Szabolcs-Szatmári Néplap - Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. október (13. évfolyam, 230-253. szám)
1956-10-14 / 241. szám
Wilád proletárja} eejije\üljetek AZ MDP MEGYtí BIZOTTSÁGA ÉS A MÉGYÉÍ- TANÁCS LAPJASZABOLCSSZATMÁRI XIII. évfolyam, 241. szám ARA 50 nrXKR 1956 október 14, vasárnap ALKU A BIZTONSÁGI TANÁCSBAN Eltemették a máetírlialált halt A Szuezi-csatorna végtelen ezüstcsikján zavartalan a hajóforgalom. Az egyiptomi parasztok, akik vidáman integetnek a csatorna partjáról az elhaladó konvojoknak, érzik, hogy ennek á látszólag álmosan haladó forgalomnak milyen óriási jelentősége van: azt jelenti, hogy Egyiptom döntő csatát nyert. Talán legnagyobb győzelmét aratta több mint 800 év óta, amikor a ma- mcluk uralkodók körülbelül a mai csatorna vonalán megállították Dzsingisz kán lófarkas zászlóinak előrenyomulását. A mai győzelem telte lehetővé, hogy a szuezi kérdés illetékes nemzetközi fórum, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerüljön. A Szuezi-csatorna Társaság államosítása ellen indult angol-francia támadás első fejezete a katonai készülődésekkel alátámasztott londoni értekezlet volt. Egyiptom nem ijedt meg sem a ciprusi csapatösszevonásoktól, sem a nagynehezen össze- toborzott „nemzetközi nyomástól”. Erre jött a második lépés: a külföldi révkalauzok otthagyták munkahelyüket. Ha ennek következtében összeomlik a csatorna forgalma, megvan az ürügy a beavatkozásra. „Sokkal gyorsabban fogjuk visszaállítani a normális helyzetet, mint bárki gondolná” — mondotta Mahmud Junisz, a csatorna új igazgatója és Egyiptom, az ottmaradt egyiptomi révkalauzok önfeláldozó munkájával és a világ minden részéből érkezett új révkalauzok beállításával fényesen beváltotta ezt az ígéretet. A nyugati kormányoknak — mint az AP egyik kommentárja írta, — bele kellett törődniük, hogy a csatorna hajóforgalma akadálytalanul folyik tovább. Most tehát a „szuezi kérdés” harmadik szakaszában vagyunk. Nem szabad elfelejteni, hogy bár Egyiptom ügye, amely e pillanatban egybeesik a béke és a nemzeti függetlenség ügyével, eddig sikeresen haladt előre, a válságban kezdettől fogva benne rejlő háborús veszély nem tűnt el. Az angol-francia katonai felkészülés ma is megvan, ha a behívott tartalékosok Kaptak is egy heti szabadságot. Ezt a figyelmeztetést még jobban aláhúzza a Llandudnoban összeült angol konzervatív pártkongresszus harcias lármája. A Biztonsági Tanácsban és körülötte folyó lázas tárgyalások tehát nemcsak azért nagyon fontosak, mert egy nagyjelentőségű nemzetközi víziút sorsát dönthetik el, hanem azért is, mert a világ békéjének fennmaradása is mulhatik rajtuk. A tárgyilagosság megköveteli annak megállapítását, hogy a háborús veszély, ha nem is tűnt el, mindenesetre csökkent. A megegyezés lehetősége ma már nem annyira távoli, mint az első felhevült napokban. Favzi egyiptomi külügyminiszter a Biztonsági Tanács ülésén hangsúlyozta, hogy Egyiptom együtt akar működni a nyugatiak szervezetével, a csatornahaszr.álók társaságával és biztosítani kívánja, hogy a jövedelem méltányos részét a csatorna karbantartására és javítására fordítsák. Az angol-francia álláspont sem vonja már kétségbe az államosítás törvényességét, csak a nemzetközi részvétel formáját tekinti vitásnak. De miért beszélünk folyton angol-francia álláspontról, hiszen a nyugatiak frontjához kezdetben Amerika is szilárdan hozzátartozott? Ami Amerika mai politikáját illeti, Dulles külügyminiszter igazán nincs irigylésre méltó helyzetben. Legalább négyfelé pislogva kell tojástáncot járnia: a küszöbönálló választások miatt úgy kell feltűnnie az amerikai nép előtt, mint a béke apostolának, az atlanti szövetség fenntartása kedvéért az angolok és franciák megbízható szövetségesének kell tűnnie, nem szabad magára haragítania az arabokat, mert görcsösen fél attól, hogy „a Szovjetunió karjaiba hullanak”, és gondolnia kell azokra az üzleti körökre, amelyek hasznot szeretnének húzni az egész dologból. Az amerikai körök az iráni olajüzlet mintájára szeretnének az angolok helyére lépni Egyiptomban. Többek közölt a New-York Times ismertetett úgy tervet, amely szerint a nagy hajóstársaságok konzorciumot alakítanának és az kötne megegyezést Egyiptommal. Persze az ilyen terv végrehajtása is Egyiptom tényleges szuverénitásának feladását követelné. Ügy látszik, hogy a legutóbbi napok feszültsége az angol-francia szolidaritást is próbára teszi. A francia kormány az algériai háború miatt nem akar engedékenynek látszani, az angol viszont tudva, hogy nehezen ránthatná bele népét ilyen leplezetlenül imperialista háborúba, kevésbé hajthatatlan. A franciaangol nézeteltérések hírét a hivatalos szóvivők görcsösen cáfolják, de aligha lehetnek teljesen alaptalanok. rendőrtiszteket Szombaton délelőtt a farkasréti temetőben mély részvét mellett eltemették a mártírhalált halt Köröndi Béla rendőrezredest és Horváth Hőnigsberg Ottó rendőra'. ezredest. A mártírok koporsóját a temető halottasházában ravatalozták fel. A koporsók előtt atlaozpárnán feKüdiek kitüntetéseik, amelyeket a haza és a nép szolgálatában szereztek. A koszorúkkal borított ravatal mellett gyászkarszalagos rendőrtisztek, s a mártírok barátai, harcostársai álltak díszőrséget. Pontban 10 órakor a mártírok koporsóit gyászinduló hangjai mellett leemelték a ravatalról s a halottasház előiti térre vitték ,ahol a rendőrség dísz- százada sorakozott föl. A gyászolók soraiban ott voltak Köröndi Bála és Horváth Hőnigsberg Ottó családtagjai, barátai, harcostársai, rendőrségünk Észtjei, közülük sokan olyanok, akiket a mártírok neveltek a nép szolgálatára. Eljött a Belügyminisztérium több vezetője. A Belügyminisztérium nevében a mártírok egykori vádlott-társa, Oszkó Gyula rendőrezredes vett végső búcsút Köröndi Bélától és Horváth Hőnigsberg Ottótól. Tisztelt gyászoló közönség! Taggyűléseken, aktívaértekezleteken, üzemi gyűléseken és magánbeszélgetések során ezrek és ezrek vetik fel a felelősség, a lEelelősségrevonás kérdését. A kollektív felelőssegrevo- nás embertelen, ostoba, fasiszta módszer. De a felelősség határa meghúzható. Törvényeink, népünk érett, fejlett erkölcsi érzéke azt követeli, hogy azok, akiknek véres a keze, azok, akik utasításaikkal okozták és elősegítették a bűnöket — feleljenek törvényeink szerint. Azok azonban, akiket félrevezettek, akiknek párthoz való ragaszkodásával, akiknek pártszeretetével visszaéltek, egyek a meghurcolt ártatlanokkal, akiket ugyancsak féli evezettek, akiknek a párthoz való ragaszkodásával és szereteté- _val ugyancsak visszaéltek. A félrevczeteíteknek egy kötelessége van: okuljanak. Taggyűléseken és aktíva értekezleteken, üzemi gyűléseken és magánbeszélgetések során ezren és ezren vetik fel a kérdést: mi a biztosíték, hogy a történtek nem ismétlődhetnek meg? Ma már sok biztosítékunk van erre. Biztosíték erre az október 6-i temetés is. Ezeken a sírokon átlépni, visszalépni többé nem lehet! A MÖHOSZ partizán-tagozata nevében Kopácsi Sándor rendőrezredes búcsúzott. — Harcos bajtárs koporsója előtt állni, akkor js meg- rend;tő dolog, ha életüket az ellenséggel folytatott harcban veszítették el, — kezdte beszédét. — De ezek a mártírok nem a fasizmus elleni harcban ál» dozták fel fiatal életüket, A személyi kultusz, a Rá- kosi-íéle önkény áldozatai ők. S esztendőkig porladt testük jeltelen sírban, amíg odáig jutottunk, hogy a mártírt megillető, a harcosnak kijáró katonai pompával az egész nép kegyeletétől kísérve díszsírhelyen temethetjük el őket. Ma, amikor elérkeztünk végre a méltó temetéshez, nem lehet elegendő, ha gyászpompával és í;öny- nyekkel adózunk em'ékük- nek. Mártír bajtársaink emléke szent és megszegne- teilen fogadalmat követel tőlünk. ígérjük nektek hős baj» társaink: Soha többé nem fordulhat elő az, hogy a nép hűséges szolgálatáért halállal kelljen lakolni, mint ahogy ez veletek törpééit!' ígérjük nektek, h jgv Uii, a nép rendjének őrei, semmilyen törvénytelenséget nem engedünk meg, s hívek leszünk eskünkhöz, amit a dolgozó magyar népnek tettünk! Köröndi Béla munkatér» sainak végső üdvözletét volt helyettese, Guba László ezredes tolmácsolta. Horváth-Hőnigsberg Ottóról egykori munkatársa, Székely János rendörőrnagy emlékezett meg. Mindketten életrajzi adatokat közöltek a mártírokról. A gyászbeszédek clhang« zása után a koporsókat kocsikra helyezték, majd meg indult a gyászmenet, amelyben fekete szalagos zászlóval ott haladt a rendőrség díszalakulata is. —< Gyászinduló hangjai mellett, díszsortűz közben helyezték örök nyugalomra Köröndi Béla és Horváth- Hőnigsberg Ottó hamvait. Egy hét leforgása alatt másodszor temetünk. Műit szombaton a Kerepesi temetőben álltunk Rajk László, Pálffy György, Szönyi Tibor és S zalai András elvtársak koporsói előtt. És ma itt állunk Köröndi Béla rendőrezredes és Horváth-Hőnigsberg Ottó rendőralezredes ravatalánál, hogy utolsó búcsút vegyünk volt elvtársainktól, bajtásainktól, barátainktól. — Temetésen a koporsók előtt máskor is összeszoru! a szív. Emberi kapcsolatok szakadnak szét, fájdalmak zúgnak fel az élet kérlel- hetetlenságe és a halál kényszerű csapásai nyomán. Mennyire jobban, mennyire hangosabban zúg fel ezek felett a koporsók felett a fájdalom, — amiKor nem természeti csapás, nem elkerülhetetlen végzet, de aljas gyilkosság szakította el a szü’őt gvermekétől, a férjet feleségétől, a barátot a baráttól. Mennyivel litikai szükségesség” diktálta perek végrehajtói felett mondott egyáltalán nem enyhe ítéletet. A vádlottakból vádlók lettek és nem’ egyszer és most is a sírból harsognak kivédhetetlen vádat gyilkosaik és azok gazdái felé. Amikor a Magyar Nép- köztársaság Belügyminisztériuma nevében búcsút veszek Köröndi Béla és Horváth-Hőnigsberg Ottó elvtársaktól, hangsúlyoznom kell azt, hogy a mai Belügyminisztérium nem azonos, de alapjában más mint az 1949—51-es idők Belügyminisztériuma, Ha a régi Belügyminisztérium, a törvénytelenségek végrehajtója volt, úgy az új Belügyminisztérium már most is és fokozatosan mindinkább a törvénjresség védelmezésének, az elkövetett bűnök jóvátételének a minisztériuma lett és lesz. A néphadsereg mártírhalált halt ' tábornokainak temetése mélyebb a fájdalom, amikor a hozzátartozók keserű jajához egy egész nemzet keserű szégyene kapcsolódik. Október 6-án körüláütuk és most ismét körülálljuk s koporsókat és kemény fogadalmat teszünk: „Soha többet!” Fog-Malmunk alapja a biztos hit, a szilárd meggyőződés, hogy mindennek nem kellett volna megtörténnie, hogy a történtek nem történelmi szükségesség következménye:, hogy a szcc alizmu győzelme és építése nem Kívánja meg, nem igényli a hasrr.ló szörnyűségeket. Ellenkezőleg! Nemcsak hogy másképp is lehetett volr,a, de egyedül cak másként lehet! Nemtelen eszközökkel igaz ügyet szolgálni nem lehet. A történelem soha nem igazolta, soha nem hagyta jóvá a törvénytelenséget, a törvények és a jogok lábbal tiprását. A tö.ténciem, az idő, az úgynevezett „poSzombaton délután a farkasréti temetőben mély részvét mellett, katonai gyászpompával temették el néphadseregünk ártatlanul kivégzett tábornokait: Sólyom László altábornagyot, Illy Gusztáv altábornagyot, Beleznay István vezérőrnagyot, Révay Kálmán vezérőrnagyot és Porffy György vezérőrnagyot. Százak állták körül a ravatalt, amikor hárem ólakor elsőnek Hazai Jenő vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, pol'tikai főcsoportfőnök búcsúztatta a hadsereg nagy ha'.ottait. — Ezeket az elvtársakat az elmúlt évek folyamán igaz- talanul és méltatlanul súlyosan megrágalmazták és becsületükbe gázoltak, kétségbe vonták hűségüket a hazához, dolgozó népünkhöz. —- mondotta többek között, A hazug rágalmakkal szemben, amelyek felett súlyos ítéle et mondott az idő, a történelem, itt, a temetésükön meg kell mondanunk, hogy jó katonák, becsületes hazafiak, hazánk és dolgozó népünk hűséges fiai voltak. A rágalmazások és a törvénytelen önkényeskedés következményét már — sajnos, nem tudjuk megszüntetni: életüket, amellyel néphadseregünk építését szolgálták, r.em tudjuk visszaadni. De vissza kell adnunk becsületüket, amelyzt önkényesen raboltak el tőlük és amelyet ük életük példájával és áldozatos munkájukkal szereztek meg maguknak. A magyar néphadsereg nevében mélységesen elítélem azokat az önkényeskedéseket, amelyeknek Sólyom, Illy, Beleznay, Révay és Porffy elvtársak is áldozatai lettek és megvetésünket fejezzük ki elsősorban az akkori honvédelmi miniszterrel szemben, akinek karrierista, törvénytelen hatalmi tébolya halálba küldte ezeket az elvtársá- kat. Mindent megteszünk, hogy teljes mértékben érvényt szerezzünk a párt Központi Vezetősége 1956. júliusi határozatának és biztosítsuk, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló szégyenteljes esetek. még egyszer meg ne ismétlődhessenek. Biztosítjuk, hogy hadseregünk híven őrködjék a törvényesség felett, védelmet, biztonságot és teljes megbecsülést nyújtson nrn, (Folytatása a 3. ollalon) Az „expart-aimagyárban“ (2. oldal) L j híd épül a liszán (4. oldal) # S PORI (6. oldal) Újra elhangzik a „Sóba többet !“
