Keletmagyarország, 1957. február (14. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-17 / 40. szám
J937. február 17, vasárnap KELETMAGYARORSZÁG TÁJÉKOZÓDJUNK FRISSEN, GYORSAN... B E L FOLD I NAPLÓ SZOMBATON gyűltek össze Diósgyőrben a nehézipar egyik jelentős fellegvárának kommunistái, hogy megbeszéljék az időszerű politikai kérdéseket és meg' vitassák a további feladatokat. Az aktívagyűlés színhelyén — a diósgyőri Pataki István Ipari Tanulóotlhon vörös és nemzeti 33Ínű zászlókkal dísziteit nagytermében már a kora reggeli órákban gyülekeztek Borsod megye kommunistái. Fél 10-kor a hatalmas terem már szinte teljesen benépesült. 10 órakor fergeteges taps jelezte, hogy az aktívagyűlés elnöksége elfoglalta helyét. Az elnökségben ott volt Marosán György államminiszter, az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának tagja, Prieszol József, az MSZMP Borsod megyei bizottságának elnöke, Déri Ernő, az MSZMP miskolci intéző bizottságának elnöke, Kukucska János ,a megyei tanács elnöke. Az értekezleten megjelent több mint 3000 kommunista hosszú perceken át éltette a hazánkat felszabadító és védelmező szovjet hadsereget, a testvéri szocialista országok népeit. Ezután Pritizol József üdvözölte a megjelenteket. Marosán elvtárs beszédet mondott. ■r ÖTLETES HÁZTARTÁSI KISGÉPEK érkeztek, illetve érkeznek a Német Demokratikus Köztársaságból. Már a raktárakban van a 240 forintos elektromos kuglófsütő és az elektromos kávéőrlő, amelynek ára 350 forint lesz. Rövidesen megérkezik a háztartási gyorsforraló is; elektromos árammal működik, a forraló testet a vízzel telt edénybe kell helyezni, s percek alatt felforralja a vizet. Ugyancsak az újdonságok közé tartozik a szovjet gyártmányú Szver II. típusu 45 literes abszorbciós rendszerű hűtőszekrény, amelynek ára 3600 forint. Csehszlovákiából is jön hűtőszekrény, elektroszvit, amely 60 literes és 5000 forini lesz az ára. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM jeligés pályázatot írt ki a zöldséghaj tatásra szolgáló növényházak tervezésére. A pályázatokat április 30-ig kell beküldeni a Földművelésügyi Minisztériumnak (Budapest, V. Kossuth Lajos tér 11.). A pályadíj 15.000, 9000, illetve 5000 forint, további ötletpályázatot pedig 2—5000 forinttal jutalmaznak. A részletes pályázati feltételek írásban is bekérhetők a minisztériumtól. AZ AKADÉMIAI KIADÖ még februárban közreadja az angol-magyar, a magyar-német és a német-magyar kisszótár új kiadását. * AZ ELLENFOERADALMI ESEMÉNYEK SOKAN megrongált dunapentelei szovjet hősi emlékművet még a múlt év végén helyreállították, s mos az idő enyhülésével ismét bevakolták. A városi tanács a hősi emlékmű körüli kertet, amelyben Ivan Geraszimovics Galgyisev kapitány és 40 szovjet hős pihen, parkírozza. * A KÉPZŐMŰVÉSZETI ALAP iparművészeti vállalata pályázatot hirdet; kézifestésű textíliák (kendők, stólák, térítők, falvédők, díszpárnák stb.), továbbá kerámiatárgyak és kerémiafigurák (egy- vagy többalakos figura, illetve kompozíció, humoros állat- és falfigurák, könyvtámasz, figurális falikép és lámpatest, plasztikusan díszített edények stb.) készítésére. Mindkét pályázat nyilvános és jeligés. A textiliákat március 11—13-ig, a kerámiamunkákat március 18—20-ig, naponta 10—14 óráig kell beküldeni a Képzőművészeti Alap Iparművészeti Vállalathoz (Budapest, V. Kossuth Lajos utca 12. félemelet). MÉG EZ ÉV ELSŐ NEGYEDÉBEN új kiadásban hozza forgalomba a Kartográfiai Vállalat Budapest, belső területének térképét. A térkép jelkulcsa a magyaron kívül angol, francia, német és orosz nyelven készült. Kiadják Magyarország nyolcszínnyomású közigazgatási térképét is, amely feltünteti a közlekedési hálózatot és a legfontosabb természetföldrajzi adatokat. * A GONDOLAT KÖNYVKIADÓ már az első évnegyedben több, széles érdeklődésre számot tartó művet jelentet meg. Első könyve Shaw: Fekete leányzó keresi az istent című műve már kapható. A soron következő kiadvány Thomas Mann; Európa vigyázz című kötete. A 'gyűjtemény azokat a cikkeket és beszédeket foglalja magában, amelyekben a nagy író 1932 és 1938 között a német fasizmus politikai és kulturális arculatát mutatta n e« a világnak. ** A következőkben kiadják Kosztolányi ÁBC című kötetét, amelyben az író munkájáról vall. Napvilágot lát a Gondolatnál Tóth Béla: Magyar anekdotakincs című gyűjteménye. A kiadó életrajzi sorozatában az első évnegyedben jelenik meg Graves: Én Claudius és Claudius az isten című világhírű regénye. DOBI ISTVÁN, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke nyilatkozatot adott a Magyar Távirati Iroda munkatársának a kormányprogram kialakításában résztvevő mezőgazdasági kormánybizottság munkájáról; * A TÁNCSICS MIHÁLY KÖR pedagógiai szakosztálya felhívást intézett a magyar pedagógusok!! -z, melyben a többi között ez áll: Tanítói voltunk, vagyunk és leszünk ennek a népnek. Múltunk dicsőséges szakaszai, jelenünk, s jövőnk arra kötelez bennünket, hogy az egész magyar ifjúságot az emberi haladás legtisztább eszméi felé vezéreljük. Ez a legtisztább cél: a szocializmus igazsága, Magyar tanítók! Küzdjünk érte valamennyien,Bz SZKP központi bizottsága j KÜLPOLITIKAI KRÓNIKA határozatot hozott a népgazdaság irányításának újjászervezéséről Fontos szervezeti változások — Közelebb viszik a vezetást a gazdasági körzetekhez — Növelik a társadalmi szervezetek szerepét— Nagyobb mértékben vonják be a tömegeket : a termelés irányításába A Szovjetunió Kommunista Pártjának központi bizottsága február 13—14-én ülést tartott. Az<iilés meghallgatta és megvitatta N. Sz. Hruscsovnak az ipar és az építkezés irányítása szervezeté, nek további tökéletesítéséről szóló beszámolóját és annak alapján megfelelő határozatot hozott. A központi bizottság F. R. Kozlovot az SZKP központi bizottsága elnöksége póttagjává, D. T. Sepilovot pedig az SZKP központi bizottságának titkárává választotta. Az SZKP központi bizottságának N. Sz. Hruscsov beszámolója alapján hozott határozata szükségesnek mondotta ki, hogy intézkedéseket tegyenek az ipar és az építkezés irányának további tökéletesítésére, hogy összhangba 'hozzák azokat a népgazdaságnak a kommunista építés jelenlegi szakaszában meglevő feladataival és követelményeivel. Arról van szó, hogy a vezetést közelebb vigyék a gazdasági körzetekhez, kiterjesszék a szövetséges és autonóm köztársaságok jogait, növeljék a helyi párt- és szovjet szervezetek, valamint a szakszervezetek és egyéb társadalmi szervezetek szerepét a gazdasági építésben, nagyobb mértékben vonják be a tömegeket a termelés irányításába. Az ülés rámutatott, hogy az ipar és az építés jelenlegi, a szakminisztériumokon keresztül történő irányítása olyan hivatali akadályokat okoz, amelyek gátolják a gazdaság hatalmas tartalékainak és lehetőségeinek teljes kihasználását, nem biztosítják a konkrét és operatív vezetést. Az ülés szükségesnek mondotta ki, hogy e formák helyett a gazdasági építés irányításának olyan formáit dolgozzák ki, amelyekben teljesebben összefonódik a gazdasági körzetek konkrét és operatív irányítása, az országos méretű központosított tervezés szigorú szem előtt tartásával. Az ülés megbízta az SZKP központi bizottságának elnökségét és a Szovjetunió minisztertanácsát, hogy az említett irányban konkrét javaslatokat terjesszen a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elé. Az SZKP központi bizottsága ülésének határozata rámutat, hogy a Szovjetunió Állami Tervbizottsága munkájának gyökeres átállítására van szükség oly módon, hogy az tevékenységében a gazdasági körzetekben létesített szervekre támaszkodjék. A határozatban a továbbiakban az állami gazdasági bizottság tevékenysége átállításáról van szó. E bizottság feladata a folyó tervezésen kívül a gazdasági körzetek irányítását végző szervek munkájának összehangolása, az évi tervek teljesítésében. Szó van a határozatban arról, hogy o Szovjetunió kormánya mellett különleges szervet kell létesíteni az állandó műszaki haladás biztosítására a népgazdaság fejlesztésében. E szervnek az a feladata, hogy figyelemmel kísérje a műszaki fejlődés irányát és színvonalát mind belföldön, mind pedig külföldön, mélyrehatóan tanulmányozzon mindent, ami új, ami haladó a technikában, javaslatokat dolgozzon ki és terjeszszen élő a technika további tökéletesítését illetően. A népgazdaság irányításának .újjászervezése mondja az ülés határozata — megköveteli az állami ellenőrzés munkájának gyökeres átállítását. Arra van i szükség, hogy az ellenőrzési' munka zöme a gazdasági körzetekben összpontosuljon, hogy a helyszínen tárják fel és hárítsák el az állami és a gazdasági apparátus tevékenységében^ észlelhető fogyatékosságokat. Az állami ellenőrzési szerveknek a központban és a helyszínen a dolgozók nagy tömegeire kell munkájukban támaszkodniok Az SZKP központi bizottságának ülése határozatában hangsúlyozza, hogy »az ipar és az építkezés irányításának átállítása a demokratikus centralizmus lenini elvének további szilárdítására vezet a gazdasági építésben, még nagyobb teret nyújt az ország termelő erői fejlődésének, lehetővé teszi a hatalmas tartalékok kiaknázását hazánk szocialista gazdaságának új, nagyarányú fellendítésére, lehétővé teszi, hogy minden módon fejlődjék a dolgozók széles tömegeinek alkotó kezdeményezése és aktivitása, biztosítva legyen szovjet nép jólétének dületlen fokozódása.« a , ren-SZOMBAT REGGEL a Kremlben megkezdődtek a Szovjetunió és a Bolgár Népköztársaság kormányküldöttségének tárgyalásai. c ADAM RAPACZKI, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere február 15-én táviratban üdvözölte A. A. Gromikot, a Szovjetunió külgyminiszteréVé történt kinevezése alkalmából. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG LONDONI KÖVETSÉGE az angol sajtónak a magyar menekültek helyzetével foglalkozó nyilatkozatot tett, amelyben megállapítja, hogy az Angliában tartózkodó magyarok között nagy nyugtalanság tapasztalható. Ennek oka, hogy rádöbbentek helyzetük reménytelenségére. Mind többen látják be, hogy boldogulásukat csak hazájukban találhatják meg. Ezért egyre nagyobb számban keresik fel a londoni magyar követség konzuli osztályát és kérik, segítsék elő hazatérésüket. * A FRANCIA KOMMUNISTA PÄRT Központi Ve« zetősége pénteki ülésén meghallgatta Raymond Guyotnak, a politikai bizottság nevében előterjesztett referátumát a Francia Kommunista Párt jtöbb kommunista és munkáspárttal való kapcsolatairól. A Központi Vezetőség a referátumot követő vita végén határozatot fogadott el. A határozatban jóváhagyta a Francia Kommunista Párt Központi Vezetősége küldötteinek a csehszlovák és lengyel Lstvérpártok képviselőivel folytatott tárgyalásait. A határozat örömének ad kifejezést, hogy tárgyalások vannak kilátásban a Francia Kommunista Párt és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, illetve a Bolgár Kommunista Párt között, * GLINKA HALÁLÁNAK 150. évfordulója alkalmából ünnepi ülés volt a Moszkvai Nagyszínházban. A Glinka-emlékbizottság nevében J. Saporin, a Szovjetunió népművésze beszélt, majd T. Hrennyikov, a szovjet zeneszerzők szövetségének főtitkára mondotta e! ünnepi beszédét. Az ünnepi ülés befejezése után hangverseny következett. * A NYUGATNÉMET DIÁKSÁG ELHATÁROZTA. hogy ha helyzete rövid időn belül jelentősen nem javul meg, sztrájkba lép és tüntetéseket^ szervez. A diákság vezetői leszögezték, hogy a a nyugatnémet állam amely hatalmas összegeket fordít fegyverkezésre, nem törődik az akadémiai utánpótlás nevelésével, nem bocsát megfelelő összegeket rendelkezésre tudományos kutatásokra és a diákok helyzete olyan súlyos, hogy tanulmányaik mellett kénytelenek nehéz munkát is vállalni. Sok az olyan diák, aki éjszakai portásként vagy villamoskalauzként, hordárként dolgozik legnagyobb -iszében, hogy fenn tudja magát tartani, * SVÉD SÁNDOR, a Magyar Állami Operaház művésze nagy sikerrel lépett fel a hét folyamán a Berlini Állami Operaházban. Hasonlóképpen Berlin demokratikus körzetében lép fel Ferencsik János, a Magyar Operaház karmestere is. Vasárnap Wagner hangversenyt vezényel a berlini Metropol Theaterben. NÉGEREK EZREI TÖMEGESEN ZARÁNDOKLATOT terveznek Washingtonba, ha Eeisenhower elnök nem intéz beszédet a faji megkülönböztetés kérdésében az ország déli részének lakosságához. Martin Luther King lelkész, az Egyesült Államok déli részében élő négerek vezetője, azt mondta, az a véleménye, hogy fehérek ezrei is fognak csatlakozni a négerekhez az ország északi és déli részében. * MOST ELŐSZÖR HASZNÁLTAK távirányított szuperszonikus lövedékeket a nagy Földközi-tengeri hadgyakorlaton. • A DUNÁRÓL KÉSZÍTENDŐ nemzetközi dokumentum-film nyugatnémet részének felvételei befejeződtek és az elkészített filmet elküldték Budapestre. Mintegy négy esztendővel ezelőtt magyar, szovjet, román, bolgár, csehszlovák, osztrák és nyugatnémet filmszakemberek találkoztak a magyar fővárosban, hogy megbeszéljék a film forgatókönyvét. A film végleges összeállításában minden ország 3400 méter hosszú filmtekerccsel vesz részt. Az egész estét betöltő filmet egyidőben mutatják be minden érdekelt országban. SAJTÓTANÁCS LÉTESÜLT. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormány tájékoztatási hivatala mellett tanácsadó testületként, sajtótanács létesült. A kormány a sajtótanács tagjaiul Benke Valéria, Csatár György, Cservenka Ferencné, Korolovszki Lajos, Nánássy László, Pethő Tibor, Polgár Dénes, Szabó Béla és Wesselényi Miklós újágírókat hívta meg. A sajtótanács elnöke Szirmai István, a tájékoztatási hivatal vezetője. Titkára: Siklósi Norbert, a tájékoztatási hivatal osztályvezetője, TŰZ ÜTÖTT KI azon a katonai repülőgépen, amelyen Franz-Josef Strauss bonni hadügyminiszter csütörtökön Kölnből Hamburgba utazott. A gép legénysége félúton fedezte fel a tüzet. Az oltási munkák hiábavalóaknak bizonyultak s közben megszakadt a rádiótávíró összeköttetés is a földdel. A pilóta csak igen nagy nehézségek közepette tudta visszavezetni a gépet a Köln—Wahni repülőtérre. * ADENAUER KANCELLÁR pénteken a külföldi sajtóklub díszebédjén az AFP szerint kijelentette, hogy a német szövetségi kormány a jövő hét elején válaszol Bulganyin marsall üzenetére,,