Szabolcs-Szatmár Népe, 1957. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1957-01-19 / 15. szám
SZABÓI CS-S7.A TM \R NtPB 1957. január 19, szombat hegyen a munkástanács as üzem gazdája as: állami gazdaságokban Is / Tapassialaiok a Balkányi Állami Gazdaságban Hogy ők is emberek legyenek az emberiség nagy közösségében.. Megható élmények a nyíregyházi gyógypedagógiai iskolában Ha jól működő munkástanáccsal akarsz megismerkedni, keresd fel a Balkányi Állami Gazdaságot — mondották a termelési igazgatóságon. Mivel érdekelt az, hogy egy mezőgazdasági termelőüzem hogyan oldja meg jelenleg termelési — szervezési problémáit, jelkerekedtem s meglátogattam a balkányi üzemet, As előzmények A gazdaságban fizikai dolgozókkal, egy-két mu .kástanácstaggal, a volt ideiglenes bizottság és a végleges munkástanács elnökével, valamint az igazgatóval folytatott beszélgetés alapján bontakozott ki előttem a munkástanács tevékenysége. Sok kérdést megoldottak, de még eddig nem váltak igazi gazdájává az üzemnek. Az. októberi események vagon burgonya és 40 vaóta négyszer volt munkástanács választás. Az első hármat még november 4-ig megejtették. Az első tanácsnak, amely október 27-én alakult, Kökényesi, *— a volt üb. elnök — állt az elére, s sztrájkra buzdítás«»* kezdte meg tevékenységét. A sztrájkhangiilat keltése és a volt übelnök személye (viselt dolgai) miatt a gazdaság munkásai elégedetlenkedtek s követelték Kökényesi eltávolítását a magaszereztc elnökségről. Akkor hirdetett sztrájkot, amikor 20C gon alma olt volt tárolatlan, s a sztrájk révén az állattenyésztés is veszélyben forgott. A következő bizottság sem volt hosszúéletű. Ennek tagjai a gazdaság vezetőit akarták eltávolítani, de az elnökük, Pásti Dániel, a Kertészeti Főiskola elhelyezett gyakornoka, — illenezte ezt a lépést, £ emiatt lemondott a munkástanács vezetéséről. így került sor a harmadik váasztásra, még november i-e előtt. A munkafegyelem Belátták, hogy a sok szertelenségnek semmi értelme s egyre nagyobb károkat okoznának, ha a sok terményt hagynák elpusztulni. Legfontosabb feladatul a munkafegyelem megszilárdítását tűzték ki. Ez annyira sikerült, hogy a provokatív, országosan meghirdetett két napos sztrájk idején is a helyén volt mindenki. Eltárolták a nagy mennyiségű burgonyát s minden területen folytatták és befejezték a soronkövetkező munkákat, Kölcsönös a megértés A véglegesen megválasztott munkástanács elnöke Fekete Antal lett, aki a gépműhelyben dolgozik, ö mondja el, hogy a gazdaság vezetője és a munkástanács között nem rossz a viszony. Kölcsönös megértéssel igen sok apró sérelmet orvosoltak. Részt vettek a prémium igazságos elosztásában is. Nagy gondot okoz a régi, még érvényben lévő bérezési forma. Sürgették már ennek a végleges megoldását, de a gazdaságok országos főhatósága eddig még nem intézkedett. Jelenleg a dohány csomózása, a gyümölcsfák metszése, a trágyaszállítás és a téli gépjavítás folyik a gazdaságban. Ezeket a munkákat zavartalanul végzik. Serkentőleg hat a dolgozókra, hogy a munkástanács tagjai példamutató szorgalommal járnak elől a munkában. Hogyan rálhatnak a termelés igazi gazdáivá ? Ügy látszik, minden rendben halad, mintha megtalálták volna a megfelelő utat az új módszerekkel végzendő munkában. Mégis érezni lehet, hogy ez az összhang nem maradéktalan . . . Látni, hogy nem igazi gazda módjára él, dolgozik a munkástanács. Nincs séma, felső utasítás, de nincs segítség sem. A megalakult pártszervezet s a munkástanács között nincs kapcsolat, s eddig egyik sem igyekezett azt megteremteni. Ez nagy hiba, mert csak közös erővel képesek az új építéséből igazán kivenni a részü| két. Apák, fiuk egy iskolában Szakolyban, alkonyaikor, amikor kigyúlnak az utcai lámpák, szaporán ropog a hó a csizmaíalpak alatt . . , Két ablakból villanyfény árad, az csalogatja az érkezőket. Az ezüstkalászos tanfolyam hallgatói gyülekeztek. Amíg valamennyi hallgató megérkezik, vidám beszélgetés folyik. Az idősebbek még jól emlékeznek, amikor a község határában sokkal több volt a íutóhomok, de most gyümölcsösökkel cs szőlőkkel megkötötték. A tanfolyamon tanultak alapján már tudatossá válik előttük, hogy ők is alakíthatják a természetet. Amikor megjön mindenki, -előkerülnek a füzetek és a tankönyvek. Szívesen tanulnak, hiszen aratáskor, termény-betakarításkor látja majd hasznát minden gazda a tanultaknak. Ebben már tapasztalatuk is van, hiszen nem az első tanfolyam ez Szakolyban. Azok a gazdák, akik tavaly jártak a tanfolyamra, idén többen a fiúkat is beíratták, hogy tanuljanak. Molnár Albert tanfolyamyezeíö. Nem kevés az a feladat, amit az üzem igazi gazdáinak, a dolgozóknak meg kell oldaniok. A napokban kell megejteni okosan, emberségesen a létszámcsökkentés kérdését, s ezzel közvetlenül a munkaszervezés új, ésszerű módszerét. Az állami gazdaságok önálló elszámolási módszere lehetővé teszi majd a legközvetlenebb érdekeltséget a tervek elkészítésével. Itt is pagy feladat vár a munkástanácsra. Rég5, jól bevált kultúrákat kell útra meghonosítani s olvan termelési ágakat felkarolni, amelyek továbbra, is biztosítják a jövedelmezőséget. Feladatok tömege vár a munkástanácsra, amit okos munkabeosztással, valóban teljes összhangban kell megoldani a gazdaság többi vezető szerveivel. Meg kell találniok a legjobb módszereket, hogy a munkástanács egyetlen tagja se érezze, hogy ő, vagy a? ő munkája felesleges. (Sa) Csend van a folyosókon. Csak néha szűrődnek ki hangfoszlányok a tantermekből. Fehérköpenyes, barnahajú nevelőnő lépked fel az emeletre, s betér a „Kísérleti osztály“ feliratú terembe. Utána megyek. Narancsszínre• fényezett asztalok melleit hat gyermek ül. Mindegyik mással foglalkozik. Az egyik rongybabával játszik, a másik papírt nyír. Kettő az asztalok körül szaladgál. A bilincsbevert nyelv nehezen engedelmeskedik Miklós, ez a szőkehajú, kékszemű, sötétmackós kisfiú most éppen a kezével hadonász és sikoltozik. Fél perc múlva összecsuklik és bámul semmibe révedező tekintettel. Hat éves. Három évvel ezelőtt súlyos agyhártyagyulladás következményeként elvesztette beszélőkészségét. Azóta néha artikulátlan hangokat hallat, vagy hirtelen felugrik és kiabálni szeretne, de hiába minden erőlködés — a, bilincsbevert nyelv nem 120 bentlakó Hosszú-hosszú évek fáradságos munkájának eredménye, hogy a nyíregyházi gyógypedagógiai intézet fejlődésre képes gyermekeket ad át az általános iskoláknak és a fnalc.lkoztaló intézeteknek. 120 bentlakó, szellemileg nyomorék gyermekeket és 100 bejárót részesít a gyógypedagógia szakszerű nevelésben. Velük egészen másként kell foglalkozni, mint a normális gyermekekkel, hiszen sokójvk engedelmeskedik. Csabát is hasonló szerencsétlenség érte. ö azonban hosszú gyakorlatok eredményeként már ki tudja mondani, hogy ,,mama'1, „pap a“ — igaz, hogy így hangzik: aa .. aa, pa .. aa — de már Csaba megszólalt. Mikor fog vájjon ennyit is megtanulni Pista vagy Sanyi, hiszen még azt sem tudják, mit jelent leülni, felállni és enni. Megtanulnak ők is mindent. — ÍOO be fúró még azt sem tudja felfogni ésszel, miért van nappal világos, és sötét éjszaka. A leláncolt tudatot kell feloldoznia az intézet nevelőinek, ezeknek a hőslelkű pedagógusoknak. Mart ők igazán hősök. Nagyobbak, mint Napóleon volt. Ök eljegyezték maqvkat egy különös vőlegénnyel — a gyógyító neveléssel — egész éietM-re. S milyen szeretettel, mennyi türelemmel bánnák ezekkel az ügyc-fo..Azt akarjuk. hogy a Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége a középiskolások kedvelt szerve Eegyen“ Beszélgetés Csűrös Andorral, a diákszövetség megyei szervezőjévé nyári szórakozását, segíti a diákok nyári munkalehetőségeinek biztosítási is. A di'’-szövetség nem akarja, hogy új sérelmek érjék a középiskolásokat az elhelyezkedés, illetve az egyetemi felvételek terén. MILYEN TERVEIK VANNAK A MEGYÉRE VONATKOZÓAN? — ’ragjaink nevelése s szórakoztatása érdekében ifjúsági klubbot kívánunk létrehozni. Munkánk fő formáit az önképzőkörök, szakkörök, sportkörök, műsoros estek, klubdélutánok, túrák, kirándulások, táborozások, országjárás, tábortüzek, versenyek, hadijátékok, a szellemi és fizikai vetélkedések képeznék. MENNYIBEN LESZNEK ÖNÁLLÓAK A SZERVEZETEK? — A részletes programot minden szervezet önállóan, a helyi viszonyoknak megfelelően dolgozza ki. A diákszövetség kapcsolatot tart fenn a Forradalmi Ifjúmunkás Szövetséggel és az Egységes Paraszt Ifjúság Országos Szövetségével. A megyében már is eredményesen megindult szervező munka alapján reméljük, hogy a diákifjúság magáénak fogja érezni e szervezetet és abban szívesen tevékenykedik. K. J. Budapest után Szabolcs-Szatmárban is megkezdődött a diákszövetséget szervező munka. E tevékenység élén Csűrös Andor középiskolai tanár, a diákszö vétség megyei szervezője áli. MILYENEK A SZÖVETSÉG CÉLKITŰZÉSEI? — A szövetség azzal a céllal indul, hogy a magyar diákok kedvelt szervezete legyen. Olyan szervezet, amelyben minden becsületes, hazáját szerető magyar diák jól érzi magát, szívesen tevékenykedik. A szervezet szilárd erkölcsű, szociális és demokratikus gondolkodású fiatalt nevel és fog egybe. A szövetség a diákifjúság igényeinek, kívánságainak megfelelően gondoskodik a szabad idő kellemes és kulturált eltöltéséről. Foglalkozik a sokoldalú művelődés, a testkultúra lehetőségeinek megteremtésével. Feladatának tekinti az egészségüggyel és diák szociális ügyekkel való foglalkozást (segélyek, kollégiumi ügyek, szegénysorsú diákok támogatása). Feladatának tekinti külföldi csereakciók, túra-táborok megszervezését,' segít a betegség, vagy egyéb okok miatt, a tanulásban elmaradt diákoknak. Felhasználja a bevált, tanulást segítő módszereket. Kezdeményezi és támogatja az életben való helytálláshoz szükséges tudnivalók megszerzését. Elősegíti a diákok Ortífíí a hélyeggyüftőknek Uj Kossuíh-cinteres bélyegek jelennek meg gyott, elesett kis — érmeitekkel. Azért, hogy emberekké váljanak az emberiség nagy közösségében. Hegedűs Fercncné itt -’Ttilt meg az intézetben. Évtizedek óta foglalkozik a gyógypedagógiával. Emlékszik minden egyes tanítványára. Akik mái* meg gyógyultak — K Julit 6 éves korában hozta be az édesanyja. Nem tudott beszélni. — könnybelábad az idős asszony szeme. Most lehet, U az irodában nem látják meg a gyerekek, ha sír. — Mindig menni akart, a játékok, a képek, csak ideig-óráig kötötték le a figyelmét. Megszökött, clcsavargott. Nem adtam fel a reményt és az eredmény nem maradt cl: Juli most végzi az álialínos iskola ötödik osztályát. — Vagy B. Csaba. Szegény gyermek hallónéma volt, s amellett érzéketlen, mint egy fadarab. Még a dolgait sem tudta magától elvégezni. Most az általános iskola hetedik osztályos tanulója, és olyan eleven lurkó, mint a többi kortársa. Teljesen meggyógyult. Idegtépő munka egész nap foglalkozni a beteg g- ermekekkel. Flegedüsné és nevelőtársai mégis ezt teszik. Ebéd után a munkatermekbe kisérik őket, ahol a fiúk fa, papír, és anyagmunkával foglalkoznak, a lányok pedig, varrni, hímezni, horgolni tanulnak. Mennyi pénzbe> és mennyi munkába kerül ez az intézet megyénknek és az ilyen intézetek az országnak? Megéri. Hogyne érné meg, amikor sok-sok édesanya és édesapa évek óta könnyekkel áztatott arca akkor derült fel először, ha beszélni hallja néma gyermekét. Lesz-e boldogabb napja a kis Miklós édesanyjának annál a napnál, amikor ismét így szólítja majd ai fia: „Mama“?! (KENYERES) A Nyíregyházi Bélyeggyűjtőkör vezetősége ezúton is értesíti tagjait, hogy ezután minden második vasárnap délután 13 óráig hivatalos órákat tart a TTIT klubhelyiségében (Bessenyei klub). A hivatalos órák alatt minden tag átveheti elmaradt bélyegjárandóságát és rendezheti cseretársaival függőben maradt csereügyleteit. A Kör titkáránál elő lehet jegyezni a forgalomban lévő sorozatokat. A bélyeggyűjtői: osztatlan örömére a közeljövőben új forgalmi sorozatot1 ad ki a Magyar Posta: a sorozat hat értékből áll majd, és a Kossuth címert ábrázolja. Egy äeesnieies megtaláló A nyugatnémet Oberstaufen városban egy fametszetkészítő még 1952-ben művészi kivitelű betlehemi jászoljelenetet készített és azt Qsikágóba küldte. A szent témát feldolgozó művet a Flying Enterprise nevű repülőgép szállította tovább; ez a gép azonban belezuhant a La Manche csatornába. A metszetet nemrég Römö dán város tengerpartján egy I szegény halászasszony wieg-, I találta. Jóllehet a munkán | nem olvasta azt, hogy „keí rétik a becsületes megtaláló' stb mégis megtudakolta,, hol él a művész, akinek ne-1 lie rajta volt a munkán és visszajuttatta hozzá. A művész szerényen megjegyezte: „A tenger vize olyan gyönyörű tónust adott művemnek, hogy az sokkal, szebb lett mint volt“.