Keletmagyarország, 1957. június (14. évfolyam, 126-151. szám)
1957-06-23 / 145. szám
e EELETMAGYARORSZÁG 1957 június 28, vag&mtm íuí&káí múttiaés feUnc „Jánkmajtison átadták a forgalomnak a nép kisvasút ját... Az ünnepség a kisvasút átadásával nem éri véget, hanem az egykor hírhedt Haynauféle kastély kertjében folytatódott... Ettek, ittak, szórakoztak ... Kultúr- és sportműsor gazdagította a programot és tette ^aredandébhá a nap emlékét.” Orosz András tudósítása a Keletmagyarország 1957. június 5-i számából. Érdemes egy pillantást vetni arrra, hogy a szabadságharc utáni idők véreskezű hóhérának emléke hegyan él azon a vidéken, ahol most a dolgozó nép fiai — munkájuk eredményeképpen — maguk élvezik a föld termését és a legújabb ajándékot: a nép kisvasútját. „A szabadságharc után Haynau végeztette ki a részvevő magyarokat. Mindenkit 'megfosztott vón a V3-Yasút-ünnep Jánkmajtison Már átadták a vidám vonatot. —■ Rajta sok zászló vígan lobogott —> Az ifjak arcán szétterült a fény, S könnyek csillogtak öregek szemén. Már elhangzott az ünnepi beszéd, S elmúlt a boldog, nagyszerű ebéd. Most táncos lányok szép dereka ring S fiúk vállán vakít a tiszta ing. A tágas téren egy-egy fa alatt Részéi, nevetgél sok derűs csapat S tarka sátraknál gyerekek hada Eéri: ezt vedd meg nekem, anyuka! Arrébb körhinta leng a légbe fel. Néhány bús öreg borral énekel. Ott a „szív-küldi” üde hangja száll Egy mély sátorban legény lányra vár . . . A kultúrműsor tarka ritmusát Átszövi ez a százszínű világ. Mindenki nevet, mindenki örül. Tánc, zene, napfény szinte szétterül. Az egyik öreg nénit kérdezem, Mire gondol, mesélje el nekem. „Én? A vonatra” — mondja boldogan S már indul is. Szép, derűs arca vall. Es Gyurika is ezt kérdezi, lám, „Vonattal megyünk haza, anyukám?” Sőt, János bácsi is erről beszél, Míg a söröskancsóval üldögél: „Vásárra is vonattal mehetünk. Habár kicsit szokatlan lesz nekünk, Hogy az áldomás most már elmarad, Mert hát sietünk, indul a vonat!” Es hogy emelkedik a hangulat, Itt is, ott is hallatszik: . .a vonat . . .” Összeköt vidám, apró szíveket, Pista Annához vonaton mehet. Összeköti a családok tagjait, Apát és leányát, anyát, fiait. Vonatra száll majd fel a nagymama. Ha névnapját ünnepli az unoka . . Két sín tizenöt kilométeren. Fut, fut a vonat szántóföldeken. Faluk határán, vidám ég alatt, S amerre vidáman fütyülve halad, jiürke füstje után fényes kedv marad. 1957. június 2. gvonátul. Úgy kapta vérdíjon Nagyszekerest, Kisszekerest. Kisgécet, Csügődit (Csegöldöt). Beletartozott még Borzova is. Véren vett birtokok vótak. De hiába vót a nagy vagyon, mindenki lenézte, az urak se barátkoztak jyele. Kisgécen kastélya volt, az emberek még a házához sem akartak közel menni. Nem is mertek. Irtózott a nép az emeletes kastélyától. Azt beszélték rulla, hogy vót neki egy jánya, annak valóságos disznóagyara vót: nem is ment térhez. A Haynau birtok a Majlátoké vót, de Haynau nem vette: jutalmul kapta.” (Luby Margit gyűjtése Fülpösdarócon, Szabó Zsigmondné Tarba: Erzsébettől 1947-ben) „Haynau volt a vérbíró. Majláthé volt az egész határ: Szekeres, meg mind a többi. A kastélyt is Majláth építtette, hatalmas erdő vette azt akkor körül. Majláthnak úgy maradt meg az élete, hogy a birtokát meglopta Haynau. Nem is fizetett az azért semmit. Szekeres, Kisar, Zajta, Sima, Géc, mind a Haynaué volt. Haynau nagy szál ember volt, pőrén járt a mezőn, erdőn, majd kétméteres tölgyfabot a kezébe. Ha árokhoz ért, 1 botot leszúrta az árok közepibe, úgy vetette át magát az árkon. A karján hordott magával valami lebernyeget, ha éppen jött valaki, azt magára kanyarintotta. Mániás ember volt. Jánya is vót, egy vénkisaszszony. Az nagyon csúnya vót. Tölgyfabotja ott volt a kastélyban, mindenki tudta, hogy az a Haynaué volt. Próbált ű járni az urakhoz, de nem barátkoztak vele. Ha megjelent, kiizentek, hogy nincs otthun senki, pedig csak nem akarták beereszteni. De nem is bízott az itt senkibe. Minden cselédsége német vót. A belső, meg a külső is mind. A kovács, a kerékgyártó, a béres mind katona volt, úgy hozta űket magával. A cselédség ittmaradt a megegyezésig, akkor pusztultak el innét az emberei. Itt ugyan nem bántotta senki, csak Pongrác Géza köpte le a csengeti vásáron, amikor ökröt akart Haynau tűle venni, mondván, hogy ű hazaárulónak nem adja. Enni nem igen ett, mert attul félt, hogy megmér gezik. Még az orvosságot is a komornyiknak kellett elébb megkóstolni: úgy féltette az életit. Mindig cukor vót a szájába, azt rágta. Ügy mozgott a szája, mint a nyálé. Valami Kovács nevű, tán Kovács Edus érintkezett vele. A csengeti piacon találkozott Haynauval, aki egyegy csomó bocskort vásárolt, s azt vitte a karjára akasztva. Kovács Edus átvette fülle, úgn/ vitte tovább utána. A családot osztán elnevezték bocskoros Kovácsnak.” (Luby Margit gyűjtése Nagygécen, Ferenczi Lajostól, 1947 nyarán.) Emlékezzünk ... 3 EGY HÍR MARGÓJÁRA: „A nyíregyházi Vasvári Pál általános gimnázium most tartotta első érettségi vizsgáit újjászervezése óta ...” Vasvári Pál: (petöfi köszöntése ... Te költő vagy, a népszabadság halhatatlan költője. Nevedre büszke a nemzet, mint Fi anciaország Béranger-ra. mint az ébredő, ifjú Németország Herweghre. Te európai pontra tudtál emelkedni, s onnan tekintesz hazád sorsára, s azért tudsz élesen ítélni e hon zivataros múltjáról, azért mersz függetlenül széttekin teni a jelen felett és mersz álmodozni egy szebb jövőről. Mi a te igéidhez azt kívánjuk, hogy azok bár mi nél előbb megtestesülnének! Jövődre nézve csak arra kérünk: ne ernyedj magas pályádon, s ne hagyd magad azok által megzavartatni, kik dicsőségedet irigyük, s törpe kezeikkel le szeretnék fejedről tépni a halhatatlanság csiliagkoszorú ját. Az igazi költő élete lassú áldozat a haza oltáránál. A költő keblét az érzelemláng szokta megemészteni, de azért kétségbe ne essék, le ne mondjon a halhatatlanság koszorújáról. ö ezerek helyett érez, érzelmei azért égnek lángokban, hogy ezek lobogásánál milliók keble fölmelegedjék. S amely költő ezt képes tenni csak néhány „Itt lakott Kisgécbe. ő építtette azt a kastéjt is, a csinált úttól bejjebb. Megvan a ma is. Haynau a csengeri vásárra járt, oszt itt ment el mindig az apónk háza előtt, a Tót utcán. Mikor sár volt, gójalábon jött. Könnyű vót megismerni mán messzirül. Mindég mozgott a szája, mint a nyúlnak. Csámcsogott, kérődzött, mint a marha. Monták, hogy vót egy jánya. A meg szőrös vót, mint az állat, de valami cseh elvette a birtokáért. Haynau o»it vénségére nagyon szent lett. Beszélték, hogy a szatmári úttól messzebb vót egy feszület, oszt minden hajnalban az előtt imádkozott. Vót is neki mit leimádkozni.” (Molnár József gyűjtése Csengerben, ö. Hadady Ignácné Osváth Juliannától, 1947-ben.) Sxava sem lehet, mint Nagy Daninak V'z a szólásmód kéki eredetű, s a halászattal kapcsolatban keletkezeit. Nigy Dani a régi vizes időkben halász volt Kéken. Nem a maga kezére dolgozati. Csak gyalmos legény volt egy gazdag korcsmárosnúl. A gyalom egy nagy kerítő háló volt. A kezeléséhez tizenkét legény (erős ember) kellett. Téli időszakban halászgattak vele. A halászó helyük egy-egy nagy tó volt. Annak a jege alá bocsátották le, s ott vonogatták a gyalmot. A gyalommai való halászat általában a legjövedelmezőbb módja volt a kéki halászatnak. TJár a legények csak eqyharmadát kapták a fogott halnak, — a kétharmad része ugyanis a korcsmárost, mint a víz és a gyalom tulajdonosát illette — elég szépen kerestek volna, ha, pálinka nem lett volna a világon, vagy a korcsmáros nyakló nélkül nem adta volna nekik ezt az italt. A legények munkájuk előtt is és után is egy nagy kerek kunyhóban mulatoztak. Nem egyszer az éjszakába is belenyúlt mulatozásuk. Veszett hírük is kerekedett. Ezt maguk sem igen tagadták. S>1 a nótájukkal nap, mint nap mindeneknek tudtul adták: Valamennyi halász, mindnek korhely torka van! Szereti az iccét. A legények a hal árusífásával sem törődtek. A magyar menyecskét. Átvette tőlük a korcsmáros. Természetesen nem a legmagasabb napi áron. A számadást egy-egy hétről vasárnaponként ejtették meg. Egy időben a halak száma valahogyan megcsappant a tóban. A legények a heti számadások alkalmával egyre kevesebbet kaplak. A pálinkaivást tél-tul mérsékelgették is. De felhagyni nem akartak vele. Az utolsó vasárnapi leszámoláskor így már csak 35—35 krajcárt kaptak kézhez. A kifizetett legények elégedetlenkedtek ugyan, de hallgattak. Nagy Dani volt az utolsó. Az már mégsem hagyta annyiban a dolgot. A kezébe adott pénzre hitetlenkedve nézett. Azután megkérdezte a korcsmárost: Tés úr, nem kevés ez a pénz? A korcsmáros gondolkozott. Azután megszólalt: Adja csak vissza, Dániel. S amikor a kezébe vette, azt mondta: Nem kevés ez a pénz, Dániel, hanem sok. Emlékszik-e, hogy kedden, itt a boltban magának külön is adtam pálinkát. Ezt most nem számoltuk el. Csak tizenegy krajcár jár magának. Azzal nyújtotta is a pénzt: Itt a heti tiszta keresete. Hogy ezután Nagy Dani egy-két zokszót szólott még,, azt londta: Dániel, magú-\ nak szava sem lehet, mert más helyeken mostanában a leszámolásokkor az emberek egy veres krajcárt sem kaptak. kinek hogy tetszik, úgy tBKSzik, — barcsidéin Kényes ember volt a maga idejében Ramocsaházan Görcsi Miska, a kondás. Kényes maradt akkor is amikor kelleténél többet ivott és a sárba feküdt. Aki segíteni akart rajta, annak mind azt mondta: Mi gondja velem, te ilyen, te olyan. Kinek, hogy tetszik, úgy fekszik. Dr. Nyárádi Mihály napig vagy percig is, az eleget élt, az ne rettegjen a haláltól, az jóltevője volt a síró emberiségnek. ö széthintő a magas eszméket, az életelveket a milliónyi keblekbe, s ezen elvek és eszmék gyümölcsözni fognak a boldogabb unokák számára. Ö szíveket teremtett oda, hol eddig csak emberek voltak, és embereket oda, hol csak növényéletben tengő lények éldegélnek. E szent, e nagy hivatáshoz kívánunk mi neked erőt és türelmet! (Elhangzott 1848 nyarán; Kiadatlan kéziratból — az 1951-ben megjelent Vasvári Pál Válogatott politikai írásai c. kötet alapján.) Vasvári (Fejér) Pál, született Tiszabüdön 1826-ban. A pesti egyetemen tanult, s Horváth Istán hatására a történelemmel foglalkozott. Vezető szerepet vitt az ifjúság életében. 1847-ben a Teleki Blanka nevelőintézetében tanár, 1818-ban a 12 pont megalkotásában vett részt. Március 18-án a Bécsbe petíciót vivő bizottság tagja. Április 11-én üdvözli az új minisztereket és pénzügyminisztériumi titkár lett. Kossuth mellett többször teljesít futári szolgálatot. 1849 elején Vitat, Szatmár, Szabolcs megyében szervez szabadcsapatokat, s azok vezére u-.lt. Erdélyben harcol„ mini őrnagy, s 1849. július 3-án halt hősi halált a Gyulai havasokban. Sok cikke, költeménye jelent meg a korabeli folyóiratokban. (Válogatott írásait először 1951-ben adták ki.) SdßJb atufurix^ihmk Igekötők Sok vitára adtak és adnak okot az igekötő igék. Az igekötők nagy előnyét jelentik nyelvünknek, mert lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy rövid szócskával egyrészt megváltoztathatjuk, vagy módosíthatjuk az ige jelentését, másrészt utalhatunk a cselekvés befejezett voltára. Például: törik—eltörik, eszik—megeszik, szeret—megszeret (a cselekvés befejezettségére utal), lemegy, felmegy, kimegy, szétszór (jelentésváltozás, vagy módosítás). Nagy előnye ez a szóalkotási mód nyelvünknek; Azonban újabban igen sok helytelen igekötős ige keletkezett. Ezek közül néhánynak a használata nemcsak magyartalan, hanem sokszor értelmetlen, fölösleges szószaporítás is. Semmi többletet nem hoznak az igekökők például eztkben az esetekben: lecsökkent, leellenőriz, leigazol, lemérsékel. Megváltozik-e a csökkent ige értelme, ha lecsökkent alakban használjuk? Nem! Hiszen csökkenteni csak lefelé lehet és nem felfelé. Más jelentése van-e a leellenőriz igének, mint az ellenőriz-nek? Nem! Hajlamosak vagyunk a már meglevő, jó igekötős igékben az igekötőket egy másikka] felváltani: átbeszél —megbeszél. Ne használjuk a megindult helyett a beindul, megtárgyal helyett a kitárgyal igéket. A könyvet elolvassuk, népi pedig kiolvassuk. Megtörténik, hogy ugyanaz az ige egyik helyzetben helytelen, a másikban viszont helyes. Helytelen az átbeszél ige használata az átbeszéli a kérdést szerkezetben. Megengedhető azonban ebben a vonatkozásban: átbeszélgettük az egész délutánt. Az „elszabadult igekötők’' elleni harc jegyében nem szabad minden újabb ..eletű igekötős igét hibásnak bélyegezni. Más árnyalata van a kitart igének, mint az eltart-nak. A nemrég megjelent „Magyar nyelvhelyesség” című könyv egyik szerzője nem hibáztatja a leállít, kiértékel igéket sem. (Az építkezést leállítják, az autót megállítják. Más az, ha valakinek a munkáját nem tudják kiértékelni, mint ha valakinek a munkáját nem értékelik.)