Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-05 / 103. szám
* It Pf H'hcviimiinjW; 1957. május 5, vasárnap TORUAI FERENC: Szántás A szekér kifogva áll a dülőszélen. Poros küllői közt átkacsingat a Nap. Mögötte a két ló és az öreg paraszt, ió, nyiri homokon ballagva szántanak. Ostorát az eke szarvához szorítja, és jól agyarára fogja a pipáját. Nem is ég a pipa, meg se gyújtotta tán, de neki könnyebb így járni a barázdát. Hallgat. A lovakra néha-néha mordul. Meghasad a friss föld, azután kifordul, s meleg barna testét kitárja az égnek. így ballag az öreg már vagy hatvan éve: a Vég nemsokára fátylat dob szemére, de ekéje nyomán kizöldül az Élet. GONDOS GYULA: Te hozzád Boldog lennék, ha megfoghatnám kezed, sétálni mennénk, hol csak szél lengedez — kéz a kézben — egy hosszú, boldog nyári éjben. Nem látna senki, csak mi ketten —> Míg enyhe szellő csókja reppen, s a langyos éjnek mámorba ejtő csöndje éget. És akkor tested hozzám simulna, szerelmes szívünk forrón feldobogna, s mig leng a szél, ajkunk egy forró csókban összeér. Őszelő Még zizzen a szélben a nyári levél, Suttogó lombja közt dalol a madár, De eljött az őszi szél, s vígan zenél; Megremeg tőle a haldokló határ. A dér ellepte a fákat fehéren; Kőd fátylán át halvány fény szivárog. S ha feltűnik a nap a felhős égen, Sugara már csak telidőre zálog. Néhány A Művelődés olvasói előtt bizonyára nem ismeretlen Mester Attila neve. Azt azonban kevesen tudják, hogy ki is ez a fiatal költő. Mester Attila jelenleg a Kossuth gimnázium IV, osztályos tanulója. Kedves tantárgya az irodalom és a történelem. Érettségi után Debrecenben, az egyetem bölcsészeti karán szeretné végezni tovább tanulmányait. Versein valami filozófiai mélység, az élet és világmindenség értelmét kereső hang uralkodik. Ez nem szokatlan, hiszen fiatal korban ezek a problémák fokozott mértékben foglalkoztatják az embert. A szerző azonban ezeket a problémákat csak felveti, de még nem oldja meg. Néha elfogja ezeket a verseket valami pesz. szimista megnyugvás: „A szépség, mely nekem derülne, A jóság, mely szivemre ülne, Hidegen csillog fent az éjbén Elérhetetlen messzeségben." (Magam vagyok) Mégsem ez a jellemző — úgy érzem, — ezek csak kisebb zökkenők és meg fogja találni azt, aminek keresése közben a versben található. Szívesen merít a természetből, versei aprólékos megfigyelésről tanúskodnak. Ezek a versek annyira képszerűek, mintha az elmondottakat festményen látnánk: „A rezgő bokrok alján Tenyérnyi tengerek; Mint csöpp hajók, utaznak Az ázott levelek CflataiúkÍrásai • A Művelődés-rovat ma ! így egész oldalt szán azok' i nak a fiataloknak, akik felikeresték a szerkesztőségei I írásaikkal, s ezek közül az J írások közül néhány, bemu• tatóba, ide is kívánkozik. • Ezeknek az írásoknak a : szerzői valamennyien 19 • éven aluliak: középiskolai i tanulók a megye más-más j területén. Egyiknek-másiktnak nevével már találkoz| tak olvasóink, vannak azon| ban olyanok, akik most je• lentkeztek, s ez az első al| halom, hogy írásuk nyom- I dafe’tikel láthat. Kérjük • is az olvasót: úgy tekintsen • ezekre az írásokra, hogy • mindenki, aki nagy író és | köVő lett, szintén kezdte Ivi.lamikor, s persze, nem is ; olyan biztos, hogy az itt | szereplők valamelyike egyj szer majd kötelező olvas• mány lesz az iskolákban. • örültünk annak, hogy ■ adt olyan diák, aki egész kis méltatást írt költő iskolalc.rsának verseiről, s néhány ügyes szempont köré csoportosította barátja témáit. Túlnyomórészt azonban versekkel jelentkeztek fiataljaink: Móra Ferenc szerint ez természetes velejárója a fiatalságnak, hogy kizárólag lírai költeményekben, s nem a lap széléig égig kiírt sorokban tudják közölni érzéseiket, g 'ndolataikat. Nem akarom azonban ezzel a tréfálkozással megbántani őket. Nemcsak azért, mert valamennyien voltunk olyan korban, mint most ők, hanem azért sem, mert a versek legnagyobb részén azt érezhetjük, hogy valóban komolyan veszik azt, amit írnak. S ez a legfontosabb: azon nem lehet csodálkoznunk, hogy 17—13 éves korban az elmúlás filozofikus mélységében járó gondolatai bukkannak elő a verssorokban, azon pedig végleg nem ütközhetünk meg, hogy a versek nagy . esze szerelmes vers. Ennek is könnyen magyarázható oka van. Ifjúságunk nagy feladatok előtt áll: ezek a témák még nem jelentkeznek a beküldött versekben. Vagy ha itt-ott fel is bukkan ilyen, akkor kifejezésük i g nem eléggé tiszta, világos. Bírunk abban, hogy a középiskoláinkban is egyre nagyobb ütemben folyó szervezési munka eredménye nyomán u KISZ kere■ eben megerősödnek fiatatjaink, s életünk izzó kérdései közelebb kerülnek majd hozzájuk verseik témájában is. Nyári pihenő Tavaszi üzenet Ha majd a tavasz virágai lehullatják a szirmukat, s az égbolt azúr paplanain már nyarat sző az öreg nap; s lelkünk a lombok sátorában múltunkon halkan elmereng, tudom, a távol ifjúságban száz kedves emlék földereng, s tavaszunk hervadt rózsahegyén szívünk fáradtan megpihen, ott, hol rólunk mond kedves regét egy régi, régi szerelem. Szabó Lajos szó Mester Attila verseiről A természet őszi képét festi a „Hulló levelek“ című versében. A versnek a hangulata is őszi: Hulló lombok között Nyugalmas őszi csend, A sárga avaron A kósza szél zizeg. Egyik legújabbb verse a „Tavaszi dal’“ lehelletszerű, friss, könnyed tavaszi hangulatot áraszt: Kis zöld levél, az első még talán, Tavaszi szélben bomlott fiatal, Tegnap még rügy volt, s máris mily hamar Szárbaszökött a vén tölgy oldalán. A tavasztól tisztulást, megújhodást vár: Mindent tisztitó, friss eső Tavaszra váró réteken, Virágra vágyó kerteken Hullj, hullj csobogva, csendesen. (Tavaszi eső) Ezekben a versekben látszik a szépségre való törekvés, a természet szeretete. Mester Attila azonban nemcsak a természetben gyönyörködő, az esti magányban filozofálgató lélek. Tettrekész, ambíciótól duzzadó fiatalember, aki szeretne — még maga sem tudja mit — valami nagyot alkotni. Óh, hogy szeretnék szállani Gépek vakító szárnyain, Most, valamelyik melegebb napon — mikor a tavasz halk suhogása fülünkbe hatolt s mint huncut démon pajkosan játszva sarkalta frissebb munkára szivünk — halkan fölbúgott egy bús vadgalamb, mely a kikelet még távoli neszét fölfogta s hozzánk élő triódaként fölerősítve küldte a lassan közelgő, színes napok illatát. S ez a kitartó, bús turbékolás, mint egy képszelet — televízió, elébünk hozta a nyiladozó rózsáktól terhes május melegét, s a forró szerelmi vallomásokat, melyek a susogó, árnyas fák alatt titkos tüzűkkel lángra lobbantják a boldogság szunnyadó máglyáját — és egy könyvben csendben láthatatlan a vig betűk peregni kezdenek és íródnak az újabb szerelmek. Szabó Lajos. Feszülni hid pillérein, Csillogni gyémánt fényein. Ezernyi sejtre bomlani, Mint hangyák, sziklát tartani, Mindent szeretnék ... Kemény erővel, türelemmel, Kivenni részem, hol lehet Virágba vonni földemet. (Kisvárosi csénd) A szerző, mint azt a íentemlített verscímek is bizonyítják, kimondottan lírikus. Gyakran és szívesen használ kötetlen versformát, mert ezekben szabadon fejezheti ki érzéseit, gondolatait. Nem hanyagolja el azonban a kötött versformát sem. Az utóbbira tömörség, zártság jellemző. Verseinek témája sokoldalú, az élet különböző, különféle területein jelentkezve kerülnek elő. Persze a verseiben felvetett problémákra még nem tud választ adni, de remélem. hogy ezen a nehézségen túljut majd. Mindamellett helyesebb lenne, ha könnyebb témákat dolgozna fel, mert így közelebb maradna a valósághoz, az ifjúsághoz. Kívánunk neki sok szerencsét további műveihez és hogy elérje azt, amit „Rövid sorok“ című versében kér a sorstól: . Szívemben rezgő húrok pengenek, Daluk t- - \bb zeng, majd ha nem leszek Mint a harang, ha nyelve megpihen — Hangja még száll az alkony csendjiben. KŐVÁRI ZOLTÁN Mester Attila, vernéi: EMLÉKEZÉS Egy hűvös estén fent bolyongva Bús fátylat szőtt a holdsugár, Lehullna, sóhajtott a csillag S megreszketett a karcsú nyár. Mint pókháló az őszi szélben Csak mentem s nem tudtam hova; Ügy hallgatott a csend szívemben Mint a lehangolt zongora. Egy más világ zúgott fejemben S felém üzent a végtelen, S cn mégis mentem, őt kerestem A kopott őszi réteken. Felém hajlott a nyárfa aga, Fülembe súgta: „itt van ő”; De tudtam, messze távolokba Ragadta tőlem az idő. Keresem folyton, ám lilába Ő tőlem egyre távolabb, Ügy mint az ember elfelejti A rég nem látott arcokat. És mégis mentem és kerestem A kopott őszi réteken. Bár érzem, öt meg nem találom, De emléke itt él velem. A KEDVESHEZ Ha jössz, nagyon siess. Oly régen várlak én. Ha tudsz, nagyon szeress. Ügy ringass, mint az éj. Mint tiszta tó ölén A hattyú leng tova. Olyan legyen szived Szerelmes sóhaja. S ha mégy, nem mondom el Neked, hogy fáj nagyon Mint sóhaj száll feléli Majd néma bánatom. CSEPP Hull a tavaszi zápor. Csobog, mint kis patak Fű közt siet derűsen A tarka pillanat. Siet a csepp lehullva A sima köveken, Apró tócsákba futva Hullámzik csöndesen. Egy felhő leng az égen S a záporral lehull. Utána küld egy szellőt A kék ég szótlanul. A rezgő bokrok alján Tenyérnyi tengerek, Mint csöpp hajók utaznak Az ázett levelek. Egy csepp itt van kezemben Mint apró gyöngy, ragyog, Remeg a naplény rajta. Nézem és hallgatok. Mint tóban, tükröződik A part s a messzi fák. Talán most itt e cscppben A sarjadó világ. Látom, mint bujkál benne A jelen és a múlt, Csillog, mint szép reményem. És hopp — a földre hullt.
