A veszedelmes áruházi tolvajt, a nyíregyházi járásbíróság 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte. üzletek tavaszi kirakatai — és természetesen a lezajló jó néhány tavaszi divatbemutató. Ma például Mátészalkán kerül sor tavaszi divatbemutatóra ■ a helyi Nőtanács, a fölműves- szövetkezeti nőbizottság és az ottani fmsz. rendezésében. A szálkái kultúrotthon színpadán bemutatják majd a legújabb tavaszi divatot, sokféle szép ruhát — és emellett műsorral is kedveskednek a divatbemutató résztvevőinek. A műsoron a mátészalkai cigány együttes tagjai mutatják be tudásukat szülővárosuk lakóinak. Milyen n mérce ? Történt nemrég, hogy két nyíregyházi ember — név szerint Berki Zoltán keramikus és Rikker Mihály fiatal házas — önkényesen foglalt lakást, ök is úgy gondolkodtak: ha már benne vagyok, csak nem tesznek ki belőle. Am nem így történt. A lakáshivatal — mint a törvények betartatója — eljárást i odd ott a, két önkényes! lakást foglalóval szemben. így is tan ez rendjén, Értesülvén az eljárás meginditásÁTől, mindkét ember bilincselni kezdett a lakáshivatalnál. Történt is „megszállás": csak hz egyik csaj ad kiköltöztetése történik meg. Aztán jöttek az újabb izgalmak, Kire esik a választás? Rikker Mihálynak jóval nagyobb volt az „esélye”, mégsem nyugodott. Tudatta a hivatallal, hogy felesége első szülés előtt áll, cs a lakáéra szüksége van. Riválisának a lakásfoglalás előtt szoba-kony- hás lakása volt. s a kiköltöztetés után nem lett volna probléma fedél alá tenni a családot. És a mérce rosszul mért. — Rikker Mihályra került a választás: cl kellett hagyni a lakást. Bár törvény szerint szigorú eljárást érdemelt válna mindkét egyén — a lakáshivatal „szánalom” mércéje így döntött. Rikker Mihálycknak azóta kisbabájuk van és a KISZ-szervczet segítségével egy szolgálati szobában szorongnak. Megkérjük a Jakásliivatal illetékeseit, hogy máskor »körülmények mérlegelésénél emberibb módon járjanak el. — Kérjük, a hivatal adjon magyarázatot: miért éppen így döntött? gépállomáson tapasztalható —, hogy sok az elfekvő anyag, a megengedettnél több a raktári készlet. Nem valami dicséretes,; hegy olyan munkagépeket is tárolnak itt, amire ezen a vidéken semmi szükség nincs. Ami itt felesleges, talán máshol hiányzik. Kihasználatlanul hever csaknem 1 milliós órVék. Ezt nem lehet megengedni és sürgős intézkedés szükséges az ilyen hibák felszámolása érdekében, mert ez is pazarlás. Gépállomásainkon sok az üzemanyagfogyasztás. Tiszavas- váriban egyetlen traktoros, Sza- lontai Ernő, 12 mázsával több üzemanyagot használt fel a megengedettnél. Hány ilyen eset van? És hogyan vonják felelősségre a kárt okozókat? Sehogy. Nem szabad tétlenül nézni, hogy ezrek menjenek kárba. Nagyon helyesen cselekedtek a gépállomáson. amikor megalakították a takarékossá?! brigádot. Ennek feladata felkutatni az tizem területén elfekvő anyagokat fm javaslatot tenni azok felhasználására. Már is eredményesen dolgozik ez a brigád. •k Néhány tapasztalatot mondtunk el csupán, amelyeket őr- járatunk alkalmával szereztünk. A takarékosság azonban olyan fontos' kérdés, amely még nagyobb teret kíván. Azt szeretnénk, ha üzemeink igazgatói, műszaki vezetői, gépállomások, állami gazdaságok és termelő- szövetkezetek vezetői, munkások, tsz-tagolo megírnák véleményükéi: * hol, mit lehetne tenni a " takarékostágért. (F. N.) A- Nyírbogdányl Kőolajipari Vállalat vezetősége és munkásai harcot vívnak a forintokéit. Látták amint szomorúan nézték a munkások a csőből szivárgó gázt. Százezrei: mentek és mennek a levegőbe és eddig nem tudtak ellene tenni semmit. Az első negyedév alatt 27 ezer tonna gázolaja: dolgoztak fel. Sajnos, a feldolgozás következtében csaknem 160 tonna benzinnek megfelelő gázolaj illant el. Most készül egy benzingáz eltüzelő berendezés, de ez még csak kísérlet. Ha sikerül, akkor felhasználják az egyébként levegőbe illanó százezreket. Gondolkodnak azon Eredmények a Ucmecseri Uurgonyakeményítö Gyárban A z- első negyedévben, ahol ^ lehetett, bevezették a mázsabéres elszámolást és több más eszközt is felhasznállak, 341 ezer forintos béralap megtakarítást értek el. Az energiával, a szénnel, a villannyal való takarékosságért 1000 forint jutalomban részesítették Jakab György energetikust, Nemes Gusztáv fűtőt, Biicoz Lajos üzemlakatost és Papp József széntolót. Ezek az emberek tudják, hegy érdemes takarékoskodni: abból nekik is haszon származik. Erélyesen fellepnek az üzem károsítóival szemben. így tettek Baráz Péterrel, Gulyás Fenek. Ltananyagból milliók í 1 épállomásaink dolgozói, a traktorosok, ha megfelelő ü-.dossással bánnának az üzem is, hogy a savgyantagödörben felgyülemlett anyagokból hogyan tudnának visszanyerni értékeket. Ugyanis e hulladékgödörbe naponta 20—30 csille olyan elhasználódott anyag kerül, amelyikben sok az olaj. Ez az anyag viszont tulajdonságai következtében felülre kerül. Kiszámították, ha ezt a felső réteget visszanyerik, megtisztítják, több mint 100.000 forint értéket nyernek. A fehér vazelin gyártásához regenerált alkoholt használnak fel, ezáltal egy évben csaknem 240 ezer forint megtakarítást érnek el. renccel és K. Kovács Józseffel: 25 százalékkal kevesebb nyereségrészesedést kaptak. A cukortcrmékek gyártásánál évi 30 ezer forint megtakarítást terveznek. Az elfekvő gépeket (16 villanymotort) és a termelésből kiesett, elhasználódott eszközöket hasznosítják. Rendbehoznak egy raktárhelyiséget, a kazánok tisztításánál gyorsabb módszert vezetnek be. Munkába ál Irtanak egy olyan gépet, amelynek a segítségével az eddig használhatatlan keményítőből árukeményítőt keszíteanyaggal, milliókat menthetnének meg. Viszont hiba az — és több A tettenért kerékpár tolvaj A népek hurut sági hónapjára Érdekes programot dolgozott ki a MOKEP MSZBT baráti köre — — mg ■IWi ü—lll I Ma : tavaszi ruhabemutató Mátészalkán Elúszó forintok nyomában léO tonnának meg felelő ben sin illan el a levegőbe