Szabolcs-Szatmári Néplap - Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. október (13. évfolyam, 230-253. szám)

1956-10-23 / 247. szám

4 NÉPLAP 1956 (iklói;er 23. kedd A megyei bajnokság 28* fordulójáról Közel félszáz gólt rúgtak a csapatok Több nem várt eredmény is született » vasárnapi fordulók során, A közép- csoport beliek vereseget szenvedtek, így a bajnok­ság sorrendje nem \á!to- zott, Meglepetések: A Ra­kamazi Spartacus 8:1 arány­ban győzte le Nyírbátort, (helyet cseréltek a tabel­lán), Az eddig gyengén szereplő Fehérgyarmat le­győzte Nyírmadát. Úgy­szintén meglepetés a tarta­lékos Vásórosnaménynak a Spartacus elleni győzelme Kisvárdán, Fehérgyarmat— Nyírmada 5:4 (2:2) Előbb a madai támadá­sok alakulnak ki, s a 10. percben Kézi révén meg­szerezték a vezetést a ven­dégek, A gyarmatiak 3 perc múlva Acs góljával egyenlítettek. Ez fetieiKesí- tette a hazai együttest és rövidesen újabb gólt lőt­tek, Ezt az előnyt nem tudták tartani, mert a 35. percben Tóth kiegyenlített. Változatos szép játék ala­kult ki a második félidő­ben is, A madai védelem .szabálytalankodása miatt 11-eshez jutott a gyarmati csapat, ezt Kocsis értéke­sítette, A 70. percben 3—3 lett az eredmény, mert Tóth erős lövését elnézte a gyarmatiak kapusa. Ezután jobban rákapcsoltak a ha­zaiak és Ács két góljával 5;3-ra elhúztak. A ma- daiaknak már csak egy gól szerzésére telt erejükből, s így a végeredmény 5:4 lett Fehérgyarmat javára. Vásáros namény—Kisvárdai Spartacus 3:0 (0:0) Aa első félidőben siker­telen Spartacus támadások alakultak ki, amelyeket rendre visszavert a namé- nyj védelem. Fordulás után többet kezdeményeztek a vendégek, es a 60. percben Szalma egyéni játék után megszerezte a naményiak vezető gólját. 10 perc múl­va Bcncslk került jó hely­zetbe és már 2:0 az ered­mény Namcny javára, — Tovább rohamoztak a Me­teor csatárai és a 85. perc­ben Kovács erős lövése Magyar lábán irányt vál­toztatva került a Spartacus bálójába, 3:0. A tartalékosán felálló Vásárosnamény lelkes já­tékával megérdemelte a győzelmet. Különösen Ba­logh, Csatlós és Szalma játéka tetszett. A Sparta- cnsból Viktor I., Viktor II. és Czimbalmos játszott jól. Nyíregyházi Törekvés— Tiszalöki Építők OKI Erős iramú mérkőzést ▼ívott a két csapat. S mindkét csapat sok szép támadást vezetett, mégsem sikerült gólt lőniük a csatá­roknak, mert a védelmek jól álltak lábukon. A for­dulás után lassult az iram, enyhe tiszalöki fölény ala­kult ki, de ezt a fölényt 1. Nyházi Építők 28 24 4 — 92:8 52 2. Tiszalöki Építők 28 17 7 4 45:20 41 3. Baíkányi Traktor 28 13 6 9 58:33 32 4. Nyírmadai Traktor 28 12 7 9 02:39 31 5. Mszalkai Vörös M. 28 12 6 10 54:47 30 6. Kisvárdai Spartacus 28 11 7 10 38:46 29 7. Kisvárdai Vasas 28 11 0 11 51:34 28 8. Nyházi Vörös Met, 28 11 6 11 40:46 2b 9. Nyházi Kinizsi 28 9 9 10 30:31 27 10. Vnaményi Vörös M. 28 11 5 12 30:44 27 11. Nagykállói FSK 28 10 6 12 42:44 26 12. Nyházi Törekvés 28 9 7 12 35:53 25 13. Rakamazi Spartacus 28 9 6 13 39:54 24 14. Nyírbátori FSK. 28 7 8 13 33:53 22 15. Nhalászí V. Lobogó 28 7 4 17 29:69 18 16. Fgyarmati Traktor 28 2 4 22 24:86 8 nem tudták góllá változ­tatni az Építők csatárai, Nyházi Vörös Meteor— Balkány 4:1 (2:0) Sokkal lendületesebb volt a Meteor játéka. Az első goit Húszak 11. át­adásából Schneider fejelte a 15. percben. 12. perc múl­va Huszák I. volt eredmé­nyes. A második 4ó. perc­ben sem változott a játék képe. Ebben a játékrész­ben Huszák II. és Schneider lőtt gólt. Balkány csak az utolsó tíz percben kapcsolt rá és 5 perccel a befejezés előtt Kotricz révén sikerült is szépíteniük. Nagy kalló—Kisvárdai Va­sas 4:2 (1:2) Kezdetben a Vasas lépett fel támadólag, ami gólban is megmutatkozott, A 10. percben Balogh labdája betalált a kállói kapuba. A kállóiak csak gyors lefutá­sokkal kísérleteztek, de Erdőhegyi kétízben is biz­tos helyzetet hagyott ki. A Vasas fölény újabb gólt eredményezett a 30. perc­ben. Ezúttal is Balogh volt a gólszerző. Már 2:0-ra ve­zetett a Vasas. A hazaiak mégsem adták fel a re­ményt. Sikerült egy labda­rúgás során szépítemök Vass révén. A kállóiak ez­után fokozták az iramot. Heves támadásaik góllá értek az 50. percben. Az egyenlítő gól után még job­ban rákapcsoltak a ha­zaiak, és Lelesz két gyors góljával megfordult az eredmény. A Vasas csak az utolsó 5 pereben erősí­tett, de a kállói védelem tartani tudta a végered­ményt. Nyházi Kinizsi—Nagyhalász 4 KI (3 KI) A gyenge iramú mérkő­zésen a 3. percben öngól­lal jutott vezetéshez a Ki­nizsi. Három perccel ez­után Cziotka fejelt újabb gólt, majd a 35. percben Dorogi góljával már 3:0 a Kinizsi javára, A második félidőben mindkét csapat több támadást vezetett el­lenfele kapujára, és a ha­lászi csatárok több gólhely­zetet is kihagytak. Az utolsó percben Cziotka állí­totta be a végeredményt. (4:0). Nyházi Építők—Mszalkai Vörös Meteor 8:1 (4:0) Az őszi szezonban jól szereplő mátészalkai együt­testől sokan meglepetést vártak. S hogy ez nem kö­vetkezett be, az Építők lel­kes, lendületes játékán mú­lott. Győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. A 3. percben 11-esből Po- csai szerezte meg a veze­tést. A szórványos szálkái támadások nem tudták át­törni az Építők védelmét. A 6. percben Kovacsics kapott jó labdát Pocsaitól s közelről lőtt gólt a szál­kái kapuba, Szép támadá­sok futottak a pályán, es a 20. percben Pocsai három védőjátékost is kicselezve újaüo gólt lőtt, 3:0. 8 pere múlva Lakatos éles azög- ból küldött labdája akaut meg a szálkái hálóban. — Nem változott a játék ké­pe fordulás után sem. Az Építők fölényes biztonság­gal irányították a küzdel­met. E játékrészben Parti, Lakatos cs Kovacsics lőtt újabb gólokat. A szálkátok Molnár és Kovacsics re­vén próbálkoztak és eöy ilyen próbálkozás sikerrel járt, mert Kovács 22 mé­terről váratlan lövéssel el­találta Bakos hálóját. Az Építők csatársora szépen és jól játszott. De jó volt meg Groholy és Havacs is. A szalkaiak közül Kovács, Molnár és Szászi játéka di­csérhető. . Rakamaz—Nyírbátor 8:1 (5:1) A kiesés szempontjából fontos mérkőzésen nagy erővel vetették magukat küzdelembe a csapatok. A rakamazi támadások sok­kal veszélyesebbek voltak, mint ellenfelüké. A ne­gyedik percben Borbély, három perc múlva Kállai lőtt gólt. Ezzel 2:0-ás ve­zetésre tett szert Raka­maz. Nyírbátor ellentáma­dása során Bodnár révén szépített, 2:1. Ezután erő­teljes rakamazi táma­dások következtek és egy öngóllal, valamint Kállai két góljával 5:l-rc alakult az eredmény. Fordulás után Borbély II., Bicskoscs Veigli (11-esből) eredmé­nyes. Megyei bajnokság állása: kg egyéni: t. á. Ft i szőr. f. á. Ft Burgonya 5892 baba: ella: 1.60 1.30 1.30 1.10 Sárgarépa 483 1.60 1.10 Petrezselyem 234 3.00 2.80 Vöröshagyma 392 3.50—4.00 2.80 Fejeskáposzta 3131 2.50 2.30 Kelkáposzta 265 3.50—4.00 2.60 Karalábé 245 2.00 1.80 Karfiol 165 4.00 1.80 Paradicsom 34 2.00 Zöldpaprika 389 3.00—6,00 3,00 Alma 1104 3.00—4.00 1.60—3.00 Körte 76 4.00—5.00 —i Szilva 205 2.00—2.50 __ Szőlő 369 3.00—6.00 3.00—6.20 Rizs 302 26.00 16.00—26,00 h Mozik műsora: Béke: Vízkereszt vagy amit akar­tok. Gorkij: Az új ember kovácsa. Dózsa: Látogatás a felhőkből, ★ 1456. október 23-án •— 500 éve — halt meg Ka- pisztrán János. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk vasárnapi szá­mában cikk jelent meg „Uj népszerű Bessenyei kiadás jelent meg Dr. Me­rényi Oszkár rendezésé­ben” — címmel. A címben szedéshiba folytán tévesen szerepel Bessenyei neve. Az új kiadvány Berzsenyi Dá­niel összes műveit tartal­mazza. Ifjúsági bajnokság ered­ményei: Fehérgyarmat—Nyírmada 4:3, Vásárosnamény—Kis­várdai Spartacus 2:1, Nyír­egyházi Építők—Mátészal­ka 2:0, Rakamaz—Nyírbá­tor 2:0, Kisvárdai Vasas— Nagykálló 2:1, Nyházi Vö­rös Meteor—Balkány 0:0, Nyházi Törekvés—Tiszalök 1:1, Nyházi Kinizsi—Nagy­halász 4:0. Osztályozó mérkőzések eredményei: Kisvárdai Vasas II.—Ti­szalök II. 3:0, Nyházi Spar­tacus—Cégénydányád 2:1, Öfehértó—Nyházi Bástya 3:3, Anarcs—Nyírbátor II. elmaradt (utóbbi nem je­lent meg), Barabás—Nyír­telek 0:3' Ópályi—Nagy- kállói Traktor 2:0. Rozsáiyban rendezik az idei megyei ifjúsági súlyemelő bajnokságot Nagy a készülődés Ro- zsályban, ahol különböző sportágaknak számos lel­kes követője van. Most nagy öröm ért bennünket, jutalomképpen nálunk ren­dezik meg az ifjúsági súly­emelő bajnokságot. Törek­szünk, hogy sikeres legyen e verseny és szeretnénk több megyei csúcsot meg- dönteni, így eredménye­sen készülnénk fel a Mis­kolcon novemberben sor- rakerülő területi versenyre. A megyei bajnokságot va­sárnap a kultúrotihonban rendezzük. A bajnokság­ban résztvehetnek a 19 eves és ennél Idősebb sportolók, é kiknek érvényes rajten­gedélyük van és természe­tesen azután, hogy rendel­keznek sportorvosi igazol­vánnyal, szabályszerűen be is neveznek a versenybe. 10 súlycsoportban mérik össze tudásukat a súlyeme­lők. Az első három helye­zettek díjazásban részesül nek. A távolabb lévő spor­tolók versenyzését előse­gíti, hogy Nyíregyházáról, éppúgy Mátészalkáról is jó a vonatközlckedés. Várjuk minél több sportoló bene­vezését. Páskuly György Rozsály. Esztergályosokat es lakato­sokat alkalmaz a Szabolcs me­gyei Vízmű építő és Kútkarban­tartó Vállalat. — Jelentkezni lehet Nyíregyháza, Mártírok tere 3. szám alatt. Elcserélném utcai sgobá- konyhas lakásomat város bel­területén hasonlóért. Pacsirta utca 42. szám. Október 15-én a Kossuth té­ren egy nyaksálát találtak, me­lyet kellő Igazolás mellett a jogos tulajdonosa a B. M. já­rási osztályon átvehet. Férti munkaerőt (segédmunkást) Budapest területére 18 éven felül, vil- lamosvágányépítési mun­kára felveszünk. — Dolgo­zóinknak munkaruhát, ba­kancsot, kedvezményes üze­mi étkeztetést, ingyenes villamosutazási igazolványt, a vidékieknek munkásszál­lást, családfenntartóknak napi hat forint különélési pótlékot biztosítunk. Jelentkezés: a Fővárosi Vasútépítő Vállalat központjában Budapest, VIL, Akácfa u: 15, sz, IV, emelet 409. s>.. szoba. Előrehozták a Nyíregyházi Építők—Baíkányi traktor megyeoajnoki mérkőzést d. m zaplia E Sohn Wien ke- reszUiúros zongora eladó, — Weinberger Miklósné Nyirma- da. eórgombok 2 40 ft, óraszíja* 8.60-tói 20 FWg. fizenJUílli mindenfaju, bőrdíszmű-áruk nagy táJaaztékban kaphatók *. Mmöeégí Cipőipari Va.liaia.tniE, Zriuyi Ilona, U, 4, Nem lesz vonala a hajára., na Bidee-meka: dauert ét hai- leetését IlAiUJCA Holeyiodt árt baranciá.vaJ inecosinálja Kiss Ernő utca 19. Holnap délután félhárom órai kezdettel az Építők pályán kerül sor a talál­kozóra. A nyíregyházi együttes már megnyerte a bajnokságot s e nétközi mérkőzést már az NB II-ös osztályozókra való készülő­dés jegyében vívják meg. Már legtöbb msgyéüen el­dőlt a bajnokság kérdése és szerdán megejtik az OTSB-ben az osztályozó sorsolását is. Számolni le­het — többek között — a Bükkaljai (azelőtt Sajó­szentpéteri) Bányász, a Ceglédi Törekvés, a Deb­receni Honvéd, Miskolci Építők részvételével is. — Bizalommal kísérjük a Nyházi Építők szereplését. Bízunk abban, hogy sport­szerű küzdelmek árán leg­jobb tudásukat adva kivív­ják a nagy eredményt és a hét csapat között megvívott osztályozót megnyerik. Ez jelentheti, hogy Nyíregy­házának lesz jövőre NB II-ős csapata. Kertészeti üvegeknek és építészeti üvegnek alkalmas nyomott mintáé felületű üvegek 28x32 cm-es méretben m2-ként 16.80 forintos árban kaphatók. Szabványos méretű tető­fedő üvegcserép 13.16 fo­rintos egységéron besze­rezhető a Tiizép telepe­ken vagy a földműves­szövetkezetnél. 40 darabnál nagyobb mennyiség a gyárnál köz­vetlenül is megrendel­hető. MISKOLCI ÜVEGGYÁR, Miskolc, Tatár u. 56. Szabolcs-Szatmári NÉPLAP Szerkeszti: a szerkesztő bizott­ság. — Felelőá kiadó: MDF Szabolcs-Szatmár Megyei Bi­zottsága. — Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. szám. — Telefon: 11—70. 11—71, 11—76. — Kiadóhivatal: Nyír­egyháza, Zsdánov u. 1. Telefon: 30—00. Terjesztik: a Megvet Postahiva­tal hírlaposztálya és a hírlap- kézbesítő postahivatalok. Elő­fizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11 forint. Szabolcs-Szatmár Megyei Nyom' daiparl Vállalat Nyíregyházai Dózsa György u. 5. Tel.: 32—23. Felelős vezető: Szilágyi József. Őszi vásár Debrecenben a Béke útján okt. 27-28-án Az, állami és szövetkezeti kereskedelem bőséges áru választékot biztosít. 50 százalékos vasúti, 25 százalékos autóbusz kedvezmény KW km-en belül. Piaci jelentés Október 22-én az alábbi mennyiségű árut hozták fel a nyíregyházi piacra: 1956. október 23, kedd Gyöngyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom