Kelet-Magyarország, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-02 / 28. szám

tt­KELErMAGYARüRSZAG li»5S. FKBRUÄU t. VASARXAP cÁ vm (ukj fí tilos“tizenötödike mondor nyakából sem sajnálta a nemzetiszín szalagot. A falu ap­raja-nagyfa sarkig érő átalvetöt tett fel, de tenyérnyi széleset! Én jó istenem, de szép volt! Mint erry nagy zászló az egész nép. A fehérnép rítt, egytől-egyig. Torkos úr se különben. Szóno­kolt a pódiumon valameddig. Azt ■mondta: „...Une az igazi haza- szeretet kicsirázott, szárbaszö- kött, de minthogy minden ' nö­vénynek táplálékra van szüksé­ge, úgy ennek sem másként. A jó gazda trágyázza földjét a dús temésért,, hát ez a szent lelki érzés is szorgos gondozásra szo­rul..." Mondott még mást, ám nem sokat, mert elbőgte magát a nagy szivöröm miatt... No, ahogy ez megvolt, átmen­tünk a Csöbrös udvarára ijastól- fiastól bögrácsos gulyásra. Addig ehetett mindenki, míg győzte szusszal Bővén összeszereztük a hozzávalót. Akinek belevásott a foga a húsba, vagy le akarta öb­líteni a zsírosat, módja volt rá. Nem fukarkodtunk mi az itóká­val se. Ettünk is, meg ittunk is. Azután már, hogy az ágyát meg­vetettük, olyanná váltunk, mint a feneketlen hordó. Az asszo­nyok hazaszéledtek. Nem zavart, az minket. Mire este lett, betyármiskásan benyakallunk. Ott. gajdollunk a nagy teremben. Fene se tudja hányán, hiszen annyian voltunk, hogy egymás lábán jártunk. Tor­kos úr itt sem hagyott cserben bennünket. Ugyancsak biztatta a hazafiúi érzésünket. Én meg nem mondom hányszor, de jó- párszor elénekeltük, hogy: ..Ha­zádnak rendületlenül, légy híve óh, magyar...A „Horthy Miklós katonája vagyok"-nál meg a bíró sógor annyira igyekezett pecke­sen állni, hogy hanyattünt a so­kaságban. Kehesni szándékoztam, de felrikkantott veszettül Torkos: „AááááUj!” Megálltunk. Rákczd. te kutya erőseri: „Már énnekem beborult az ég...", de ríva fakadt leeservesen. Oszt közben mászott az asztalra. De biz visszaesett a székek mellé. Előkerestük a tá- pászkodó sógorral, s nagy ügy- gyel-bajjal feltoltuk. Gondoltuk, ha oda iparkodott, valami dolga van. , „Magyar Testvéreim! Véreim! kantotta fönn. — Szót kérek!... Ki szeret engem?! — összelcapta magát a Boka legényfia: „Had­nagy úr! — mért az volt a kato­naságnál — alázatosan jelentem: ént" Segédoktatója volt neki. „Éljen Torkos úr!" — rival'uk. ,.Szo... szóval, szóóval mind­annyian?" — derült fel a zsi­vajra. — Meglátjuk! Súgatt-bú- aott a Boka fiával néhány szót. Elrohant, d: nem sokára jött be. s hozta a Csöbrös négy etető- vályúját a hizlaldából. Kisurol- ták azt fehérre, akár a dagasztó- íeknőt. Teletöltöttek borral a te­rem közepén. „Magyar Testvéreim! Véerlm! — rikoltotta Torkos úr —, aki engem szeret, követ, még a halál­ba is!’“ — és négykézláb neki­dőlt a vályúnak. A Boka fiú ha­sonlóképpen. A bíró sógor elsŐ- szülö'te se akart lemaradni, de azt túlsófelen billentette a só­gor hogy odébb hengereden. „Hun á tekintély, mi?! Csak apád után fiú!" — dörögte, mert így van rendién a tisztesség. Mii öregek mentünk elől. azután mind... Jesszusom, mi volt ott! Akadt, aki elnyúlt hason. Azért fölötte ittak. Mint volt tovább ez a fene mu­latság, csak onnan tudom, ami­kor a rémítő csattanásra és a fe­jembe hasító fájdalomra felriad­tam. Csörgés, puffanás és jaj min­denfelé. Esküdni mernék rá, hogy egy szempillantás alatt több mángorlót, piszkafát láttam, mint addig életemben. Fülhegy­EMLÉKEZÉS KISFALUDY KÁROLYRA 170 évvel ezelőtt, 1700 február 5-én a Győr me­gyei Téten született. A történelemnek azt á kor­szakát idézi neve; amelyben a századokon át tét­lenségre kárhoztatott nemzet ébredni kezd és sor­sának irányítását maga akarja a kezébe venni. Ez az új honfoglalásra és a százados mulasztások helyrehozására készülő kor a reformkonszak..Iro­dalmi előkészítője Kisfaludy Károly volt. Kisfaludy olyan időszakban kezdte meg mű­ködését, amikor a nemzet messze elmaradt a mű­velt világ haladásától, amikor a nemzeti nyelv a .műveltebb és tanultabb körökben" megvetett és száműzött volt. Kisfaludy majdnem minden mű­fajban adott értékeset és maradandót. Legna­gyobb jelentősége mégis elsősorban irodalomszer­vező munkájában van. Nagy és magasztos cél le­begett előtte: a nemzeti műveltség eszméje. Az 1800-as, az 1810-es évék írói az antik művészet szépségein csüngtek, elvont, az eleven élettől tá- volálió eszméket énekeltek meg, szenvedélymen­tes hangon, a klasszicizmus merev formáiban. Kazinczy Ferenc, a vezére ennek az iránynak. Kazinczytól veszi át a vezétő szerepet Kisfaludy Kátolv. Az idegen szellemű klasszicizmus helyébe a nemzeti szellemű romantikát, honosítja meg irodalmunkban. Célja: felébreszteni a nemzetet, a múlt hagyományainak idézésével felkelteni a' nemzeti érzést, hogy új út nyíljon a nemzet szá­mára a jövő felé. A k°r szava is ezt követeli. F.zért tapsolja meg lelkesen Kisfaludy múltat idéző, meglehetősen naív történelmi drámáit a színházlátogató közönség. A nemzeti műveltségért P lelkesedik és dolgozik. Hamarosan maga mellé állítja a kor legjelentősebb íróit, elsősorban a fiatal tehetségeket, Vörösmarty Mihályt, Bajza- Józsefet és sok más írót. A fiatalok mesterüknek tekintik őt, 1822ben megindítja az Aurórát, az első magas igényeket támasztó irodalmi folyó­iratot. Minden jelentős írónk és költőnk ír e lap­ba. Ezzel teszi Kisfaludy Pestet irodalmunk köz­pontjává, ettől az időtől tekinthető Pest a magyar szellemi élet centrumának. Az Auróra az irodal­mi élet mozgatója lesz. A kezdő írók Kisfaludy- nái jelentkeznek, az író beérkezettségét az Aurórá­ban megjelenő műve jelzi. AZ AURÓRA azonban nemcsak az írókat ser­kenti munkára, igen erős a hatása a közéletre is. Nem kis része van abban, hogy — ha lassan is — megindul a reformkorszak építő munkája. Buz- gólkodása nyomán megindul Pesten a magyaro­sodás, a nemzeti n.yelv pártolása, az irodalom s/eretete. lelkesítő munkájának is szerepe von abban, hogy a tesredősből ébredni kezd a ma­gyar, s „égve honért, bizton nézzen előre“ a jö­vőbe. Kisfaludy az Aurórával olvasóközönséget te­remt az irodalomnak. A múlt dicsőségét idéző tragédiával, a különböző társadalmi fclszegsége- ket, furcsaságokat, a nemesség idegenes, vagy ép. pen semmilyen, műveltségét bemutató vígjátékéi­val létrehozza a hatásos színpadi drámát és né­zőközönséget teremt a színjátszásnak. így lesz előfutára annak a mozgalomnak, amely majd az é’ső pesti magyar színházat, a Nemzeti Színházai teremti meg. 1830. november 21-cn halt meg. Óriási tö­meg kísérte koporsóját, hogy lerója tiszteletét és ■ háláját a nagy irodalomszervező, a magyar kul­túra,,a magyar nyelv halhatatlan harcosa előtt, s egyszersmind hitet tegyen a nemzeti éiniakar.ás melleit. Bacliát László A T T I T HÍREI- Nagy érdeklődés ftiellett zaj­lott le a drámaismertetési soro­zat első előadása Nyíregyházán. Galamb Gábor tartott; előadást Shakespeare-ről és a korabeli színház sajátosságáról. Az elő­adásban elsősorban a Hamlet került elemzésre, s szó került e rnű különböző rendezői felfogá­sáról s főleg a sokak által is­mert Uamlet-íilmrői. A legkö­zelebbi előadást Maliers Tartuífe című d rabjáról dr. Szilágyi Béla tartja február 18-án a klubban. A Keletmagyarország kiadóhi­vatalának. kircl<Mtábttn láthatók azok a diafilmek és kiadványok, amelyek a. TTÍt megyei titkár­ságán (Gorkij mozi épület) min­denki számára megvásárolhatók. Így igen sok új mese diafilm kapható színes és fekete válto­zatban, valamint megannyi táj­film áll rendelkezésre, csakúgy, mint az Akvirium-Terrárlum.cz Élővilág, Természettudományi Közlöny, az Uránia-könyvek, s általában a Gondolat kiadó köny­vei. Ezen' ívül kaphatók ugyanitt a szegedi TTIT irodalmi kiadvá­nya, a Tiszafái , egyes számai is, ★ Ma, vasárpap délután 6 órakor a nemrég megalakult Zenebará­tok Köre nyilvános klubhangver­senyt rendez. Ezen fellép a deb­receni fúvós trió, valamint Straky Tibor és Marssó József, a zeneiskola két művésztanára. An klubest további részében mikro-Ö lemezek kerülnek bemutatásra □ Vendégeket is szívesen látnak. H ★ Q A megyei szervezet közgyűlésen előrelátna'ólig március közepén^ kerül lebonyolításra. Addig raía-H mennyi szakosztály meglartjcü szakosztály gyűlését, az el lökségQ állal mégha árazott időben, g * □ Schubert-estet rendez-jJ nek a klubban február IG-án, va p sárnap délu'án. Ezen dr. Hankis- O János, egyetemi tanár tart élő Q adást, s a Schubert müveké p AgJné Bocskav Ibolya és Strai';, □ Tibor művészek adják elő. Q Oláh Lásslfí jfy[ ^ negyvenháromban, abban a kis faluban hallottam emlegetni „mángorlás" tizenötö­dikét, ahol akkor kezdtem tani- tóai. Igaz, suttyomban, , meri különben, mintha valami szé­gyenteljes dolog lett volna. Nem hozakodtak elő vele soha. A fér­fiak csak nyakig veresedtek, ha a kontyosa elszólta magat és vetettek rájuk olyan ' tekintetet, melytől elillant a lefetyelő ked­vük. Igencsak megéhezett bennem a kíváncsiság, hogy a kackiás ke­resztelő eredetét közelebbről megismerjem: Végre a kurátor mondta el. nagy titokzatosan: ♦ ~ Azzal kezdődött, hogy Lesz és Mos népe Cefettül összehara- gudtak. Négy éve annak, hogy a mosi mén elkóstált, s gyalázia a búzáinkat sorra. Szabó sógorom, a bíró rárlpakodott a korcsma előtt álló legényekre: „Béká­saim!... lúra, de ízibe! Lássuk: melyikőtök veszi lógóra a bitan­got?!" Kisvártatvást hóztáknagy riadalommal. Morogtunk, pus­mogtunk, hogy mitévők legyünk, mert sürvest elkádorgott a mo­slak jószága. Keresni meg nagy ritkán keresték, vagy sqkára ér­tek hozzánk, hiszen széles a pusz­ta. Azidöben költözött ide egy csenzár. Beriősült. Kutya tréfa­kedvelő ember volt. Azt mondja a sógornak: „Bíró uram. holnap vásár lesz Nátún. Ha gyövök ha­zafelé a mosi kiserdőben várjon egy legény. Hozza az magával a mént. Kitérek Mosra, oszt Istók- úgyse, ne legyen többet jó vásá­rom, ha el nem adom a esődörtN Ügy lett és meg is tette! Eladta az! Méghozzá magának a bíró-í nak! Hogy hazajött, egy kuper-^ tóba becsomagolták paksus he-C lyett a pénzt, s lovaslegénnyelQ elküldték neki. Levél is votl vele.Q Abban meg kifigurázták, hogy neC nagyon csúszkáljon esteliden,U mert aki nappal sem ismeri megr. a jószágát, esthajnalán a »zérűs-E kertek alatt még a saját felesé-)* gét találja elcsábítani... ' C Hogy neveltem, csak leintett aC, pohárszünetben: r — Tessen várni, mi lett ebbőíC — és folytatta. — A bíró sógort még napok múltán is érezte cd derekát a sok nevetéstől. Mi tnegE vele. Akkor esett a lédi rasár.g Azon már a környékbeliek se áll-Z ták mag, hogy oda ne kurjant-U sanak a mosi bírónak, akivelc mellesleg komák volnánk. Meg-E csipkedték gorombán szóval. LetfP ebből olyan kontra-bontra. mi-fc lyet ritkán lát az ember: cudart harag. A mosi rokonok még láto-j= gatni se gyöttek azidőtőlfogvást.c Innen se igen mehettek oda. £ — Két évvel ezelőtt — meséiig tordbb, hogy pipára gyújtott,—C ránkfordult a rúd. Hej, hej... —d sóhajtott. — Volt itt az urada-g lomnál egy segédtiszt. Torkos úr.t Olyan ember, aki többet kapatos,E mint józan. Sírba vitte a végén £ megyúllcdt benne a pájinka. AC fene se tudóit rajta segíteni aE leventék fő retye-rutyája rolt-c Ha berúgott nekibőszü.lt, s íc-C szedte sorra a szenteket a fiúkra.h Rúgott-vágott, akár a cigány lo-[ ra a dögrováson. Ügy két liéttelL március tizenötödike előtt balí-y juk, hogy nagy dolog készüt Tár-n gyalfák a legények, de relünícO öregekkel is szót értett Torkosy úr... n Nekiveselkedtünk a készülő-^ tűsnek Torkos úr csak peccege-C tett valami kitalálmányt, hogve Így meg úgy jobb lenne, hát már^ zajdult dologra a férfinép. Kiri-C comáztuk a községet csudamód Még a Csöbrös korcsmájáról seC feledkeztünk meg. A széljártaE udvar bejáratához diadalkaputjf csináltunk. Rámázoltuk irdatlanf nagy betűkkel, hogy „Isten ho C zottr ó Híre ment rögvest az égés: C környéken, hogy a lesziek haza p fiúi érzelem tekintetében— ígic mondta fűnek-fának Torkos úr— d nem ismernek derekabbat ma q gvknáL „Izmosodik a tekinté □ Ivünk!" — hümmögte elégedd □ ten a bíró. Nem látott még olyas g felét. Tanító úr! Magam se, he□ csak azon a napon nem! A vén^ balog Bodnár, a vitéz, még a ko­oyel még hallani véltem harsogó visítást: „Piszkosak!... Disznók!... Vályú kell nektek? Mángorló!!!... Tizenötödike?!... Mángorlódé!* — Na, de újból kezelésbe vett az életem párja. Márta. Ahogy ké­sőbb megtudtam, egy levesszűrő kanállal. (Azt azonban sose tud­tuk meg, kitől eredt ez az egész galiba!) Nem volt bizodalmám a dolog további meneteléhez, hát helyesebbnek láttam megkeresni az ajtót. Ott volt kutyavilág! Olyan szűk istenverte az a vacak, mint a garat. Mehettünk, már ahogy engedte. Megszorultunk pogányul! Őrölt bennünket pogá- nyul az asszonyok haragja. Nem számított: férjem, fiam, avagy egyik sem! Egy szó, mint száz,', még Torkos urat se kímélték.{ Akadt asszony, a sok közül, aki hazáig lazsnakolta... Bizonyisten, napokon át nem néztünk egymásra! Szólni? Na, azt meg a kerek világért se tét-' te senki! Negyednap dobolták, hogy falu-, gyűlés. Oda elmentünk, de ke­rültük egymás tekintetét. Szabó sógor, a bíró fenn állt a lépcsőn, s kegyetlenül .törölgetia homlo­kát. Vörös volt, mint a rák. „Na, tán csak nem beteg..." — gon­doltam. Az volt. A guta kerül­gette. Akkor derült ki, amikor szörnyűségesen elordította ma-. gát: * Emberek!... emberek! — s elakadt a nagy lendület után. Mi meg álltunk, mintha az orrunkj vére eredt volna. Vártunk. Egy-j szerre nagyot hördült: „Gacsá sógor, olvassa! — és ellbém do­bott egy levelet. — Olvassa han-' gosanF• Kivettem keservesen, mert remegett a kezem. Hát az állt benne, hogy a leszi bírónak minden jót kíván a mosi bíró a* „mángorlás" tizenötödikén meg­tartott. szép ünnepély után. Mi az?!... Mi?!... „Mángorlás?!!..." ■ zúdult fel a sokaság. „Az a szentháromságát !,k — üvöltötte fuldokolva a dühtől a bíró. „Ehun-e. és itt a többi is! Nála, Leszel. Űjház és sorra a kör­nyék! Mind rajiunk nevei! — És szórta a leveleket reszttető kézzel közibénk. Mi m.eg dobáltuk széjjel megveszekedve. — Em­berek! Kigyelmetek tudják, hogy oda a tekintélye a falunak, s ve­le a miénk is! Ezt a, szégyent le nem vakarhatjuk magunkról!... Nem magunk vagyunk egészen hibásak asszonyainknak igazuk volt! A vakságunk mocskolt be bennünket és Torkos úr! Köszön­jük, de ezentúl nem fogunk egy tálból cseresznyezni!... Gyalá-. sat... — Sose láttam a sógort sírni, de akkor könnyezett. ■— — Nagyapám Ivonvcd volt negy­vennyolcba, és most úgy érzem, piintha a sírját mocskoltam vol­na be... Mint az állat..." —: Hi­deg szél fújdogált. de izzadtunk. Görnyedtek a hátak. Nehéz teher a szégyen! Nehezen folytatta: „Magunk hibaja-vétke, súlyát közösen érezzük maid. Viseljük cl emberséggel... Én. a bíró mondom: ne ügyeljen senki á gúnyolódásra sehol sem! Mert ha pataki évéoből lőcsöt c.kaezt, mindannyiunknak ártalmára lesz. Egy szót erről ne szóljon les'zi srái.’.'” És elmentünk mind. haza. Erős akarással, honi/ elfeledlel- jük az otlhovvalókkal clsöbbcst ezt a csúnya históriát... A sógort azt másnoo behívat­ták. Rútul lemocikolták. amiért a Torkos úr tekintélyénk ártott a falu előtt... + Végére ért és hallgattunk so­káig szótlanul. Majd megtörte a csendet: — Tanító úr! Elmondtam ma­gának, da hallgason róla. Majd egyszer, ha messze kerül innen és évek múltán eszébe jut ez a mese, igazat ad nekem, hogy a magyar ember életében két átok van, s mindkettő meggyalázza: áz úr és a bor! S ma is látom mennyire igaza volt. Két átka közül egy elve­szett. de sorvasztja a másik. Óh, mennyi d ága bor! Kancsóban és pohárban gyöngyöző ital: arany- nyel vetekszik csillogása, vagy sötét, mint bíboron ez árny. Szép temetője az emberségnek, örök tolvaja a lekinlcH/neli,

Next

/
Oldalképek
Tartalom