Kelet-Magyarország, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-09 / 58. szám
195«. MÁRCIUS 9, VASÁRNAP KELETMAGYARORSZAG 7 II munkásosztály támogatja a termelőszövetkezeteket Járási termelősxorelkezeti aktíva Mintegy négyszáz termelőszövetkezeti elnök, könyvelő, párttitkár, mezőgazdász, tanácselnök, mezőgazdasági felügyelő, gépállo- mási és állami gazdasági vezető szakember és egyéb szervek képviselői gyűltek össze pénteken, hogy megvitassák a nyíregyházi iárás termelőszövetkezeteinek életében beállott nagyjelentőségű változást, amit a kormányhatározat eredményezett. A párt és a kormány nyíltan megmondotta: nem tér le a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság útjáról, mert ez az út vezet a parasztság boldogulásához, s ezáltal oldható meg a szocialista nagyipar és a kisárutermelő mezőgazdaság ellentéte. A párt és a kor- ; mány, a magyar munkásosztály | áldozatot is hoz ennek az ügynek a valóraváltásáért. Megszünteti az elvtelen babusgatást de támogatja a szövekezeteket erőfeszítéseik sikeres véghezvitelében. A nyíregyházi járás termelőszövetkezetei összességükben élnek is a lehetőségekkel, azonban vannak tsz-ek, amelyekben bizony kisebb-nagyobb eltérések adódnak, s emiatt elsősorban önmagukat károsítják meg. AyCregyhá sáli egy pár fogat évi költsége bizony > 30—40 ezer forint. Az árutermelés utján Államunk ezért a sokrétű se- g őségért azt kéri, hogy a termelő- szövekezetelc minél több árut termeljenek és azt szerződésesen értékesítsék. Ha a szövetkezetek eleget tesznek ennek a kívánalomnak, akkor biztos tva vanl j számukra az évi üzemviteli költ-; ségek fedezése, mert a szerződéses termelvényekre azok értéké- J nek 60 százalékáig előleget folyó- j sítanak. 100 hold területre 145j A fejlődés lehetőségei korlátlanok Van szövetkezet, mint a vasmeA nyíregyházi járásban 46 termelőszövetkezet működik. Módosított termelési és értékesítési tervük járási szinten biztosítja az állam által nyújtandó kedvezmények elérését. Vannak szövetkezetek, amelyek az évelő pillangósok arányát, a műtrágyafelhasználást, a gépállomás: gépek igénybevételét a járási átlag fölé emelik, de akad néhány, ahol egy-két alapvető dolog elhanyagolása, a többit is maga után vonja. S ez bizony végső sorcn a legtöbb esetben az árutermelés alacsony színvonalával jár. A járás területén 1,8 százalékkal emelik az évelő pillangósok területét, s ezzel a szántóterület 17 százalékán termelnek majd pillangósokat. Ezzel a tápanyagutánpótlás, az állatállomány ellátása sokban javul. Az ötéves szervestrágya-forgóhoz mintegy 15 százalék istállótrágya és komposzt h'ányzik, amit elsősorban a háztáji gazdaságokban lehet előteremteni. A terv szerint műtrágyából 131 kilót használnak fel holdanként. gyeri Micsurin és a kéki Petőfi amely magasan az átlag fölött használ műtrágyát, de akad néhány olyan tsz, mint például a tiszateleki Béke, ahol sem szerves-, sem műtrágyával nem gon- doskodrtak a jó térmérőkről. Érdekes a demecseri Dimitrov TS2 esete, amely különben a jó szövetkezetek között Tan. 650 mázsa műtrágyát vásároltak 51 ezer forintért. De a kívánalmak- mögött 56 mázsával elmaradtak, ff a megvásárolják a hiányzó mennyiséget, akkor a kedvezmény alapján 31 ezer forintot kell fizetniük a műtrágyáért, jóval alacsonyabb ösz- szeget, mint a kevesebb műtrágyáért. Amikor megtudta ezt a j tsz elnöke, azonnal elhatározta a többi műtrágya beszerzését is. A 1 gabona fejtrágyázásához 186 ezer forint értékű műtrágya szükséges ! a járásban, s ha holdanként 1,5 j mázsás terméstöbbletet számo- I lünk, ez több, mint 1 millió forint hasznot biztosít a tsz-ekmk. ezer forint értékű árutermelésnek! kell esnie, ami igen szerény szám, j s teljesítése tényleges akadályok- j ba nem ütközhet. Igyekezni kell a j járás szövetkezeteinek a szerződé- j sek kötésével, hogy biztosítva le- j gyen számukra minden kedvez- j mény, amelyeknek végösszege 1 j millió 692 ezer forint, s 2.70 Ío-S rinttal növeli egy munkaegység; értékét. j Kétszeresen megrövidül ott a ! tagság, ahol húzódoznak az árutermelés szintjének emelésétől és a feladat túlteljesítésétől. Egy-j részt elesnek a kedvezményektől, ! másrészt a jövedelemadó is több! ott, ahol' magas a természetbeni ] jövedelemrészesedés. Bizony na-! gyot nézhetnek az olyan szövet- j kezetek, mint a sényői Dózsa, { ahol 12 kilogramm burgonyát, vagy a kemecsei Üj Barázda, ahol ! 5.7 kiló kenyérgabonát akarnak j év végén osztani. A balsai Petőfi TSZ-ben csupán 26 ezer forint értékű árutermelés jut 100 holdra s ezzel szemben százholdankint 103 ezer forint természetbeni réAz állattenyésztés terén, K ártya, girhes hátú macska, bagoly, vagy álmoskönyv sehol. Sejtelmes homály helyett fényes, tágas szoba. A „jós"* nem karvalyorrú, szemüveges, él- tesebb hölgy, hanem egy dúshajú javakcrabeli férfi. Állami megbízatásból végzi a „jóslást”, így a nevét sem szágyenli. Béres Józsefnek hívják a Kisvárdai Gépállomás laboratóriumának vezetője. Elnézést kérek, hogy tudományát jóslásnak nevezem, de az anarcsi parasztoktól hallottam, hogy ..meg tudta Béres jósolni, mi hiányzik a mi talajunkból" ... Ezzel már el is árultam, hogy Béres József nem tenyérből, hanem talajmintákból állapítja meg, mi a teendő. Talajon kívül vizs- j gál tejet, takarmányt, vizet és | vetőmagot is. A múltban „a nadrágos embe- | rek" sokszor becsapták a paraszt- j embert, éppen ezért akad még j kételkedő szép számmal. Béres j Józsefnek sem volt könnyű dolga. ! de a gyakorlat, a kézzelfogható eredmények elismertették tudományát. Ha egy állatorvos, tanító, gabonafelvásárió. vagy akár egy boltos esetében arról győződnek meg a parasztemberek (tsz-tag, vagy egyéni egyformán), hogy az ő érdekükben jó munkát végez, akkor az az ember nagy tiszteletnek örvend. A korábbi hideg fogadással szemben ma már Béres Józsefről is tisztelettel beszélnek Kisvárba környékén. A „műhelyről” csak any- nyit, hogy laikusnak egy-két „bűvész mutatványon” kívül nem sok érdekesség van itt. Bűvészkedésnek azt lehelne nevezni, amikor különböző kémcsövekből átlátszó fehér folyadékokat öntö- get össze és egy kis rázás után lilává, zölddé vagy — éppen azt csak ő tudja, hogy a szivárvány melyik színére varázsolja a folyási törzs tenyészetek beállításával, hizlalással, baromfi tartással szintén nagy kedvezményekhez jutnak a szövetkezetek. Szükségük is van rá, mert 17 olyan szövetkezet van a járásban, ahol nem kielégítő az állatlétszám. 246 darab tehenet, 26 előhasi, és 50 te- nyészérett üszőt vásárolhat a járás, s ezenkívül saját erőből is szükséges 60 darabot beállítan'ok. Szarvasmarhahizlalással, baromfitenyésztéssel kell megjavítani a bús és tojástermelést Az állatvásárlások keretében mintegy 228 ezer forint megtakarítást érnek el a járás szövetkezetei. A gépi munkákkal kapcsolatos kedvezmények is hasonlóak a műtrágya hasznosításhoz. A ber- keszi Bajcsy-Zsilinszky TSZ ügyén el a holdanként! 3 normálhold szerződéses gépi munkát, ha még 200 normálholdat leköt s ennek eredményeként 20 százalékkal kerül kevesebbe a gépállomási bér. Vannak szövetkezetek, ahol görcsösen ragaszkodnak például a lófogathoz. Ennek ellentéte: a demecseri Ezüstkalász TSZ. Itt az összes munkát a gépállomással szerződték le. A 600 holdért 40.000 forintot fizetnek. Ezt a munkát három pár lóval sem győznék, s szesedésre. így jövedelemadójuk mintegy 40 százalékkal magasabb, mint különben lenne. Amint a minden részletre kiterjedő vitából kitűnt, van a járás területén 10—34 olyan szövetkezet, ahol alapvetően újra át kell tanulmányozni a termelési és értékesítési tervet s megtalálni a módját az ésszerű gazdálkodásnak, amely a növénytermelés és állattenyésztés essz hozamának növekedése mellett számottevő kedvezménnyel is jár. dékot. Majd újra önt bele egy másfajta folyadékot, akkor az előbb 5-6 színt is váltó keverék egyszerre fehér lesz megint, ö aztán minden színnél elmondja, hogy ebben a talajkivonatban a grammnak csak ennyi milliomod, vagy annyi milliomod része réz, vas, cink, mikor milyen szín jön elő. A feljegyzések törzskönyvbe kerülnek és ennek alapján megy a javaslat a talaj gazdáinak. Az anarcsi Szabadság TSZ azon a talajon, ahol régi módon termelte a burgonyát, 83 mázsát ért el holdanként; ahol alkalmazták a művelésben, trágyázásban Béres javaslatait, ott 112 mázsát hozott a javított talaj. Az általa javasolt óvári 5-6a kukorica a jékei Szábad Föld TSZ-ben olyan jó eredményeket hozott, hogy az egész környék onnan akar kukoricavetőmagot szerezni. Most a dombrádiak földjét vizsgálja, hogy kémiailag hogyan reagál, ha öntözés alá fogják. A térképek, a feljegyzése!; már készülnek a dombrádi határról és rövidesen kezükbe lesz az útmutatás: hol mit lehet termelni, lehet-e öntözni, kell-e talajjavítást végezni? V an egy nagy munkája/ amiről hivatalosan még nem nyilatkozik, nincs éltig kontrol-kísérlete a bizonyításhoz. Én is úgy írom e néhány sort, hogy nem biztos a jelenlegi feltevése, de ha a további kísérletei is megegyezően igazolják az eddigi tapasztalatokat, nagy szolgálatot tesz ezzel a megállapítással megyénk esillagfürt-termelőinek. Nyírkárász a magcsillagfürtf termelésének fellegvára volt és az utóbbi esztendők nem hoztak' megfelelő eredményt. Feltevés« szerint bizonyos nyomelemek (vas. réz, cink stb) elhasználódása isi okozhatja a rossz termést Ezzel kapcsolatban már áttanulmányozta az. összes rendelkezésre! álló német, lengyel, orosz és maJ gyár szakirodalmat, de választ egyikből sem kapott, így tovább folytatja kísérleteit Reméljük, rövidesen megszületik a válasz erre a kérdésre is. Búcsúzóul ismét a jóslásra te-' relődött a szó. Hirtelen fölnézett a hűtőszekrény fölé és azt mondta' „Tessék odanézni!A barométer emelkedik, derültebb, hideg idő várható”. Ekkor még csepergett az eső, de este, amikor hazafelé aettünk, már ugyancsak ragyogtak a csillagok, a hőmérő higga- nya pedig úgy mínusz 5 Celsius fok körül lehetett... Csikós Balázs. •egű szövetség az arab tömegek rendkívül nagy rokonszen vével ia 'átkozik. Reakciós, imperialista kezdeményezésre jött létre Irak és Jordánul uniója, hivatalos nevén: Arab Szövetségi Állam. Szaud-Arábia királyának terveiben a l’erzsa-öbö! partján található, brit védnökség alatt álló, és olajban rendkívül gazdag apróbb szultánál usok föderációba való tömörítése szerepel. Az imperializmus ellen legélesebb fegyveres harc Algériában és Ifíiiben folyik, valamint a bri. tanácsadókat teljes mértékben ki szolgáló Maszkát és Omani szultán csapatai ellen. JELMAGYARÁZAT: a térképen félholddal jelölve az ARAB LIGA tagállamai. í ELÍTÉLTÉK A KOCSOKDI t VASÚTI BALESET OKOZÖ1T » Szombaton délelőtt hirdettek ♦ ítéletet a múlt év őszi súlyos vas- júti baleset okozóinak bűnperében. JA járásbíróság a forgalmi szolgáltat szabályainak megszegése, a 1 társadalmi tulajdonban nagy J kárt okozó bűntett miatt Farkas * leni MÁV rendező szolgálattevőt • három és fél évi és Barabás Ist- X ván kocsordi MÁV elágazási for• galrni szolgálattevőt 3 évi bör• :önre ítélte. C. Tóth József ko♦ csordi állomásvezető pedig ryolc ♦ kór api felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A nyíregyházi járásbíróság megállapította, hogy 1957. október 16-án Farkas Jenő a Mátészalkából Kccscrdra induló vonat indí- : ásónál a szabályokat nem tar- fotta be, míg Barabás István ko- esordi szolgálattevő hanyagul álla el szolgálati kötelességét és a Csengcr felől érkező vonatot a •’edazö jelzőnél nem á’lította meg. \ harmadrendű vádlott, C. Tóth József, pedig elmulasztotta a köz- 'ekedési korlátozásokra vonatkozó kötelezettségét. — nem jelentette az észlelt ködöt. A vasúti szerencsétlenségnek három halálos áldozata, és 32 sebesültje volt, a társadalmi tulajdonban pedig körülbelül 626 ezer forint kár keletkezett. A kisvártlai „jósnál“ 9 Újabb vízierőművek épülnek Albániában Az Albán Népköztársaságban nemrég helyeztek üzembe a „Kar! Marx" vízierőművet, az ötéves terv legnagyobb alkotását, amely a Mat folyó energiáját hasznosítja. Az idén Dél-Albániában, a Bisztrica folyó menlén megkezdték két újabb vízierőmű építkezésének előkészületeit. A két erőmű egymástól néhány kilométernyi távolságra épül fel. A felső erőmű duzzasztó gátja 80 méter magas lesz, tehát magasabb a Mat folyón épített duzzasztónál. Ennek a folyónak a vízmennyisége a száraz és az esős évszakban csaknem egyforma és ezért a két építkezés csaknem ugyanolyan villamos energia mennyiséget biztosít majd, mint a „Kari Marx” erőmű. Még egy erőmű épül a Mat folyón is, Skopat falu közelében. 12 000 kilowattos kapacitással. Mindhárom erőművet 1961—62ben helyezik üzembe. i Napjaink legváltozatosabb poli- Xtikai eseményei az észak-attikai, Ivalamint a közel-keleti arab or♦ szagokban — térképünkön u gy, ♦ fekete pontokkal határolt terű e♦ ten — zajlanak le. ♦ Legfontosabb esemény Égyip- |íom és Szíria egyesüléséből az ♦ Egyesült Arab K-liz:ársaság tneg- | alakulása, mellyel k's idő mii va ja Jemeni Királyság is u iióra lc♦ pett. Ez az anti-imperíaUsfa jel-