Keletmagyarország, 1957. február (14. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-14 / 37. szám
4 KBLBTMAQYAHOHSZAG 1957, február 14, csütörtök I Emberek! - Könyvek! - Gondok!; Látogatás a nagyháliói könyvtárban Az elmúlt, évben avatták fel a nagykállói kultúrházat. Szép és tágas épület. Jutott benne hely a könyvtárnak is közel négy és félezer kötetének. Tudományos, ismeretterjesztő, szépirodalmi és ifjúsági Kevés betűvel művek. Kopott és vadonat új könyvek. A könyvtáros a rongyos könyveket becézi jobban, mert azok sok kézen mentek át, sok próbát kiálltak már és mégis kelendők. él as ember l a könyvkiadás összeállítana egy népszerű, szép és tartalmas történelmi legenda, mese, ballada gyűjteményt. Jó vaskosai! A magyar irodalom nagyjainak müveiből — ha másként nem, hát szemelvény formájában — és a népköltészet alkotásaiból össze lehetne állitani. Ez a könyv lenne az első lépcső, aztán a Toldi, majd a 1' oj vitéz és így tovább. Ezeket a könyveket könyvtárban megtalálhatnák az olvasók. Szerettessük meg a könyvet! Ha ezeket nézi az ember, könnyen azt hinné, hogy sok, sok száz ember járogat ide délutánonként, vagy az esti órákban könyvért. Pedig nem. A könyvtárnak most január hónapban csak 160 olvasója volt. Egy évvel ezelőtt 389. A kettő együtt sem volna sok egy ilyen városka jellegű községben. Most a napi könyvforgalom. 60, tavaly januárban 110 kötet volt. Mit olvasnak az emberek? Hogy jobban megérthessük az adandó felelet komolyságát, előbb meg kell tudnunk, kikből kerül ki a könyvtár olvasógárdája. Az olvasók 60 százaléka di'k és iskolából éppen kikerült fiatal. 10 százalék paraszt, a többi egyéb. Az olvasók zöme magyar és külföldi klaszszikusok műveit olvassa. A fiatalok Verne Gyula könyveit, a dolgozó pa-Kalernhi rasztok döntő többsége pedig meséket, népmeséket. Mit jelent ez? Itt elsősorban a parasztok olvasmánya érdekel bennünket, annál is inkább, mert a község lakóinak többsége dolgozó paraszt. Miért olvasnak ezek csak mesét? Amellett, hogy igen elevenen él bennük még a népköltészet csodás világa, az is igaz, hogy ezek az emberek az elmúlt tizenkét év alatt már kinőttek a kalendárium-műveltségből, nem, agy alig jutottak túl a félműveltség állapotán. Ezért ■ könnyed, jól ismert tartományait keresik a szellemi világnak. Figyelmeztetés ez arra, hogy gyorsan, értékes műveltséget, olyan műveltséget kell adni a dolgozó parasztságnak, amelynek segítségével tudatosan és kritikusan megállhat az életben, a sorok, a betűk közt. helyeit A könyvtári anyagot szorosabb kapcsolatba kell hozni a népművelési előadásokkal. Az előadók előadásaikban utaljanak a könyvtárban meglévő anyagra, vagy fordítva: a könyvtárakban meglévő könyvek tárgyköréből tartsanak előadásokat, s keltsék fel iiántuk az érdeklődést. Ügy gondoljuk, hogy a kölcsönzésnél célszerű volns. a könyvekhez mellékelni egy lapot, hogy az olvasó arra felírja a véleményét és észrevételeit, esetleg kívánságát. Ebből sokat tanulhatnának a liönyvtárosok, a népművelők, de az írók is. Megismerhetnék jobban az olvasók igényét, Sajnos — pénz, vagy író vetlen, bensőséges kap-. . csőlátókat lehetne a • könyvankétokon keresztül • teremteni az olvasó és a könyv, a művelődő és a • művelődésben dolgozók; között, segítene a dolgo-; zókat eljuttatni az olvasás; másik, magasabb fokához:; a saját könyvek olvasásá- ', hoz, a könyvek vásárlása hoz. Erre is nagy szükség I volna. Ha figyelembe ! vesszük, hogy dolgozó pa-: rasztságunk milyen hatol- í más összegeket költött az < őszön különböző cikkekre; és milyen elenyészően ke-• veset könyvekre ■— belát-; juk, hogy sürgősen tenni; kell valamit. Művelni kell a népet!1, Tanítani kell a népet,< Akik Finnországban jártak, azt mondják, hogy ott a népművelésben igen nagy szerepe van a Kalevalának. Az egyszerű embetk ezen kezdik, ebből jebb-beljebb « kultúra kincsesházában. Nekünk nincsen Kalevalánk. Valami kellene helyette. Helyette most népmesék van vak mint láttuk, olvass híján? i—i kivesztek a könyvankétok. Pedig hasznosak voltak: olvasásra, a könyvek értékelésére és önálló művelődésre szókhogy minél előbb és minél több „kiművelt emberfő” éljen, dolgozzon, gazdálkodjon megyénkben, segítsen az országos teendők végzésében. okulnak és haladnak belsák is őket. Jó volna, ha tatta az embereket. Köz(- G-.) ACZEL TAMAS VALLOMÁSAIBÓL „Csak híresztelje rólam, hogy sekélyes pártköltő vagyok — az van velem, aki velem érez együtt leszünk nagyok”, (Csillag, 1949. júl.) VÉLEMÉNYEM AMERIKÁRÓL: t , azok a „felnőttek” akik ma Amerika urai, nem emberek a szónak nemes és igazi értelmében, hanem valamilyen vad gyűlölettel elvakított aljas gonosztevők”, (Irodalmi Újság, 1951. nov. R.) Honvédeskű „így éljek mindig becsülettel s így haljak, hogyha halni kell tán — legyen egyik kezemben fegyver, másikban dicsőséges szerszám, ám vesszek el, ha megszegem tettekkel szentelt esküvesem, ne legyen nyugtom sohasem, síromban is átkozzon népem. Békéért küzdő millióknak sújtson rám rettentő haragja az undorító árulónak többé ne keljen fel a napja. így esküszöm, mert szent ez a haza Én, a dolgozó nép fia”. (írtam, 1951.) „Nem tudok szebb és felemelőbb hivatást, mint ennek a tábornak katonája lenni, nem ismerek nagyszerűbb feladatot, mint ezért a célért harcolni. Büszkén vállaljuk ezt a harcot. Olyan korban születtünk, amelyben minden út Október végső győzelméhez, a kommunizmushoz vezet”, (Irodalmi Újság, 1952. nov. 6.) ........ez a feladat nem utolsósorban azokra a kommunista értelmiségiekre hárul, akik a múltban hibát köveitek cl. Ide számítom magamat i s”, (Művelt Nép, 1956 szept. 23.) „Már 1949-ben.,. tudatára ébredtem annak, hogy Magyarországon lerror uralom van,., nem vagyok kommunista többé., (Nyilatkozat a New York Timesnek, 1956. dec. 20.) t*4 ♦♦♦♦♦»♦♦♦«»♦ ♦<»♦-**» ♦♦♦♦<»♦* 11 M4t »»♦♦♦♦♦•♦»♦♦« »4 (3. folytatás) — A fene rágja ki a belit! Most már torkig vagyok az ilyen ügyekkel! — kiáltott nyersen Jeff. — De kérem, Jeff seriff, ez esetben egyáltalán nem ilyesmiről van szó — hadarta Bert. — Mégis csak az volna a legjobb, ha azonnal lejönne. — Talán az a Sam Brinson tört ki a fogházból, annak ellenére, hogy olyan gondosan elkülönítettem a cifra külvilágtól? — Nem, uram. Az a Brinson-nigger még most is a hármas számú zárkában csücsül. Mélyen alszik ott hátul. Cárra leült az ágy szélére a férje mellé és még szorosabbra fogta a sárga virágmintás pongyolát, mintha azt akarta volna érzékeltetni ezzel, hogy leste akár legparányibb részének sem szabad Jeff testével érintkeznie. Igaz ugyan, hogy Corra most nem mondta ki a gondolatait, de Jeff seriff annyira ismerte őt, hogy már a tekintetéből is ki tudta olvasni: rengeteg mindent kell még végighallgatnia, mielőtt kimegy a szobából. Arcát két kezébe temette és már előre beletörődött az elháríthatatlan szózuhatagba. De azért jól hallotta, mint baktat Bert lefelé a lépcsőn. — Jeff, úgy-e, neked semmi dolgod nem volt azokkal a színes lányokkal?! — kérdezte végül is Corra, de a hangja nem volt túl szigorú; gyengédség és visszafojtott szorongás rezgett benne. — Mert én bizony belehalnék a szégyenbe, menten belehalnék a gyalázatba, Jeff. Nem tudom, mit tennék! Amikor Corra elhallgatott, Jeff lassan jobbról balra ingatta a fejét. A szeme sarkából is pontosan láthatta az asztalon álló órát. Gyakran végighallgatta már felesége sopánkodását ugyanerről a témáról, tudta már, mennyi -dő kell Corrárak ahhoz, hogy elmondja, ami a szívén fekszik. Jeff kimerültén nyugtatta fejét tenyere párnáján és behunyta a szemét. Könnyebb volt így, hogy a felesége szemrehányásainak áradatában be> hunyhatta a szemét és távoleső dolgokkal foglalkozhatott. — Egy színes lány volt itt lakat alatt, múlt szombat éjszakájától kezdve egészen hétfő reggelig. Igaz-e, Jeff? Lementéi a zárkaterembe, amíg ez a fekete fehérnép ott volt? Jeff tagadban rázta a fejét. Corra megint rákezdte a kérdőrevonás és szemrehányás özönét, ami( kor újra felhangzott az ajtón Bert határozott kopogtatása. — Jeff seriff úr, mégis csak az lesz a legjobb, ha tüstént lejön. — Mi történt, Bert?! — kérdezte Corra és felugrott, í 5 — Valami zűrzavar van odaát, Flowery Branch közelében. Egy arra lakó nigger csúnya kalamajkába keveredett. S már ott tartunk, hogy a rehérek egész tömege verődött össze és a nigger felkutatására indultak. : Bizony, éppen elég csúnya színezete van az esetnek. McCurtain asszony, nem gondolja, hogy mégis csak az volna a leghelyesebb, ha Jeff seriff úr felkelne s lejönne, hogy ő maga nézzen az ügy után? Jeff seriff nyomorúságosán nyöszörgött. Mindez voltaképpen azt je- 1 i lenti, hogy most igenis fel kell kelnie, sőt, fel kell öltözködnie és ami j a legsúlyosabb, el kell mennie — halászni. Bár jól tudta, hogy az egész I föld kerekén nem akadhat ember, aki annyira gyűlölné a halászatot, mint 6. — Hé, te Jeff, hallottad mit mondott Bert? — kiáltotta Corra. Ott i termett kényelmesen elterpeszkedő férje mellett és most már olyan vi- | i harosan rázta, amennyire ez egyáltalában tőle tellett. — Hallottad ezt, j mi? Te! Nyöszörgéssel vegyült dörmögés buggyant ki Jeff hatalmas testének j mélyéből. — Idő előtt megöregedtem! — dünnyögte szomorúan Jeff. — Es mi az oka ennek? Az, hogy ilyen fontos politikai munkát kell végeznem. . És bizony ma már semmi egyéb nem vagyok, mint egy rongycafattá | aszott vénember. De azért mégis kikászolódott az ágyból, kissé megnyújtóztatta vas- ! tag lábaszárát, hogy jól megtermett teste visszanyerje természetes egyensúlyát és a ruhája után nyúlt. Jeff undorral fordult el, ha csak látott is halat. Soha nem evett halat. Messziről kerülte még a heJyet is, ahol halszag csaphatná meg az orrát. És mégis a halászat volt az egyetlen útja-módja annak, hogy valamilyen kellemetlen bonyodalom hálójából kiszabaduljon. Tizenegy esztendő óta amióta a Julie-kerület seriffje, olyan sokszor volt kénytelen távoli halászkirándulásokra menni, hogy immár jóval többet tudott a gilisztákkal a legyekkel, vagy más csalétekkel történő halászás fogásairól és a beavatottak féltve őrzött titkairól, mint bárki más a széles világnak ezen a részén. Mindig csak vonakodva, súlyos lclkitusa árán szánta rá magát a szapora halállomány valamiféle megtizedelésére. Dróthurkot vetett ki rájuk; halászhálóval emelte ki őket a vízből; vontcsövű karabéllyal lövöldözött közéjük; és ha már semmiképpen sem sikerült, hogy akár egyet is tőrbecsaljcn, dinamittal robbantgatta őket. — Jeff, — szólalt meg Corra — olyasféle időkben, mint amilyen ez is, tudod-e, hol vár rád a legeslegjobb hely a világon? A Lord-öböl partján, ahol kényed-kedvedre halászgathatsz. Jeff felesége felé fordította arcát, az ajka meg-megvonaglott. — Hát mért kell neked kiereszteni a szádon azt a szót, hogy „hal”, amikor pediglen tudod, milyen irdatlanul viszolygok, ha csak emlegetik is előttem?! — Ejnye már no, Jeff — csillapítgatta higgadtan Corra. — Jobb lesz, ha szépen fékentartod a nyelvedet, 6 (Folytatjuk.)
