Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1956-08-19 / 194. szám

N f P L ^ P

1925 augusztus 19. ■wsáraap

A borkóstoló kornyékéről jelentjük

Í Hvttints hassá !

— Mert nem úgy kell a bort inni — mondta Jani. Hogy csak leöntöd a torkodon, mint a vizet. Erezni kell azt, Ízlelni, hogy a nyelved minden porcikája igya, ne csak a gigád.

Azzal megemelte a poharat, egy apró kortyot vett a szájába. megöblítette, mint fogmosás után szokás, s lecsúsztatta a torkán.

— Aha — mondtam és inni akartam.

— De, hogy fogod azt a poharat? — mondta Jani,

. — túlmagasan tartod,

kényszeríted rá a kezed, hogy döntse be a szádba, így kell azt fogni, se nem magasan, se nem alul. közben nézni is ezt a drága sárga fényét, ettől támadnak a jó gyomornedvek, innen tudja aztán, hogy a vérbe kell menni, nem máshova, ahova a káposzta megy.

Hogy őszinte legyek, már kezdtem unni az oktatást az ötödik pohár után. Eleinte még csak nézegettem szét a vásárban, el-el mulattam a szomszédos pavilonok vásárlóin, de Jani egyre jobban a nyakamra nőtt. A leányka után a furmint, a furmint után a tokaji, három puttonyos, hat puttonyos, sárga, fehér, zöldes és vörös, mint a vér, s közben mindig Jani.

— Mert tudod komám, az emberek nem tudnak inni. Csak dűtik befele magukba a bort, meg se próbálják a színét, az ízét, a zamatját. Mert itt van ez a kis homoki bor, savankás igaz, de érzed, hogy van zamatja. Megittad. No még egy pohárral és figyeld. Ize nem igen van, de zamatja az igen. Mert az íze, a zamatja az sem egy ...

Ügy a kilencedik pohárnál Jani hirtelen rámför- medt.

— Neked hiába beszélek, nem leszel te jó borivó soha.

— Nem-e? — dühödtem, fel. — Megittam azt, amit te!

— Sohse! Mert nem cset- tintcttél hozzá. A’ pedig akkor jó, ha csettinlget hozzá az ember...

— No, akkor csettintgess! — bíztattam sértődve, de nem sokat tudtam foglalkozni a dologgal, ■ mert ugyan két pohár állt előttem, de furcsamód én mindig közibe nyúltam.

— Csettintgess na! — morogtam dühösen, s két kézzel igyekeztem. elfogni azt a varázslatos poharat.

Egyszerre Jai\i a váltamra tette a kezét, sohse hittem volna, hogy a komáin ilyen súlyos. R émületes

hangon dörögte a fülembe.

— Nagy baj van, he!

A keze alatt úgy éreztem, mert látni nem sokat láttam belőle, hogy sápadt, s a szeme ki van meredve.

— Nem. tudok csettinte- ni .. — hörögte mélységes fájdalommal. — Nem tudok csettinteni! — Szomorúan nekilendült a vásári borkóstoló pultjának.

Megsajnáltam. Olyan árva és olyan szerencsétlen volt.

— Janikám . . — mondtam, — nem baj az Janikám.

— Nem tudok csettinteni! — morogta teljesen letörtem

— Az én nagyapám sohse csettintett — vigasztaltam. — Csak harapta, mert .■•az se rossz, ha harapja az ember.

Jani maga elé meredt, a könnyei még potyogtak, de az arcára lassan felderült az üdvözültek mosolya.

— Harapta?..-. Az az

igazi, ha csettint az ember, de utóvégre az sem lehet rossz, Ezt megpróbáljuk, hallod-e? <

És megpróbálta.

— Hát nagytudományú ember volt az öregapád. — emelintette meg a, poharát.

A további 5-0 pohárral már az új tudomány szerint gyakoroltuk magunkat.

— Vb •—

Pertu egyedül

A borkóstoló keleti ablakánál egy vidám, 70 év körüli parasztember ízlelgette a hegy levét és közben Noé eszét dicsérgette. Szép ezüstös bajusza úgy mozgott a szájához emelt pohár két oldalán, mint egy óriási díszhal uszonyai. Egyszer- esak elkapta szájától a nedűt és felfelé tekint. A hang ugyan nem égi volt, de felülről jött valamelyik közelben elhelyezett hangszóróból.

„Vegyél tombolajegyet... Nyerhetsz motorkerékpárt ..." — bömbölte tegnap (lehet, hogy ma is) a vásár ezer zaját eltörpítő erővel egy női hangot produkálva a hangos híradó.

— A hangja után nem is olyan öreg j. lelkem — kacsintott a mellette álló feleségére,

— Min töröd már megint azt a vén fejed — korholta az asszony.

— No, ne ijedj meg, téged szeretlek, csak ahhoz hasonlítgatom a korát, ahogy engem titulálgat — kontrázott vissza az öreg.

— Fél pohárral még sem illik — folytatta mondóká- ját, majd gyorsan lehajtotta a maradék bort.

— Tessék még egyszer megönteni — adta vissza az értékétől megfosztott poharat. Az újabb csorbítatlan decivel a kezében arra fordult, ahonnan a hangot jönni vélte. Magasba emelte a gyöngyöző italt és így szólt:

— Isten éltessen, galambom! Eztán szerbusz!

(csi—ba)

* r v • 1 rr wir ír • i-m

az ifjúság időszerű kérdéséiről

Mindössze 18 éves vagyok

Mindössze 18 éves vagyok. Azt látom, hogy kortársaim néha nem úgy viselkednek, ahogy azt tőlük a társadalom megkívánná.

Számtalan esetben 18 éven aluliaknak szeszesitalt szolgálnak ki. Itt nem mindig az italboltok vezetőit kell hibáztatni. Minden fiatalabb embertől nem kérhetik a személyazonossági igazolványt. — Ezek a fiatalok azonban nagyobbrészt nem maguk keresik meg az italra köl- tendő pénzüket. Valakitől kapják, rendszerint a szülőktől. Véleményem szerint a szülő kötelessége, hogy fiatalkorú gyermekétől számonkérje, mire költötte a pénzt.

Tartsanak a szülők nagyobb kapcsolatot az iskolával, mert a tanárok minden esetben készséggel sietnek a szülők segítségére. Javaslom, hogy a szülői munkaközösségek alakítsanak egy-egy látogató brigádot, amely felkeresné a délutáni s főként áz esti szórakozóhelyeket. A brigádnak joga lenne a fiatalokat igazoltatni és ha- záküldeni.

Megfigyelésem, hogy a mi fiatalságunk nagyobb- része nem eléggé tiszteli, vagy egyáltalán nem tiszteli a kort. Visszabeszél az ősz öregeknek is, ülőhelyét vonaton, villamoson nem adja át, Jó lenne, ha a DISZ-szervezet az öregek megbecsüléséről és más hasonló témákról is tartana előadást. A szívből jövő, közvetlenül az ifjúsághoz szóló tanítások nem lennének eredménytelenek, hiszen a kamaszkorban lévő

A korai házasságkötéseket nem iátcm egészségesnek. A meggondolatlan fiatal évek lángoló szerelme esetleg egy-két év alatt elalszik s marad a rossz családi élet, a civódás és a válás. (Természetesen itt is lehetnek kivételek.) Sok barátommal beszéltem, aki úgy* vélekedik, ■ hogy még

katonaság előtt megnősül, mert ha nem teszi, a leány nem fogja megvárni. Belátásom szerint, — ha igazán szeretik egymást, — semmi szükség a házasság ilyen „biztosítására”. Az a véleményem, hogy a katonai idő letöltése előtt; a fiatalok ne kössenek házassá- got.

Takács Ferenc

Mátészalka.

j Kulturális hírek

Már hírül adtuk, hogy az Állami Faluszínház must üli fennállásának ötéves évfordulóját. Eddig megyénkben öt év alatt 699 előadást tartottak. 30 darabot mutattak be 191.403 néz«,, előtt. Világirodalom: Tartuífc, Fösvény, Kát úr szolgája, Dulska asszony erkölcse, Grandet kisasz- szony, Ahogy tetszik, A szerelem komédiája, Magyar irodalom: Liliomfi. Az

aranyember, Ludas Matyi, Hű szerelmesek, Sári bíró, A lámpás, A gazdag szegények. Mai magyar irodalom: Tűzkeresztség, A borjú, Bujócska, Pettyes, La- I kásszentelő, Vándormadarak. Szovjet irodalom: Ame-j rikai tragédia, Nem .magánügy, Hurrá lányok; Ide-: gen gyermek. Haladó nyír-) gáti irodalom: A tyúk és' aj harangozó, A Hamilton! csalad. Operettek: A váh-j derdiák, Montmartrei ib>-‘ lya, Dankó Pista, Két sze-j relém.

☆

A Hajdúszoboszlón lezay-í lőtt rendezői tanfolyami részvevőinek szeptemberi végén két napos gyakorlatú továbbképző tanfolyamét! rendeznek Debrecenben ai Csokonai Színházban, aholJ a színház úgynevezett „fojM iisszák mögötti” világával! ismerkednek meg. (Köziií Fügedi Imre)

☆

Közel félmillió forint ér< tékű könyvet adott el at! földművesszövetkezet eddig — közli Szilágyi lmréné a Meszöv-tói. — A negyedéves verseny győztese a 12 ezer forint értékű'könyvet eladó Rakamazi Körzetit Földművesszövetkezét, su második helyezett a nagy-! ecsedi, a harmadik a- ti-! szavasvári szövetkezét. AJ győztesek jutalmat kaptákfiatalság könnyen hajlik akár a szépre, a jóra — akár pedig a rosszra is.

Görbe $ po r t Pár@S¥ers©nY

ILID Éne

HOMOKINÉ FELÉBREDT. Bele- hunyorgott a széken álló lámpába s tüstént felfortyanó méreggel az urának fordult.

— Van neked jó dógod, he? Mért nem oltod már el a lámpát. Elég volt szagolni, amíg nem volt meg a villany.

De aztán az érdeklődés egy csirájával a könyv lapjára nézett, amit az ember szorongatott vastag, barna kezében, puhán tartva a takarón.

— Mit tudsz azon olvasni, még a nevit sem értem... Bánk bán. Inkább aludnál.

HOMOKI NEM SZOLT SEMMIT,

tudta a dolgát. Kis, szerető mosollyal figyelte a lap mögül, ahogy az asszony szeme lekoppant. Megigazította a petróleumlámpát, amit csak azért használt, hogy kímélje Rozit az erős villanyfénytől. De olvasni kell. Üj, hatalmas világot talált a könyvekben, mióta rábukkant De ma valahogy nehezebben megy az olvasás. A szemüveget valahova

elrakta az asszony, s most minduntalan csukódozik, mint a rugóra járó kapu. De azért futja a sorokat, döbbent lélekkel. Meg-megallva, eladdig, míg ráhuppan a könyv a takaróra. Azt már nem tudja, hogy kiég-e a lámpa bele, vagy Rozi fojtja el, nagy ásítva.

MÉG JÓFORMÁN le sem teszi a könyvet, amikor hirtelen egy szürke darócruhás férfi kerül elibé.

Az arcán tengernyi ránc, a szemében űző kétségbeesés.

Valami megszorítja, hasgatja belül, ahogy ezekre a szemekre néz. Kegyetlen sejtés sugallja át.

— KI vagy? — hördül fel és megkapaszkodik az ágyban.

— Hát nem tudod?

Nézi s egyszeriben tudja, hogy ez maga Tiborc. A sokat szenvedett jobbágy, az éhesek chese, a tűrök türője, a magyar paraszt. De furcsa az arca, érzi már a valóságot, de nem hiszi.

— Ki vagy? — hördül ismét.

— Homoki János vagyok — feleli Tiborc s csak néz rá könyörgő tekintettel.

Homoki lerúgja magáról a takarót*; felugrik.

— Az nem igaz, én vagyok Hx; moki János.

TIBORC RÁNCAI fájdalmas mosolyba futnak.

— Persze, hogy te. Persze, hogy én. Nézd csak ... — s ezz£l meg-; emeli karját, hogy a széles buggyú ing lecsúszik róla; a csuklón mélyj sebes nyomok. Ahogy Homoki oda-j néz, egyszerre fájni kezd a karja. De Tiborc folytatja. — Vagy nézd a. hátam, — kicsit megfordul, a daráé | meghalványodik, s egyszeriben elo- piroslanak a korbácsülötte sebek.

Homoki íeljajdul. Érzi magán a sebeket.

— Hagyd abba — lihegi.

— Hiszed-e hát?

— Hiszem — morogja tompán 9 lehajtja a fejét.

Tiborc most előrelép s így szól:

— Segits ki ebből a kalodából. —« S ahogy mondja, Homoki iszonyodva fedezi fel, hogy kalodában ül. s a gyomrát csikorgó éhség szaggatja.

— Csak egy falat kenyeret — nyögi. — S szeretné a kezét a ha-- sara szorita'ni, de nem lehet. Eszébe

4

______