Keletmagyarország, 1957. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-17 / 64. szám
4 KELETMAG YARORSZÄG 19S7. március 17, vasárnap Váci Mihály: Qlinaién számodba * * Nyíregyháza szülötte, az uradalmi cselédek, szőlőmunkások, napszámosok küldötte, már első verseskötetében (Ereszalja 1955) emberi közelségben mutatta meg azt a világot, amelyből indult, azokat, akikért küzd, akiknek sorsa az ő sorsa is. A szülőföld tájai, a hazai emberek érzései az ő pályájában és művészi kifejezéseivel élnek tovább verseiben. Ez adta a témát új kötetének is, amelyben a lírikus, a mélyebb rétegekbe merül s ősei sorsán keresztül a magyar nép sorsát és szenvedését vonja „a lámpagyújtás ihletébe1, hogy Keserves életük sok ágasbogas jele, képe, csomós, hurkos bajok, sok kusza kacskaringós próbák, jbsszebogozott gond, gúzsos es gubancos kínlódás szövevényéből kibontsa a nagy-nagy tanulságot: Szabadság kell és fény! Emberibb élet s értelem kell! Gerinc és éles szem, emelt fő merész tekintettel! s az elmúlt korok soha el nem mondott, soha ki nem kiáltott panaszából szenvedéseik jaj! jaj-os szótagolásából s testük sebeiből végre hangosan kiolvasták életük egyszerű betűkkel irt vágyát; — Szabadsági A költő nagyapjának, Vitái Mihálynak, életéből meríti a nagy tanulságot, vádolja a múltat kegyetlen igazsággal: megölt nagyapám vélem kiált: — akik még házat sem tudtak adni, hogy adhattak volna azok hazát! S a nagyapa sorsa az otthontalanok sorsává válik, jelképévé a „küszöbök és ajtók élőt zúgó, otthontalan seregnek“ a „kivert nomádoknak“, akik a napszámosok, rakodó munkások, pályamunkások. kisinasok, altisztek, portások keserves kenyerét ették, „akiket“ hasgatott a kin, mint a balta a hasábot“. Vitái Mihály születésekor anyja meghalt s a kis gyermek hússózó teknőben ringott s az ágy sötétje alá tolták, kapáláskor ágylepedőbe két akácfára felkötötték, hűvös répalevélen feküdt, majszolva kenyeret, s font kasfarban aludt, muharon hempergett. Öt csak füvek ölelték óvták, •míg a többi gyereket anyjuk cipelte a tarlón át, vagy apjuk vitte váll felett. A kuckó, a kemence sutja volt lehelet-meleg helye, rongyos kabátok közé bújva a macska aludt ott vele. A családból kihullt gyermek mindig csak térdéről evett, az iskolában sem jutott neki soha pad. A kazalszőke kicsi árva kútcsobogású szemivei kívül hált az ajtón, küszöbön lelökött szalmán. Élete, sorsa, szenvedései a hontalan, otthontalan ember sirásává válnak. Hol aludt egy életen át? A méhesben gyékénydikón; dőlt gabonában suhogó aratás előtt, aratáskor kévékből ágyait feje alá dús fekhelyet; hombárok rozsillatú mélyén; a magtárban a búzán hált; a nyári állás jászolában volt csak számára hely; a suttogó csőszkunyhók alján dinnyék között; ólak mélyén, mint szolgafiú. Majd a városban egy pékhez került, hetes lett, s a kövön aludt; az asztalosnál kihúzott szekrényfiókban; a csizmadiánál kész csizmákon nagyvásárokra menet; a juhászhoz szegődve a nyájhoz ágyait közelebb. Bújt hozzájuk, simult a bundájukra. Egymást melengetve szorongtak ott, mint egy nyájba, egy falkába tartozva egy tejen nőtt, egy-hasi állatok. Később a vasútra járt Talpfákat emelgetett szakadásig s eltette, ha szép kavicsot talált. Egy jobbmódú gazdánál végre ágyho* jutott volna, ha a megszégyenítés ki nem üldözi szegénysége, elhagyatottsága miatt. Ekkor fogadást tesz, hogy soha házban nem hál, csali ha magának fog otthont alapítani, abban pihen meg nyugodt lélekkel. Más házában 10 évig nem alszik, rakodómunkás, hordár, pályamunkás, dohánygyári munkásként hányódik-vetődik, s hogy megnősülhessen, béresnek áll el, akkor is az istállóban hál, de cselédházban nem hajtja le fejét, hogy szavát ne szegje. Feleségével kuporgatnak, hogy házat építhessenek, de Naponként egy keserves vályog árát sem tudta így megtakarítani. Űjabb tíz év alatt egy tornácra való pénz sem gyűlt össze s a kuporgatott pénzen szerencsét próbálni „hajójegyet” vásárol. S Vitái Mihály ment és úgy lépett által a földgömb lassan forduló felér., mintha az őt-marasztalőba lábbal rúgna s átlépne a saját szívén Kilenc évig dolgozik bányában, gyárban, dupla bérért építkezéshez áll, de még sem gyűl a ház ára, ereje hanyatlik, s végül a legnagyobb erőfeszítéssel maga akarja az összes házépítéshez szükséges szakmát kitanulni, de agyonkínzottan lezuhan. Barátja írja meg feleségének szörnyű végét s a barátok, munkástársak gyűjtéséből pénzt küld. ö, hogy csak ennyit ér egy emberélet, hogy árán még egy házat sem vehet! Talán miénkkel pótolva elég lesz, hogy egy tető alá költözzenek-Addig Mihály a földben nem lesz otthon, míg itt fenn nem lesznek otthon maguk 1 0. ne hagyják, hogy ott is hánykolódjon, hisz fenn eleget nyugtalankodott. Vagyék maguk jóvá sok szenvedéséti Kínjaiért sokszor örüljenek! Feledjék el sok fájdalma emlékét: — rá csak vidáman emlékezzenek! E milliók sorsával rokon életpálya ábrázolása költői képek soha nem apadó szépségével az olvasót nemcsak meghatja, hanem arra ösztönzi, hogy harcoljon, küzdjön a népért, a nép jobb sorsáért s ma se felejtse el a múltat: melyben kocsisok, szolgák, kis cselédek emésztődtek őrlő kínba forogva. Váci Mihály költészetében nagy fejlődést mutat ez a kötet, de már ezen is túllépett, új utakon halad a teljes kibontakozás felé. A kötet egyes részei 1955 augusztus-decemberében, és 1956 január-februárjában készültek. A kötetet Váci András illusztrálta, akinek rajzai ezt a világot művészi módon ábrázolják. A verses könyvet a Magvető Könyvkiadó jelentette meg ízléses kiadásban, Váci András remek címlapjával. MOLNÁR JÓZSEF. FALUSI DIPLOMATÁK (Készlet a szerző „Figaró történetei“ e. eibeszélésgyííjteményéből) Március végén megjelenik! a Természettudományi \ Közlöny A Társadalom- és Természettudományi Ismeretter- < jesztő Társulat a természettudományok iránt érdek- \ lődők és tagságának kívánságára ismét megindítja a; Természettudományi Közlönyt. (A „Természet és Tár-; sadalom” megszűnik és helyette most a Természettudományi Közlöny és később egy társadalmi kérdések-1 kel foglalkozó lap indul.) Az első szám március végén; jelenik meg. (Ára 5 Ft.) A felújított Közlöny 3 ív (48 oldal terjedelemben,; kemény karton borítással, képekkel gazdagon illusztiái t lesz. A Természettudományi Közlöny azoknak szól, akik; egy-egy témáról többet akarnak olvasni mint amit! egyes népszerű folyóiratok (Élet és Tudomány, Népszerű Technika stb.) nyújthatnak. Éppen ezért tudomá-! nyos színvonalon állóvá, mégis könnyen olvashatóvá,; közérthetővé, érdekessé kívánják tenni. MÜVE L Ö D É S a Megyei Művelődésügyi Osztály összeállítása. C' zéltében-hosszában azt hiszik a ^ kollégák, hogy vidéken gondtalanabb egy fodrász élete, mert nincsen konkurrencia. Kétségtelen, hogy van ennek valami alapja, de lényegében mégiscsak másképpen áll a helyzet. Nyugodtan állíthatom ezt, hiszen magam is próbáltam jó néhány esztendőn át. Nem hiányzik bizony ott sem a konkurrencia. Hogy csak egyet mondjak: a közigazgatás bonyolultsága, meg az általános utazási viszketegség miatt az emberek sokat vannak távol falujuktól. Ha pedig máshol vannak, többnyire a nagyobb városokban tartózkodnak: így aztán borotválkozási, fodrászait szükségleteiket is ott elégítik ki. Na, aztán ott vannak még a kontárok, akik más szakmában dolgoznak, s csak „fusiznak” a szegény mester kárára. Na, dehát, hagyjuk ezt. Ebből is látható, hogy bizony nem fenékig tejfel itt az élet. V okkal keservesebb azonban az a körülmény, hogy egy vidéki fodrásznak nem lehet meghatározott nyitvatartási ideje. Többnyire órák hosszat támogatja az ajtófélfát napközben, mert inkább csak korán reggel van munkája, vagy pedig akkor keresik fel, amikor már a többi üzletek, hivatalok régen bezártak. Különösen így van ez nyáron. Ezért nem lehet aztán csodálkozni azon, hogy a napot mellékfoglalkozással tölti el a legtöbb vidéki kolléga: az egyik méhészkedik, a másik kiváló kertész lesz, a harmadik műszerészettel foglalkozik vagy mindenek fölött zenekari szereplésre készülnek. (Vannak persze olyanok is, sajnos, akik nem ilyen lelket üdítően töltik idejüket, hanem aitalmas módon teszik tönkre magukat, s családjukat is.) Ez sincs a városban, de még ez is elviselhető. A legnehezebb mégiscsak az, hogy egy kisebb községben működő fodrásznak kitűnő diplomatának kell lennie. Ez a szükség eredményezi aztán azt, hogy egy vidéki kollégának sokkal tájékozottabbnak kell lennie az általános kérdésekben, újságok híreiben, sportban, politikában, mint a városi kartársakiiak. Ennek oka a falusi életviszonyokból következik. Tudvalevő, hogy egy kis helyen az emberek teljesen ismerik egymást: annyira, hogy szinte egymás gyomrába is belátnak; tud mindenki a másiknak szinte minden lépéséről, hát még egy-egy kérdésben kifejtett véleményéről! Ilyenkor bizony nagyon nehéz , helyzetben van n szgény fodrász. Mert nála még össze is gyűlnek az emberek, s várakozás közben elkezdenek politizálgatni. Mit csináljon hát a vidéki kolléga, aki nem állhatja meg szó nélkül a folyó beszélgetést, mint a városi fodrász, aki többnyire nem is ismeri vendégeit? Melyik mellé álljon? Ha a liberálisokhoz húz, akkor a radikális beállítottságú vendégek kerülik el, ha a radikálisok mellett nyilatkozik, akkor a liberálisok tanulnak meg otthon borotválkozni. Ezért kell a vidéki fodrásznak jó diplomatának lennie; hogy kiegyenlítse a nézeteltéréseket, elcsitítsa a szenvedélyeket, lecsillapítsa a felhevült vitatkozókat, s közben — s ez a legfontosabb — úgy nyilatkozzék meg, hogy egyik felet se sértse meg, egyik vendégét se veszítse el. Harmincéves vidéki működésem alatt egyszer különösen nehéz helyzetbe kerültem. Egy összeférhetetlen ember mindig az én műhelyemben tartotta szónoklatait, s ez vendégeimnek is terhére volt, s különösen bosszantott engem. Ezért aztán egy láblát akasztottam a falra, ezzel a felírással: ,.Kérem, hogy vendégeim ne itt politizáljanak!” A hatás nem is maradt el: békesség lett úrrá a portámon, mert az illető megértette a célzást. Igaz, elvesztettem egy vendéget, de megnyertem a békességet. A z én eljárásomhoz hasonló diplomácia készségről tett tanúbizonyságot egy stájerországi kollégám is. Neki is volt. egy olyan vendége, aki primitív képzeletét, hézagos tudását, szónoklási mániáját főleg barátom üzletében fitogtatta, gyakorolta. Ez a fodrász is ura volt mesterségének, s miután nagyon sokat mérgelődött e miu-tt a. vendég miatt, aki egyébként elég gyakran fordult meg nála, elhatározta, hogy igazán diplomatikusan fog tőle megszabadulni Csak a megfelelő alkalmat várta. L gyszer éppen egyedül volt ott ^ ez a kellemetlen ember, amikor a munkát befejezve még megálltak az üzletajtóban beszélgetni, iákkor közeledett arra a község vezetője, a polgármester. Látszott rajta, hogy egyenesen kollégám üzletébe tart. Mivel barátom tudta, hogy a fecsegő, kellemetlen ember rossz viszonyban Van a közeledő elöljáróval, gyorsan odasúgta a nagyhangúnak: — Na, ez is megérdemelné, hogy egyszer jól megfogj ák az orrát! — Az bizony. Megérdemelné. — Hát akkor most majd meg is fogom! — Ha ezt meg meri tenni — lelkesedett fel kollégám kellemetlenkedő vendége, — akkor én bizisten fizetek magának öt liter bort. — Rendben van, — fogadta el a fodrász az ajánlatot. Csak tessék leülni és figyelni. Ügy is lett. A z elöljáró bejött, halk mormogással köszöntötték egymást a fecsegővei, majd leült. Beszappanozták. A kellemetlen ember nagyon várta, hogy mikor indul meg o beszélgetés, aminek az eredménye a várt tettlegesség lesz majd. A mester elkezdte a borotválást Előbb a bal, majd a jobb arcot „húzta le”, majd intett az egyre kíváncsibban várakozó fecsegőnek. Azzal határozott mozdulattal, borbély-módra, megfogta a polgármester orrát, kissé megemelte — és szabályszerűen leborotválta alatta a kétnapos, serkedő bajuszt. — Na, ez megtörtént. Nemde? — szólt a bárgyún ülő fecsegőnek. A polgármester nem értette, hogy miről van szó: A kellemetlen ember pedig hirtelen még a száját is nyitva felejtette: aztán felugrott, fejébe nyomta kalapját, s hirtelen, sötét arccal elviharzott. Kollégám aztán vidáman előadta a tényállást a. némán csodálkozó, félig szappanos polgármesternek, mire harsány kacagásban törtek ki mind a ketten. A szemtelenül fecsegő, kellemetlen ember többé közelébe sem ment kollégám, műhelyének. A bort is a tréfát megértő polgármestertől kapta meg. ...Hát, szóval ilyen nehéz o t>idéki fodrász élete, ha boldogulni akar. Lám, nem mind arany, ami fénylik, mégha a tiszta, falusi napsütés sugarazza is be ... , IMRE LAJOS (Megjegyzés: Imre Lajos 1923-ig itt élt Nyíregyházán és környékén. Akkor kénytelen volt idegenbe vándorolni, hogy megélhetését biztosítsa, így telepedett le aztán Ausztriában: ott él ma is, ahol több, mint három évtizedes munkája eredményeképpen jól menő fodrászüzletet vezet. Gyermekei, unokája odakótik, de állandóan vágyakozik haza. 1956 januárjában, harminchárom év után, eljött Nyíregyházára, s bejárta mindazokat a helyeket, ahol lakott, dolgozott. Azóta is mindig ezt, a háromhetes látogatást emlegeti, s nagyon gyetri a honvágy. „Figáró történetei” című elbeszélés-kötetében sok fodrász-történetet ír le. Ezek az. írások többnyire önéletrajzi jellegűek. Ügyes! , jellemző készséggel rajzolja meg alakjait, akik általában a szakma képviselői, s közben a fodrászmesterség 'etikáját,‘szemléletét ismerteti meg olvasóival könynyed társalgási nyelven. Figyelemreméltóak ezek az írások: hiszen oly ritka az, amikor egy-egy foglalkozási ág életének bemutatása szépirodalmi formában, valóban szakértő által, reálisan történik.) I : I i ♦ «• ♦ X ♦ : : : ♦ t ♦ I i X *«.4.4*444*4**4*+444*+#*+«4»4**'-
