Keletmagyarország, 1957. február (14. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-17 / 40. szám

XIV. évfolyam, 40. szám 1957. február 17, vasárnap A kommunisták vitafóruma VWwW*\^A»VvVvWvVW»VvWVVW*V»VVVS.VWvVV'AVvVWsA/Vv*/wVvVVVSA*W>/v\*»*^^vWvWvW Rendet teremtenek az Alkaloida Vegyészeti-gyárban V..V*WxV<V^\V.VW\X\V*UVV'.V.V.V.'V\VV\ A farsang történetéből Közveszélyes! tolvajt fogott a rendőrség Nyíregyházán 1957-ben több, mint 50 millió forint beruházást kap a megye Az októberi és novemberi események következménye­képpen nagy károsodás ér­te az országot. Ennek elle­nére megyénk 1957. évi be­ruházási terveinek végre­hajtásához több, mint 50 millió forintot kaptak. Mint Kocsis Lászlótól, a megyei tanács tervosztály vezetőjé­től erről értesültünk, a megyében valamennyi ta­valyról áthúzódó beruhá­zást ebben az évben befe­jeznek, az átmenő beruhá­zásokat, —- mint például a mátészalkai gimnázium és nyíregyházi színház, — me­lyek építését a magas be­ruházási összeg miatt több évre terveztek — ebben az. évben tovább folytatják. Mind amellett új beruhá­zásokról is szó van. A párt javaslatára Nyíregyházán új lakóhá­zakat építünk, a megyében 22 községben építünk mély­fúrású kutat, négy új isko­lát, stb. Előtérben van az általános életszínvonal jelentős eme­lése. A kereskedelmi válla­latok forgalmi tervét 7.5 százalékkal emeljük. A he­lyi ip.iri vállalatok terme­lése például 1957-ben az előző évihez viszonyítva 1.7 százalékkal emelkedik, ezen belül például a cipő­ipari vállalaté 30 százalék­kal. Egészségügyi és szo­ciális téren is örvendetesen javulni fog a helyzet; A ; gyógyintézeti ágyak számát például 244-el, az óvodai férőhelyek számát 200-al növeljük, s hét új orvosi körzetet létesítünk. Felújí­tásokra, több mint 10 mil­liót irányoz elő a megye. Dr. Balogh Elemér: „Szabad Al nyílik a magyar géniuszhoz és a haladó kultúra kibontakozásához“ Értelmiségi ankét volt Nyíregyházán Tegnap délelőtt értelmi, ségi ankét volt Nyíregyhá­zán. Az ankét előadója dr. Balogh Elemér elvtárs volt Előadásában kitért az ok­­;;tóber 23-i események elem­zésére, áz értelmiséget érintő kérdésekre. Fontos Megháromszorozódott az árutorgalom Záhonyban elvi problémákat taglalt. Többek között a következő­ket mondotta: A kommunisták történel­münk folyamán mindig a legkövetkezetesebb harco­sai voltak a nemzeti füg­getlenségnek. Bátran fel­vették a harcot 1919-ben a cseh, román reakció fegy­veres csapatainak tízszeres túlerejével.- Harcoltak a Horthy-fasizmus idején a német befolyás ellen, s a világháborúban íeiszabadítá­második nemzetünk sáért. Ma is a nemzeti függet­lenséget védelmezzük azok­kal a nyugati imperialis­tákkal szemben, akik ha­zánkat egy új, szovjetelle­nes, népi demokrácia elle­nes háború szinterévé akar­ják tenni, s ezzel létében fenyegetik népünk fáradsá­gos munkájával felépített összes eddigi vívmányait, Nincs olyan az országnak még egy vasútállomása, mint Záhony, ahová nap, mint nap hosszú vonatszerelvé­nyek érkeznek a Szovjet­unió felöl. Sokkal több sze­relvény érkezik, mint amennyit az állomás jelen­leg továbbítani tud az or­szág szive felé. Azért is van mostanában torlódás az állomáson, mert nem győ­zik átrakni a nekünk na­gyon fontos értékeket: desz­kát, szenet, kokszot, bánya­fát, több százezer mázsa búzát, kukoricát, árpát, nyersvasat, vegyianyagokat, stb. Kevés üres vagon érke­zik vissza az állomásra, s Palackosó üzem létesítését tervezik Nyíregyházán\ Nem’ borpalackozásról van szó, — bár egy ilyen is el­férne Nyíregyházán. A me­gyei tanács ipari osztályán hallottuk a hírt, hogy a vá­rosunkban korábban már feltárt forrásvíz fogyasztásra is alkalmas, ezért szakem­berek utaztak Debrecenbe, hogy a palackozó építésé- Tegnap kezdték meg hez tapasztalatot szerezze-1:1.30-as áron a lottó-szelvé­nek, s rövidesen megváló-1 nyék árusítását a TOTű— síthassák a tervet. Ezzel el-1 LOTTÓ irodák, az OTP most a legnagyobb gondot a kocsiforduló meggyorsí­„Szabad Európa“ — „Hazug Európa“ tása okozza az állomás ve- ; zetőségének. Szinte Ötper­cenként jönnek az érdekel­tek, dr. Kákonyi Lajoshoz, a kereskedelmi főnökhöz, és sürgetik az átrakást, gyor­sítani szeretnék a külde­mény továbbítását. Előfor­dult nemrégen is, hogy Bu­dapestről gépkocsikkal jöt­tek Záhonyba gyapotért, hogy az üzemben ne legyen fennakadás a nyersanyag miatt. Nagy gond cs felelősség van az állomás Vezetőségén, sok múlik okos intézkedé­sükön abban, hogy mindig a legfontosabb nyersanya­got, a legfontosabb gyárak­nak idejében továbbítsa. Abból indulunk ki, hogy ^országunk szabadságát csak akkor védhetjük meg," ha a Szovjetunióval való sziláid barátság hívei vagyunk és á „Szabad Európa“ rádió körül tömörü.ő nazug fasiszta uraknak kérlelhetetlen el­lenségei. Ma egyes rétegek még b.znak a „Sza­bad Európában” amelyet I sokkal helyesebb lenne „Hazug Európának” nevez­ni. A Szabad Föld legutóbbi számában Darvas József, megyénk országgyűlési kép­viselője írt levelet a disszi­dált fiatalokról. kerülnénk, hogy Debrecen­ből hozzunk gyógyforrás­vizet a megyébe. Tegnap kezdték meg u LO'l 10 szelvények árusítását A „Hazug Európa” azért talált hitelre egyes ré­tegekben. mert Rákosi és Gerő klikkje évek során leszokott arról, hogy őszintén beszéljen a néppel. Erek a néptől elszakadt vezetők mindenről hall­gattak, mindent kulisszák mögött csinál ak, s ezzel iánevelték az embereket < arra, hogy a hazug külföldi rádióállomásokat hallgas­sák, elsősorban a „Szabad En:ópát”. — Miért vagyunk mi a „Szabad Euripa” kérlelhe­tetlen ellenségei? Hogyne lennénk ellenségei, mi ma­gyar hazafiak, amikor a .Szabad Eu.ópa” propa­gandistái,, a régi horthysta urak országunkat a teljes gazdasági tönkretétel felé uka: iák taszítani, A „Sza­bad Európánál” azok az urak ülnek, akik annak idején egyszer már elad­ták országunkat a néme­teknek, s most új vevőt ke­resnek az amerikai milliár­dosok táborában. Őket egy cél vezeti. Azt akarják, hogy a magyar munkások harcoljanak egy olyan ha­talomért, amelybe majd ők ülnek bele. Hát elhiszik a magyar dolgozók, hogy ezeknek a Nyugaton kitartott tétlen, here uraknak nemzetünk függetlensége fáj? Fájha­tott ez annak a Horthy Mik­lósnak, aki 25 év alatt még azt sem tartotta fontosnak, hogy megtanuljon tisztes­ségesen magyarul beszélni? fiókok trafikok árusító hs’yek. a postahivatalok, a és a szövetkezeti \A magyar kommunisták haxafisága Védhetik-e a nép ügyét proli” volt? azok a horthysta diploma­ták, volt horthysta táborno­kok é? vezérkari ezrede­sek, akik idehaza nemhogy a munkásokat, de még a munkások szagát sem áll­hatták, akik számára a ^dolgozó magyar nép csak t,.büdös paraszt” és „koszos proli” volt? Ezeknek most Kell a magyar munkásifjj De csak addig kell, amíg az ő érdekeikért harcol. Hát elképzelhető józan ésszel, hogy a horthys­ta ezredesek és a meg­tévesztett kis magyar diákok érdekei azono­sak? Hogy ezek a dzsentri tá­bornokok a magyar diákok1 szebb jövőjéért uszítanak' és nem a maguk piszkos, népellenes anyagi érde­keiért? Azok akarják a magyar, kommunistákat hazafiságra oktatni, akik több, mint egy évtizede guruló dollá­ron élő, kitartott selyem­­fiúk, pénzen megvásárolt imperialista ügynökök? Hát akarhatnak ezek nemzeti függetlenséget? Távolról' sem! A magyar nép már ed­dig igen drágán fizetett meg Szabad Európa ha­zugságaiért Ha a magyar dolgozók elesett, vagy sebesült gyer­mekeikre emlékeznek, gondoljanak gyűlölet­tel a „Szabad Európá­ra”, amelynek gonosz tanácsára és csalárd biztatására és ígérgeté­seire e megtévesztett fiatalok fegyvert fog­tak. Ha a szénhiány miatt utcára kerülnének, köszön­jék meg a „Szabad Euró-1 pának”, melynek sztrájk­biztatása folytán energia­ellátásunk hónapokra kárt szenvedett. Ha Nyugatra ki­csalt fiaik szabadság he­lyett a gyarmati népeket sanyargató idegenlégióba kerülnek, vagy a belgiumi bányákba, s leányaik az ausztriai és nyugatnémet bordélyházakba, köszönjék meg a „Szabad Európának”, mely őket ide juttatta. Ha látják a kiürült üz­leteket, ha vásárolnának, de nincs mit, ha szív­nának Kossuthot, de nincs, akkor köszönjék a sztrájknak, amelyet ők ma­guk csináltak saját maguk ellen a Szabad Európa út­mutatásai szerint. Magyarázzák meg ia legnagyobb türelemmel a munkásoknak, hogy a „Sza­­• / s

Next

/
Oldalképek
Tartalom