Kelet-Magyarország, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-25 / 21. szám

«> KELETMAGY ARORSZAß JANUÁR 25, SZOMBAT Kis sziget a hóban süllyedt világban. Fehér kucsmás házak, hailgatózó utcasor ... Ahogy mondani szokás, még a madár is ritkán jár erre és az utak ezüstös hátán sokáig megma­rad a keréknyom. Megyünk a csapáson a fiatal akácfák alatt... A délután ál­mos szendergéssel esőz, még a szél is elpihent és fészkére tért. Elsőnek a tanácsházára té­rünk be. A tanácselnök okos, értelmes para ztember. Tudja mi a teendő és azzal is tisztá­bban van, hogy miképp kell a falut vezetni. Sok kérdést teszünk fel.:, Az egyik így szól: — Olvasnak-e a faluban? A válás? meglepőbb, mint várjuk. — Majdnem háromszázan! Hétéves népkönyvtárunk van! — Kik forgatják *a legtöbb könyvet? Alkalmazottak, mun­kások. vagy dolgozó parasztok? — Elsősorban a dolgozó pa­rasztok olvasnak! — Hány lelket számlál a falu? — 2900-an élünk itt... E szerint (a gyermekeket ki­véve) minden hetedik, nyolca­dik ember olvas? Feltétlen. Sőt a kölcsönkért müveket többen forgatják, mint amennyit a mi statiszti­kánk kimutat! — Hogyan jutottak idáig? — Erről talán a könyvtáros tudna bővebbet mondani.-k A könyvtáros, Görömbei Ist­ván elvtárs épp tanít. Fénylő- szemű kis magyarok, a holnap emberei, lesik minden mozdu­latát. Kihasználva a tíz perces szü­netet, most már a fiatal peda­gógust faggatjuk a falu olvasó- mozgalmáról ... — Hány kötet könyv forog közkézen Petneházán? — Legalább 200—250. Első­sorban szépirodalmi és politi­kai művek. — Mit olvasnak legszíveseb­ben az emberek? — Mindenekelőtt Jókait, Mó­riczot, MiliSzáthot, aztán a kül­földiek közül Balzacct és Verne Gyulát. Hm. Nagyon érdekes. Verne Gyula sok mindent megálmo­dott. többek között a Holdba is elindította hőseit, viszont őt még csak mostanában ..fede­zik fel” a petneházi emberek. Ügyszintén Balzacot. Tolsztojt és Solohevot is. Ez a felfede­zés azonban mindemé) többet mond. Igazolja, hogy fogynak már a fehér foltok a magyar föld irodalmi térképén. — Kik a legszorgalmasabb olvasók? , — Semegát Szilveszter és Zahclcsák János bácsi forgatja a kölcsönözhető szépirodalmi műveket a legszorgalmasabban. — Hogy jutott idáig? — Ahogy az élet előre lép, úgy nő az emberekben is a vá­gyakozás a művészet iránt. Esténként kukoricamorzsolás közben Grand kapitány csodá­latos kalandjairól vagy Goriot apóról beszélnek az emberek. Persze, mindez még csak az első állomás. Afféle kis nyírségi kétperces megálló, de a vonat már jó úton van velünk ahhcz, hogy táguló értelemmel fesze­gessük a távolságokat... Ez igen! Ez szép és kedvet csiholó beszéd. A "Zaholcsákok, a Fodor Jánosok és a falu többi dolgozóinak regénye, akik tegnap tán még újságot sem igen vettek kézbe, ma pedig már azt mondják a könyvtáros­nak: Adjon nekem egy Jókait, vagy: Árulja el, hol kapható Illés Béla „Ég a Tisza“ című regénye? ... Móricz Zsigmond 35 évvel ezelőtt így írt Hódmezővásár­helyről: „Hódmezővásárhelyen ez év augusztus havában (már mint 1923-ban) egyetlen egy könyvet sem adtak el, ebben a városban pedig körülbelül 65 ezer lélek él. Van polgármestere ... Van városi tisztikara ... Van sok­féle hivatalnoka... ügyvédek, orvosok, iparosok, mégis 1923 augusztusában senkinek sem kí­vánta meg a természete, hogy egy könyvet megvegyen”. Petnéházán még ma is mind­össze csak 2300—2900 ember él. Azonban itt szellemi elma- . radottság nyűgét oidozzák már • 350 kilométerre Budapesttől, • vagy ahogy tetszik, talán még távolabb a nyilvántartott kul­turális megmozdulásoktól. És, hogy csak egy számot mond- 1 junk, az általános iskola igaz- ; gatójának legalább 100—150 kö- ; tetes könyvtara van, sőt olyan dolgozó paraszt is van már ; Petneházán. aki olvasólámpát akar beszerezni magának .. Hát nem felemelő és szív­derítő ez? (K. T.) Megkésett születésnapi jókívánság Egy idős, falusi szülésznő, özv. Holló Mátyásné a nappkban ün­nepelte születésének 71. évfor­dulóját Terem községben. Har­mincegy éve járja a tanyavilágot és számítása szerint körülbelül másfélezer gyerek születésénél'• nyújtott segítségét. Azok a fiatal- '■ asszonyok, akik most szülnek,' azok születésénél is jelen volt.' A kilenc tanyai településből állói Terem legtávolabbi zugát is be-' járja. Naponta tiz-tizenöt • kilo-! ■métert gyalogol. < A 71. évforduló éjjelén sem pi- j bent, a Sárgaház-tanyára kellett', mennie sürgősen. Pedig szeretne < már megpihenni és átadni helyét.1 egy fiatalabbnak... - .< özv, Holló Mátyásáét 31 éves< működése alatt a szülő nőkön. ki-\ vűí még nem dicsérte meg senki. I Elismerés helyett ezúttal küld-\ jük kissé késve jókívánságainkat^ születésnapja alkalmából. A KISZ titkár Valamikor újságot árult havi 15 pengőért. Aztán a kőműve­sek mellé szegődött s a csilla­gok aiatt bérelt szállást a bu­dapesti Ponomád-kertben. Zse­bében „cincogva” sírtak a fillé­rek és saját bőrén érezte, hogy mit ad ennek a népnek a tőke. Szeme előtt remények hulltak el és emberek buktak térdre, azonban ő ósszeszorította a fo­gát és hitt valami igazabb s valami emberibb eljövendőben. Ma községi KISZ-titkár, és nyitott könyv az életé. Oda­tartja és odamutatja a fiatalok­nak, aztán halkan, minden pátosz nélkül megszólal: „Itt van, olvassatok belőle.” Olvassa­tok mindenütt, Biribcn meg máshol is és értsétek meg az igazságot. Mert régen bizony jó volt, ha száraz kenyér és sós uborka járta fáradt esteken, mikor megjött a magazinból az anyjuk, mikor csak kormos lámpa pislákolt cs a legyek szárnya óriásra nőtt a falon. Ma pedig ugyan melyik' fiatal járna már lyukas bakkancsban és fqltozott nadrágban? —- mi­kor a legjobb esetben is a si-> mára vasait pantalló, vagy a vikszos csizma járja. Igen, igen ez az igazság... És a fiatalok ol­vasnak is ebből az életkönyv- bői. Olvasnak téli estéken, mi­kor összejön az egész „család” és értelmet fényesít a film, a színdarab, meg egy-egy előadás; Kiss elvtárs különben az el­múlt évben már Moszkvát, a világ föváx'osát is megjárta. A rikkancskodástól, az esettságtől idáig vezetett az út. Látta Le­nint, a nagy forradalmárt, aki az egyszerű emberek álmát helyette is oly sokszor kimond-1 ta. Látta az erő és a bizalom áradását, amely ma már zsar­nokságot és fosztó trónokat döntöget. Látta a jövőt is, a maga betelt szépségével, nagy­ságával. És én úgy hiszem, hogy ebben benne van mindaz, amit a mi fiatalságunk a felszabadu­lás óta elért. A mi fiatalsá­gunk. amely a költővel együtt tényleg „az Értől indult el”, de ma már a szent nagv Óceánt is láthatja a jelen kilátótomvai- ból. * VI. Elkészült az egymillió kétszázezer gyermeket érint« új tanterr Az általános iskolák új tafi­megfelelőan készülnek az új tankönyvek is. Az elkövetkező is­kolai évben általában az V— VI. a rákövetkező iskolai év­ben pedig a VII—Vili. osztá­lyokban térnek át az új tanter­vekre. Az új tanterv vajmi kevés le­hetőséget nyújt a vulgáris, se­matikus tárgyalási módra, az erőszalcos aktualizálásra és az üres „átpolitizálásra’‘, annál in­kább a természet és a társa­dalom törvényeinek és törvény- szerűségének helyes kifejtésé­vel alakítja ki. a tanulók dialek­tikus materialista világnézetét. A potitechnikai oktatás fejlesz­tésére új tantárgyként „gyakor-. lati foglalkozásokat?'. vezetnek be. Helyet biztosítanak az óra­tervben az úgynevezett erkölcsi ismereteknek. •terveivel kapcsolatban illetékes »helyen nyilatkoztak a Magyar $ Távirati Iroda munkatársának. \A nagy jelentőségű munka első tszakasza lezárult: ebben az Uko- ilai évben az általános iskola I- tlV. osztályaiban áttértek az új «tanterme, s az ennek alapján ké­* szült új tanköny vekből oldal­inak. Napirendre került az új Itanterv bevezetésének kérdése Xaz ált. iskola V—Vili. .osztá­* lyaiban. Abból a módszerből, *hogy az alsó. és felső tagozat I tanterve külön készüli, egyálta- »lón nem'következik az általános «iskola kettéosztottsága.Gondo- Isan ügyeltek arra is. hogy a fél­tsd tagozat tanterve szervesen í„ráépüljön” az alsó tagozatéra, * A felső tagozati tanterv elké­szült és a bevezetés ütemeinek f-Jogy melyik községben van az az Eszti út, minek írnám le, hisz az olvasónak oly mindegy, hol esett meg vele az alábbi történet. Ő meg úgy is tudja, ha egyál­talán elolvassa, annyit azért megmon­dok, hogy nagyon szép út, két oldalán öreg akácok szegélyezik, s akkor ringó búzatáblák, haragos zöld buja heresá- vok, kukoricások övezték. A közelben ház sem volt. csak jóval odébb egy régi puszta maradványai omladoztak, a má­sik oldalon pedig egy erdőcske, amit Tilosnak hívtak. Abba a remészbe tilos- volt bemenni mindenkinek, de legfőkép­pen a lányoknak, mert a mamák általá­ban tiltották. Ki tudná azt megmondani, hogy miért? Talán régi emlékeikből vagy kárukból okultak. Ezen az úton sétáltunk ^Terivel egy néptelen vasárnap délután. Akkor már hosszú ideje ismertem őt, sőt ott lanol­tunk, hogy már azt is elárultam neki: úgy szeretem, mint még nőt soha nem szerettem. Amikor ezt mondtam nagyon elpirúlt, s úgy láttam sok veit fiatal lel­kének. Utána már csak játszottunk, ő huncutkodott velem, én meg csak úgy szeretetből hátbavertem. Mindig nagyot kacagott azon, ha hátbaütöttem, néha pedig rámcsodálkozott szenvedő zöld szemével, s megkérdezte miért ütöm hátba, hisz ő már nem gyerek. Erre cn soha nem tudtam megfelelni, mert ma­gam sem tudom miért teszem, s így az­tán azon a bizonyos vasárnap délután, ki-'t az Eszti úton, nem messze a Tilos­tól ő is hátbaütött engem és elfutott elő­lem, egyenest a kiserdő felé. Nagyon tudott futni, Fehér nyári ru­hája úgy repült vele. mintha az egész lány egy hófehér lepke lett volna. E-i is futottam utána és alig értem el, pe­dig neki még arra is volt ideje, hogy két búzavirágot leszakítson, s az egyiket a hajába tűzze, a másikat pedig feiém dobja. Az erdő szélén fogtam meg. Magom­hoz szorítottam, s úgy tartottam a ka­romban, mint egy gyámoltalan gyerek, aki galambot fogott és nem tud,a mit kezdjen vele. Még akkor sem adta meg magát, sőt tenger szeméből incselkedő harag sugárzott, egy hirtelen mozdulat­tal kipenderült a kezemből és befutott a tilosba. Hogy, hogy sem, nem tudom, de a ke­zemben maradt az arany nyaklánca, ami a nagy játékban kettészakadt. A láncon egy arany szív függött és úgy si­mult a tenyerembe, mint egy parányi kismadár. Az eset nagyon megzavar f. Csak néztem, néztem a kis arany szível, s éreztem, hopi melegíti a kezemet, sót még apró dobbanását is érezni véltem, A másik kezembe vettem, s akkor lát­tam. hogy kinyitható. Elfogott a kíván­csiság, hogy belenézzek, vajon mit rej­teget belül, Aranyból volt, s úgy ragyo­gott rám, mint egy csillag. Ha kinyit-, nám, ha belenéznék a szív mélyébe, ía-' Ián nem is volna olyan fényes. ( gondolatok gyorsan peregtek az agyamban, és hirtelen ez is eszembe jutott, hogy Teri zöldes szemével sok­szor tekintett úgy rám, mintha a szíve mélyén valami meghúzódna. Ilyenkor mindig titokzatos dolgot véltem felfe­dezni leltedben. Kérdezni sosem mertem, mert féltem az igazságtól, féltem attól, hogy valami olyasmit válaszol nekem, amitől abban a pillanatban végeszakad a már két éve tartó önfeledt boldogsá­gunknak. De akkor nem nyugodtam, valami idegen erő kényszerített arra, hogy ki- pattintsaín a kezemben lévő szivecskét. megnézzem vajon mi lehet a belsejében. Már-már elhatároztam, amikor egy nagy sikoltást hallottam az erdőből, s Tercsi rémült arccal rohant felém. — Egy rólia — buggyant ki belőle1 a ,szó. amikor hozzám ért, de ahogy meg­látta a kezemben lévő elszakadt nyak­láncot az arany szívvel, elborult az arca. — Add ide — mondta. — Nem, — intettem a. fejemmel, — szeretném kinyitni, hogy meglássam mi tan bent, — Ne nyisd ki, mert megharagszom — mondta félig komolyan, félig huncut- kodva. Férfi önérzetemben megsértve éreztem magam, s hanyagul felédobtam a láncot. A nyakára esett. S becsúszott a keb­lébe. Én kétségbeesve néztem utána, .mórt tudtam, hogy az arany szívet többé nem látom, és nem is nyílhatom ki. Ö húzott egyet piros övén, én meg kö- nyörgöre fogtam, hogy nem is akarom látni a szívnek a belsejét, hanem mondja vieg ö, hogy mi van benne, és én abban megnyugszom. Talán egy félóráig is évödtünk ezzel, de ő hamiskásan tiltakozott, néha pedig az erdő felé nézett, s a lombok haragos zöldje visszatükröződött meiengő szemé­ben. Ettől még inkább kíváncsi lettem, míg nem látta gondterhelt arcomat, odasúgta, hogy egy kép. — Miféle kép? — csattantam fel jo­gosnak érzett felháborodással. Nem vá­laszolt. Utána bármit kérdeztem, csak hallgatott, m.ajd belém karolt, s bánatos szomorúsággal a földet nézte. Ezt még kevásbbé bírtam, s véglegesen kijelentettem, ha három perc múlva sem közli velem, mit rejteget abban az arany szívben, többet soha nem fog látni, s még azt a tájat is elkerülöm, amerre ö él. { ' yorsan rájöttem, hogy könnyelmű ^ voltam, mert ettől még jobban magábazárkózott, s még rám se nézett. Konokul állni akartam a szavam, de rettegtem attól a pillanattól is, amelyik­ben nekem tőle el kell válnom, s ezért politikusán még egy enyhítő kérdést tél­iem fel. — Azt moridd meg, női kép van benne, vagy pedig férfié? Tercsi szeméből kibuggyantak a kötiy- nyek, sírt, mint még lányt soha nem lát­tam sírni, s fájdalmasan rámtekíntve kimondta: 1 — Férfi. Én elegánsait, nagy lelkűén meg­csókoltam a homlokát, sarkon fordul­tam, kimentem az állomásra, felültem ú. vonatra, és nehéz szívvel még a kör­nyéktől is megváltam mindörökre. Talán öt év is el telt, nem hallottam róla. Még a közös ismerősöket is ke­rültem, pedig sok éjszalcán kísérteit szöszke fejével, fehér ruhájával és fáj­dalmasan borongás zöld szemével. Már régen Budapesten laktam, ami­kor egy kora reggelen postás csengetett hé hozzám. Egy kitömött, vastag leve­let hozott. Unottan bontottam fel, s egy rózsaszínű levélpapírt húztam ki belőle. Ahogy szétnyitottam, a földön valami koccant. Az eltépett aranylánc. az aranyszívvel csillogott vissza rám. felkaptam, a markomba szorítottam, hosszú ideig nem mertem kinyitni a te­nyerem, hogy megnézzem. Bementem « szobámba, elővettem a kónyaltos üveget, lét pohárkával megittam cs mint egy hős, kikattintottam a szívet. Egy nagybajusza, öreg bácsi tekintett -vissza rám, kérőén mosolygott zöldes szemével. Apró gyöngybetükkel alá volt írva: „Apám, meghalt 1943-ban a fron­ton". Bogár Lajos\ As olvasó falu. . • P c t ii e li á z a. . . ESZTI ÚTON

Next

/
Oldalképek
Tartalom