Keletmagyarország, 1957. február (14. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-13 / 36. szám

KELETMAGYARORSZAO 1Ö57. február 13, szerd» m) „Szívet cseréljen az, aki hazát cserél“ r Általános iskolások levele külföldre távozott pajtásukhoz Barabás! Kint van a végeken, a nagy Szovjetunió tőszomszédságában. Egy oldalról dombok,, kis hegyek állják körül, de a község tornyával a dombokon túlra néz, mintha tájékozódni akarna a világban. Apró házai a hóban ülnek. Messze van és mégis elért a posta és két levelet hozott. Két levelet, amelyek ii'jú szivek hazaszeretetének lángocskái. Levelek jöttek és bennük gyermekszívek üzennek külföldre ment testvéreiknek, külföldre távozott magyaroknak, - . íme a két levél! Kedves Emikém! Nagyon meghatott, mikor meghallot­tam, hogy itthagytad édes Magyarorszá­got. Nem tudom, hogy tudtad itthagyni ezt a földet, amelyen annyiszor „apáink vére folyt." Emikém! 16-án voltam nálatok és na­gyon meglepődtem, mikor láttam, hogy még édesapád is sír, pedig ritkán lehetett látni, hogy könny csordult volna ki a szeméből. A kishugod, Rozika, odajött hozzám és azt mondta: „Látod Margit, milyen rossz testvérem van nekem! Itt­hagyott, elment és nem gondolt arra, hogy mennyi könnycsepp és bánat marad utána.“ Kedves Emikém! Remélem, hogy ezt a levelet ha megkapod, akkor el fogsz egy kicsit gondolkodni és visszajössz Magyar­­országra. Emikém! Gondolj csak a nagy költőre, aki azt írta: Hazádnak rendület­lenül légy híve óh magyar. Bölcsőd ez, majdan sírod is, mely ápol s eltakar.“ Ha ott százszor is jobb helyzeted van, mint itthon, hagyj ott mindent és gyere haza. A közmondás is azt tartja: Mindenütt jó, de legjobb otthon! Emlékezz csak vissza, amikor a Margitszigeten sétáltunk, egy szál virágot letéptél és azt mondtad: „Jaj, de szép Budapest!“ Gondolj vissza mindenre, ami itthon történt és gyere haza! Itthon várunk! Csókol a messze távolból barátnőd MARGIT, (Tóth Margit VIII. o, tanuló) Szomorúan fogsz visszagondolni j hazádra, amit oly könnyel miien í elhagytál Kedves Marikám! Nem bírom elképzelni, hogy Te, aki oly finom szeretetteljes, komoly lány vol­tál, hogy tudtál eltávozni hazádból. Igaz, hogy ezek az események, amik történtek, sok megpróbáltatással jártak és sok ifjút elragadtak hazájából. Nem gondoltál édesanyádra, aki mindent megtett azért, hogy neked zavartalanabb, boldogabb életmódot biztosítson, mint neki volt. Barátnőidre sem gondoltál, akik együtt örültek veled, ha örömöd és együtt bú­sultak veled, ha bánatod volt. Te még szebb és jobb életre gondoltál? Gon­dolj a fecskékre, vagy a gólyákra, ami sok fáradságon keresztül, de mégis visz­­szajön, hogy hazájában költse ki fiókáit. Ne gondold, hogy olt tejbe-vajba fürösz­­tenék — lehet, hogy valakit — de sok­nak fáradságos munkával kell biztosíta­ni megélhetését. És Te akkor szomorúan fogsz visszagondolni hazádra, amit oly könnyelműen elhagytál. Jöjj vissza! Ad­dig jöjj, míg lehet és míg vár valaki. Itt­hon még helyrehozhatod hibádat és vala­mikor nevetve gondolsz e lépésedre. Szerető barátnőd: VIOLA. (Jászai Viola Vili. o. tanuló, Barabás.) A z asztalon felhangol­­va hevert a sokszáz­éves hegedű. Hallgattak a húrok, melyek sokat szól­tak halkan, sírva, lágy melódiát hallatva és vi­dámságot keltőén, táncra­­kerekítően. Finom gyanta­por fehérlett rajta, ami le­hullt a húrról. A hegedű mellett feküdt a vonó, ké­szen arra, hogy érte nyúl jón a kéz. Ki tudja hány gazdája lehetett, amióta a mester kiadta a kezéből. Elaján­dékozhatták a tehetőseb­bek, akiknek még drá­gábbra jutott pénzük, vagy eladhatták a megszorult emberek és így jutott máshoz, — hiszen a zene­szerető ember nehezen válik meg a hangszerétől. A vevő B. Gy. őszhajú, viseltes kabátba öltözött, finomkezű ember, csillogó szemmel nézte a hegedűt, felvette, megpengette a húrokat és nézegette hosz­­szan. — Tetszik. . — ennyit mondott, s letette. A hegedű zsongva köp­­pant az asztalon. Máskép­pen, finomabban teszi le az, akinek jóban, rosszban barátja a hegedű, — Kérem, játsszon raj­ta, hadd halljam, hogy szól A hegedű régi gazdája a vonó után nyúlt, elnyújtotta a gyantán és a. csendes szobában felsírt a muzsikaszó, — kifolyt a négy húrból, mint illat a himporral telt szirmokból, szivet, lelket markolászolt. — A fiamnak szeretném megvenni. — magyarázta az apa. — Volt már hege­dűje, igaz nem ilyen már­kás, mint ez. Nagyon szé­pen játszott rajta. Sajnos el kellett adni az adósság, meg a kenyér miatt. Ne­hezen vált meg tőle. — A belső zsebéből le-' véltárcát vett elő, és már borította is asztalra a bo­Kissé megkésett Szánjatok levélkék, mint eleven lángok, gyújtsátok fel a külföldre ment, megtévesztett magyarok szivében a hazaszeretet meghamvadt fák­lyáját. Gyújtsátok fel bennük annak tudatát, hogy a magyarnak e földön, amelyen született, kell igaz, boldog hazát teremteni, s e munkában nekik is részük van. Visszavárja, vissza hívja őket a föld, a nép, a haza. Jöjjenek! ríték tartalmát, a sok egy: és kétforintost, tízest és' százast. Számolta. — 98, 100.ISO::,] 300 íí» — felnézett ijedt' tekintettel. — Ennyi van. A hiány* zót 25-én megadnám ,.: Egymásra néztek, !— Tényleg, még mindigi kevés! Ugye megvárná ® következő nyugdíjig?! Na-t gyón szeretem a JiamuL Azt akarom, hogy örüljön és boldognak lássam. Es­ténként amikor játszana, hallgatnám, és én is vele örülnék, meg a család is. IP nnyi szeretetve csak ~ J egy apa képes, Eztl a szeretetet akkor érzi/ igazán a gyermek, amikor maga is szülő lesz. Az apa, az őszhajú, nyu­galmazott tanár úgy ter-\ vezte, hogy csak akkor, viszi cl a hegedűt, ha égé-1| szén kifizeti a vételárat.1, De elárulta, hogy vasár­nap éppen esztendeje lesz; annak, amikor a fia régi hegedűjét el kellett adnia kényszerű helyzet miatt. Nem volt nehéz dönteni és oda adni a hegedűt, hadd vigye az apa, aki fa-; Ián a fiánál is boldogabb1 lett ezen a napon. O. A, Ünnepi meglepetésnek szántam — Lajoskáin! Helyreigazítás Lapunk február 12-i szá-j mában „Három választás; Vitkán” címmel cikk je­lent meg, melyben az utol-*! só alcím alatt névelírás tör-! tént, A helyes szöveg a kö­vetkezőképpen szól: Én láttam a listát. Felírkálták. rá a kommunistákat — ma­gyarázta Balogh Pál 19-es! kommunistának, a termelő-' szövetkezet hű katonájának' Gál Sándor, (s. k.) Október 23-án éjjel Nagy Imiét, a bűnös pártvezetés ellen már régóta harcoló pártellenzék legismertebb politikusát nevezték ki mi­niszterelnöknek. Kétségte­len, hogy benne a becsüle­tes, szocializmust akaró dolgozók tömege nagyrészt megbízott. Nagy Imre rendkívüli bonyolult helyzetben kezd­te meg miniszterelnöki te­vékenységét. Az október 23-i események során, ami­kor a magyar nép fellépett a régi párt- és államvezetés súlyos hibái ellen, az im­perialisták által támogatott belső ellenforradalmi ele­mek fegyveres zendülést robbantottak ki a népi ál­lam ellen. Megkísérelték megsemmisíteni népünk szociális vívmányait, vissza­állítani a kapitalizmust, a fasiszta diktatúrát. Rákosiék hibás politikája, a pártban dúló frakcióharc megbontotta a kommunis­ták pártjának egységét. Mit kellett volna Mit kellett volna tennie Nagy Imrének ebben a helyzetben? Mint kommu­nistának, mint ismert és népszerű országvezetőnek az lett volna a kötelessége,, hogy s nép jogos igényei­nek kielégítése mellett ha­tározottan lerántsa a lep­let a sötét odúikból clőbú­­áó ellenforradalmi patká-Eszmei és szervezeti egy­ségét egyaránt. A dolgozók egyrészének megrendült a párt iránti bizalma. Gerőék még október 23—24-én is görcsösen ragaszkodtak a hatalomhoz, — de nem mertek a munkásokhoz, a párt tagjaihoz a pártfunk­cionáriusokhoz fordulni, mert nem bíztak bennük. Amikor a legnagyobb szük­ség lett volna a határozott vezetésre, magasfokú szer­vezettségre, a pártszerveze­tek magukra maradtak, te­vékenységük megbénult. Az ellenforradalom ebben az időszakban azt a taktikát alkalmazta, hogy a ráko­siék elleni népharag, a nem­zeti függetlenség bajnokai­ként lépett fel s így igye­kezett a tömegeket a maga oldalára állítani. Ezzel az volt a céljuk, hegy fokoza­tosan megszerezzék a leg­fontosabb hatalmi pozíció­kat s azok birtokában nyíl­tan is felléphetnek, teljes győzelemre vihetik a bur­­zsoá restaurációt. tennie Nagy Imrének ? nyokról, elszigetelje tőlük a dolgozókat, talpra állítsa a kommunistákat, munkáso­kat és harcba vigye őket a nép ellenségei ellen. Csakis ezen a módon lehetett vol­na megakadályozni azt a mesterkedést, hogy az el­lenforradalom a szocializ­must akaró tömegekkel ka­partassa ki maga számára a gesztenyét. Vannak olyan vélemé­nyek, hogy az októberi ese­mények során mindkét res­tauráció ellen kellett har­colni, de a fő feladat a „sztálinista-rákosista“ res­tauráció meggátlása, a régi hibák kijavítása volt. Nem vitás, hogy igen nagy fel­adatok várnak a párt- és államvezetésre a hibák ki­javítása terén. Helytelen lenne azt is elhallgatni, hogy a hibák kijavítása még mindig vontatottan ment. De a júliusi pártha­tározat óta, Rákosi leváltá­sa óta egyre gyorsabban s a pártban már megnöve­kedtek azok az egészséges erők, amelyek képesek let­tek volna helyes úton to­vább vezetni népünket a szocializmus felé. Éppen ez aggasztotta a nép külső és belső ellenségeit! Éppen ezért robbantotta ki az el­lenforradalom a véres zen­dülést saját bűnös céljai érdekében. Később, a hibák teljes kijavítása után már nem számíthatott volna ar­ra, hogy félrevezetheti a dolgozókat. Aki tehát józa­nul szemléli az eseménye­ket, megállapíthatja: októ­berben a fő veszélyt már a burzsoá ellenforradalomra törő ellenség képezte. De végeredményben is. A kommunista párt és a szo­cializmust építő állam hi­báit csak a kommunista párt, a népi állam javít- 1 hatja ki. Ha az ellenforra­NAGY IMRE ES CSOPORTJA dalmárok veszik kezükbe a hibák kijavítását“ a szo­cializmust kapitalizmussá, fasizmussá „javítják“! A párton belüli ellentétek másodlagosak Ha tehát Nagy Imrének és cscpertjának a hibák ki­javítása volt is a célja, ép­pen ennek érdekében kel­lett vclna teljes erővel fel­lépni az ellenforradalom ellen. Bármilyen nagyok és fájdalmasak is a párton be­lül, a kommunisták között meglévő ellentétek, csak másodlagosak a szocializ­mus és kapitalizmus ellen­téteihez viszonyítva. Ha va­­| laki ezt szem elől téveszti és a fő feladatokat más meggondolásból kiindulva jelöli meg, letér a marxiz­­mus-leninizmus útjáról, ve­szélybe sodorja a szocializ­mus létét, szándékaitól függetlenül az ellenforra­dalom szálláscsinólója lesz. Mit tett Nagy Imre és csoportja? Igyekeztek élére állni egy olyan mozgalom­nak, amely sokféle irányza­tot foglal magában s amely­ben egyre inkább az ellen­­forradalom volt a karmes­ter. Ezzel a magatartással le lehetett leplezni, az el­lenforradalma t ? Ellenkező­leg! Éppen az ellenkező tör­tént: Nagy Imréék maga­tartása megtévesztette a tömegeket, elterelte a tö­megek figyelmét az ellen­forradalmi mesterkedések­ről. Nagy Imre ezt a maga­tartást azzal tetézte, hogy engedményeket tett az el­lenforradalom javára. Ezek az engedmények rnár mesz­­sze túlmentek az október 23-i követeléseken és lé­nyegében a ssocialismus Jeladását jelentették. Ezt tények bizonyítják. Nézzük csak ezeket az engedményeket: 1. Nagy Imre teljesített minden, a kormány átala­kítására és jobbra tolódásá­ra irányuló követelést. A kommunisták egyre jobban kiszorultak a kormányból és helyüket jobboldali, po­litikusok foglalták el. Ez a jobbratolódás oly gyors és nagymérvű volt, hogy több a burzsoá demokrácia tala­ján álló nyugati újság ezt kérdezte: „nem torkollik mindez a fasizmusba?“ A legfontosabb, leglénye­gesebb dolog a hatalom kérdése. Megvédeni és megőrizni a proletáriátus hatalmát. A Nagy Imre-féle kabinet sorozatos, jobbolda­li tendenciájú átalakítása a proletárhatalom fokoza­tos feladását jelentette. 2. A többpártrendszer létrehozása önmagában nem jelent feltétlenül burzsoá restaurációt. De az adott helyzetben, amikor a való­ságban nem létezett a kom­munista párt, kommunista ellenes terror dühöngött, döntő befolyást gyakorolt a tömeghangulatra az ellen­­forradalmi demagógia — a többpártrendszer a prole­tárforradalom felszámolását jelentette. (Jól emlékezünk a nyíregyházi szociáldemok­rata párt alakuló gyűlésére, ahol az elnök dühödlen ellenezte a kommunisták pártjával való együttműkö­dést. Aki pedig kommunis­ták nélküli koalícióra gon­dol, az csak kapitalizmust akar. Még ha „szocialistá­nak“ nevezi is magát. Ha van is egyes szocia­lizmust építő országokban több párt, ezek elismerik a munkásosztály, a kommu­nista párt vezető szerepét s valamennyien a szocializ­mus építésének alapján ál­lanak. De miféle szocializ­must lehetett volna építeni a gombamódra szaporodó, Mindszentyt támogató „ke­resztény“ pártokkal, a Ba­­rankovics-párt utódjaként Á .HEGEDŰ

Next

/
Oldalképek
Tartalom