Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-12 / 109. szám

KFt ETMAOYARORSiZAfi

1937. május 12. Tasáraap

Az oi*§zá^g[fíílé§ szombati ölese

(Folytatás a 3. oldalról.)

jelenlevő 298 képviselő véleményét, szándékát és akaratát fejezi ki, hanem, a magyar nép óriási többsége is egyetért ezekben az alapvető kérdésekben. (Helyeslés.)

Ebből az egyetértőiből — ami ezekben a fő kérdésekben megnyilvánult, logikusan és értelemsz'j.’űen következik, hogy az országgyűlés abszolút többsége élesen elítéli a Nagy Imre-kormány politikáját, amely mindezekben a fő kérdésekben — végső következtetésben — elárulta a munkásosztály hatalmát, a szoeializmust, elárulta a népet és a nemzet függetlenségének ügyét. Nagyon sok éles, kritikus megállapítást hallottunk itt a vitában a Nagy Imre'kormány politikájáról, s megmondom őszintén, az itt elhangzott kritikák, vélemények már egy kicsit a parlamenti légköi által kifinomíto.t változatai annak az éles és szigorú megítélésnek, amellyel ezzel kapcsolatban őrt találkozunk, ahol a dolgozó nép ereje

— a tömegekben —• összejön! És teljesen igazuk van. (Ügy van.)

A fő kérdésekben megnyilvánult egyetértésből értelemszerűen következik

— s ezt a képviselők kifejtették felszólalásaikban — annak felismerése, és helyeslése is, hogy

az akkori adott helyzetben elkerülhetetlen cs törvényszerű volt,

egy olyan új vezetőszervet teremtenünk, amelyik sikraszáll a

nép ügyéért és megvédi a nép alapvető érdekeit.

Tehát, ha jól tettem a vitát, ér azt hiszem azt nehéz félreérteni, az országgyűlés helyesli a forradalmi munkás-paraszt kormány létrehozását és azt a fő vonalat, amelyet eddig követett. (Ügy van! Hosszanartó taps.) És rögtön megmondom azt is, hogy az országgyűlés megadta nekünk azt az erkölcsi és politikai támogatást, ami a munka további sikeres viteléhez a kormánv számára elengedhetett mül szükséges. És ezt köszönöm a tisztelt országgyűlésnek.

A vita visszatükrözte, hogy a fő kér. désekben egyetértés van, de bizonyos kérdésekben más nézetek is vannak. Szerintem hasznos és helyes dolog, hogy ez visszatükröződött a vitában. Megmondom őszintén, ha az ilyen vonás általában máris egészséges velejárója jelenlegi belpolitikai fejlődésünknek, altkor ez a későbbiekben még inkább így lesz.

Van a mi mostani összejövetelünkben valami » ünnepélyes és helyes, hogy ez így van, mert most egy történelmi forduló mérlegét vonla meg az országgyűlés. De a munka Hétköznapjaiban is szükség lesz majd arra. hogy az egyes kérdésekben levő nézeteltérések még jobban kifejezésre jussanak. Miért mondom ezt? Üdvözlöm Beresztóczy képviselőtársunk felszólalásának a módját, amely szerint azzal kezdte, hogy leszögezte, mi az, amiben nincs egyetértés. Miért jó ez: véleményeltérés feltétlenül van. Az országgyűlés tagjainak túlnyomó többségét olyan világnézeti eltérés nem választja el egymástól, mint amit Beresztóczy képviselőtársunk a maga részéről szerintem helyesen hangsúlyozott. De hogy egyes kérdésekben van véleményeltérés, ezt mindenki tudja, aki az életet ismeri. Van véleményeltérés Kommunisták és nem kommunisták között és lehet kommunisták között is. Gondolkozó emberek között van árnyalati, kisebb-nagyobb véleményeltérés. És ez nem Helytelen. A helytelen az, ha ezt elhallgatjuk. Az a helytelen. Én azt gondolom, hogy bizonyos értelemben az országgyűlésre is vonatkozik az. amit ■— mondjuk — mi kommunisták pártunk központi bizottságára értünk, vagy akár a Hazafias Népfront országos vezetőségének ülésére, vagy bármilyen társadalmi funkciót betöltő szervre.

Ezzel nem a demokratikus cen1 rúizmus leninista elvét akarom ajánlani az országgyűlésnek, de tényleg a dolog úgy van. Mi a dolgok helyes menete? Az, hogy ha az élet egy kérdést napirendre tűz, vitassuk meg és utána határozzunk. De ha határoztunk, azt a határozatot azu»'n hajtsuk végre és védjük egy ülte en becsületesen. (Ügy van!) Azt hiszem, ez nem azt jelenti, hogy itt valami kommunista lerr—.nőmet vezetünk be, éppen fordítva: azt szeretnék, hogy kellő dobén vitatkozzunk, kellő időben határozzunk és kellő időben lássunk neki együttes erővel a ha'.á.-zat vegrehajtú-ának, 'a

feladat megoldásának. (Helyeslés taps.) Vagy mondjuk ezt más vonatkozásban. Az urszággyülés üléo^ u legnagyobb nyilvánosság mellett folyik, a rádió és a sajtó útján a nyilvánosság ismeri tanácsjuizésainkat, mégis van egy ilyen kérdés: mi a jó, ha itt bent vitatkozunk egy kicsit valamilyen kérdésekében, — amelyekben nincs egyetértés, vagy még nincs kiaakulva az álláspontunk —, de a parlamentien kívül együttesen lépünk fel amellett a határozat mellett, amelyet az országgyűlés hozott, vagy ha miközben itt ülünk, úgy látszik, ...indenki egyetért mindennel cs mihelyt kitettük a lát .cat az országgyűlésről, mindenki kezdi azt másképp mag} As kezd más álláspontot

képviselni. (Tetszés.)

Azt hiszem a nép ügyét az viszi előre, ha itt a döntés kialakítása során megmondjuk véleményünket, de ha egy döntés megszületett, a képviselő erkölcsi kötelességének tartja, hogy becsülettel képviselje kint az életben mindennapi munkájában, saját hivatása területén.

Mivel a gondolatot nekem $ereszlóc7..y képviselő társunk adta, ne vegye sértőnek, h- egy hasonlatot fogok mondani. Én a III. kerületi kommunista párttitkér voltam nemrégiben és beszélgettünk ott az elmúlt évek tapasztalatairól, azt ■ mondtam, hogy a pártéletnek bizonyos időben az volt a rákfenéje, hogy a pártrendezvém ’ 1 úgy vis^’-Htünk, mint valami rossz katolikus egyház. Ne haragudjék a talán bántó hasonlatért, (Derültség.) Hogyan volt ugyanis ez a valóságban? Valahogy összegyűltünk, felállt egy főpap-szerű jelenség, (derültség) és elmondta, amit mondani kellett, a többiek ájtatos figyelemmel hallgatták, s utána hazamentek. Ezekben az előadásokban —, hogy a hasonlatnál maradjak — volt olyasmi, hogy ne lopj, ne légy gazember, ne légy karrierista, de dolgozzál tisztességgel, tiszteld a népet, szüléidét és igy tovább. Erre mindenki rámondta, hogy ámen. (Derültség.) És utána mikor sz.éjjelmentek, bizony a részvevők jelentős része mindenféle huncutságot ás gazemberséget kezdett csinálni, éppen a fordítottját annak, amit ott beszéltek. (Derültség, taps)

Azután, hogy lelkiismereti kcnfliktus se legyen, hát nekünk kommunistáknak meg volt a magunk gyónása, azt önkriiikának hivják. (Derültség, taps.) Voltak olyasféle emberek, akik komm nisínl.nak nevezték magukat és azt gondolták, hogy hasonlóan viselkedhetnek ahhoz, ahogvau egy rossz katolikus egész évben gazemberkedik és húsvét táján el megy templomba, meggyón és újjászületve, megnyugodva kimegy az utcára és húsvét után kedden kezdi elölről az egészet. (Derültség, taps.) Vannak ilyesfajta emberek, akik ott ülnek a kommunisták között, kommunistáknak nevezik magukat és azt hiszik, hogy az ilyen viselkedés •■‘lképzelhető és összeegyeztethető az igazi kommunista magatartóssal. Az ilyenfajta emberek meg’.-Ugatják a helyes inst ukciókut, rámondják, hogy rendben van, utána nem helyesen dolgozgatnak egy-két évig és amikor előveszik őket a felelősök, akkor mondanak egy szép önkritikát, á'sztllemülnek és kétnappal később folytatják a hibákat ott, ahol abbahagyták. Ezt nem lehet csinálni. (Taps.) Kristóf tó:ván: szóról szóra így van. Ezt nem lehet esi. nálni és ezen kell változtatni. (Helyeslés.)

Visszatérve Beresztóczy képviselő hozzászólására, Kádár János megállapította:

. Beresztóczy képviselőtársunk azzal kezdte, hogy leszögezte, miben nem ért velünk egyet. Ezt a szókimondáat helyeselni lehet, mert így legalább lehet tudni, hogy például Beresztóczy képviselőtársunkra milyen kérdésekben és milyen mértékig számíthat az országgyűlés. Most én például, mint pártfunkcionárius — mert az is vagyok álláshalmozúsom következtében (Derültség) — tudom, hogy Beresztóczy képviselőtársamra atekintetben nem számíthatok, hogy a hívő katolikusokat a kommunista meggyőződésre térítse át. (Derültség, taps.)

A dolgot egy kicsit a tréfás oldalún nézzük, de ez csak a lényeg megér; >se miatt van.

A lényeg az: meg kell mondani

véleményünket és így kell kialakulnia a döntésnek, de a döntést azután becsülettel álljuk és

hajtsuk végre. Ez a dolog lényege cs azt hiszem, ebben is cgyelcrtés van.

Most szeretnék néhány kérdéssú foglalkozni, ami a vita során felmerült, vagy azzal összefüggésben van, amelyre úgy gondolom, hogy külön kell válaszolnom. Egyúttal elnézést kérek azért, hogy nem minden felvetődött kérdésre válaszolok. Ha egyes kérdésekre nem térek ki, az nem azt jelenti, hogy nem fontosak, de nem lehet minden fontos kérdésre kitérni. Itt van a következő kérdés: Péter János képviselőtársunk elmondotta, hogy a nehéz időben ott voltak vidéken és várták a szót, mit kell tenni és ez a szó nem jött. Hasonló kérdésről beszélt Ilku el/tirs, Csikesz elvtársnő és még mások is. Mi itt a dolog lényege?

Én azt hiszem, hogy mi tartozunk a magyar munkásosztálynak, a magyar dolgozó népnek, a magyar kommunisták, honvédek, rendőrök becsületének anynyival, hogy megmondjuk: az októberi események során a tömegek részéről és a hadsereg egyes szervei részéről, a kommunisták, a rendőrök részéről megmutatkozott bizonytalanság és tehetetlenség okait nem a tömegekben kell keresnünk.

Ezzel tartozunk a saját népünk becsületének, mert amikor azt mondjuk, hogy a magyar nép a szocializmus ügyét védelmezte, ez szentírás, elvtársak! Mert itt szóbakerült sok mindenféle történelmi érdem, de azt meg kell mondani, hogy a történelmi érdem azé a magyar munkásosztályé — s ezért talán még dolgozó paraszt-testvéreink sem fognak megharagudni — amely 1918 ősze óta a néphatalomért harcolt, sok vért áldozott ebben a harcában, de ettől a céljától soha nem tágított. (Nagy taps.) És nem esetlegesség, nem véletlen volt, hogy a kapitalizmus egy különösen komisz formájában, a középkor nagyon erős maradványaival agyongyötört magyar nép volt az első a világon, amely a hasonló elnyomás alatt élt oroszországi népek után kivívta a dolgozó nép hatalmát. Véleményem szerint ez a magyar nemzet igaz.i büszkeségének egyik legfontosabb történelmi ténye! (Taps.)

Én, sajnos, nem tudtam részletezni az októberi napok személyes élményei*:, valamit azonban szeretnék erről is mondani. Ha a vezetést tekintem — s itt a párt — és az országvezetést egy vezetésnek kell vennem — akkor meg kell mondanom a következőket: az akkori vezetés alapjában két részletre osztható. Az egyik rész az, amely júliusban eltökélte, hogy a hibákat ki fogjuk javítani, s meg vagyok róla győződve, hogy — ha nem is belső viták, nézeteltérések, nehézségek, egyenetlenségek nélkül — de ha a júliusi vonalat vihettük volna, akkor egy esztendőn belül nagy kár, nagy áldozatok nélkül kiküszöbölhettük volna a hibákat. (Általános helyeslés, taps.) Ez fontos kér. dés. A vezetés egyik felét ez a törekvés, és eltökéltség vezette.

Meg kell őszintén mondanom, hogy a vezetésnek ez a része azonban a nehéz napokban súlyos zavarban volt. Legalább is én a magam nevében megmondhatom, hogy az események sorában nem volt egyszerű dolog megérteni, hogy mi történt. És a következő lépés, hogy mit kell tenni, még nehezebb volt. Tehát nehéz volt megismerni, hogy mi történik és nehéz volt meglátni, hogy mit kell tenni. Ezért bizonytalanság volt a vezetés jobbik és tisztességes részéről.

Ugyanakkor bent volt a vezetésben a másik rész is, s itt a Nagy Imre csoportról kell beszelnem, amelyet mi akkor nem ismertünk teljes mértékben. Ezt is meg kell mondani, mert nem tagadhatom le, megszavaztam, hogy Nagy Imre legyen a miniszterelnök. Ezt soha nem is fogom letagadni, mert ezt abban a meggyőződésemben, abban a hitben tettem, hogy minden hibája ellenére Nagy Imre mégis becsületes ember, mégis a munkásosztály oldalán áll. Később aztán kiderült, hogy nem így van!

Mi is volt ezzel a vezetéssel? A vezetésnek ez a része nem volt olyan helyzetben. mint a másik fele, amely nem tudta pontosan, mi történik. Nagy Imréék tudták, mert részben ők csinálták. (Ügy van.) Tehát nem volt nehéz tudniok, hogy mi történik. Következésképpen azt

is tudták, hogy mit akarnak. (Ügy van!)

És megvolt rá a módjuk, hogy rnindenféle nyomással kényszerítsék a vezetés másik felét, hogy a bizonytalan helyzetben egy darabig velük együtt menjen. így értük meg azt a helyzetet, amely a vezetés szégyene és nem a nép szégyene, hogy tudniillik az ezernyiezer embernek, akik az ország minden pontján utasítást, útmutatást, irányítást vártak az ország központjából, akik fegyvert követeltek, akik jobban látták, hogy mit kell tenni, mint mi, akik a vezetésben voltunk — nem tudtunk becsületesen irányítást adni, amit ilyen helyzetben egy vezetésnek meg kell tennie. És

így értük meg azután a fejleményeknek olyan menetét, amikor beláttuk, hogy többé ezen az úton menni nem lehet és abban is biztos voltam — pedig akkor nem igy festett a helyzet, — hogy a magyar nép óriási tömegei meg fogják érteni, hogy szakítanunk kellett és az egyenes harc útjára kellett lépni. (Közbeszólások: Úgy van! Nagy taps.) En azt hiszem, a vezetés tekintélye nem abból áli, bogy ezeket elhallgatja, hanem abból, hogy ezeket becsületesen megmondja.

Nem tudtam beszámolómban hoszszasan foglalkozni az októberi események olyan oldalával, amely a békét, aa emberiség békéjét fenyegette. A felszólalók közül többen utaltak rá. Ez a veszély óriási volt, kétféle változatban is. Az egyik változata a következő:

az ellenforradalom, amelynek arculata ebben a vitában is kellőképpen kidomborodott — mindenki tudja, imperialista, soviniszta, rcvansvágytél átfűtött cllcnforradom volt.

Mindenki Ismeri Magyarország sajátos történelmi helyzetét. Magyarországnak öt állam a szomszédja. Nincs az öt között egyetlen sem, amelyhez ne tartozna oiyan terület, amely a történelem során valamikor rövidebb. vagy hosszabb ideig, régesrégen, vagy nem nagyon régen Magyarországhoz tartozott. Ez történelmi adottság volt. Mi helyes úton járunk, amikor a nacionalista revansizmust elutasítjuk és ebben a kérdésben visszatérünk a Kossuth-i eszméhez, hogy minden törekvésünkkel — mégpedig a szocialista gondolat jegyében — a békés, testvéri egymás .mellett élés és a közös harc- formáját valósítjuk meg a Dunumedence népeivel. Helyesen járunk el, mert ez a magyar nép érdeke.

De ezek az urak nem sokat törődtél« a magyar nép érdekével és én kijelentem, hogy ha a hatalmat kezükbe Kapták volna nem kell sokat mondani, talán anynyit, hogy elemeiben megszilárdítsak hatalmukat — mondjuk 2—3 hét leforgása alatt — az ország három határán lángban állt volna Európa. (Helyeslés.) Ezt a vak és az ostoba is tudja.

Van egy másik variáns is. Vannak elvtársaim, ismerem a nézetüket, akiknek nagyon komoly lelki probléma, Szigeti Attila személyiségének megítélése. Ok ismerik, nem tudom milyen évekből, amikor pozitív irányban dolgozott. Hát ha Szigeti Attila személyesen nem is adott ki olyan utasítást, hogy azt a 34 demokratát lőjjék agyon a győri főtéren, vagy égessék el, de volt egy nagyon súlyos do* log a dunántúli ellenkormány. Ez nem valami bábszínházi előadás mozzanatának készült, hanem véres történelmi valóságnak.

A dunántúli ellenkormány alapgondolata az volt, hogy második Koreát csináljanak Magyarországból. (Úgy van, úgy van.)

Nem úgy, hogy Észak- és Dél-Magyarország, hanem úgy, hogy Nyugat- és Kelet-Magyarország. s itt akart az imperializmus egy új háborús tűzfészket teremteni Európa szívében. Pedig Európa szivében helyi háborút a történelem során soha senki sem tudott csinálni.

Abból mindig világháború lett _— úgy hogy nagyon jogos Péter János képviselőtársunk figyelmeztetése arra, hogy az eseményeknek ezt a vonását szintén alá kell húzni.

Felmerült itt a Hazafias Népfront kérdése. Nem tudok programot adni. vagy szervezeti formát ma megjelölni a Haza(Folytatás az 5. oldalon.)