Kelet-Magyarország, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-16 / 13. szám

4 keletmaovarorszAg 1958. JANUÁR 16, CSÜTÖRTÖK A honvédelmi tömegmunka sikerének alapja |_I azánk védelmi erejének megerősítése mindig a kommunista párt alapvető gondja volt és az is marad. V. 1. Lenin gyak­ran hívta fel a szovjet emberek figyelmét arra, hogy mint a sze­mük fényét, úgy őrizzék a haza védelmi képességét. Ennek a hatalmas jelentőségű állami feladatnak a megoldásá­ban nagy szerepet játszik a Magyar Honvédelmi Sportszövetség. Mint hazánkban minden tömegszervezet, a MHS kollektívái is a helyi pártszervezetek állandó jellegű vezetése alapján dolgoznak. Az MHS bizottságok minden tagja világosan kell lássa, hogy egész tevékenységével kapcsolatban beszámolni köteles és felelősséggel tartozik a megfelelő pártszervezeteknek. Az MHS vezető szerveinek munkája most bonyolultabbá vált. A szövetség elé új feladatként állította az 1957. május 28-i pártha­tározat. hogy döntő mértékben javítsa meg a honvédelmi ismeretek propagandáját a dolgozók között, biztosítsa a technikai káderek tö­meges kiképzését, a lakosság légoltalmi oktatásának megszervezé­sét. valamint a honvédelmi jellegű sportágak gyors fejlesztését és az új sportolók ezreinek felnevelését. Ezzel együtt biztosítani kell a honvédelmi tömegmunka anyagi bázisának megnövelését és megerő­sítését is. Számolva a honvédelmi szövetség előtt álló feladatok fontossá­gával és a szövetség sokoldalú hazafias munkája javításának szük­ségességével, sok pártszervezet már hozzá is kezdett, hogy részle­teiben és gyakorlatiasan foglalkozzon a MHS szervezetele tevékeny­ségével. segítse azokat tapasztalataival, figyelmével és tekintélyével. Ezt számos példával lehetne így bizonyítani. A nyíregyházi járás­ban a járási pártbizottság titkára állandóan szívén viseli az MHS járási bizottságának munkáját. Járási pártaktíva ülésen napirendi pontként tárgyalták meg a honvédelmi munka kérdéseit. A városi pártbizottságnak és a pártszervezeteknek segítségével az Üzemekben és hivatalokban a legjobb szervezőket álították be a hon­védelmi tömegmunka feladatainak megoldására. Több üzemben, hivatalban, tsz-ben, gépállomáson és ÁG-ban megtaláljuk már az MHS alapszervezeteket. A javuló munkát mu­tatja, hogy a honvédelmi tömegszervezetekben jelentősen megélén­kült a kiképzési és sportmunka is. A nyíregyházi járási pártbizottság kezdeményezése széles körben elterjedt. Az utóbbi hónapokban hasonló értekezletek voltak a honvédelmi tömegmunka megjavításának kérdéseiről a nagykál- lói, nyírbátori, kisvárdai járásokban és lesz Nyíregyháza városban. A megyei pártbizottság határozatban javasolta a járási pártbizottsá­goknak hasonló témájú aktívaülések szervezését, A pártszervezetek mindenütt nagy figyelmet fordítanak a járási küldöttértekezletek gondos előkészítésére. Például a nyíregyházi városi pártbizottság a küldöttértekezlet előkészítése során részlete­sen felülvizsgálta a területén folyó honvédelmi tömegmunka hely­zetét. Széleskörű vita után gyakorlati intézkedéseket hozott. A párt- szervezetek ezt a kérdést megtárgyalták az MHS bizottsággal, akti­vistáival és a különböző vezetőkkel. Sok érdekes és értékes javaslat hangzott el a KISZ aktivisták, alapszervi titkári továbbképzésen és a tartalékos tisztek részéről is. Ä sikeres küldöttértekezlet alap­ján ezután mód nyílott olyan határozatok meghozatalára, amelyek komolyan elősegítik a honvédelmi tömegmunkát. A felhívások és határozatok, amelyek ezeken a gyűléseken szü­lettek, hatalmas fegyvert adtak az MHS bizottságok kezébe, amely segítséget nyújt a honvédelmi tömegmunka gyors javításához, erő­síti a mindennapos és gyakorlati kapcsolatot a honvédelmi szövet­ség és más tömegszervezetek, valamint a különböző más sportegye­sületek között. Az MHS elnökségei és alapszervezeteinek elsőrendű feladata merész kezdeményezőkként fellépni, a gyűléseken elhangzott hatá­rozatok megvalósításáért állhatatosan és hajlíthatatlanul igyekezni a gyakorlati életbe átültetni azokat. Ebben az ügyben végzett fáradozásaik közben bizottságaink kétségen kívül mindig támogatást és segítséget kapnak a pártszer­vezettől, amelyek ma már úgyszólván mindenütt a honvédelmi mun­kát úgy tekintik, mint a szervezet munkájának elválaszthatatlan részét. Sajnálatos módon az MHS néhány alapszervezete és vezetői még sokszor nem helyesen használják fel azt a nagy és. széleskörű segítséget, amit a pártszervezetektől kapnak. Nem jelzik idejében a munkájuk során előforduló hibákat, nehézségeket és a segítség kér­dését gyakran helytelenül értelmezve, nem terjesztenek konkrét ja­vaslatot a pártszervezet elé, amelyben megjelölnék az MHS-munka megjavításához szükséges teendőket. Világos, hogy egy olyan törekvés, amely saját ügyünkért a felelősséget a pártszervezetek nyakába kívánja sózni, az olyan el­gondolás, hogy az MHS elnökségek helyett majd dolgoznak a párt- szervezetek, semmi közösséget nem ismer a honvédelmi szövetség pártvezetésének elvével. Az MHS minden bizottságának és titkárának fontos kötelessége, hogy tárgyilagosan ismertesse a pártszervezettel a honvédelmi tö­megmunka helyi problémáit, kicsinyeket és nagyokat egyaránt és hogy konkrét javaslattal éljen a pártbizottságok felé, a nehézségek gyors kiküszöbölése érdekében. Feltétlenül szükséges, hogy a leg­mozgékonyabban felhasználjunk minden olyan rendelkezést és ha­tározatot, amelyet a pártszervezetek munkánk megjavítása, meg­könnyítése érdekében adtak ki, vagy fogadtak él. Szükséges, hogy az MHS szervezetek tagjait lelkesítsük az MHS szervezeteiben vég­zett társadalmi munkára. Nincs miért kételkedni abban, hogy a pártszervezetek segítségéve] és vezetésével szoros barát együttmű­ködésben a KISZ-el, szakszervezetekkel és a sportklubokkal, az MHS szervezetet új sikereket érnek majd el a honvédelmi tömeg­munkában és hozzájárulnak szeretett hazánk katonai erejének nagy és szent ügyéhez. Szaniszló János MHS megyei elnök. Pardon! Csak egy pillantást! mítva 47.1 D-márká­TV yugat-Németor- szag lakosságá­nak száma megha­ladja az 50 mihiót. Hivatalos adatok sze­rint a lakosság taka­rékbetéteinek! össze­ge 6.7 milliárd már­ka. Ez az összeg nem tükrözi az általános életszínvonalat. Van­nak rétegek, amelyek egyre jobban eladó- sodnak — főleg a pa­rasztság. A schles- wig-hoisteini föld­művelésügyi minisz­térium megállapítása szerint a schleiswig- holsteini parasztok adóssága a nyugatné­met pénzreform óta hektáronként átlag 500 márkával növe­kedett. Rengeteg pa­raszt hektáronkinti adóssága 500—2000 márka között van. Emellett csökkent a takarékba tett * pénz értéke. A „News­week című amerikai folyóirat megállapí­tása szerint a nyu­gatnémet márka vá­sárlóereje 1949-től 1956 végéig 18 szá­zalékkal csökkent, ami a sorozatos ár­emelésekkel magya­rázható. Ifa onló vásárlóerő­csökkenés tapasztal­ható más országok­ban is. Nyugati la-^ pok adatai szerint a" pénz vásárlóereje ugyanebben az idő­szakban az Egyesült Államokban és Bel­giumban 15, Olasz­országban és Kana­dában 25, Hollandiá­ban, Dániában és Svédországban 30, Norvégiában 33, Ang­liában 34, Francia- országban 52 és Ausztriában 57 szá­zalékkal csökkent. Még a svájci frank vásárlóereje is csök­kent 10 százalékkal. A Német Demok­ratikus Köztársaság­nak 17 miliió lakosa van — ez körülbelül egyharmada a nyu­gatnémet lakosság­nak. A takarekbete- tek összege mégis meghaladja a nyu- gauismetországi ta­karékbetétek össze­gét: az NDK-ban 7.5 milliárd márka. Minthogy a Német Demokratikus Köz­társaságban a kizsák­mányoló elemek szá­ma a minimumra csökkent (az NDK- ban vannak még, ha­bár kis számban ku- lákok, nagykereske­dők, stb.), a takarék- betétek nagy összege a dolgozók jólétéről tanúskodik. Így pél­dául évről-évre nö­vekszik a parasztság jóléte. A termelőszö­vetkezeti tagság va­gyona 1955-től 1956- ig, hektáronkint szó­ról 549 márkára nö­vekedett. A NSZEP és az NDK kormánya megteremtette a le­hetőségeket ahhoz, hogy az egyénileg dolgozó parasztok jóléte is egyre növe­kedjék. A parasztok­nak az államnak be­szolgáltatott és el­adott terményekből és termékekből ere* dő jövedelme 1956- ban, 1950-hez viszo­nyítva 230.5 százalék volt. Az egyénileg dolgozó parasztok jö­vedelme 1950 óta 126.8 százalékkal nö­vekedett. Az NDK-ban az egy családra számí­tott takarékbetét ösz- szegc 1951-ben átlag 250 D-márka volt, ezzel .szemben 1955- ben már 800, 1956- ban 1000, idén pedig már 1210 márka. Állandó mcsorszamok: KOSSUTH RADIO *.30—s.oo-ig; zenes műsor. — köz ben; Hírösszefoglaló, falurádió. — S.30: Pillanatfelvétel. — 7.00: Hírek, IdöjárasjeientCs. — 7.45; Naptár, — 8.0«: Műsorismertetés. — 8.05; Techni­kai szünet. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés, — 12.00: uelt harang­ozó. Utána: Hírek. Időjárásjelentés.— 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. — is.54: Joejszakat, gyerekek. — 20.00: esti krónika, időjárásjelentés. — 22.00: Hí­rek. Időjárás elöntés. - 0 !l>. 'I 0.40; Himnusz. Utána; Vizjelzöszolgá- lat­PETOH RADIO 6.00—8.00-ig; Heggel! zene. — Köz­ben: 6.35: Torna. — 6.55: Színházak és mozik műsora. — J.lOi f alurádió. — 8.00: Műsorzárás. — 14.00; Időjarás- IclcnlCs és vízállásjelentés. — 23.00: CSÜTÖRTÖK, JANUAR 16. KOSSUTH-RADIO 8.10: Könnyű zene. 8.55: Édes anya­nyelvűnk. 9.00: Mikszáth, a kisdiák. Elbeszélés. 9.40: Reggeli kórusok. 10.10: Fiatal írók félórája. 10.40: Hangszer­szólók. 11.00: Nyelv nélkül. Korolenko kisregénye folytatásokban. 11.20: Népi muzsika. 12.10: Zenés utazás. 13.00: Az önző óriás. Oscar Wilde meséje. 13.13: Operarészletek. 14.20: Egy falu —egy nóta. 14.50: A Tóth-kórus ' »i. 15.10: Sakk-matt. 15.20: Ifjúsági Világhíradó. 15.45: A Gyermekrádió műsora. 16.10: Könnyű zene. 16.50: Gyári sziréna. 17.10: Zenés műsor. 17.35: Operettrész­letek. 18.10: Chopin zongoraművek. 18.25: Közvetítés a >T->dárh Sz'nházból. Anna Frank naplóia. 21.33: Népszerű szimfonikus zene. 22.15: Híres prímá­sok muzsikálnak. 22.40: Kamarazene. 23.40: Tánczene. PETŐFI RADIO 14.20: Tánezene. 13.20: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.30: Nyitányok és közzenék. 16.25: Őszi halászat. Ka­rinthy Ferenc írása. 16.40: Hangver­seny gyermekeknek. 17.10: Gondola­tok az internacionalizmusról. 17.25: Zenekari hangverseny. 18.08: Regény­ismertetés. 18.30: Soanyol csalogánv. Részletek Fal! Leo operettléböl. 19.03: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.13: válaszolunk hallgatóinknak. 19.25: Filmdalok. 20.00: Szórakoztató zenekari hangverseny. 20.45: Zenei anekdoták. 21.05: Tánczene. 21.45: Gyógyítás — munkával. Beszélgetés Dr. Hárdv István idegorvossal. 22.00: Anyegin. Részletek CsajkovszKij ope­rájából. 22.43: Szerelmes versek. PÉNTEK, JANUAR 17. KOSSUTH-RAUIO 8.10: Részletek Strauss operettjeiből. 8.50: Dutka Ákos és Peterdi Andor versei. 9.00: Népek zenéié. 9.30: Ezüst- kalászos gazdatanfolyam. 10.10: Óvo­dások műsora. 10.30: Fúvószene. 11.00: Vetélytársak. Elbeszélés. 31.30: Zenés műsor. 12.10: Tánczene. 13.00: A bel­terjes gazdálkodás útján. 13.13: Thomas és Meyerbeer operáiból. 14.10: Üttörö-bíradó. 14.35: Népdallal a világ körül. 15.15: A Gyermekrádió műsora. 16 10: Emlékezés Morteverdire. Elő­adás. 17.05: Szív küldi... 17.50: Tíz perc a bíróságon. 18.10: Tánezene. 13.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Travlata. Részletek Verdi operájából. 20.20: Tánezene. 21.20: Moszkvai tudósítónk jelenti. 21.30: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.45: Könnyű zene. 23.35: Operarészlctek; 0.10: Kamarazene. PETŐFI-RADIÖ 14.20: Zenekari hangverseny. 15.10: Zenés műsor. 13.50: Irodalmi élet Debrecenben. 16.00: Tánczene. 16.40: Könyvismertetés. 17.00: Fúvóstáncok. 17.10: Mai kórusok. 17.30: A magyar irodalom története: Petőfi Sándor. Előadás. 18.00: Müvészlemczck. 19.05: Tánezene. 19.45: A szakma művésze; 20.00: Heti hangversenykalauz. 20.40; Néni zene. 21.05: Operettrészletek. 21.50: Külpolitikai kérdésekre válaszo­lunk. 22.00: Verbunkosok. A PROHIRDETÉSEK Fiatal hízottsertés eladó. Kert u. 54/b. 1 Elveszett igazolványtartóval összes iratai Lizák Mihály, Nyíregyháza. Tompa M. u. 5. szám alatti lakosnak. Becsületes megtaláló fenti címre, jutalom ellenében luttassa el. Talált tárgyak: 8 db. íehérszínű csikozású törlő kendő. 1 db. női ke­rékpár, 1 db. bőr pénztárca 16.40 Ft-tal, 1 db. kerékpár igazolvány, különböző iratok, 1 db. férfi kerékpár. Jogos tulajdonosa kellő igazolás mellett átveheti a nyíregyházi Rendőr- kapitányság Igazgatásrendészeti Alosz­tályán. IIOZZAl A R T O Z O I T, isme­rőseit ajándékozza bőrdíszmű áru­val, Levéltárcák. pénztárcák és cigarettatárcák nagy választékban kaphatók a Minőségi Cipőipari V. i zleteben. Zrínyi Ilona u. 2, A Háziipari Szövetkezet kötél készí­tésben gyakorlott tagokat folyamatos munkára azonnal felvesz. Jelentkezni: Nyíregyháza, Széchenyi u. 15. szám alatt. A Kéményseprő Vállalat kályhás se­gédeket felvesz. Jelentkezés és felvi­lágosítás adás. Zsdánov u. 1. szám. I Központban. fsem lesz gondja a najara. na ni- deg-mcLeg dauerját, hajfestését MARIKA hölgy tód rasz garanciával megcsinálja. Kiss Ernő u. 19. szám. Telefon: 35—08. Kiváló minőségű réti széna nagyobb tételekben, 4 lóerős MIA motor eladó. Üttörő Tsz. Nyíregyháza, Kcmecsci út. Hirdessen a Keletmagyarország hasábjain ! 444444H«H4444*««Hm«4444MM4 KELETIM AGY AKORSZAG Szerkeszti- a Szerkesrtóblzottíát*. Felelős kiadó: az MSZMP megyei bizottság és a megyei tanács. Szerkesztőség: Nyíregyháza Sztálin tér 21. Tel.- 11-70. 71 76. Kiadóhivatal: Zsdánov utc‘ t. Telefon: SO-OO; Nyíregyházi Nyomdaipari Vállalót; Nyíregyháza- Dózsa Győr© utca », BÉKE-AIOZI: Éjfélkor. Űj magyar film. Előadások kezdete délelőtt fél 11 és du. fél 5, fél 7, fél 9 órakor DÓZSA-MOZI: Oké Néró. Álom Rómában... Olasz filmszatíra. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. GOHKIJ-MOZI: Hoffmann mesét. Káprázatos színes angol film, Offenbach operájából. Előadások kezdete: 4, 6, 8, órakor. 4444H44W»44»m4m4m>4tHm4WmW4H44444HW4WWHH4

Next

/
Oldalképek
Tartalom