Kelet-Magyarország, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

XT. évfolyam» 1. szám Ära SO fillér 1958. január 1, szerda L' ImúU */ 13i)V-*5 esztendő, és átléptük az- új év küszöbét. Ilyenkor az emberek általában számvetést végeznek. Felmérik az elmúlt év eredményeit, a fennálló problémákat, és új feladattal, áj célkitűzéssel indulnak az új esz­tendőnek. Nincsen olyan ház, nincsen olyan család, ahol ne terveznének vaj amit az új évre. Van aki házépítéshez kezd, van aki most fogja befejezni. Ez­rek és ezrek vannak, akik csa­ládi hajlékukat fogják otthono­sabbá, gazdagabbá tenni. Van, aki az új esztendőben kíván meghá- pasodnt — és sorolni lehetne még a tervek, célkitűzések ezreit, mii- Hóit. Az elmúlt esztendő harcban, munkában gazdag volt. Ha a meg­történt eseményeket mind szám- bavennénk, szinte úgy tűnne fel, mintha nem is egy év, hanem több esztendő szállt volna el a fejünk fölött. Ebben az évben olyan dolog történt, amely párat­lanul áU az emberiség történeté­ben. A szovjet emberek, a szov­jet tudósok nagyszerű tudomá­nyos munkája nyomán elindult az ember a világűrbe, hogy kö­zelről tanulmányozza, megismerje ezt. Ez a tény az emberi kutató szellem, az alkotó munka nagy- _ •szerű diadala és ha hozzátesszük,» hogy a világ tudományos életé-* nek ez a büszkesége szocialista* országban jött létre, akkor joggal? tölt cJ. bennünket és a világ va- * lamennyi dolgozóját az a büszke? öröm, hogy csak a szocializmus ♦ képes kibontani és a dolgozó em-* berek érdekében megtermékenyí- ♦ leni az. emberi munkát, a tudó-* mányos tevékenységet. 1957-ben tovább erősödött a »eíRzetközi munkásmozgalom, erősödött és «zéttéphetetlenné vált az a kapcsolat, amely a szo­cialista tábor országait egymáshoz fűzi Ez jut kifejezésre abban a. két történelmi dokumentumban.? amelyet Moszkvában adtak ki a* kommunista és munkáspártok * képviselői. Ez & két történelmi* okmány nemcsak erős ideológiai* fegyver kezünkben, hanem új re-* ménységgel, új hittel tölti el a* haladó emberiséget, mert reáli-f san tárta fel a béke megőrzésé-1 nek., fenntartásának lehetőségeit.? Egy percig -sem lehet kétséges? előttünk, hogy az új esztendőben? éppen e történelmi dokumentu-? mok útmutatása alapján még? erősebbé, még hatalmasabbá vá-f lile az a békemozgalom, amelynek* egyetlen célja van: a békét meg-* őrizni. Meggyőződésünk, hogy a* békémozgalomban új és új harcc-v *bk fognak feltűnni, mert minder valamire való becsületes emberi el kell, hogy töltsön a dolgozd emberiségért érzett felelősség. Az elmúlt évben tovább szé­r*' lesedett « függetlenségért, s szabadságért közdő gyarmati né pék tábora, és a közelmúlt pél­dáin okulva nem lehet kétséges előttünk, hogy az új esztendőber ez a harc is újabb és újabb győ­zelmeket fog aratni, mert olda­lunkon áll a dolgozó nép, olda­lunkon áll a szocialista tábor mellettünk van az egész haladd világ. A világ a szocializmus féld halad, és ez elé nem lehet atom­fegyverekből gátat emelni, mert i munkások, a parasztok, a haladé értelmiségiek száz és száz millió ledöntenek bármilyen akadályt amely őket az emberibb, a boldo. gabb élettől, a szocialista úttól elválasztja. Az elmúlt évben hazánk < nemzetközi éter fényszórójába­VT % r 9 W •• •* jt r LJjem köszöntés volt az egész világ nézte, hogy egy véres ellenforradalom után mi fog történni ebben az ország­ban. Mielöttünk ez nem volt kétsé­ges. A dolgozó nép akarata győ­zött. A mi dolgozó népünk szo­cializmust épített, szocializmust épít és azt is fog továbbra is ép - terű, mert ebben a rendszerben találta meg boldogulását, szabad­ságát, és családjának biztos jö­vőjét. A nemzetközi reakció kör­mönfont provokációi mind ku­darcba fulladtak. Dolgozó népünk a Szovjetunió, Kína, és a többi népi demokratikus országok se­gítségével íalpraállt, és nyugod­tan elmondhatjuk, hogy erőseb­bek vagyunk, mint bármikor az­előtt. Lehetetlen dolog nem kife­jezésre juttatni mélységes hálán­kat és megbecsülésünket a szo­cialista tábor országainak népei iránt, amelyek a Szovjetunióval az élen testvéri segítséget nyúj­tottak. A magyar népi demokrácia a munkások, és parasztok hatal­ma fényesen kiállta a történelmi próbát. Országunk s így' megyénk dol­gozói is az elmúlt év politikai, és gazdasági harcai közepette egy fejjel megnőttek, és tisztán látva a belső és külső reakció sokszor megtévesztő, hangzatos jelszavait, még erősebben fogják a kezük­ben a kalapácsot, a kaszát, a gé­pet, es rendületlenül dolgoznak a párt, a kormány vezetésével £. szocializmus felépítéséért. J^zt az alkalmat 13 megragad­juk ahhoz, hogy kifejezésre juttassuk a Megyei Pártbizottság forró üdvözletét az üzemek mun­kásai, a dolgozó parasztok, az értelmiségiek és valamennyi dol­gozó számára ezért a munkáért,- amelyet az elmúlt esztendőben végeztek. Az ő munkájuknak kö­szönhető, hogy dolgozóink aszta­lán nagyobb darab kenyér, több tej, hús van. Az ő munkájúiénak köszönhető, hogy egyre inkább megszilárdul az elért életszínvo­nalunk gazdasági alapja. Minden­ki számára kézzel fogható, hogy javult közellátásunk, még több le­hetőség nyílt a kulturális nevelés re, szórakozásra. Megyénk dolgo­zói vidámabban, magabiztosabban lépik át az új esztendő küszöbéi. Elért eredményeink;, nem tesz­nek bennünket elbizakodottakká. Még nagy munka áll előttünk a szocializmus teljes felépítéséig. Az 1958-as évvel, kezdjük meg a Hároméves Terv első esztendejét, és az év folyamán valameny- nyiünknek úgy kell dolgoznunk, hogy az év végén megelégedés­sel, és büszke örömmel nézhes­sünk egymás szemébe, mert a ki­tűzött feladatokat maradéktalanul teljesítettük, végrehajtottuk. Mi . * ** »♦♦—♦***♦***♦♦■♦*** •— Kedves Barátaim! — Elvtársak! Magyarország dolgozó népe! — Szívből üdvözlöm önöket a most bekö­szöntő új esztendő alkalmából. — A búcsúzó 1957-es esztendő nagyfontos­ságú volt hazánk jövő fejlődését, egész népünk életét Illetően, Mindannyian élénken emlékezünk még, hogy egy esztendővel ezelőtt, milyen nehéz politikai és gazdasági helyzetben köszöntött ránk az új év. Súlyos gondok emésztettek bennünket az ellenforradalom által okozott károk és terme­lési kiesés miatt. Erőfeszítéseinket az év elején a termelés beindítására és népgazdaságunk helyreállítására kellett összpontosítanunk. Súlyos volt a .helyzet és elmondhatom, hogy mikor a fegyveres harcok véget értek, sok embert bizony­talanság gyötört, hogyan sikerül megbirkóznunk a károkkal és az előttünk áUó feladatokkal? Meg kell mondanom, egyinagunkban képtelenek let­tünk volna rá. — De tudtuk — és ez a tudat erőt adott munkánkhoz —, hogy a becsületes magyar dol­gozók akarata és a Szovjetunió, az egész szocia­lista tábor segítsége lehetővé teszi számunkra a gazdasági katasztrófa elkerülését. Mégis számol­nunk kellett a munkanélküliség, az infláció fe­nyegető veszélyével és az elkerülhetetlenül vele járó nélkülözésekkel. Bár számítottunk népünk szorgalmára, igyekezetére, ettől a veszedelemtől mégis félnünk kellett. — Egész dolgozó népünk erőfeszítéseit: a munkások, a bányászok, az állami gazdasági dol­gozók, a termelőszövetkezeti és az egyéni parasz­tok és értelmiségi dolgozóink szorgalmas termelő, alkotó munkáját dicséri, hogy a gazdasági bajok nem következtek be. A Magyar Szocialista Mun­káspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány történelmi érdeme, hogy eredményesen szervezte cs vezette népünk erőit a nehéz és bonyolult fel­adatok megoldásában. ßüld/ui Új ÍO(d hívónunk lapunk minden olvasóidnak biztosak vagyunk abban, hogy sm erőnket tömörítve megyénk doU gozói ebben az új esztendőben is úgy fognak termelni, hogy orszá­gunk népe, pártunk és kormá­nyunk vezetői megbecsüléssel te­kintsenek Szabolcs-Szatmár feles Nem lesz könnyű munkánk. A si­keres munka érdekében egy sor zavaró körülményt ki keli küszö­bölni. Tovább keli szilárdítanunk a munkafegyelmet, *az állampol­gári fegyelmet. El kell érnünk, hogy megyénk minden, községé­ben, tanyájában maradéktalanul, érvényesüljön pártunk és kormá­nyunk útmutatása a gazdaságos termelés, a kulturáltabb élet ér­dekében, a törvényesség szigorú betartása mellett. Harcba hívunk, minden becsületes embert a tár­sadalmi, és szövetkezeti tulajdoni megvédéséért, megbecsüléséért) Személyekre való tekintet nélkül kell fellépni azokkal szemben, akik egyéni, önző érdekeiket a dolgozok közös érdekei fölé helye­zik. Van mit tennünk a kapitalis­ta maradványokkal szembeni harcban. Van mit tennünk azok­kal szemben, akik tudatosan, népi rendszerünk ellen, társadalmi es gazdasági életünk minden terület tén gátolni igyekeznek munkán­kat. Vf an mit tennünk a múlt rend­* szer urai zavartkeltő mui>- kajának, politikai suttogásánál-.,, gazdasági szabotázsának leleple­zésében és felszámolásában Ml ;tudjuk azt, hogy megyénk dolgo­zói ebben a harcban » velünbi vannak, és nem tűrik meg. hogy soraikat ellenséges elemek meg­bontsák. Ax új év első napja tu üdvözöljük megy énk üzemeinek! munkásait, kívánjuk nekik, hogy, az éves terv teljesítésében sike­reket érjenek eL Köszöntjük * termelőszövetkezetek tagjait, * régieket éa újakat, akik szilárd hittel, erős elhatározással halad­nak a szocialista mezőgazdaság ;útján. Köszöntjük a gépállomá­sok, állami gazdaságok dolgo­zóit, az egyéni parasztokat, éa kívánunk nekik termelési sike­rekben gazdag új esztendőt. Üd­vözöljük megyénk értelmiségi dolgozóit, kisiparosokat, kiskeres­kedőket, a hivatalok dolgozóit, [Jó tanulást kívánunk megyénk ;tanuló ifjúságának. I Köszöntjük az édesanyákat, iakiknek szívében olthatatlan a •vágy, hogy családjuk békés éle­dtét megőrizzék. Kívánjuk, hogy ■gyermekeik sok örömet és bol­dogságot ‘ szerezzenek számukra ;az új esztendőben. • Elvtársi szeretettel • köszöntjük ; megyénk kommunistáit, akik oly [szívósan dolgoztak a nép ügyééri ;az elmúlt esztendőben és akikre. ;az új esztendőben is nagyon sok [feladat hárul. Kívánjuk nekik, Ihogy az új évben még nagyobb .erővel, erős akarattal, a dolgozó [ emberekkel összeforrva munkál- [kódjának a szocializmus építésén, \ I ] dvözöljük a tömegszerveze- ; ^ íek tagjait és vezetőit dó [munkát kívánunk nekik, í Forró szeretettel köszöntjük az Juj év első napján pártunk és 1 kormányunk vezetőit Útmutatá­saikat mindenben betartva erőt, • egészséget kívánunk áldozatos ► munkájukhoz. Szálljon a testvéri ► köszöntés a Szovjetunió és a szo- [ciaiisía tábor többi országainak [népei felé. Üdvözöljük a békéért [küzdő százmilliókat, é« velük [együtt kiáltjuk: Békés, munká­iban eredményes, boldog új erz-l [tendot! [ AZ MSZMP [szabolcs-szatmäk megyei ► BIZOTTSÁGA. Legyen az 1958-as esztendő a gazdasági és kulturális építés, a békeharc sikereinek esztendeje Uobi futtán eltíára újévi rádióbeszéde — De ac új, 1958-a* esztendőbe lépve, ae-m- esak a sikerekre kell gondolnunk, hanem azokra a tennivalókra is, amelyeket a még meg nem oldott feladatok és a szocialista építés folyamata állít elénk. Erőink megsokszorozására, többter­melésre, az önköltség csökkentésére, takarékos­ságra van szükség ahhoz, hogy teljesen eltaka­rítsuk a® ellenforradalom nyomait, továbbfejles­szük népgazdaságunkat az iparban és a mezőgaz­daságban egyaránt. Szélesítsük a népjólét növe­lését szolgáló árutermelést, emeljük a munka termelékenységét, növeljük népünk kulturális és anyagi jólétét! E tennivalók sikeres megoldásá­nak alapját az elmúlt évben leraktuk, további sikereink biztosítékát pedig dolgos népünk szor­galmas munkája nyújtja, * — Továbbhaladásunk alapvető feltétele: a béke biztosítása. Egyes nyugati imperialista kö­rök — nem számolva a népek béketörekvéseivet és azzal az erővel, amelyet a Szovjetunióval együtt harcoló egész szocialista tábor képvisel — 1956 őszén a békés Egyiptom megtámadásával és a magyarországi ellenforradalom kirobbantásával veszélybe sodorták a béke ügyét. A béke hívet azonban erősebbeknek bizonyultak. A Szovjet­unió és a többi bckeszcrcto ország rendíthetetlen békepolitikájának eredménye, hogy. az elmúlt esztendő — a békeszerelő emberiség, benne a mi népünk, asszonyaink, leányaink, gyermekeink szerencséjére és örömére — a béke esztendeje sóit. — Hazánk az e'nui’t IPÖt-es esztendő folya­mán az éti ,,.oan érdekelt nyugati kapitalista veze<o Körök támadásainak közép­pontjában állt. A történelemben példátlanul álló rágalomhadjárat folyt ellenünk. A forradalmi munkás-paraszt kormány, mely erős kézzel ve­tett véget az ellenforradalom próbálkozásainak, visszaverte » rágalmakat. Külpolitikájában Is (Folytatása az 5. oldalon )

Next

/
Oldalképek
Tartalom