Keletmagyarország, 1957. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-10 / 58. szám
4 KELETMAGTAHOKSZAC 1957. március i», vasárnap A világgá ment (Alette) Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egy szegény ember, meg egy szegény aszszony. Ennek a szegény házaspárnak volt egy kislánya: Pösze. Ez a kislány arról volt nevezetes, hogy szöszke haja mindig kócosán, össze-vissza állt, meg arról, hogy egy kicsit szélvári, hirtelen kislány volt. A szegény asszony egyszer egy babácskát hozott Pöszének a búcsúból. Szerette is a kislány ezt a babát, de mikor megharagudott, csavargatta kezét, lábát, betörte a fejét, sőt hébe-hóba földhöz is csapta. Máskor meg összevissza csókolta, lefektette, babusgatta. így éltek civódás és szeretet közepette egy ideig. Egyszer Pöszének megint olyan kedve volt, hogy napok óta rá se nézett a babácskára, se nem mosdatta, se nem fésülte. A babácska végtelenül elkeseredett s egv éjjel elhatározta, elmegy világgá. Hajnalban össze is kötötte a batyuját és mire Pösze felébredt, már a hetedik határon is túl járt. Ment, mcndegélt. nem tudta, hogy hová. Mire este lett, egy sűrű erdőbe ért. A fák szörnyen susogtak. a bagoly huhogása halálra rémisztette a babácskát. Már alig lehetett látni a nagy sötétségben, ■'mikor szeme előtt felállt egy gyönyörű palota. 1 hogy közelebb ment hozá, látta, hogy a bejárattál egy őzgida áll őrt. Szepegve ment oda a babácska a gldához: — Jó estét gidácska, ki lakik ebben a szép palotában'’ — Hál babácska, ebben a palotában lakik az aranyhajú manó, aki nem szereti az idegeneket. A szagáról megérzi, ha valaki csak a közelébe is férkőzik palotájának. A babácska nagyon megijedt és elkeseredett erre. — Jaj, mi lesz akkor velem ilyen vagy erdőben, éjnek idején? A gidácskának megesett a szíve a kétségbeesett babán. — Nem baj babácska, az én szobámba behúzódhatsz. Hátha nem veszi észre az aranyhajú manó. így is történt. Másnap reggel a manó szokásos reggeli sétájára indult. Orrát jintorgatta. szaglászott jobbra-balra és odakiáltott a gidának: — Ki van a palotámban? Idegen szagot érzek. A gidácska megszeppenve szaladt a manóhoz, de mert mindig becsületes volt világéletében, nem tagadta el, hogy egy vándorló babácskát fogadott hajlékába. Az aranyhajú manó tüstént maga elé rendelte a babácskát. Az szegény szepegve állt meg előtte. — Már megbocsáss aranyhajú manó, de szállásképpen maradtam palotádban. Otthon rosszul bántak velem, ezért mentem világgá. Engedd meg, hogy nálad lakhassam, megígérem, hogy jó leszek és sohasem alkalmatlankodom neked. Teltek, múltak a napok. A babácska olyan egyedül volt. Minden kedve elveszett. Kis arcát sem mosta meg, haját sem fébaba sülte, unalmában tört, zúzott. A manó kifogyott a türelemből és egy reggel nyakon ragadta a haszontalan babát és a soksok rosszaságért alaposan el is verte. Nagyon elkeseredett a babácska, mert attól a naptól az aranyhajú manó nem hagyott egy j ere nyugtát sem. Már a gidácska sem volt olyan jó hozzá, mint korábban. Minden este sirva aludt el és álmában mind gyakrabban jelent meg neki Pösze szöszke. kócos hajával, s mintha hallotta volna hívó hangját: babácska, gyere haza! Egy reggel aztán kiszökött a palotából és az erdőn át menve estefelé hazaért. Mikor Pösze meglátta, örömében majd kiugrott a bőréből. Ölébe kapta babácskáját és körültáncolta vele a szobát. — Csakhogy megjöttél, csakhogy itthon vagy! Többet nem engedlek el! Nem csavarom ki a kezedet, lábadat, nem vagdallak a földhöz! Hajadat megfésülöm, képedet, kezedet megmosom! ' Mivel már késő este volt, hozzákezdtek a kis ágyacska elrendezéséhez. Szépen lefeküdtek, egymás nyakát átölelve, egymásnak megígérve az örök hűséget, csendesen elaludtak. A szeretet és a barátság közöttük ma is él, ha ők meg nem haltak. VINCZE JÓZSEF ; 2 5 Szólás m agya váza tok í. Cyepesedjék be az udvarod! — ötven-hatvan évvel ezelőtt így átkozták egymást a vámosoroszi asszonyok szájasabbjai. Ennek az átoknak olyasmi volt az értelme, hogy a megátkozott asszonynak pusztuljon el a lábas jószága: ne legyen, ami az udvarán a gyepet letapossa vagy leegye. Pusztoljon el az ura maga is; még az se maradjon meg neki, aki az udvaráról a gyepet lenyesegesse, letisztítgassa. 2. Szívesen mennék mára füstös fák sorába. — Régi szólásmódjuk a szatmárcsekei betegeskedő Öregasszonyoknak. Ez pedig már azt jelentette és jelenti, hogy megunták az életet. Nem bánnák ha meghalnának, hogy sírjukat a temető sírjai órában megássák s fejükhöz egy-egy gyászfekete színűre perzselt fejfát odaállítsanak. A szatmárcsekei reformátusok országos hírű, díszesen faragott fejfáit ma már tojásos festékkel festik feketére. A szólásmódtan azonban megmaradt a szinezés régi módjának emléke. 3. Az u) házas ,.embereknek“ az első lefekvésük alkalmával a bal lábukról kell elsőben lehúzni csizmájukat. — Hatvan-hetven évvel ezelőtt a kéki anyák általában ezt a jótanácsot adták az „emberré“ lett fiúknak. Ennek meg az volt a magyarázata, hogy közhit s? erint ezzel a vetkeződési móddal a rosszat, a gonoszt eltávoztathatták maguktól az emberek. Nem kis időre: a házasélet egész tartamára. 4. Ha haragszik, húzza le a fél csizmáját. — Ezt a szólásmódot, — mint tréfát, — a beregi részeken hallottam. A duzzogó gyermekekre mondták a régi öregek; A tréfa eredetileg nem volt tréfa. Jó tanács volt. Akinek ezt a tanácsot adták annak tudnia kellett, hogy a fél csizma, aminek a lehúzását neki javasolták, a bal lábán levő csizmája volt. Ennek- a lehúzásával közhit szerint el lehetett távoztál.ni magától a haragra ingerlő rossz szellemet. 5. Ha haragszol, húzz az ereszből! — Ez a mondás már egészen más természetű. A régi nádas házakban mulatozó és versengő legények egykori kihívó szólásmódja volt. P. G., Nyíregyháza: A három szó, Az eszme és a nép, A szirénhez, Szeretlek én című verseit megkaptule Egyelőre nem kerülhetnek kízlósrc. Sajnos, e költemények mondanivalója sem tisztázott a versekben. tormájuk oedig egyelőre kezdetleges. * Szombatit:? Károly, Nyíregyháza: Dicséretes, hogy megkísérli egy olyan nehéz vers fordítását is, mint pld. Goethe Wanderers Nachtlied-Je. Sajnos a vers könnyed finomságát fordítása még nem tudja visszaadni. Tanulmányozza nagy műfordítóink eredményeit! önálló versei közül az Erdőben c. vers látszik a legjobbnak: kár, hogy az utolsó versszakon nagyon érzik a lelkendezés erőltetetisége, s c -Ma már a Nyírségben is csak itt-ott ismerik ezt: Nem egy esetben az éltes emberek is félremagya-, rázzák. Felcsattannak rá: Hát bolond vagyok én, hogy az ereszből húzzak?. Tán nádszálat húzzak? Minek húzzak?..: A szólásmód értelme pedig az volt, hogy a legények a mulatozás színhelyére botot nem vihettek be magukkal. Számított-.k azonban arra,1 hogy a mulatozás verekedés nélkül nem végződik? így felkészültek rá. E'gyegy botot bedugtak a ház ereszébe, a nád közé. S ha szükség lett rá, onnan előhúzták. De ezt sem tették váratlanul. Nem is tehették. Szükség volt rá? hogy az ellenlábasokat az udvarra kihívják. És illett, hogy vele egyenlő eséllyel álljanak ki verekedni. Ennek az emléke a különös szólásmed. Dr, Nyárády Mihályt zel megszűnik az egész ver« kedves üdesége, varázsa: — Egyébként: az ilyen élmény! tárgyú versek sikerültebbek, mint azok, ahol elvontan filozofálgat. * i; Oláh László, Nyírtura: Rövidese« levélben válaszolunk a kés.ratokra. Előre a*«viharjuk, ezek is tetszenek, Mok kell azonban egy-ket «Hím®', beszélnünk. *r Juharom Dezső, Nft&ytB*}*«*; Több kötet elbeszélését megkaptuk. Legalább »«r hónapi türelmet kérOAty mert maga tus. a kézirat Upuj ség, 5 «ktsg kivitt mások is * küldened bt ír&io-IRODALMI ÜZENETEK A T UR ISTVÁN MII VÍZIMALOM z utóbbi időkben sok szó esik a Túristvándiban lévő vízimalomról. Ezt érthető, hiszen messze a környéken ez az egyetlen ma is meglévő és működó vízimalom. A falun áthaladó kirándjlócsoportok — útjokat megszakítva — csodálkozva nézik a nagy nyárfák árnyékában meghúzódó malmot: Az újságok (Szabad Nép, Néplap) több tudósítást írtak róla. A Szabad Nép 1954. dec. 13-i számában például ezt olvashatjuk: „A kis Túr folyó partján festői környezetben áll Szabolcs megye egyik legértékesebb műemléke: a túristvándi vízimalom, amely e feltevések szerint meg Mária Terézia uralkodása idején épült”. Ezt veszi át a nemrég megjelent „Mesél a Nyírség földje” című füzet is, »melyben egy olvasmány keretében ismertetik meg megyénk nevelőivel és ’arulóival e nevezetességet. Sajnálatos, hogy a legújabb eredmények szerint a valóság nem ez. A mai túristvándi vízimalom nem ilyen régi. nem is szerepel a Jósa András Múzeumban nyilvántartott műemlékek között. Ez az első pillanatban érthetetlennek látszik, hiszen a malom ódon külseje elavult régi formája azt a hatást kelti, mintha valóban többszázéves épület állana előttünk. A részletekre kiterjedő kutatás azonban olyan tényeket derít fel, amelyeknek az alapján ez a malom •— joggal — nem nyilvánítható műemléknek. A malom történetéről a ma is fennálló épület és a berendezés tüzetes vizsgálatán kívül a község két idős emberének, Bánky Gusztávnak és Mihók Andrásnak az elbeszélései és emlékezései is meglehetősen pontos és hű tájékoztatást adnak. Mihók András közlései azúr* is figyelemre méltóak, mert édesapja és bátyja 25 évig voltak molnárok a Kende báró malmában, s így a családban a régmúlt idők emléke is fennmaradt. De a túristvándi vízimalomról a régi könyvekben, monográfiákban is találunk közléseket. \ község határában már több. mint 150 évvel ezelőtt is volt a Túron malom. Vályi Nagy Andrásnak 1799-ben megjelent „Magyar Országnak Leírása’’ című munkájában Túristvándi községgel kapcsolatban — többek között — ezt olvassuk: „...a Túr vizén jó malmok vágynak, a’ hová Nyírből is járnak őrölni”. Szirmay Antal 1809-ben Szamár megyéről kiadott írásában a községgel s a mellette folyó Túrral kapcsolatosan ezt mondja: „ ... rajta libegnek két székes malmok a’ hová Nyírből is járnak őrülni”. Fényes Elek 1351-ben leadott „Geographiai szótárá’’-ban így ír Istvánéiról: „...a Túrban sok halat, rákot fóénak. Jövedelmes vízimalma is van”. Ezekben a munkákban említett vízimalmok a község határának különböző részein voltak. Bánky Gusztáv és Mihók András felhívták figyelmemet azokra a kiálló cölöpökre, amelyeken a régi malmok álltak. Ezek három malomnak a nyomát mutatják. Közülük egy a község határának azon a részén állott, amely Nagyarral határos. Feltehető, hogy ez volt az a malom, amelynek távoli zúgását Petőfi Sándor hallotta, mikor ott állott a Tisza partján, ahol a kis Túr igyekezett a hatalmas folyóba. Ez a malom mintegy ötven évvel ezelőtt még meg volt. A község nyugati határának egy részét „Új malom zuglyá”-nak nevezi a nép. A Túr itteni szakaszában lévő cölöpök annak a vízimalomnak maradványai, amelyeket Mihók András nagyapja épített a Kende földesúr részére. Ez a malom még negyven évvel ezelőtt működött, s a község határának e része bizonyára erről nyerte elnevezését. De ez a név arra is mutat, hogy kellett lennie egy másik, egy régebbi malomnak is. A község közepén, a Túr egyik kanyarulatában van a harmadik cölöpmoradvány. M.« arai ton aki.cn Latszik *u s folyóból, ha etósen leapad a via. A* túra épült malmot, ifiéiy CscAnyal Gyuláé voít, kb. 30 evvel ezelőtt bontanák le. 4 rra, hogy » nw* is álló iiwuibi b*-í*- lyén mikortól fogva volt épület: pontos adatok nincsenek, ue «s' bizonyos, hogy ezen i helyen már a múlt százat!-, ban is volt .malom, men 1904-ben ezt építették újjá. Mihók András elmondta hogy annakidején Kende Esigmond, az akkori tulajdonos, kijelentette a mestereknek, hogy pontosan alvan épületet akar, mint az előző volt.. Felépítették tehát cölöpökre és ugyanolyan formájúra, mint a másik volt. Míg a régi malomba n csak „simára” őrölték a búzát, az átépített malomban már osztályozott lisztet kaptak. — Mivel a cölöpépítmény nem látszott elég teherbírónak és időállónak, 1920-ban körülbetonozták. Majd modern áramfejlesztőt is szereitek be. amely villanyvilágítással látta el az épületet (ez nn már nincs meg). \mai malom tehát alig ütvén éve épült, s csak !:ülsö jurmájában őrzi a régit, berendezése új, . ezért nem nyilvánítható műemléknek. .Ennek ellenére azonban föltétlenül szükséges, hogy megőrizzük ezt a malmot, mert egyrészt jelenleg, is hasznosan működik, másrészt pedig mégis egy régebbi kor gazdasági fsiW*»ígi fokának emlékét őrzi. Molnár Mátyás. ) MŰVELŐDÉS
