Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)

1956-09-30 / 229. szám

4 NÉPLAP 19áS szc-pt. 30, vasárnap Szerelmeseknek való „mese" a boldogságról Keskeny ezüstkarikán dí­szes foglalatban sziporká­zott a fillérnagyságú drága­kő. Mintha minden össze­gyűjtött szeretet ragyogása és minden könnycsepp csil­logása a briliánsba lett vol­na sűrítve a hadifogoly ke­serves három évéből. Brili­áns? ... Szegény szülők gyerekei soha nem láttak olyat, nem is hallottak ró­la. A sziporkázó ékszer a fiú számára nem jelentett többet a szépnél, egyetlen megmaradt emlékénél. — Neked hoztam hűséges várakozásodért. A lány gyönyörködve for­gatta kezében a kápráztató ékszert, mely magába gyűj­tötte és a boldogságtól ra­gyogó arcra szórta az ezer­színű fényt. Csak nézte, nézte és az arca egyre szo­morúbb lett, egyre halová- nyult. — Nem fogadhatom el, mert. ■. 5 _ ? — ;;; Más menyasszonya Vagyok. Fájdalmat hasított a su­sogva kimondott gyilok. Döbbenet ragadta marokra a vergődő szivet, mely tíz éven át babusgatta a sze­retet lángocskából pattant első érzelmeket. Pillanatok alatt suhantak el az ifjúság boldog tervezgétéseinek em­lékei. Lázongó és csitító gondolatok káosza kavar­góit. A cselekvés ösztönét a tehetetlenség béklyózta le. A józan ész magától kérde­zett: nem adnak tanult lányt ivaros legényhez? — Hazudtak a levelek, melyek rendületlen szeretet- ről és várásról szóltak? Porba hullt az ékszer. — A levélválaszok?.-.. Szivem szerint szóltak. Csak azt hallgattam el, hogy szi­vem más rabolja. Legyek felesége, anyám így akarja. Tágrameredt a szem a sí­ró lány láttán. Magyarázat után kutatott az értelem. — És most? — Nem tudlak feledni. Beszélt a száj, visszautat keresett az ész és a szívben újra zsongott, újra fellán­golt a régi szerelem. Nem volt nehéz a boldogságot ré­gi széles medrébe téríteni. Az arany karika helyében hamar a briliáns csillogott. Am nem sokáig, mert a lánynak tette miatt tovább nem adott otthont a szülői hajlék. Megoldásként ripsz- ropszra sürgetett a házas­ság. Fillér nélkül? Semmi nélkül? . -. -. Óh a boldogság­ért mit oda nem adnánk! Az ékszerész nézte, mé- ricsgélte a csillogó tárgyat. A szerelmes pár úgy gon­dolta, hogy talán adnak ér­te eg--két százast. Elég lesz iratokra, s tán jut belőle szerény vacsorára. Tovább meg? .. -. Bíztak önmaguk­ban, dolgos kezükben és minden új napban. Óh, hogy megörültek, s jó hogy | fogózkodtak az asztal sar­kába: 15 ezret számoltak ki a gazdaggá lett pár reszke­tő markába..} 1956. ...Jöttek, múltak évek. Sok öröm rózsája nyílt a két szív szerelmének. Megesik, hogy néha előbb van a valóság és csak aztán lesz álom. Álmodtam. Messzi földön, nagy városban voltam. Rommá lett palota vastag alapzatát bontottuk, hogy új épületekhez legyen elég tégla. Egyszer csak fél mé­ternyi rozsdás csőben akadt meg a bontószerszám. Mi lehet benne? ... Cselekedett a kíváncsiság. Egy mozdu­lat és... hol vagyok?... Káprázat?... Vakító sze­rencse! Csillogva-villogva, arany, ezüst, rubint, gyé­mánt és ki tudja milyen kincs ömlött az ölembe. „Ékszer!!!" ... Alig hagyta el számat az önfeledt kiál­tás, emberek rohantak oda, tizen, húszán, százan, vagy ki tudja hányán. A kincs miatt egymást cibálták, lök- dösték. Markolták a kin­cset, ki hol, amennyit csak elért. Mire feleszméltem a földre tiportan, — ruhám leszaggatva, zsebem kifosz­tottan — csak egy briliáns­gyűrű lapult a markomban. — Apukám hét óra! Tes­sék felébredni. Hallom Évi hangját csi­lingelni. — Aputám hétója. Men- jünt óvodába. A kis Tomi fiam bújt hozzám az ágyba. Nyitom a szememet, való­ság? Vagy álom? A két kis csöppséget magam mellett látom. Szóltam boldogan. — Gyertek csak, nézzétek mit szorongat markom. Gyere édes nézzük. Párom közelebb jött és nevetni készült. Amikor ki- mondtam a bűvös „briliáns“ szót, ragyogott a szeme, mint hogyha igaz vóna. Si­mult a két gyerek. — Nekem apu, nekem! Mutasd csak hadd nézzem! — hízelegtek egyre. — Közelebb, közelebb. Ide az ölembe. Odafurakodtak. Nevettek, ujjongtak. „Valami nagy do­log" — párom szentül hitte. „Milyen a briliáns?“ — Évi ezt kérdezte. „Mutasd csat aputám!" — Csókos piros arccal kérte kis Tomikám. Lefogták a karom és csihol­tak, visongtak, hogy mutas­sam meg végre mit szoron­gat markom. Mi lehetett benne?! Bri­liáns biz nem volt. Néztek kíváncsian: egy leszakadt inggomb. Lett olyan kaca­gás, hogy a szoba zengett. Arcuk piros rózsa, a sze­mükben pedig ezerszínű élet! A briliánst így drágább kincsre váltva, igaz szere­tettel öleltem meg őket a nagy boldogságban. OROSZ ANDRÁS. 'DíLafaLkaL LtaeLek ív, A búrok a háborút el­vesztették a hatalmas túlerővel szemben, de politikai síkon tovább toj- tatták harcukat. És ezt a harcukat siker koronázta, Előre bocsájtort), nem fo­gom összehasonlítani a filmet a regénnyel, ugyanis az utóbbit még nem ol­vastam. Csupán Palotai Bo­ris új filmjéről, az őszi évadban elsőként bemuta­tott magyar filmről mon­dom el véleményemet, ösz- szegeve azt mondhatnám: olyan az „Ünnepi vacsora”, mint az olyan leves, amely­ből a gazdasszony kifelejti a sót, vagy keveset tesz bele. Ebből a filmből is hiányzik a só. Olt van az valahol, csak fel kellene egy kissé kavarni az ételt, hogy izes legyén. Sajnos, hogy a film alkotóinak nem sikerült érdekesebb, szí­nesebb filmet készíteni er­ről a témáról. Mi is történik tulajdon­képpen a vásznon? — Var­sa főmérnök, a sokáig mellőzött „régi szakember” Kossuth-díjat kap. A téma nagyon új, és helyes, igaz. Felesége — a nagy polgári fgényűzésben nevelt szeszé­lyes asszony — ennek örö­mére ünnepi vacsorát ren­dez, amelyre meghívja ha­sonszőrű rokonait. Varsá­ban, — amikor azt tervez­geti, hogy hóvá is költse a Kossuth-díját, falébred a munkás fiú, segíteni szán­dékszik szegényebb roko­nain. Erről a szándékáról még akkor sem mond le, amikor azok — az ünnepi vacsora alatt — félreért­hetetlenül megmagyaráz­zák a főmérnöknek, hogy a UilO május 31-én megala­kult a Délafrikai Unió nevű államszövetség, pénzt nem fogadja«: el, hogy nem ők taszították el maguktól, hanem a fele­sége szeszélyei, előítéletei távolították el az osztályá­tól. Varsa látszólag visszata­lál osztályába, feleségével is megbékél, azonban ezt nyilvánvalóan annak kö­szönheti, hogy rokonai le­mondtak a felajánlott tá­mogatásról. A film érdekesnek indul, de a mondanivaló majd­nem elvész. A végén a sok apró konfliktusból a fő mondanivalót nehezen tud­ja összeválogatni a néző. A film szereplői, a színészek színe-java — Tólnay Klári, Básti Lajos, Tőkés Anna, Ascher Oszkár, Makláry Zoltán, Bulla Elma, Ladá­nyi Ferenc, Kállai Ferenc, Ruttkai Éva, Berek Kati, Olty Magda, Kováts Terus, Szirtes Ádam stb. — Sze­repük azonban nem ad le­hetőséget mélyebb ábrá­zolásra, talán Básti, Ladá­nyi és Berek Kati (Lázárék ott az ünnepi vacsorán ki­tagadott lányának alakí­tója!) szerepkörén kívül. Révész György, a film fiatal rendezője igyekezett érdekessé tenni a filmet, de Végül ni ás megoldás hiján Ismétli az asztal körüli be­állításokat. Mindent összevetve: ta­nulságos, de nem eléggé igényes film az „Ünnepi vacsora”. Kenyeres Irma. amelynek tagjai Natal, Oranje, Transvaal és Fok­gyarmat. Az államszövet­ség székhelye ma is Cape town, kormánya és a mi­nisztériumok Johannes­burgban, főbírósága pedig Bloomfonteinben székel. Ha a nagy afrika-kuta- tók: Livingstone és Stan­ley ma felkelnének sír­jukból és újra végigjár- ! nák egykori felfedező út­jaik ösvényeit, nehezen ismernének rá Afrikára, Az egykori áthatolhatat­lan dzsungelek helyén ma városok emelkednek ha­talmas felhőkarcolókkal, egyetemek, szállodák, gyá­rait:. színházak, modern bérházak. Johannesburg' utcáin hatalmas neon­fényes reklámok csalogat­ják az idegeneket egy és kéinetes társasutazásra a Délafrikai National Park­ba. A Nemzeti Park — mely éppen olyan hatal­mas területen fekszik, akárcsak az Egyesült Ál­lamok vagy Japán Nem­zeti Parkja. A kiránduló turisták Johannesburgból indulnak hatalmas emeletes autó­buszok kitűnő autóutakon haladnak, gyónjörü tája­kon keresztül messze északra egészen az egyen­lítőig, a Viktória vízesésig. A vízesést a bennszülöt­tek nyelvén Moszivatu- nya-nak hívják, ez ma­gyarra fordítva „füstölgő vizet'“ jelént. És valóban találó ez az elnevezés. A vízesés felső pereme 1808 méter széles. A Zambézi vize itt hirtelen lebukik a bazalt 40—100 méter szé­les kanyonjába, egyetlen, 119 méter magas vízesés­sel! Azután ebben a ka­nyonban folyik tovább zegzugosan a Zambézi fo­lyó vize, és csak 50 kilo­méterrel lejebb szélese­dik ki megint a völgy. Ezt a nagyszerű vízesést Li­vingstone látta először 1855-ben, mint európai ember. Leírásaiban oly nagyszer űnek leste tte, hogy túlzásnak tartották. Ma már ezrek és ezrek csodálhatják a természet­nek ezt a nagyszerű al­kotását, mert vasút vezet itt keresztül Katanga felé és hatalmas emeletes autos buszok kíváncsi turisták1 ezreit szállítják a vízesés­hez, Livingstone egyálta­lán nem túlozott. Különöse . árvíz idején, amikor a Zambézi irtózla- tó víztömege egyetlen sző-, késsel, mennydörögve om- lik bele az infernális sza­kadékba, szinte lenyűgöző a látvány. Képzeljük el, hogy a megáradt Duna a Gellért hegy tetejéről tel-; jesen függőlegesen omol-J na le. De itt van Afrika másik természeti csodája; a 6010 méter magas vutw kán: a Kilimandzsáró. Ittj fent a magasban alpesi panoráma tárul a turista szemei elé. Micsoda cso­dálatos ellentét! Odalenn száraz forróság, pálmák sűrűje, örökzöld őserdők, s íme itt fenn, majdnem éppen az egyenlítőn ma-j gán, tündölő fehéren ra-< gyognak a hómezők gí meg-megropannak a le­fele csúszó gleccserek. A Kilimandzsáró alapterüle­tének hossza 90 kilométer, szélessége 60 kilométer. \ Balatont tehát bőven el­takarná, s a Bakonytólí lenyúlna messze Somogy­ba. A turistáknak az ide­genvezetők nemcsak a) gyönyörű tájakat mutat-j ják meg, hanem az úti mentén található benn­szülött falvakat is, ahol ai bennszülöttek ősi néger! táncokat mutatnak be a kíváncsi turistáknak. Ez hát a mai Délafrikai külseje, dr. Louis Boa hazája. Dr. Horváth Sándor.' Néhány szó az „Ünnepi vacsorádról Pirosán teltarcú. hullá­mos hajú szőke legény­ember Illés László. Alig három hete került a tisza- vasvári Munka Termelő­szövetkezetbe, mint kihe­lyezett mezőgazdász. Kez­detben kicsit szerény szűk­szavúsággal beszél, ahogy ülünk és ismerkedünk a tsz. tiszta, szépen beren­dezett irodájában. Magától két betűt se mond. Minduntalan kér­dezni kell, míg rövid mon­dataiból összegyűlnék a következők: Az érettségi után a debreceni Mező- gazdasági Akadémiára iratkozott be. Mielőtt ez — Egy munkanaplót vettem. Nagyon fontos feljegyezni a végzett munkát, az esetleges ész­revételekét. Lehetetlen mindent csak úgy fejben tartani. — Aztán munkához lá­tott? — Nem éppen azonnal. Előbb ismerkedtem az em­berekkel, a szövetkezet vezetőségével, a terület­tel, tanyaközponttal. Kü­lönösen Liszkai elvtárs év augusztus 30-án, hu- szonnégyéves korában te­tette volna az utolsó vizs­gát, pályázatot kellett be­adnia: hova vágyna a vizsga sikerültével. A Ti- szavasvári Gépállomásra szeretett volna kerülni. Ügy lett. Aztán: szeptem­ber elsején a megyei ta­nácson volt, másodikán az új munkahellyel barátko­zott, hafmadikán a gép­állomási értekezleten vett részt. És negyedikén7 Ekkor jött ki először a termelőszövetkezetbe. — Mit tett legelőbb? Most már bátrabb a hangja: segített ebben, aki har­madik éve mezőgazdász itt. Már a közös szakma alapján is, vele kötöttem legelőbb jó barátságot. Egyébként két agronó- mus kell ide, mert a téesz 2200 holdas birto­kon gazdálkodik. Szép és eléggé kedvező összetételű jószágállománya, öntözé­ses kertészete, halastava, méhészete, két gépkocsi-, ja és még sok minden egyéb vagyona van. Illés László — Vett-e észre mind­járt olyasmit is, ami nem éppen mondható kedvező tapasztalatnak? — Az első napokban furcsának találtam, hogy kevés fiatal dolgozik a szövetkezeiben. Én úgy — Meg. Különösen sok fiatal jár az Alkaloidába a téglagyárba. Azt tart­ják: náluk nélikül is bol­dogul a szövetkezet. De ez mégsem így van egé­szen. A téeszből meglátá­som szerint, mindjobban hiányzik a fiatal munka­erő. A lehetőségek egy­másután vetődnek fel, amiket a minél előbb an­nál jobb elv alapján kell megvalósítani. Egyik ilyen a gazdálkodás belterje­sebbé tétele — tüzesedik bele mindjobban a be­szédbe a hullámos hajú fiatal mezőgazdász. — A Keleti Főcsatorna a szö­vetkezet birtoka mellett tartja a sok vizet. Ezt a lehetőséget jobban ki le­hetne használni a kér-* megtalálja képzeltem el, hogy nem* csak idősebb emberek, asszonyok lesznek itt, ha­nem a fiaik, leányaik is, — S hogy miért nem így van. persze megér­deklődte. tészet és általában az ön­tözéses terület növelésé­vel. Ezáltal több munka-* erőre lenne szükség. És ehhez kellenének a jó de­rekú, vidám fiatalok; Anyagilag is jól járná-; nák szüleikkel együtt, mert hiszen a nagyobb jö­vedelem minden munka­egységet értékesebbé tesz. No lám, egy kicsike’ szakmai kérdés, friss ta­pasztalat és a jövő terve úgy fújja el Illés László1 szótlanságát, mint viharos forgószél a könnyű szál-! maszálat. Beszéde egyrá bőségesebben árad. Hogy* most van kialakítás alatt a szakszerű vetésforgó,! ami jobb talajmű velőst,] nagyobb terméseredmé­nyeket fog jelenteni. Ez* A kezdet: egy munkanapló Itt a Főcsatorna! 1948.1

Next

/
Oldalképek
Tartalom