Kelet-Magyarország, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-09 / 34. szám

1958. FEBRUÁR 9, VASÁRNAP KELETIM AG YARORSZÁG Emberi magaslatokon tarkasból bárány? X, M ég én is ismertem régi cselédeket, akiknek csupán egy, vagy lél újságoidal jutott egész évi olvasásra. Az is puszta véletlenül, ha vásárokra, vagy messzebb utakra készülőd­tek és újságpapírba került az elemózsia. — Hírlap pedig a Horthy-idökben is megjelent vagy két tucat, ki tudja már mennyi példányszámmal, csak éppen a szegényekhez, a cselé­dekhez nem jutott el, mert azoknak bizony hat-nyolc fillér is sokat jelentett. Mondhatni, százezrek éltek így, mindenből kirekesztve és mindentől távol, csupán néhánv- száz kényúr kedvére bízva, akik nek szolgálatában senki sem tudhatta, hogy mit hoz a holnap. És. ha volt. is a mi tegnapi cse­lédeinknek igényük, vágyuk, leg­feljebb csak a csillagokból olvas­hattak és leginkább csak a pusz­tai szél repítette tova sóhajaikat. Mások meg — szaporák lévén —, csak a puszta földre vetettek ma­guknak ágyat, amelynél talán még a küszöb is feljebb volt. Aztán itt van egy tintával sű­rűn felszántott gazdasági jegyző­könyv, amely szintén a múltban készült. Régóta őrizgetik már az elvtársak, mert vádirat, mert be­tűkbe foglalt számvetés arról, hogy miképp élt nálunk a falusi proletárhad. A jegyzőkönyvírást maga Madarassy Dániel, a pá- tyodi földesúr rendeltette el, meg kell adni, meghökkentő precizi­tással. L apozgatva és forgatva a már gyűrött és megsár­gult oldalakat, ilyen feli“gyzésekot olvasha­tunk bennük: 1892. „Megfogadom cselédemnek Magyar Imrét folyó év szent Mihály napjától, kerek eszten­deig. Fizetése egy guba, egy ka­lap, egy pamut nyakravaló, egy lajbi, egy öltő fejér ruha" — to­vább semmi; Egy másik helyen a kővetkező bejegyzés áll: „Kiadtam Farkas Mlskának június elején egy véka máiét, mikor meg a förödőbe ment még másfélvékátí!)” Aztán újabb oldal, újabb vád­irat. „Fekete Sári főző. évi fizetése 85 váltóforint. Ebből előlegként adatott csizmára öt váltóforint, mikor beteg lett 15 forint volt az orvosi disputálja". Tehát mikor Fekete Sári leesett a lábáról, évi részesedésének csaknem negyed­részét adta azért, hogy továbbra is a Madarassy nagyságos úr íő. zőnője lehessen. Tovább lapozgatva az oldala­kat egy tintával írott és hatósági pecséttel „szentesített" bizonyít­vány bújt ki a már sárguló lapok közül, ezzel a végső kicsengéssel: „Koleszár Pál nagypeleskei lakos Pátyodra cselédnek ajánltatik". íme. itt a vádirat rá. hogy meny­nyire az ebek harmincadja volt nálunk több, mint egy évezredig a szolgálatra kényszerült nép, hogy mennyire mélyre hullott a szám- kivetettségben és megalázottság- ban. Mert vajon ki beszélhetett méltóságról akkor, amikor dúlt a nyomor, őrölt a munkanélküli­ség, és vérző, eleven szívekbe vágott a tőke sziszegő korbácsa? II. A demokrácia nagyszerű tetteit mérve sajnos még ma is sokan van­nak olyanok, akik a fel- emelkedést csupán ton­nákban, új létesítményekben, vagy a traktorállomány növeke­désében mérik. Persze, ez is döntő, sőt alapvető dolog, azon­ban még korántsem minden. Emellett talán az a legkiemelke­dőbb, hogy ma már van a nép­nek méltósága, hogy kilábolt az évszázados megaláztatottságból, hogy ma már a mai Fekete Sá­rik és Koleszár Pálok korántse „cselédnek ajánltatnak" és ko­rántse a hajnalig tartó vaksi ro­bot az életútjuk. Ezer és ezet jel tanúskodik er­ről. íme néhány: Ma már eltűnt a kilincsre ta­padt kezek sokasága, a százszor összegyűrt fővegek múzeumba ke­rültek, sőt... sőt a mai falusi em­ber már szovjet és francia köl­tőket olvas, közülük sok motor- kerékpáron jár, nagyszerű villá­kat épít. sőt arról álmodozik, hogy rövidesen televíziós készü­léket vesz magának! Engedjék meg, hogy példaként Hodászt hozzam fel. Ugyan ki járja már itt gyalog a vásárokat és ki rója remény­telenül az országutat? Senki! Ki van munka nélkül és kit emészt, kit fonnyaszt a holnap reménytelensége? Talán tíz ember sincs ilyen! Cseléd is egy-kettő, ha akad, de ezek sem olyan kiszolgáltatva és magukra hagyatva élnek már, mint régen. Helyette: Üj utcák és új házak épülnek, százezreket forgalmaz a földmű­vesszövetkezeti bolt, s az embe­rek is nap mint nap művelteb­bek és előbbre látóak lesznek. A minap például a hodá- szi Úttörő TSZ könyve­lőjét. látogattuk meg. Magam is csodálkoztam és elámultam azon. hogy micsoda házban laknak. Szellős, tágas szobák, gyönyörű csillár, cserépkályha, rádió méf a csöpp szöszke Zoli is diófából kiképzett és csőlábon álló pa- docskában tanul. Csak az épület 120 ezer forintba került és a hozzávaló: a bútorzat is legalább jó harmincezerbe. Mi magunk is fonott, kerti fotelekbe ültünk, amelyek régen csak a kastélyok harsai alatt voltak láthatók és minden tárgy, még a földigérő függöny is boldogságot, megelé­gedést sugárzott. Pedig a köny­velő. meg a szülei is cselédembe­rek voltak valamikor. Fejük fe­lett csak a szuette gerenda per- cegett, mázolt volt a padló és az sem tartozott a ritkaságok közé amikor váltott csizmába jártak iskolába. Igen. ez az. amiről még ma is keveset beszélünk, hogy: óriásira nőtt itt nálunk néhány év alatt az emberi méltóság, hogy ez a nép, ez a teenanj, e-* nemrég még kisemmizett nép napjainkban már a távlatokat is látja. i S zámadás közben külön.j ben így dicsekedett a] könyvelő felesége:] „1955-ben kaptunk 40 j mázsa terményt, 30 má- ; zsa almát, több tízezer forint < készpénzt, s a tavaly is csaknem í ugyanennyit.“ < Csak az almáén 12 ezer fo-j rint készpénzt kaptunk kézhez* sorolta tovább, míg szemében a büszkeség, az emberi méltóság csodálatos varázstüze égett. Majd a falut említve elmondta, hogy Hodászon sok olyan tsz.-tag van. aki tíz-tizenöt, sőt tizennyolcezer forintot is hordoz a zsebében és évtizedekig tartó cselédeskedés után most örülnek igazán az élet­nek. Én akkor, ebben a pillanat­ban a Madarassy féle jegyző­könyvre gondoltam. amelynek lapjaira a szorgalmas ispán még a cselédeknek juttatott 20 kraj­cáré® előlegeket Is bevezette. Húsz krajcár — tizennyolcezer forint; íme itt a jelent és a múl­tat oly másképp mérő különbség, íme itt a nagy tanulság, amelyet minden becsületes és hazájához hű magyarnak látni kell. Befejezésül hadd mondjam még el': engem nagyon boldoggá és bizakodóvá tett a Hodászon szerzett tapasztalatok sokasága. Láttam a Ma Magaslatait, láttam egy kis nép örömét, amely a Dó­zsák tüzestrónját is megjárva most már büszkén emeli fel fe­jét, okul, eszmél, formálódik és előre megyJ Kovács Tibor. Lakást akart a farkas. Szebb, ragyogóbb négyszobás garzont és báránybőr bundát, amivel könnyűszerrel járkálhat az em­berek között. Felment pedig ezért a községi tanácsházára Nyirkátán, ahol a legnagyobb szerencséjére farkasvakságban szenvedtek és ajtót nyitottak neki. Leültették, sőt futtában hi­vatalos írással Is ellátták amely azt mondja: „id. L. L. — tótum- faktum — megszűnt farkasnak lenni és ezentúl báránnyá minő­síttetik..." Betakarózva eképpen a bürokrácia jóvoltából a va­donatúj bárányhörbe — elége­detten indult haza. Lenyalta tal­páról a vércseppeket és a sz p- lőtelcnség álarcával kilépett a tanácsháza kapuján. Felemelt fejjel ment végig a főutcán. — Mast már nem vetheti a szemé­re senki, hogy farkas... Történt pedig, hogy két far­kas összetalálkozott az erdőben. Mondta az egyik: „Te bolond, még mindig ilyen förtelmes bundában jársz? Nem szégyened magad? Eredj fel a tanácshoz és ha jól forgatod a farkadat, kapsz olyan bundát, hogy öreg napjaidig ki sem látszol belő­le ...” Ügy is tett a másik. Nagy su­nyin nyitott be a mátészalkai járási tanácshoz és — mint fel­okosították — szintén az álla­mosított ház visszakérésének ürü­gyén. Mikor ott jobban szem­ügyre vették, tüstént megérezték rajta a farkas-szagot; leültették és nehogy máskor ilyesmire ve­temedjék el is látták hivatalos Amikor nagyon ches az em­ber, kis darabka kenyér a gond­ja. Ha ez teljesül, már húsra vá­gyik. Végül úgy érzi, egy pohár jó bor tenné boldoggá, Nehogy gúnyolódásnak ve­gyék e bevezetést, hiszen Panyo- la község esetében jót akarunk vele jellemezni. Előbb a sáros utak okozták legfőbb gondjukat, Ez az álla­pot megszűnt, mert 1937-ben másfél kilométeren betonkoc­kás járdával pótolták a hiányt. Az idén mintegy 500 méteres pótlásra kerül sor. Azután az autóbusz útvonalának hosszab­bítását (a község végéig) tűzték ki célúi. Ehhez megfelelő he­lyen, alkalmas buszfordulót ké­szítettek, (igaz, némi zúzalék-kő odaszállítását még várják a Út­fenntartó Vállalattól). De most mégsem ez a legfőbb gondjuk. A Túr folyón épülő híd elké­szítése vívná ki megelégedésü­ket. A munkát a megyei Út­fenntartó Vállalat készíti. A múlt év végére meg'gérték be­fejezését. A szerződés decem­ber 31-ét jelölte meg végső ha­táridőül. Pénzzel sem szűkmar­kúak a panyolaiok. Az Útfenn­tartó Vállalat 48.886 forintot „leemelt egyszámlájukról” —* írással. Azt mondja, hogy: „Sx. B, nagyecsedi 55 holdas farkas, egyáltalán nem tévesztendő össze a báránnyal.” Nagy dir- rcl-durral rohant el a póruljárt, aludt rá néhány napot, aztán a kínálkozó sikeren felbuzdulva, ismét beállított, de most nem a járáshoz, hanem a községhez. Majd, hanyatt esett meglepeté­sében, mikor mancsába nyom­ták a hivatalos papírt. — Azt mondja, hogy: „Sz. B. nem 55 hanem 30 holdas farkas, dátum 1957 június 21...” — Már alakul — buzdult fel a részsikeren. — — Igaza volt a komámnak, a türelem a siker kulcsa. Jól el­változtatta magát és egy szép őszi délutánon ismét lenyomta a kilincset. — Pecsétes írást ka­pott. Azt mondja, hogy: „Sz. B, nagyecsedi farkas nem farkas, hanem bárány. Dátum 1937. no­vember 5. Így kapott báránybundát SZ. B. aztán még jónéhány a me­gyében. Később már nem is egyedül, hanem csordában jár­káltak a farkasok. S így ment volna ez isten-tudja meddig, ha a farkas-mohóság el nem veszi az eszüket és rajta nem veszte­nek. De ez megtörtént és azóta bizonyára befellegzett nekik. Megmaradt pedig a történtekből a tanulság: jó lesz éberebben vigyázni Nyirkátán, Nagyecse- den, Üjfehéríón és mindenütt, mert nem halt ki ez a fajta,, soha nem lesz a farkasból bá­rány, kutyából szalonna! P. G. azaz felvette az összeget — s. jóllehet e pénz .felét teszi ki oá egész költségnek, a híd mégsem készült el. Panyolának nagy szüksége van a Túr-hidra. Azok a dolgozó parasztok, mint Pócsl Menyhéit is, akiknek a folyón túl van a földjük, szomorúan tapasztala ják, hogy nem tudják elkezdeni a tavaszi munkát. Itt a trágya- hordás ideje, s mintegy ezer hold művelését gátolja a híd hiánya. Azt kérik Panyolán, hogy sür­gessük meg illetékes helyen a híd elkészítését. Kérésüknek eieget teszünk, s bízunk benne, hogy az Útfenntartó Vállalat munkája nyomán nemsokára e, gondjukon is túl lesznek a pa-1 nyolaiak. ★ Szerkesztőségünk érdeklődé­sére Szarvas Ernő elvtárs, az Űtíenntartó Vállalat igazgatója közölte, hagy a panyolai Túr- hidon dolgozó brigádnál baj volt a munkafegyelemmel •— amin már javítottak, — de egyéb okok is hátráltatták a munkát. Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy február 15.-éré befejezést nyerjen a Túr-híd építése. (Hsmmd) Jól sikerült fonóest Fényijén (Tudósítónktól.) Amióta megalakult a penyigei KISZ szerve­zet, a szervezeten kívüli fiatalok részvételével még nem rendeztek ilyen jól sikerült fonóestét. Fonóestének hívják ugyan ezen a környéken a té­li összejöveteleket, azonban ez inkább kézimun­kaest volt, mert a lányok varrtak, horgoltak és kötöttek. Az estén 15—16 lány és 15 fiú vett részt. Meghívták Eszenyi Anna és Kormány Margit fia­tal tanítónőket is, akiknek nagyon tetszettek a szatmári tájak jellegéből fakadó szebbnél-szebb kézimunka minták. Sokak szerint Karácsony Er­zsiké, Tóth Magda és Balkó Kati kézimunkáit ezen az estén legszebben. Persze a fiúk lelkes nótája is segített nekik .Jól érezték magukat a szervezeten kívüli fiatalok, hiszen Juhász Gyula és Balkó Lajos rögtönzött, de jó zenét szolgáltat­tak. 9 óra körül megkezdődött a játék és a tánc, mór közel járt az éjfélhez a mutató, amikor vé­get ért a kellemes este. KRICSAN GYÖRGY. A gyermekváros javára ajánlja fel bevételét a dohányfermentáló művészeti együttese Nagy érdeklődés előzte meg ez alkalommal is a nyíregyházi Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat művészeti együttesének tegnap esti elő­adását. A „Párisi vendég” című daljátékkal újat nyújtottak és a megye egyik legjobb kultúregyüt- tesévé küzdötték fel magukat. Sok meghívást kapnak a vidéki kulíúroíthonoktól is. A színjátszók ezúttal már nagyobb gyakorla­tot és több hozzáértést követelő daljátékot mu­tattak be, amelyet — mint fentebb említettük — tetszéssel fogadott a közönség. A „Gyermekváro- sért”-akcióban a csoport az elsők között ajánlot­ta fel egyik előadása tiszta jövedelmét, most pe­dig úgy határoztak, hogy február 15-i előadásuk teljes bevételét adják az épülő gyermekváros ja­vára. „Békében akarjuk építeni szeretett hazánkat” Gégény község dolgozói nevében érkezett levél, amelyben azt kérik, közöljük írásuk tartalmát. „Mi, Gégény község dolgozói figyeljük a nemzetközi eseménye­ket, s támogatjuk a Szovjetunió harcát, amelyet az atomfegyver el­tiltásáért, a békéért folytat. El akarjuk mondani mindenkinek, hogy mi is követeljük az atomfegyverek betiltását, hiszen mi nem aka­runk újabb háborút. Békében akarjuk építeni szeretett hazánkat és a szocializmust. Nem akarunk újra vért és bombatölcsért látni. De harcolunk is a békéért és a szocializmus építéséért mind a termelő­szövetkezetben, mind az egyéni gazdaságokban.” A panyolaiak legfőbb gondja: mi lesz a Túr-híddal?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom