Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-09 / 106. szám

1 M VAKOM-'/

1957 május 9. csütörtök

|T Z.-vel már régen talál-1 koztam. Egy vasúti váróteremben leültünk, s ő, amilyen közlékeny és szíves beszédű ember volt mindig, hamarosan lekötötte Xigyelmemet utóbbi élményeinek meséjével.

Megragadott az elbeszélése, azt hiszem, nem követek el titoksértést, ha néhány mondatát leírom.

— Párttag vagy? — kérdezte hirtelen. — Én még nem. Tudod, hogy nem is voltam. Valahogyan visszariadtam tőle, úgy éreztem, hogy velem senki sem törődik. Minek törődjem akkor én mással? Különben sem értettem egyet az MDP célkitűzéseivel. Különösen bosszantott az a kultúrpolitika, amelyet az utóbbi években folytattak az országban. Volt ugyan öröm is az ürömben, de én nem tudtam élvezni. Meggyökeresedett bennem, hogy a könyvek kivétel nélkül direkt anyagok, a filmek kép-brossurák, az előadások, hangversenyek egyébre sem szolgálnak csak a fennálló politikai kérdések ismertetésére, megoldására. Hibák! Mennyi hiba! Tavaly már szenvedélyesen kutattam a hibák után. Közös az udvarom, ott lakik egy villanylelepi munkás. Értelmes ember, gyakran beszélgettem vele. Még mulattam is némiképp, hogy amilyen okosan belátja a következtetéseimet, maga képtelen találni hibát, rábukkanni az élet ferdeségeire, fonákságára. Naprólnapra világítottam rá, hogy elhibázott úton halad az ország, amígcsak lakótársam tökéletesen egyet nem értett velem. S no iám! Mennyire igazolt 1956 ősze! Amikor az Irodalmi Újság, de maga a Szabad Nép is tucatjával hozta a kényes kérdéseket, a megoldatlan problémákat. Nem tagadom, örültem annak, hogy űj szél tör be az álló ievegőbe, s reménykedtem, négy eietem is más formák közé jut. Aztán . , ,

IV os, tudod, hogy utálom az erőszakot. Valósággal betege lettem az ckiooeri esernenyeicnek. — Vér , . , kegyetlen kínzások, a börtonool kiereszted csőcselék tobzódása, . , . iszonyodva hallgattam a rádiót, s még inkább a szájról szájra repülő vau híreket. Lakótársam csodálkozva keraezte nem egyszer: Hiszen ez nagyszerű dolog, tisztul az ország. — Megütközve figyeltem az én emberemet. Hogy mondhatja erre az állapotra, hogy nagyszerű? Hogy mosolyoghat, amikor vér folyik az országban, etr.berek vére?! Én nem ezt akartam! Én csak a hibákat akartam jcvitani. Vitatkozni kezdtem vele, de nem sokra mentem. Rövidesen ott láttam a negyedik szomszédba:., ahol egy részeges csélcsap lakik, ott iá lam sokadnmgaval, hiszen sztrájk volt, iáértek inni, politizálni.' — Most láttam a két szememmel, hogyan változhat meg egy ember néhány nap leforgása alatt. Jóska, — a lakótársam, — egy hét múlva megverte fiatal leieségét, az ebédet éjfélkor

kilökte az udvarra. Naponta hat órát töltött otthon, éjfél után. Most már beszelni sem tudtam vele, italosán meg tngem is .'tar niaóott. Mondhatom, fuíc-a volt, hogy érveimre saját, korábbi szavaimmal vaia-í-oii. Pélaaui, amikor megmostam a fejet, hogy ieszeg, iszik es tifnyau to o napján, fejemhez vagu*. iso, ltgaláoo aipmenem a/, aioobi tvez íonaiuisdL, Lj.peu eleget haj .-zömön maóziTizi, most -epinenem: azt az luot, amit ingyen uolgoziani, a bekeooicson íejcc-en,

Nem tudtam mit szolt í. Ugv ereztem, nogy ,-tuul a tteiemDol, ki-uSmt, m.-:u a vüsz. De mnyen megnyugvásom lett, nogy a munza visszatért femes ütemeoe. nogy Jóska visszatért á gyárba, s lassan kezdett letuepeum az -;g i-z vinar. — ai'csoda öröm volt a kezembe fogni az első nyúgodtabb Hangú újságodat, ».esőbb az uj konyveKet. t-gy álló nétig bosszankodtam, amikor az első Tarzan könyvet nem tudtam megszerezni. Aztán sikerült. Úgy vittem haza, mint a kincset. Hány évig nélkülöztem! Simogattam, napokig csak néztem, nem olvastam, hogy tovább tartson. Moziba mentem, faltam mindent, ami betű, - hang, vagy szó volt. S tudod-e, nogy amikor elolvastam a Tarzan könyvet, az a megmagyarázhatatlan érzésem támadt, hogy becsaptak?

I^urcsa érzés volt, mondhatom. Csak néztem a könyvet, ugyanaz, mint tizenöt évvel ezelőtt? —

(63. folytatás.)

Olyan kellemes, olyan felemelő érzés áramlott végig Jeffen, mint amilyenben talán még soha életében nem volt része. A képzelet enyhén játékos hullámain lebegett... Forrón tűz le a nyári nap és ő szeretettel legelteti szemét Sam Brinsonon, a fürgeujjú szerelőn, amint egy régi kocsi megjavításán mesterkedik. Sam mosolyogva, lelkesen kalapál egy régi, rozsdamarta alkatrészt és Jeff egy hosszúágú vizitölgynek támaszkodik a Lord-öböl hűvös partján és pettyes pisztrángra halászik. Ott fekszik az árnyékban, mialatt a lágy, hűvös iszap a lábujjai között szivárog és csiklandozza, hallja és látja, milyen buzgón dolgozik Sam, ez olvan szép, hogy nem is lehet igaz. Jeff gilisztát tesz a horogra, beveti a vízbe a hosszú zsineget és egyszerre csak észreveszi, hogy a jelződugó rángatózik. Figyeli, hogyan szélednek el a víz tükrén a gyűrűző kis fodrok, de ő vár, várja, hogy a dugó mégegyszer a víz alá bukjon. A szemét egy pillanatra sem veszi le a meg-megrezdülő dugóról, a lábát szélesen szétveti a sekély vízben és lábujjait még mélyebbre süllyeszti a hűvös iszapban. Készen állt, hogy amikor a hal majd harmadszor is belekap a horogba, kétkézre kapja a horgászbotot és kirántja a vízből. Addig nem megy el innen, amíg hat vagy nyolc embernagyságú pisztrángot nem fog. Milyen boldog lesz Corra, ha hazaviszi őket! Serpenyőben megsüti majd a szemrevaló halakat. A dugó most hirtelen harmadszor is víz alá fordul és ő minden ereje megfeszítésével húzza kifelé a horgon megakadt halat. De jaj, mindkét lába megcsúszik a sikamlós iszapon, mind lejjebb és lejjebb csúszik és egyszerre csak a vízbe pottyan, alámerül, a víz már a fejt; is belepi, felnéz és látja; mint sodorják mind messzebbre a hullámok az oly sokatígérő horgászbotot..:

Jeff kinyitotta a szemét és csodálkozva látta, hogy Bert és Jim ott állnak felette és hevesen legyezik az arcát. Megint gyorsan behunyta a szemét és eltűnődött, miért is gyűlölte meg a halászatot, ha ilyen kéjes élményeket tud nyújtani.

— Semmi az egész, Jeff seriff úr, — szólt Bert és még hevesebben legyezte az arcát. Néhány perc múlva már jobban lesz. Semmi az egész Jeff seriff úr.

— Fiúk, — suttogta Jeff és különös pillantással nézett fel rájuk. — Olyan hatalmas halat fogtam, hogy olyat soha az életben nem láttatok.

109

Ugyanaz. Miért untam hál az első t.z oldal után? Miért nézem így, iiyen utálattal, ilyen megvetéssel? S miért csalódtam? Mién undorodom mar az elővett, poios és enyhén penetrans szagú színdaraboktól? — Miért?! Nem mertem bevallani, de később már tudtam, hogy mindezek ízléstelen vacakok, kacatok, amelyek az én megváltozott, nagyobb igényű, helyes ízlésemet már sértik. Tehát megváltoztam az elmúlt tíz évben, fejlődtem, kulturáltabb lettem, akinek már Tolsztoj és Hugo Viktor kell, s a pengős regények helyett az Olcsó Könyvtár. Kegyetlen, keserű dolog volt a vívódás. Magamnak kellett, magammal megvívnom. De megvívtam. Mit is akartam en tulajdonképpen? Amikor hibákat akartam javítani, uj szeiet, és új életet kívántam, vártam? Mit akartam még októberben is?! Árnyakat, régi emlékeket üldöztem, s amikor kezemoe fogtam, megúndorodtam a kísértetektől. Mert azok, kísértetek, egy halott, torz halott múlt kísérletei voltak az én polgári elképzeléseim.

C. Jóska? Nemrég egy

1-7 pohár sörre invitáltam. Megittuk. Még egyet szántam erre az alkalomra, de visszautasította. Arcán a régi, jószándékú mosoly. Azóta nem láttam részegnek, azóta minden nap elmegy a gyárba, ebédel, s a

feleségével moziba jár. Nem tudom, milyen szerepe volt az ellenforradalomban, de az kétségtelen, hogy sztrájkolt. Kétségtelen, hogy ivott, és társaival hangoskodott a szomszédok lakásán, azzal a részeges csirkefogóval. Sokszor arra gondolok, hogy Jóska ellenforradálmár volt. De az volt-e valóban? Most már nem az. Őszintén nem az. Minden a régi lenne, ha Közöttünk nem hidegül a kapcsolat. Valahogy nem hallgat már úgy rám, mint eddig, nem figyeli a szavaimat, bólogat, de látom, hogy szabadulni igyekszi^. Miért? Nem tudom. Lehetséges, hogy magában ellenforradalmi gondolatokat táplál?

— Nem. Ezt nem hiszem,

— szakítottam félbe. — Megtévesztett ember a lakótársad, aki helyesen fel-| ismerte már, hogy téve-J dett, |

— Dehát ki vezette félre? •— csodálkozott rám K. Z., — amikor úgyszólván csak velem társalgóit?

— Te.

— Én? — hőkölt vissza. Sokáig mereven nézett a szemembe. —■ Eszerint én ellenforradalmár vagyok?

]^em tudtam neki mit| felelni. Ügy hiszem.* hogy az. Még akkor is, haj nekem teljesen őszintén be-* szélt. K. Z. ezytán lehaj-J

tóttá a fejét, de csakhamar felvágta, tűzzel és belső forrósággal mondta:

— Kértem a felvételemet az MSZMP-be. Párttag akarok lenni. Tűrhetetlen, hogy végre is mindent nélkülem intézzenek. Éppen eleget voltam távol a közélettől egy évtizedig. Sok hasznos tervem, gondolatom van,i Szükség van rám, tudom.

Íj’ kkor, és itt ijedtem fel. Jóskái a, a lakótársra gondoltam, a kiadott Tarzan könyvekre, a múlt feléledt, de lassan újra sír-: budöglo vacakjaira, s megkeseredett a szám.

Vajon felvették-e K. Z.-t a pártba?

Sipkay Barna. *♦♦♦**♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»

Új könyv

Illusztráció a „Hol a hiba’9 című fotokönyvből.

— Semmi az egész, seriff úr, tessék már megnyugodni! — szólt Bert. Ekkor már annyira legyezte a seriffet, hogy lihegett a megerőltetéstől, de közben Jim Couchra nézett.

— Kihorgásztam néhány pompás példányt is, négy vagy öt kilót nyomott mindegyik, ele tüstént visszadobtam őket a vízbe, mert különbet akartam fogni. A törvény kimondja, hogy minden olyan halat, amelyik nincsen meg tizenöt centiméter, vissza kell hajítani a vízbe, márpedig McCurtain még soha életében nem pályázott olyan halra, amelyik az orrától a farkáig kisebb volna, mint..;

Megtámaszkodott mindkét kezével. Felült. Nyugtalanul végigjáratta a szemét a gaztól burjánzó területen.

— Hol van Sam? — kiáltott fel. — Hová tűnt Sam?

— Minden a legnagyobb rendben van, Jeff seriff úr! — próbálta megnyugtatni Bert. — Nincs most szükség sietségre, tessék csak nyugodtan ott ülni. Még néhány másodperc az egész és aztán már nem lesz semmi baj.

Egyikük sem beszélt egy ideig. Bert és Jim aggódva figyelték és szüntelenül legyezték. A nap már elérted parlagon heverő mezőségen szeríeszórtan álldogáló fák lombozatát és az átszürődő langyos sugarak barátságosan locsolgatták Jeff arcát. Jeff felnézett és hunyorgott az erős fénytől.

— Úgy látszik, valami cifraság eshetett meg velem. — szólt kissé restelkedve. — Hiszen mindenki tudja, hogy egy fikarcnyit se szeretek halászni.

— Ügy Is Van, Jeff seriff úr, — hagyta helyben Bert. — Én és Jim nem is hisszük el, hogy seriff úr halászni ment. Mi tudjuk, hogy nem szeret halászni.

Jeff egy ideig még nyugodtan ült a fészer előtt és aztán jelezte Bérinek és Jimnek, hogy segítsenek neki, mert talpra akar állni. Amikor végre sikerült, tántorogva botladozott át a bogáncstól és egyéb giz-gaztól felvert kis területen. A magasszárú növényzetet kuszáit mozdulatokkal sodorta jobbra-balra maga előtt.

Amikor látta, hogy Bert és Jim azért veszik közre, mert segíteni akarnak neki, hogy a járás ne essék túlságosan nehezére, mindkettőjüket eltaszította maga mellől. — Most már semmi bajom.

Bert és Jim szorosan a nyomában mentek, és ha a seriff olykorolykor megbotlott a hepehupás talajon, tüstént odaugrottak hozzá és támogatták.

Amikor odaértek a kocsihoz, Bert és Jim előresietett: kinyitották az ajtót és tisztelettudóan megálltak mögötte. Várták főnökük esetleges újabb utasításait.

(Folytatása következik.)

* no

vfc.—

—MM