Kelet-Magyarország, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-04 / 80. szám
KELETMAGY ARORöZAG 19SS. ÁPRHTS 4. PÉNTEK A csípős őszi szél belemart az arcokba, megkeresett minden rést. Hiába volt a vastag alsó ruha, a szeptemberi deres reggeleken meggémberedett Jeles László keze a téglán. Már nem volt ereje a napnak, egyre szaporábban mosta az őszi eső az emelkedő falat. Rideg, kietlen volt minden körülötte. A városban német csizmák koppanása vegyült a tankok csikorgása közé. Tudta, érezte, történni kell valaminek. A nyomor, a puskatus, az internálás után csendre, nyugalomra vágyott. Ahogy rakta a téglát, simította a maltert, beszélgetett társaival, munkaadójára lett figyelmes. Az állt előtte, némán, szótlanul. Nézte Laci bácsi megtört arcát, kérges kezét, ruháját, szelíd tekintetét. Majd fejével magához intette. Aztán a mester súgott valamit. Laci bácsi először nem akart hinni a fülénk. Munkaadója, az öreg kőműves mester újra elmondta, amit hallottt a városban. Laci bácsi homloka ráncba ugrott, szelíd arcát mély barázdák szelték keresztül, búsan nézte kanalát, aztán a téglát, falat, barátait, az ismerős házakat, utcát. Mindent, ami szeme elé került. Ki tudja, látja-e még valaha? És a család? Hogy hagyja itt búcsú nélkül őket? Szeretteit, ismerőseit, elvtársait. S ha mégis hazamegy? Ütközben elfoghatják, mint a többieket. j-£ óva, merre induljon? Ha va- * laki kutyát akart ütni, németet talált. A város felé semmi esetre. Ott tartóztatták le társait is. Akkor hát merre? Először rokonaihoz, ismerőseihez. — Mindenütt elmondta: városunkban száz kommunista fejét kérik a németéit. Bosszúból. Emiatt menekülniük kell. Már húsz elvtársat le is tartóztattak. Egy helyen csak pár napig tartózkodott. Aztán más tanyát keresett. Félt, hogy rátalálnak, ha sokáig időzik egy helyen. Később egyre több lett a német, dühödtebbek a csendőrök, kopók. Ha elcsípik...? Menni kell innen, ki a városból. És 1944 szeptemberében, egy hűvös éjszaka elindult Nagykálló| felé. Arra nagy harcok dúltak. Arról közeledtek a város felé a szovjet csapatok. Hátha találkozik velük? Útközben minden zajra felfigyelt. Elhagyott lövészárokban keresett szállást. Reggelre ellepték ruháját az apró békáit. Undorral seperte le őket nadrágjáról. A derengő hajnalon összehúzódott. Fázott. De ez még mindég jobb volt, mint a kardlap, szurony. Eszébe jutottak szülei álmatlan éjszakái, tizenegy testvére, nincstelen napjai, inas kora, a „Káposzta-téri” szakszervezeti ház, ahol 1919-ben dolgozott, a minden bajban vele érző feleség. Majd megszakadt szíve, mikor tizenkilencben 25 botot kapott felesége. Hogy miért? Mert beszélt az asz- szonyokhoz. Emlékezett a Tanács- köztársaságra, gyűlésekre, direktóriumra. Akkor munkásőr volt. Fegyverrel harcolt ott, azon a helyen, ahol 1944 szeptemberének egyik éjjelen lövészárokban aludt. Felderítő volt. Csalt úgy hulltak a fehérek 19-ben! Hiába támadtak páncélvonattal, sokszoros túlerő- vei. A vörösök, Jeles Laci bácsiék nem hátráltak. Csak parancsra. És utána? Egyszer a színházból igyekezett hazafelé. Két csendőr állta útját. Ütlegelni kezdték. Barátja, Balogh Ferenc védte, amíg bírták. Alaposan „megszerették” a két kakastollast. S mikor az őrsön a sárga kabátos barátja felől érdeklődtek, hallgatott, mint a sír. Egy szó nem jött ki száján. És most 44-ben, mikor már közel van. amiért 1918-tól harcolt, most van legnagyobb veszélyben. Csak megmenekülne. Csak találkozna velük. Öh, csak egy percre élhetne! nyíltan, szabadon a pártnak, a' szakszervezetnek, családjának.: Biztatta az egyre közelgő ágyúdö-; rej. S amikor meglátta az első- szovjet tankot, örömében felkiál-- tott. Szaladt, rohant feléjük. Az-, tán be az első tankba. Tolmács] híján inkább mutogattak, mint-, sem beszéltek, de megértették* egymást. Ott ült a szovjet hurco-< sok mellett az első tankba, ahogy\ közeledtek Nyíregyháza felé. S mikor elérték a város szélét, jóleső érzéssel szállt ki a tankból... M ikor visszajött, első útja elvtársaihoz vezetett. Szervez, téli a pártot, polgármestert jelöltek, képviselőtestületet választottak. Ö közigazgatásnál dolgozott a város újjáépítéséért, össz-szakszervezeti titkár volt, pártiskolán tanult, kőműveskalapácsot forgatott, építőmunkások szövetkezetét szervezte. Az elsők között jelentkezett a demokratikus magyar hadseregbe és 46 éves létére úgy forgatta a fegyvert, mint bármelyik fiatal. Amivel megbízta a párt, becsülettel végezte. Volt nép. nevelő, szabadságharcos titkár, szervezte a Szovjet—Magyar Társaságot, elnökölt ifjúsági összejöveteleken, beszélt nőgyűlésen. De az idő kerekét nem lehet megállítani. Elszállt felette az idő. Az 1956-os ellenforadalom, mint nyugdíjast érte. Ám csak addig érezte idősnek magát, amíg fegyvert nem kapott kezébe. Részt vett a megyei pártbizottság épületének védelmében, járta az üzemeket, vállalatokat, szervezte újra a pártot, népfrontot. Most a városi népfront bizottság helyettes elnöke, a megyei pártbizottság tagja, a megyei népi ellenőrző bizottságban dolgozik, egykori üzemében, az építőipari vállalatnál, a Honvédelmi Sportszövetség nevelési felelőse és éjjelenként őrségben van. Menetel a munkásszázadban, erősen szorítja fegyverét, munkásőr, a párt katonája. Bár haja már őszül, de harcedzett, bátor, mert őt a párt nevelte, Nagy Tibor ötökké. e.gjj.iitt Irta: A. Klincsin, a művészettörténelem kandidátusa Tizenhárom esztendővel ezelőtt szabadult fel Magyarország a német-fasiszta megszállás alól. Most, a magyar nép nemzeti ünnepén visszaemlékezem budapesti látogatásomra, amikor a budapesti szovjet színházi kiállítás meg- s rvezésében vettem részt. A kiállítás előkészületei során magyar kollégáim nagy figyelmet fordítottak a kiállítás gondos megszervezésére. S amikor megnyílt a kiállítás, boldogan figyeltük azt az emberáradatot, amely eljött, hogy megismerkedjen az orosz és a szovjet színházművészet hagyományaival, eredményeivel. A magyar színházi szakemberek csakúgy, mint az egyszerű dolgozók elis- méréssel nyilatkoztak kiállításunkról, ezen keresztül színházkultúránk eredményei- ről is. Kifejezték örömüket, hogy közelebbről megismerkedhetnek kulturális életünk egyik fontos szakaszával. Erről tanúskodik többek között a Látogatók Könyve is. Kisfaludy-Stróbl Zsigmond, a híres magyar szobrászművész is megtekintette a kiállítást. Elismerő véleményét nemcsak ott a helyszínen mondta el, hanem később is, amikor műtermében meglátogattuk. Ez a látogatás igazi élményt jelentett számomra. Hiszen akármerre néztem is, mindenütt mély líraiság- ról, monumentális erőről és üde frisseségről tanúskodó alkotásokat láthattam. Ezt a műtermet nyugodtan nevezhetjük egy világhírű művész kincsestárának is. S talán még ennél is mélyebb benyomásokat tettek ránk azok a szavak, amelyeket Kisfaluly-Stróbl ifjúságáról, Leninnel való találkozásáról, muvé4 szeti fejlődéséről mondott. A magyarországi emlékek sokasága támad fel bennem, ^ ezek közül különöset» megdobogtatja szívei met a budapesti Fe-i tőfi Színház „OpfctJ mista tragédia” című előadása. A művészek játékának hatásár* úgy éreztem, hogy valamennyien, akik a nézőtéren ülünk, együtt érzünk, együtt lélegn zünk a kommunista hősökkel. S amlko® a színpadon felhangzott a komiszár kért dése:„ Talán mi egyeJ dűl vagyunk? S LeU nin? S a párt? —4 még inkább éreztem, hogy igen, közös céljaink, közös gondolataink vannak. A lenini eszmék fényei amelyek 1917 októberében Oroszországban Va J 45 áprilisában pedig Magyarország gon mindennél fényed sebben ragyogott, soJ hasem halványul elí Szívélyes üdvözlet magyar barátaimnak! | Irta: A. NOVIKOV zeneszerző, a Szovjet-Magyar Baráti Társaság X vezetőségi tagja. Már egy cv telt el azóta, hogy mint a szovjet kulturális küldöttség tagja, magyar barátaimmal együtt ünnepeltem az ország fel- szabadulásának évfordulóját. Magyarországról sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. Valamennyien örültünk annak, hogy a magyar népet az optimizmus és a hazafiság eszméje hatja át, hogy izzón szereti hazáját, szépséges városait, csodálatos tájait. A magyar nép tudatában van erejének, s ezt a szocializmus építésének szolgálatába állítja. Szívélyesen üdvözlöm valamennyi magyar barátomat, kollé- í Aimal, a Petöfi-együttcs ifjú mü- ' észéit. Akkoriban sokat beszélgettünk a közelgő moszkvai fesztiválról, amelyen a magyar zeneművészek eredeti, temperamentu-‘ mos művészetükkel még inkább* öregbítették hazájuk hírnevét. Előadásaikra sokáig emlékeznek majd a moszkvaiak. Felhasználom az alkalmat, hogy 1 az ünnep alkalmából valamennyi* szovjet zeneszerző nevében baráti• üdvözletemet küldjem a magyar* zenei együttesnek, a kultúrgárdák ] tagjainak, s egyben további gyű-* mo csöző alkotómunkát kívánjak nekik. * Ezeket a kívánságokat küldöm • Szabónak. Kadosának és a többi* magyar zeneszerző társamnak, s t remélem, hogy valamennyien al-* kotó erejük teljében, nagyszerű * művekkel örvendeztetik meg a; zenekedvelőket. ;* í élelemmel terhes, fokozott :♦ éberségre intő napok következtek. És Amália néni mintha 'megérezte volna ezt. * — Rossz sejtelmeim vannak 'Sándor — fordult férjéhez az \egyik este. jj — Ugyan ne képzelődj már — ^nézett feleségére Muszka Sándor ’és odament a rádióhoz. Bekapcsolta. ' — Halló itt Moszkva beszél — .hangzott az ismerős hang az éteriből az ismert zenei aláfestés kíséretében. • Amália néni kendőbe burko- ,lódzott. Kiment. Tudta kötelességét. Esténként egy órát is kinn * töltött. Le s fel sétálgatott, vigyáz- ,]ja, ügyelve minden gyanús neszre ,az utcán. A sötétség meghozta a 1többieket is. Először Aranyosi Já~ ,nos, aztán Papp András és végül 'a féllábú Bencze József, a végrehajtó. Mindig ilyen sorrendben ‘jöttek. Csendesen üdvözölték ,Amália nénit, aztán elnyelte alakjukat a bozótos, kertes kis ház. ,Benépesült lassan a susztermű- ’hely. Körülülték a rádiót és hall- Igatták. — Magyarok! Tegyétek le a •fegyvert. Fölöslegesen ontsátok Ivéreteket a fasiszták oldalán. Néhány nap és elfoglalja a Vörös ‘Hadsereg Debrecent, Nyíregyházát. Felszabadultok a fasiszta iga ’alól. Mi a testvéreitek vagyunk. •Beszéljetek a magyar katonákkal, ‘hogy ne harcoljanak ellenünk... • Muszka Sándor — a szovjet föl- ;dön járt egykori hadifogoly, aki •itt végzett szakiskolát — vezette a beszélgetést. Terveztek, latolgatták, hogy mit csináljanak. Amália néni pedig rótta az utat kinn. Ha ág rezzent, ha lépteket hallott, nagyot lélegzett. Ügyelt minden neszre. Tudta, hogy a csendőrség régen figyeli a szervezkedést. Eddig azonban nem sikerült lef ülelnie. Ezen az őszi estén azonban izgatott volt. Ha hallott valamit, összerezzent. Most is, ahogy megfordult a sarokfelőli dobogásra, nagyot dobbant a szíve. És nem tévedett. A kakastollasok abban a pillanatban fordultak be a sarkon. Ű meggyorsította lépteit. Beosont a kis kapun és háromszor megverte halkan az ablakot. Néhány pillanat és megüresedett a suszterműhely. Muszka Sándor le. kapcsolta a rádiót és munkához látott, ahogy ilyenkor szokta. A csendőrök elhaladtak a ház előtt. Amália néni megkönnyebbült. Mintha kő esett volna le a szívéről. Különösen azóta volt izgatott, hogy férjét felhivatták a csendőrségre és azzal gyanúsították, hogy szervezkedik és járatja a Népszavát. Bizonyíték hiányában azonban nem tarthatták benn. így aztán szabadon engedték. ~k A moszkvai rádió hírei megörvendeztették a kis szervezkedő csoportot. Közeledett a front Vásárosnamény felé. Muszka Sándor és társai az egyik nap megneszelték, hogy a németek is figyelik őket. Az egyik esti összejövetelen aztán megállapodtak: „mindenki elrejtőzik.” Hír is érkezett, ami igazolta Muszka elővigyázatosságát. Apósához érkezeti a hírnök. — Vigyázzatok, mert Űzőtöket ki akarnak végezni a nácik. A szervezkedő csoport tagjai el* bújtak. Muszka Sándor Nagy Fe-*j rencnél bújt meg. A szimpatizáld parasztember maga vájt lyukat 0 szalmájában a suszternak. — Akitor szóljon nekem aptti ha a németek szedik a feketezsiA nórt, ami itt vezet az utcán —J mondta apósának mielőtt elrejtő* zött. Több, mint egy hetet töltött a szalma-rejtekhelyen Muszkái Sándor, amikor az egyik éjszakot az öreg felkereste. — Sándor! Elmentek a néme* tek, elvitték a fekete zsinórt is —4 súgta neki. A szovjet csapatok nem arróS jöttek, ahol a németek várták őket. A nácik a hídnál várták, m Vörös Hadsereg egységei viszont a kastély felőli oldalon rontottak rájuk. Vitka felől meg a románok támadtak rájuk. Kiverték őket m községből. Felszabadult Vásáros-j namény. Muszka Sándor fellélegzett, amikor meglátta az első szovjet kari, tonát. Szabadok vagyunk — újongott és megcsókolta feleségét. Odament a rádióhoz és bekapcsolta. Az ismerős hang most erősebben szó*| lalt meg. — Hadd hallja mindenki. Most már szabad. Nem kell félnünk senkitől. És felhangzott a jelzés: „Drága föld, szülőhazámnak föld- je...” „Halló, itt Moszkva beszél’’ s
