Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-01 / 100. szám
1957, májas 1, «eerd» keletmagtaeorssíAg ti NEM ENGEDJÜK SOHA A REGI VILÁGOT VISSZATÉRNI! Máiul 1 kaimat he Harsogó színekkel bomlott ki a tavasz a sóstói erdőben. A íáko-n kisodródtak a friss levelek,, a jószágéi avarban zöld, sötét levél tölcsérek mögé bújva fehér harangok kezdtek bólogatni a lágy tavaszi szélben. Napfény, illat, zöld, puha, homokos út... ott, a hármasdombon, azon az emlékezetes helyen. A domb tetején az emlékmű, a régi május elsejei találkozók örök emlékeztetője. Nem, mintha más emléke múlandó lenne azoknak a régi májusoknak. Élő emberek százai melegszenek a munkásmozgalom régi, de egyre diadalmasabban ragyogó fényénél, tüzénél, itt Nyíregyházán, akik a csendőrvilágban idejártak, hogy megünnepeljék a nemzetközi prole tál-összefogás nagy napját, május elsejét. Tegnap a kora délutáni órákban megteltek az erdei kitérő mellett elhaladó sétányok nyíregyházi emberekkel. Igaz, hogy nagyobb részük nem gyalogosan — mint hajdanában, bújva, kerülve a feltűnést, — hanem autóbuszon, személykocsin érkezett, de az öregek emlékezete izgulva fogadta be a képet. Hiszen annyira hasonló volt ez a délután, ami a találkozás nagyszerű élményét illeti, azokkal a régi, régi május elsejékkel . . . Ugyanúgy hevertek le páran a tiszta fűbe, a szép napsütötte kicsiny tisztás körül. Ugyanúgy szólt a fák tetején a madárzenekar, s az arcokon ugyanaz a hevítő forróság: az összetartozás, a közös cél tudata, a testvéri összefogás biztonsága. Csakhogy nem közelít a csendőr lova, hanem kékruhás, büszke őrök állanak az emlékmű mellett, a munkásőrség tagjai, s többé nem kell tartaniok a találkozó részvevőinek rajtaütéstől. Csupán az emlékmű cséndőrlovasa őrzi a gyűlöletes emléket: a munkásüldözést, a kiszolgáltatottságot, a keserű tehetetlenséget. Akik ünnepelnek: a fel virradt hajnal boldog diadalmasai. A csoportos embergyűrű úgy ölelte át az emlékmű melletti szabad teret, mint apa a fiát. öreg, ősz parasztember közelített, botjára támaszkodva, mögötte három fiatal munkás. Aztán idősebb emberek csoportja, vidámak, nagyot várók, hangjuk, szavuk, tekintetük különös örömről, nagy időkről beszélt. Katonatisztek, kart-karba öltve, fontos állami tisztségben dolgozók nyugdíjas munkásokkal, lányok és asszonyok, a régi idők, s az új, szabad élet_ tanúi, Az idősebbek némelyike komoran nézte a lovas csendőr tipró alakját. Az öreg Tóth bácsi arcán megteszült az izom. Kegyetlen sebeket tépett, régi, soha nem gyógyuló sebeket a megmintázott jelenet: amint a csendőr a találkozó rnunkáscsaládokra tör. Ez a feszültség, mely az öreg parasztember vonásait keményítette, később ki is tört, lélegzetállító drámaisággal. Egyszerre szokatlan hangok törtek a zsongásba. A Himnusz szólt, a bensőséges ünnepség kezdetét vette. Karasz Lajos elvtárs adta át az emlékművet, öreg munkásmozgalmi harcosok vették át, — egyszerű szavakkal, különösebb pátosz nélkül, mint ahogy semmi keresetség nem volt azokban a régi találkozókban sem. — Benkei András elvtárs, a párt megyei bizottságának titkára is beszélt, szavaiban köszönetét mondott a Szovjetuniónak, dicsőséges hadseregének, a szovjet embereknek, akik másodszor tették lehetővé, hogy életünket szabad, független országban élhetjük. Az ünneplők soraiból szemek tömege kereste azokat a szovjet tiszteket, akik szerényen, testvéri együttérzéssel álltak a nyíregyháziak között. Benkei elvtárs nem kereste a nagy szavakat, hiszen minden szónál nagyobb, döbbenetesebb a jelen valósága: hogy ott, és együtt ünnepelhettek azok az emberek, akik végigélték a fasizmus kegyetlen évtizedeit, s a közelmúltban feltámadt fasiszta szörnyeteg végső kimúlását. S akkor, Benkei elvtárs beszéde után, hirtelen előlépett Tóth bácsi. Alig tudót szólni, a felindulás szorította. Egyszerre száz szó tolult az ajkára, hangja szenvedélyesen emelkedett. „Mert én is itt voltam, s bujkálni kellett a fák mögé, hogy a családot a csendőrlovak össze ne tapossák! Ezek!” S végtelen, kimondhatatlan gyűlölettel emelte öklét a lovagdomborműre. Ügy tört ki belőle a feszültség, az emlékek keserű árja, hogy az ökiök megfeszültek. „Nem engedjük soha azt a világot visszatérni!” Nem, soha nem engedjük. Maradjon annak a világnak csupán ez az emléke, ott, a sóstói erdőben, s törülje ki a sok szenvedést az öreg harcosok szívéből élő valóságunk melengető bizonysága, Virágruhába. öltözött ■& város, Az új tavasz színes derűje cg, Üj dalt tanult a szellő, fut » köszönti Szilaj jókedvvel május elsejét. Köszöntőm én is lelkesült dalokkal. Dicsérem: nem volt szebb tavasz soha. Dalom könnyed, mint gyermekké* a hárfán És zengő hangú, mint a/, orgona. Köszöntőm azt, hogy jő a nyár, » az élet Kihajtott már a termő lombokon, Köszöntőm azt, hogy itt vagyok hazámban S igaz szívemből zenghetem dalom. Köszöntőm azt a munkást, aki kezébe A szerszám mellett fegyvert «s szorít. Hogy védjz munkánk, s küzdelmünk gyümölcsét: Űj városok virágos házait. Köszöntőm azt, hogy bátran, zart sorokban És emelt fővel ünnepelhetünk, Köszöntőm azt is, ki távoli tájon Siratja már, hogy nem lehet velünk. A kora-nyár aranyszínű füzében Köszöntök mindent, ami szép lehet: A messzi réten érő búzaszálat, De legfőképpen Öt, az Életet. Ma áll a gép. A gyárak ablakában Zászló, s virág derűsen integet. Mögöttük szótlan szerszámok fülelnek, Tán hallják kint a vidám éneket. Ma áll a munka, derűs kacagással Csendül vidáman erdő és a rét, Egy élni vágyó, dolgos nép köszönti A Munka és az Élet ünnepet. MESTER ATTILA | Nyíregyháza, Kossuth Gimnázium, Szabad Májút» Dicsőség néked, te szent Vörös május egy, Világ proletárjainak Harcos ünnepe. Immár tizenharmadsror Köszönt léged Elnyomott hazám Felszabadult népe. Szabadság napja Ragyogja most be A felszabadult í.ép Munkája gyümölcsét. Szabadság szelében Építi új hónát, Szabaddá lett nemzet Független államát. Gombamódra nőnek Mindenhol új gyárak, Rajtok bíborszínben I,eng a vörös zászló, Lengj, te dicső zászló, Lengj, évezrede’ken át I Hirdesd a munkásság Szilárd hatalmát! KISS TIBOR munkást Nyíregyháza A dolgozók ünnepén Fényesebben, melegebben ragyog a nap — hull a fény —• új díszt öltött erdő, mező a dolgozók ünnepén, Együtt halad munkás-paraszt — együtt zengik énekük — tudják sok-sok milliónyi ember ünnepel velük ! Becsületes munkás kezek védik, s építik a boldogabb világot; a nemrég még riadt szernek fém reményteli örömet sugároz ! Kínszántotta, mély barázdás orcák ragyognak már a reménytől égve; önurává lelt itt minden zsellér — hála annak, aki küzdött érte ! Munkás és a Munka — szent nevek ezek ■ gálád, aki őket nem becsüli meg; munkás és munkája a biztosíték, hogy békében élhet az emberiség ! crn.'7.) KOVÁCS ENDRE Nyírbátor MOZAIKOK Nagyon kevés alkalommal használják a nyírteleki gépáiiomás művelődési otthonát. Jó lenne, ha a gépállomás az egész község rendelkezésére bocsátaná a szép nagy termet, így a szórakozni, művelődni vágyók megtalálnák otthon is szórakozásukat. ★ A nyíregyházi tanyavilág vándormozija ismét megkezdte működését. Vasmegyerre, Székelybe, Rarnocsaházóra, Sényőre, Nyír, túrára, Kecskéstanyára, Homoktanyára, Tiszatelekre és a kemecsei állami gazdaságba jár rendszeresen a vetítőgép. ★ A nábrádi Békeharcos Termelőszövetkezet gondoskodott arról, hogy a község lakói ne unatkozzanak vasárnaponként és hogy a fiataloknak ne kelljen Fehérgyarmatra karikázniok, ha egy filmet akarnak látni. Megvásárolta. a yplt MSZT vetítőgépét és a* iskola egyik nagytermében mozit nyitott. ★ A vásárosaményi Esze Tamás Művelődési Ház mozija minden héten Tiszaviden játszik játékfilmet. —Ezenkívül hetenként egyszer kiviszik a gépet villannyal ellátott községekbe, ahol ismeretterjesztő kisfűrneket vetítenek. A vetítőgép szállításához gépkocsit a járási pártbizottság, vagy a-Járáai tanács, ad.
